Sziasztok! A sztori még viszonylag friss, legalábbis számomra, habár májust írunk. Elsősorban azért írom le, amiért sok prózai jellegű poszt is születik itt - hogy kiadjam magamból a fájdalmat és a keserűséget. Februárban még egy barkácsáruházban dolgoztunk, együtt a szóban forgó kolléganővel, mindketten a vevőtájékoztató pulthoz voltunk beosztva. Egyik nap egy új srácot vesznek fel a raktárba, Viktort. A fiú magas volt, kellemesen sportos, 24 éves, rövidre vágott haj, barna szemek, egész lényéből kedvesség és férfiasság áradt (ami ritka keverék). Ahogy mondani szokták, igazi Adonisz volt.

Mivel pillantásaim nem kaptak gellert rajta, szép lassan közeledni kezdett felém. Amikor kijött az eladótérbe, rendszeresen odajött hozzánk beszélgetni. Az első randi nem sokat váratott magára - egyik műszak után együtt indultunk el. Udvarias és előzékeny volt velem, valahogy úgy éreztem, hogy én vagyok az erőszakos, aki annyira akarja már az első numerát, hogy kivetkezik minden neveltetéséből. Még aznap megcsókolt és pár nap múlva fel is hívott magához. Mit mondjak, nem hazudtolta meg magát az ágyban ígéretes látvány: jó volt vele, talán ennyire még senkivel sem. Beleszerettem visszavonhatatlanul. Amikor vadul áradozom a kolléganőmnek, Anitának, a boldogságomról, ő álmosollyal hallgat végig, majd diszkréten elhúzza a száját és annyit mond: "csak aztán nehogy sírás legyen a szép mese vége!" Kérdem, hogy ezt meg mire mondta? Erre azt válaszolja, hogy szerinte Viktor nem hozzám való. Amikor számon kértem, hogy legyen szíves ugyan már indokolja meg ezt, mire alapozza állítását, csak felvonta a vállát és annyit mondott, hogy megérzés. Viktorral már nem titkoltuk viszonyunkat, amikor előjött a raktárból látványosan csapta nekem a szelet. Anita folyamatosan próbált lebeszélni róla, ami már-már a nevetségesség határát súrolta. Mindenféle buta pletykákat talált ki, hogy: ezt meg azt hallott róla, hogy így meg úgy lop a raktárból, és az előző munkahelyéről is ezért rúgták ki stb. Áskálódásával annyit ért el, hogy átkértem magam a kertosztályra, de a hóközi leltár alkalmával sajnos így is találkoztam vele. Egyik nap Viktor elmeséli, hogy "a volt kolléganőd, akinek nem tudom a nevét" meghívta őt egy kávéra és félre nem érthető módon bepróbálkozott nála. Mondtam, hogy ne foglalkozzon vele, mert dilis. Aztán elmondtam neki, hogy miket mesélt nekem róla. Nem lobbant haragra, inkább kiröhögte a csajt. Azon is csak nevetett, amikor Anita arról kezdett el pletykálni Viktornak rólam, hogy csapodár vagyok és minden fiúra lecsapok. A történet szerencsétlen fordulata az volt, hogy Viktort áthelyezték egy másik boltba engem meg minden tiltakozásom ellenére, vissza az ügyfélszolgálatra, Anita mellé. A csaj győzedelmesen vigyorgott rám, ellenségesen kezdett viselkedni velem és összeállt egy másik kollégával, Zsuzsával, aki szintén utált engem. Ketten pokollá tették az életem, szívattak, ugrattak és a vevő előtt is gyakran úgy beszéltek velem, ahogy a neveletlen kutyával szokás. Szerettem volna mindkettő libát megtépni, de nem akartam lealacsonyodni az ő szintjükre. A távolság miatt Viktorral is szétmentünk: egyre ritkábban találkoztunk - szépen lassan vége lett a nagy szerelemnek. Nem bírtam a sorozatos megaláztatást a boltban, ezért április elején kiléptem onnan, ami nagy érvágás volt, mert sok tartozásom volt/van – ha valaki tud valami munkalehetőséget, megköszönöm, ha szól. Ágnes.