Hagyjuk abba a szexet!

2010. május 12. 06:58 - Panni CsP

”Uralkodni akart rajtam, még abba is beleszólt, hogy átfesthetem-e a hajam, vagy sem” – izgalmas témát feszeget következő sztorink, melyben félelmetes változásokon megy keresztül a lány barátja. A srác felszínre engedi addig csak lappangó természetét, és plázáról-plázára járva, azt hiszi magáról, hogy magyar oligarcha. Most megtudhatod, hogy meddig lehet tolerálni valaki pálfordulását.

 

Sziasztok! A történetem rövid lesz, de tanulságos. Márciusban összejöttem egy sráccal, Z-vel. Eleinte teljesen normális volt, majd hirtelen elkezdett megváltozni. Talán rossz társaságba keveredett, talán természetes módon történt (benne volt a génjeiben), vagy hatással volt rá egy film. A kedves, tartózkodó fiúból amolyan kis divatgyerek lett, és mivel anyagilag jól volt elengedve, lecserélte a ruhatárát is. Ez még nem is lett volna baj, elfogadtam így is, hiszen ugyanaz az ember volt (legalábbis akkor ezt hittem). Miért baj az, ha egy kicsit túlöltözik és plázákban kóvályog a barátaival és még a metrón is tenyérnyi napszemüveget hord? Nem zavart. Ezt hittem, és tévedtem.

Egyik alkalommal egy bulira készülődtünk nála, (még mindketten a szüleinknél laktunk: a srác 21 volt én 20) Itt kezdtem sejteni a későbbi következmények okait, ugyanis Z szinte mindent megkapott, és a szülei nem túlságosan törődtek vele, futottak a pénz után – az ismert sztereotípia. Csak úgy magamban beszélve, megemlítem neki, hogy egy árnyalattal világosabb hajszínt szeretnék. Z erre azt mondja, hogy ne fessem át a hajam. Nem kérte, hanem utasította. Nagyon nem tetszett a hangvétel. Uralkodni akart rajtam, még abba is beleszólt, hogy átfesthetem-e a hajam, vagy sem. A buliban alig szólt hozzám, ment a haverjaival páváskodni. Kiegészítőnek éreztem magam. Aztán napokkal később vett nekem egy órát (nem volt túl drága, de olcsó sem) és ragaszkodott hozzá, hogy azt hordjam. Utána elkezdte beosztani az időmet, hogy mikor találkozzak vele, és kivel ne barátkozzak, hova járjak, milyen filmeket nézzek. Mielőtt teljesen megváltoztatott volna, kimondtam a nemet, de ezt még megelőzte egy utolsó húzás: bejelentette, hogy szüneteltessük a szexet kettőnk között, egy darabig. Majd szól, hogy mikor folytassuk, addig csak találkozzunk…(?!) Mire gondoljak? Miért változott meg? Mi lehet az oka annak, hogy egy kedves fiúból egyik pillanatról a másikra egy sztárallűröktől hemzsegő pszicho lesz? Nektek volt már ilyen pasitok? Ha igen, hogyan kezeltétek?

 
109 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr411994193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. gernika 2010.05.12. 08:47:05

Nem volt még ilyen pasim, engem elkerülnek az autoriter személyiségek.
A szex szüneteltetésére nincs más ötletem, csak hogy összeszedett valamit és várni akart, amíg kikezelik belőle. Ez egyrészt figyelmes dolog, másrészt egyértelmű, hogy megcsalt. :)

Lük 2010.05.12. 08:48:40

Jobb nőt talált, elkezdett teperne. Neked meg PÁPÁ.

dr. gernika 2010.05.12. 08:51:40

@Father Justice: Ne mondd már,hogy egy 20 éves fiúnak nem jut patron több lányra is!

bagolybagoly 2010.05.12. 08:52:01

Sehogy se kell kezelni. Kezelik a hasonszőrű komái. Ha akarsz, lehetsz te is olyan.
Ilyen hajszínes sztori nekem is volt. Valamiért először mindig azt feltételezem mindenkiről, hogy normális, úgyhogy én telefonba meséltem nagy lelkesen, "képzeld, átfestettem a hajam". A reakció: "Nem kellett volna ezt megbeszélnünk?" Ja de, tényleg apu, hova is gondoltam, elvégre is csak houszonX éves ... voltam akkor.

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2010.05.12. 08:56:16

@bagolybagoly: igen, a férfiak valahogy saját privilégiumnak tartják a női szőrzet kezelését. Talán ezért van, hogy a legjobb női fodrászok férfiak.

tarquin - védőháló nélkül 2010.05.12. 09:03:04

Kedves Posztíró! Ha a barátod (nem jut jobb szó eszembe) azt kéri, hogy szex-szünet legyen - vagy épp az ellenkezőjét, a csak-szex-kapcsolatra-redukálást - az azt jelenti, hogy valaki másnak épp fontosabb megfelelnie, mint neked. Vagy belemész ebbe, vagy nem - felnőtt vagy, eldöntöd - egy dolgot ne várj, hogy a miért kezdetű kérdésekre választ kapsz. (Én nem is keresném a helyedben az okot, teljesen mindegy, mi az, nem lesz kellemes megtudni.) Tavaszt mindenkinek!:-)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.05.12. 09:12:15

@Panni CsP:

Az én fodrászom is saját privilégiumnak tartja a hajam kezelését. Nem női fodrász :)

Father Justice (törölt) 2010.05.12. 09:12:36

@Drága IV gernika: Néhányra biztosan, de konkrét számot nem tudunk.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.05.12. 09:17:23

@Father Justice:

Én azért egy 10 évvel öregebben is többre vagyok képes mint ez a nyomorult díszpöcs. :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.05.12. 09:19:25

@Kedves Nard: mondjuk eléggé ledöbbentem, mikor 16 éves ismerősöm megjegyzi egy ilyenre, hogy milyen jó hapsi. Muszáj volt visszakérdeznem, hogy miért, szerinted fiú?:-))) Öregszem.

dr. gernika 2010.05.12. 09:22:05

@Kedves Nard: Paráztál is, hogy lebuksz, mikor levágtam a hajad. :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.05.12. 09:31:50

@Father Justice: ez még korántsem biztos, de a plázabojoknak való megfelelési kényszerét látva - elvégre kell valami csorda a család helyett, ahova beilleszkedhet és elfogadják, bár ez 14-15 éves korra jellemző, nem 21 - borítékolható, hogy hasonló nőre vágyik a srác.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.05.12. 09:33:17

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

Naigen, eléggé gyanús az ilyen.

@Drága IV gernika:

Naná! Viszont ő legalább olyan hisztis mint egy nő :)

Father Justice (törölt) 2010.05.12. 09:35:39

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Le vagy maradva, mama. Szerencsém, hogy öreganyámnak szólítottalak? :) Az EMOcionálisok valószínűleg hatodik érzék alapján tesznek különbséget a nemek között. Lehet, hogy a fiúnak tizenévesek egyszerűen nem volt lehetősége beilleszkedni egy ilyen nagyszerű közegbe, és most olyan sűrűn akar pótolni mindent, hogy a szexre sem jut idő? Elképzelhető.

Dilaj 2010.05.12. 09:52:47

Ez a pasi valószínűleg egy robot, nem érző lény, ennyi. Én is ilyen burokban éltem, vagyis ezt az "én mondom meg, hogy mit csinálj és kivel beszélgethetsz" dolgot kaptam éveken át. Fura ezt látni, hogy a csajok is átélik ugyanazt amit én is, belegondol ilyenkor az ember, hogy ez a lány miért nem velem találkozott. Neki és nekem is jó lenne.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.05.12. 09:54:43

@Father Justice:

Szerintem nekik mindegy, sirdogálnak kicsit, hogy milyen kegyetlen az élet, hogy apa nem vesz nekik iphone-t, hogy bárhonnan tudjanak sírni a facebookra :) napiszar,puruttya tele van ilyen korcsokkal :)

megújulás 2010.05.12. 10:05:22

Fiatal korodnak és tapasztalatlanságodnak köszönhetően nem láthattad át már az első órákban, hogy ez a srác nem monogám, nem Te vagy, és sose leszel neki az egyetlen csaj a környezetében. Ő csak tartaléknak szerzett be Téged, hogy nagyobb legyen az "udvar" személyzete, amivel eldicsekedhet a hasonszőrűeknek. A szexuális szünet kérésnek lehet biológiai oka is, ha a pasi olyannal feküdt le, aki miatt várnia kell, nem jön-e ki rajta valamilyen tünet, amit nem akart továbbadni Neked. Ez még a jobbik eset...
Mindazonáltal nem baj, hogy ez és így történt, ez mind arra jó, hogy tapasztalatokat szerezzél, hogy később már ne szállj be ilyen hintákba - ha már kellő emberismereted lesz és hallgatsz a megérzéseidre. Utóbbi alkalmazása már most is nagyon fontos lenne. E mellett érdemes fejleszteni a kéárdezési technikádat, hogy minél többet tudj meg legújabb partnerjelöltedről.

megújulás 2010.05.12. 10:08:40

S még egy fontosnak látszó dolog: ebben a társadalomban a jelentős női sikerek ellenére, melyek olykor vezetői beosztásukból erednek, még mindig a férfi az elsődlegs, s övé a vezető szerep. Ez egy hagyomány mély gyökerekkel, amit a nők nagy része háborgás nélkül tudomásul vesz, mások meg lázadoznak, mint Te is. Innen már csak egy kis lépés, hogy a férfi megmondja neked, utasyt, hogy mit tegyél, s ebben már benne van kimondatlanul a birtoklás szándéka is.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.05.12. 10:10:28

@megújulás:

Nem lázadozás az, csak annak a jele, hogy nem egy buta barom.

Stupidella 2010.05.12. 10:24:28

ma se tudok mit hozzászólni...

Ja de, mégis: nem, nem volt ilyen pasim.

Father Justice (törölt) 2010.05.12. 10:25:44

@megújulás: Ha a háztető peremén állsz, egy kis lépés is elegendő hozzá, hogy utána kellemetlenül érezd magad. :) Az utóbbi meg pont fordítva van: a birtokló természetű emberek között (amely sajátossággal önmagában semmi probléma nincs) akadnak olyanok, akik Z-hez hasonlóan irányítani is akarják a másikat. Van, aki szereti ha birtokolják, de attól még nem szükségszerűen élvezi, ha fojtogatják is.

tarquin - védőháló nélkül 2010.05.12. 10:43:44

@Father Justice: természetesen szerencséd van: megbántódtam, még visszavágni sincs kedvem. Posztsrác nem akarja ezt a lányt blokkolni, ez azért mégsem igényel természetfeletti magyarázatot.:-)

Father Justice (törölt) 2010.05.12. 10:53:53

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: A magyarázataim sosem természetfelettiek. Egyszerűen a csillagok állásából olvasom ki őket, mint mindenki más. :)

Kham 2010.05.12. 11:00:58

Szerintem az eddigi hozzászólók nagy része tévesen ítéli meg a helyzetet, én biztos vagyok benne, hogy egy film megtekintése okozta a súlyos személyiségváltozást. Bizony előfordulhat az ilyesmi simán, emlékszem régen boldog gyerek voltam, sokat jártam focizni, pecázni, bicajozni ilyesmik, de egyszer elmentem a moziban. Nagyon durva volt, 540 fokos kanyart vett az életem, alig csengett le a főcím rohantam haza, ledobtam a rövidgatyát meg a stopplist és magamra kaptam a sparheitet, a szám elé búvárszelep került (dörgős lett a hangom és egyáltalán nem zavar a szörcsögő levegővétel), a fejemet egy kifényesíett szenesvödör védi...

Az öltözködéssel együtt persze nem változott meg alapvetően a személyiségem is, előtte is egy rátermett fontos gyereknek tartottam magam, de egy kicsit erősödött bennem az érzés hogy a Galaxis minden népének fekete kesztyűbe bújtatott nehéz ökleim elnyomása alatt kell senyvednie. Ez hamarosan be is fog következni, csak előbb feltalálom a törhetetlen neoncsövet a fénykardhoz.

Father Justice (törölt) 2010.05.12. 11:02:54

@Kham: "..elmentem a moziban.." Remélhetőleg ott nem hörögve. :)

blarke 2010.05.12. 11:34:36

@Drága IV gernika: kuckuc... van, hogy egyre se...

Snowmass 2010.05.12. 12:48:40

Megáll az eszem! A posztoló a sokezer potenciális kommentelőtől kérdezi, hogy miért, miért, miért, ahelyett, mondjuk hogy jobban megismerte volna szíve választottját? Mert ha rászánta volna a kellő időt és energiát, hogy jobban megismerje, akkor most pontosan tudná, hogy a fickó természetesen csak azért akart leállni a szexxel, mert megtudta, hogy a legutóbbi véradás alkalmával az egyik véradó összeszedett valami csúnya betegséget, ami nemi úton is terjed, és pusztán féltésből igyekszik magát megtartóztatni, ameddig a vizsgálatok alapján nem zárható ki egyértelműen, hogy ő maga nem kapta meg a betegséget.
:)

dr. gernika 2010.05.12. 13:15:31

@blarke: Egészséges hím egyedekről beszéltem.

alumi 2010.05.12. 14:20:03

Elég nyilvánvaló a sztori: derogáltál neki.

Meglehet, hogy a sztoriból kimaradt, de nem került közben más társaságba? (új suli, új lakhely, új barátok..) Ez simán lehet ok. És az sem derül ki, hogy mennyi idő alatt zajlott le ez az ún. átalakulás.

Rebelde 2010.05.12. 14:51:45

jó ötletei vannak a csajnak, hogy vajon egy film lehetett az ok stb?! ezen az analógián maradva tiszta szerencse, hogy nem az ördögűzőt nézte meg a gyerek

valaki leírta itt azt a szót, hogy "utasyt"

remélem csak véletlenül:)

kolompar.sara · http://ferfibunozes.blog.hu 2010.05.12. 14:52:10

hat nehany komment johetne hozzam: ferfibunozes.blog.hu -ra

Girhes Joe 2010.05.12. 14:57:22

”Uralkodni akart rajtam, még abba is beleszólt, hogy átfesthetem-e a hajam, vagy sem”

Most minden mástól függetlenül szögezzük le, ez NEM uralkodás, tekintve hogy a hajadat ő nézi a legtöbbet. Pont az az uralkodás, ha a megkérdezése nélkül váltogatod a külsődet, annak ellenére, hogy tudod, hogyan tetszettél meg neki annak idején. (Hiszen ezzel azt üzened, hogy lesz.rod a véleményét.)

Terézágyú 2010.05.12. 15:09:10

@bagolybagoly:
""képzeld, átfestettem a hajam". A reakció: "Nem kellett volna ezt megbeszélnünk?""

És te mit szólnál, ha egyik este úgy állítana haza a barátod, hogy kopaszra borotváltatta a fejét? :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.05.12. 15:09:59

@Rebelde:

Véletlen lehetett, mert egymás mellett van a két gomb :)

Terézágyú 2010.05.12. 15:14:25

Nekem mesélte egy pasi ismerősöm, hogy őt azért dobta a csaj a második randin, mert ugyanolyan(fajta) zokni volt rajta, mint az elsőn, és már akkor sem tetszett a lánynak...

Abraka 2010.05.12. 15:15:18

BAze micsoda gyenge sztori.. Kivancsi lennek azokra akik ezeket a nulla értékü vackokat leirjak. Kérdem: minek? Mi ebben az olyan "hudeérdekes" ??? Az embert jellemzi aki ide irta. Egyebkent is alap, h a csaj a pasi kedveben jarjon.

Rebelde 2010.05.12. 15:16:45

röhej, hogy egyes pasik egyenesen kapcsolati mérföldkőnek tekintik, ha a barátnőjük meg akarja változtatni a frizuráját, van aki még szakít is ilyenért, no commnent

kár, hogy az oviba már túlkorosak

Rebelde 2010.05.12. 15:18:58

@Terézágyú:
pláne ha az első randi óta nem is cserélte le az "ugyanolyan(fajta)" zokniját:P

Girhes Joe 2010.05.12. 15:20:19

@Rebelde:
Képzeld, esetleg _tényleg_ tetszik neki úgy a lány haja, ahogy megismerte. Ezt olyan rohadt nehéz megérteni? Neked talán a hajad egy kis apróság ami egyik nap ilyen másik nap olyan, neki viszont valami, ami hozzátartázik a személyedhez. Egyébként a nők se fogadják túl jól, ha a férfi egyszer csak kérdés nélkül levágatja/nekiáll növeszteni az arcszőrzetét, vagy a haját (ahogy Terézágyú írta).

SciNu 2010.05.12. 15:21:30

"Márciusban összejöttem egy sráccal, Z-vel. Eleinte teljesen normális volt, majd hirtelen elkezdett megváltozni. Talán rossz társaságba keveredett, talán természetes módon történt (benne volt a génjeiben), vagy hatással volt rá egy film. "
Vagy ilyen volt eddig is csak a beetetési időszakban kicsit játszotta magát.

"Miért baj az, ha egy kicsit túlöltözik és plázákban kóvályog a barátaival és még a metrón is tenyérnyi napszemüveget hord?"
Maris! Hát nóóórmális is eeezzz?

"bejelentette, hogy szüneteltessük a szexet kettőnk között, egy darabig."
Okkkééé... Na az most vagy összeszedett valakit vagy nagyon randa vagy langyos a srác.

Terézágyú 2010.05.12. 15:22:43

@Rebelde:
nem hiszem, mert vagy két hét volt a két randi között :)

de az a srác is kicsit olyan mint Malcolm a Jurassic parkban, aki mondta, hogy neki minden ruhája vagy szürke vagy fekete, és kész :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.05.12. 15:27:06

@Terézágyú:

Nem lehet hogy ugyanolyan jellegű odőr is körüllengte az inkriminált zoknit? :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.05.12. 15:28:39

@Abraka: "Egyebkent is alap, h a csaj a pasi kedveben jarjon." Rögtön futok meditálni, és várom a megvilágosodást, hátha én is rájövök valami hasonló okosságra.

Rebelde 2010.05.12. 15:30:40

@Gergő77:

Nekem pl nincs kifogásom az ellen, ha a másik szőrt növeszt/vágat magán, szabad ember és nem a tulajdonom, minden formában elfogadom:)
a hajszínem vagy a hosszúsága nem a személyiségem része, hanem a külsőmé, egy ilyen változtatás max megbeszélés tárgya lehet, de tiltásé nem, nagyon dedós dolognak tartom az ilyen hozzáállást és felszínesnek is

értem én, hogy úgy tetszett meg, de figyelembe kell venni az ő igényeit is, mellesleg haladni sem árt a korral:)

Rebelde 2010.05.12. 15:34:12

@Terézágyú:

akkor ott nem a zokni volt a probléma:)

Homeoffice 2010.05.12. 15:34:38

Huha...
Tehát másfél hónap alatt megismerkedtek, összejöttek, dugtak, srác megváltozott, hülyének néz ,és szüneteltetni akarja a szexet...
Hmm.. Tiszta szappanopera!
LOL!
Kislány...Te 45-50 napi ismeret után szolgaian tűröd, ahogy egy faszi parancsolgat?
MegaLOL!

gpetersz 2010.05.12. 15:35:58

És egy ilyen fasszal Te addig jártál míg Ő nem akart szexet... anyám...

-Tom- 2010.05.12. 15:36:21

"Azt hiszi magáról hogy magyar oligarcha" hijj...de fain! :D
* röhög*
Baszki, mik vannak! Saját találmány? Várjá' végig olvasom a levelet is...de ez a mai lájkom. Kár, hogy nem én találtam ki annyira tetszik.

-Tom- 2010.05.12. 15:40:53

"vagy hatással volt rá egy film" - állítom, ez már így egy karikírozott ősszittya mítosz. Még egy lapát kell rá, és montipájton. Piperkőc Patrick, kis Caracalla. A plázajáró oligarcha archetípusa.

SciNu 2010.05.12. 15:43:13

@Kedves Nard: Az nem emósnak mondják állítólag hanem valami scene-nek (színes emo)
@Father Justice: Már ha tesznek különbséget. :)

Homeoffice 2010.05.12. 15:43:20

@tomsawyer:

A fenét! Bizots a csákó megnézte A túl a barátságont....:))))

-Tom- 2010.05.12. 15:46:54

@Gunther: Én érzi magában a Visontai Hőerőmű enerdzsi áramlását.
Jeh. :D
VAgy a "SZeretem a testem-"- nézte, és beleélte magát a Lakatos Márkusz szerepébe.
Azóta sztájlisztolja aki szembejön.

-Tom- 2010.05.12. 15:47:30

@tomsawyer: én=és
höjjj...nem Frájd csak nem figyelek:D

Dr. No 2010.05.12. 15:52:26

Posztírónak javaslom, hogy búcsúzóul ú. n. "nutbuster" technikával kezelje a srácot. Még az is lehet, hogy a kis oligarcha rákattan a szigorra.

Homeoffice 2010.05.12. 15:53:58

@tomsawyer:

Egyébként vicces lehet. Ott áll a muki szinesen kiöltözve udvaribohócnak "napszemcsiben" :)) gondolom leszálkásított diszkós:))
Majd felhorkan minT egy grizzly és kitör belőle az állat... ("NEM NEM FESTHETED BE A HAJAD")
lol

Girhes Joe 2010.05.12. 15:55:16

@Rebelde:

Akkor a Te hozzáállásod a ritkábbak közé tartozik, szerintem. Akikkel eddig beszélgettem, nemtől függetlenül kb. mind azt vallották, velem együtt, hogy egy párkapcsolatban egymás külseje igenis egymásra tartozik, nem pedig magánügy, amihez a másiknak semmi köze. Oké hogy a kategorikus tiltás végletes, de a másik megkérdezése nélküli változtatgatás is az. Hadd legyen már jogom ahhoz, hogy ha nekem a hosszú női haj tetszik, a rövid meg nem, akkor legalábbis legyen némi szavam az ellen, hogy az eddig hosszú hajú barátnőm rövidre vágassa a haját! (Hacsak nem direkt az a célja, hogy úgy nézzen ki, ahogy nem tetszik nekem... de akkor meg mireföl a kiborulás, ha ezért szakítok vele?)

A külső megjelenés pedig hozzátartozik a személyiséghez, nem független attól. Az nem úgy van, hogy egyik nap úgy nézek ki mint egy emo, másik nap mint egy punk, harmadik nap meg mint egy skinhead, miközben valójában egyik se vagyok... Ha más nem is, az mindenképp kifejez egy személyiségjegyet, hogy valaki szereti az állandóságot, vagy örökké változtatgatja a külsejét, mert *csak* (mondván, "halad a korral"). És nem árt, ha azért hasonló személyiségek találkoznak egy párkapcsolatban.

Murderface 2010.05.12. 16:03:43

"Ha igen, hogyan kezeltétek?"
...mint a macskát szarni. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.05.12. 16:06:14

@Gergő77:

Ez azért hülyeség. Nemár én mondjam meg egy nőnek, hogy hogy hordja a haját...Ha neki úgy tetszik, hát hordja úgy.

"Hadd legyen már jogom ahhoz, hogy ha nekem a hosszú női haj tetszik, a rövid meg nem, akkor legalábbis legyen némi szavam az ellen, hogy az eddig hosszú hajú barátnőm rövidre vágassa a haját!"

Nincs jogod. Ahogy neki sincs joga hozzá. Ha ő mondana ilyet, hogy márpedig levágod a hajad/szakállad, vagy ezentúl gyantázni fogsz, hamar kinyílna a panaszfiók nálad és bömbölnél, hogy "NEMONGYAMÁ'MEGHOGYHOGYÖLTÖZÖMVÁGOMAHAJAM!!!!".

Snowmass 2010.05.12. 16:10:36

@Gergő77: Ami a hajfestést, hajvágást illeti, fiúként túlnyomórészt én is azt vallom, amit Rebelde. Sőt, egyenesen nevetségesnek tartanám, ha velem azért akarna szakítani valaki, mert mondjuk szakállat növesztenék. Ez persze nem azt jelenti, hogy rossz néven venném, ha a másik kifejezné, hogy ez neki tetszik vagy nem tetszik, mint ahogy én is megmondom természetesen, hogy a lila hajánál jobban tetszett a korábbi sárga.:)

Girhes Joe 2010.05.12. 16:14:31

@Kedves Nard:
Nem értek egyet.
Egy párkapcsolatban az ember nemcsak, sőt nem elsősorban önmagának akar tetszeni! Ehhez én tartom magam, és nem is választok olyan párt magamnak, aki nem így gondolja.

Vagy Te lesz@rod, hogy a párodnak hogyan tetszel, csak az a lényeg, önmagadnak hogy tetszel?
Hát nem tudom, én ezt azt hiszem egoizmusnak hívnám.

"Ha ő mondana ilyet, hogy márpedig levágod a hajad/szakállad, vagy ezentúl gyantázni fogsz"

Ugyan miért mondaná? Ha neki úgy tetszene, nem engem választott volna. Épp arról beszélek, amikor X valamilyen formában már megtetszett Y-nak, aztán egy idő elteltével X gondol egyet, és Y megkérdezése nélkül változtat, és csodálkozik, hogy Y nem örül ennek. Az egy teljesen más, számomra irracionális kategória, ha X adott formában tetszett Y-nak, később meg már nem tetszik neki, és elvárná hogy változtasson.

Rebelde 2010.05.12. 16:15:00

@Gergő77:

szakítási oknak számomra ez nem elfogadható, tinikorban még elmegy, de idősebb korban több, mint fura.

és nem punk, skinhead vagy emós megjelenésről beszélek(ezek szélsőségek, életsítusok, amihez egy külső is társul, és én nem erre gondoltam) hanem normál frizuráról, amely illik az adott archoz, amit szeretne kipróbálni

tudom, hogy vannak olyan emberek akik képesek beleszeretni a másik hajába, alakjába(bár ezt a többség kinövi, külső megfog, belső megtart vagymi:)) de egy ember jóval több ennél, és ha valaki képes ezért szakítani, az nem is szeret igazán

Snowmass 2010.05.12. 16:19:33

@Snowmass: Viszont azt gondolom, hogy a haj lehet a személyiség része. Legalábbis Chuck Norris biztosan jól pofán verne, ha kitalálnám, hogy a bicepsze nem része a személyiségének.:)

Girhes Joe 2010.05.12. 16:20:10

@Snowmass:
Nyilván nem is arról beszélek, hogy önmagában azért szakítani mert a lány átfestette a haját, hanem arról, ha ezen keresztül bukik ki, hogy a lánynak totálisan mindegy, hogy a Kedvesének mi tetszik.
Ha megbeszélik, hogy hát izé, a fiúnak nem igazán jön be az új fazon, és ezért a lány nem megsértődik, hanem együtt megpróbálnak valami közös elképzelést találni, az teljesen rendben van!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.05.12. 16:22:26

" Itt az idő" gondolta a választások után és megváltozott.

Rossz döntés volt?

Rebelde 2010.05.12. 16:22:57

@Gergő77:

nyilván olyan párt keresel magadnak, aki hasonlóan gondolkodik, mint te, de a világ változik és a gondolkodásmód is, ez alól te sem vagy kivétel:)

Girhes Joe 2010.05.12. 16:23:48

@Rebelde:
"egy ember jóval több ennél, és ha valaki képes ezért szakítani, az nem is szeret igazán"

Lásd az előző kommentemet. Nem ezért szakít önmagában, hanem azért, mert meg se kérdezed, hogy neki vajon tetszene-e, tehát tojsz a véleményére.

Rebelde 2010.05.12. 16:26:41

@Gergő77:

nézd szakítson azért velem, mert egy délután elköltöttem a közös házra félretett pénzt, de ezért?!

Rebelde 2010.05.12. 16:28:53

@Gergő77:

még egy kérdés, ha neked van ilyen hosszúhaj hepped, akkor a másiknak ugye lehet pl. az a kívánsága, hogy szőrteleníts?:)

Girhes Joe 2010.05.12. 16:33:07

@Rebelde:
Miért, Te örülnél neki, ha olyan emberrel kell együtt élned, akit a véleményed nem érdekel? Nem pont ilyenért szoktak a lányok elnyomást kiáltani?

A másik szükségleteinek, véleményének, elképzeléseinek szándékos figyelmen kívül hagyását én főbenjáró bűnnek tartom, ez egoizmus, aminek a kapcsolatban nincs helye. Nyilván normál esetben ez nem 5 év házasság után derül ki a közös pénz elszórásából, hanem 1 hónap után az ilyen hajátfestős meg hasonló apró-cseprő sztorikból. (Remélem nem úgy értetted, hogy évtizedes házasságban felmerülő válóokként beszélek a témáról.)

Girhes Joe 2010.05.12. 16:34:03

@Rebelde:
Természetesen. Csak épeszű az ember a kapcsolat elején közli a másikkal, mi fontos neki, nem évek múlva jut eszébe. :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.05.12. 16:35:24

@Gergő77: "a lánynak totálisan mindegy, hogy a Kedvesének mi tetszik." Nem totálisan mindegy, csak másodlagos. Miért akarsz az ő énje fölé kerülni?:-)

Girhes Joe 2010.05.12. 16:40:41

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:

A meg se kérdezés az azt jelenti, hogy teljesen mindegy. (A másodlagos az olyan, hogy megkérdezem, és miután elmondta a véleményét, meggyőzöm őt arról, hogy ez most nekem nagyon fontos, ezért bocsi, de szeretném ezt így csinálni, bár tudom, hogy ő nem így szeretné. Ez a normális módja az ilyesminek, jól is működik.)

Egyébként meg a másodlagossal se feltétlenül értek egyet. Ha igazán szeretjük egymást valakivel, ott ő van első helyen, én utána jövök. Kölcsönösen.

Girhes Joe 2010.05.12. 16:48:35

No nekem mennem kell, sziasztok, köszi az eszmecserét, szép estét mindenkinek! :-)

Rebelde 2010.05.12. 16:51:52

@Gergő77:

én úgy látom, hogy pont te vagy aki elnyomsz, mert minden, de minden dologba bele akarsz szólni, biztosan akad ehhez partner, félre ne érts ettől, még lehet jó egy kapcsolat ettől

számomra elfogadhatatlan ez, mert nem nagyon szeretem egyébként sem, ha ilyen dolgaimba beleszólnak legyen az bárki, mint ahogy én sem teszem, de ez nem jelenti azt, hogy leszarom a másik véleményét, csak egy korlátnak érzem, ma a hajam, holnap már a bugyim színét szabja meg,apró cseprő dolgok, ahogy mondod, ha baromira idegesítő:)

nálam nem kardinális kérdés a haj téma, ettől még másnak persze lehet

Airhead 2010.05.12. 17:09:55

az első intő jelnél futáááááás! ki az aki megvárja, hogy totál bekattanjon a "párja"?!

sorica123 (törölt) 2010.05.12. 17:52:43

@Terézágyú: volt ilyen, jó formájú feje volt, ha megunja, visszanő. Másik krapek meg egyszer tar kopaszra borotválta a fejét míg én körülötte szöszmötöltem a szobában. Nem tetszett neki a haja, gondolta kopaszon olyan formás kugligolyó lesz:) vicces volt a végeredmény, mert vaskos fekete szemöldöke volt mindemellé:) na mindegy, szóval ilyenekbe, hogy haj, ruha, nem beszélünk bele, hacsak nem igényli a partnerünk a stylistkodást. Amúgy viszont jó, hogy együtt vagyunk, de az illető nem az enyém, és én se az övé.

Max és Ricky 2010.05.12. 19:33:55

Ezek a sztorik a 20-21 évesekkel annyira kedvesek de idétlenek egyben. persze nekik ez a problémájuk, és ezeket a dolgokat élik meg tragédiának, és az élet nagy szerelmi kérdéseinek, csak azt nem értem, hogy tud bárki is erre valami komolyat kommentelni, mert az egész annyira nevetséges...ahogy bizonyára a 40-eseknek a harmincasok problémái azok, és így tovább. szóval én ezeken csak nevetek, de tanulni, okosodni nem lehet belőle, meg azért igazán szórakozni sem lehet rajta.

[c] 2010.05.12. 20:11:40

@Abraka: "Egyebkent is alap, h a csaj a pasi kedveben jarjon."
Az ilyennek kiskutya kell, nem nő.

[c] 2010.05.12. 20:13:24

@Gergő77: "Képzeld, esetleg _tényleg_ tetszik neki úgy a lány haja, ahogy megismerte. Ezt olyan rohadt nehéz megérteni?"

Az, hogy van véleménye és kimondja, nem azonos azzal, hogy engedélyt kell tőle kérni.
Ha a párom kopaszra nyíratná magát, nem örülnék. De ettől még nem kell hozzá az _engedélyem_.

[c] 2010.05.12. 20:16:53

@Gergő77: "Ha más nem is, az mindenképp kifejez egy személyiségjegyet, hogy valaki szereti az állandóságot, vagy örökké változtatgatja a külsejét, mert *csak*"

Igaz. De ez nem változtat azon, hogy a párunk külsejéről csak véleményünk lehet, amit aztán vagy figyelembe vesz, vagy nem, mi meg ezt vagy elviseljük, vagy nem - de nem a birtokunk.

Elkeveredett 2010.05.12. 20:20:31

Ilyen fiatal korban a drasztikus viselkedés-változás utalhat egy bizonyos idegrendszeri elváltozásra is, én itt most konkrétan egy kialakulóban lévő skizoid zavarra gyanúzok. (De nem lehetetlen, hogy valami szer-abúzus van a hátterében.)

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2010.05.12. 20:28:26

@Max és Ricky: Így van, de azért a nevetségessel nem bántanék meg senkit. Nekik komoly dolog, most tanulgatják az élet nagy dolgait. Régebben mehettek esetleg a nagymamához tanácsért, ötletért, most meg ehun az internet.
De mi is lenne, ha a 20 évesek amikor összejönnek, úgy is maradnának örökre...:-)
A mai napig csodálkozom rajta, hogy olyan idős koromban mi alapján gondolhattam olyat, hogy valakivel örökre :-/

Elkeveredett 2010.05.12. 21:08:33

@espadazo - Játékbolt::

Csak amolyan nyugis-féle. Tudod, indiánosan. ;)

atila68 (törölt) 2010.05.12. 22:08:26

Nekem még nem volt ilyen pasim nős ember lévén, de remélem csajom sem lesz ilyen sohasenem!

Sics68 2010.05.13. 00:03:24

Érdekes sztori.
Nekem két lehetséges ötletem van a "miért"-re.

Egyik, hogy a srác erősen a csoport-nyomás hatása alá került, átvette új "barátai" értékrendjét, viselkedését... és ettől változott meg. ( Ez persze azt feltételezi, hogy eddig nem volt valami kiforrott és szilárd személyiség.)

A másik lehetőség kicsit csúnyább ennél. Szerintem ugyanis... a leírtakat látva... nem az a kérdés, hogy tolják-e egymás seggét a srácok... hanem sokkal inkább az, hogy az adott srác tol-e valami mást. Fűnél keményebb anyagra gondoltam, valami amfetamin-származékra... kemény drog rövid idő alatt csinálhat ilyen feltűnő személyiségváltozást, és mintha valamelyiknek pont a fényérzékenység is a szokásos tünetei közé tartozna...

bye
Sics

TGabi 2010.05.13. 07:23:34

@Gergő77:

Bocs, hát neked sem lennék a babe-d.

TGabi 2010.05.13. 07:31:35

Szerintem meg arról van szó hogy a kiscsávó korábban is ilyen volt - csak kezdetben megpróbálta igen erőteljesen titkolni...

2010.05.13. 08:17:59

Érdekes, hogy a nők mennyire szeretnek ezekkel a dolgokkal csápolni.
Meg akarod mondani hogy nézzek ki, meg akarod mondani kivel találkozhatok, meg akarod mondani hová mehetek, uralkodni akarsz felettem.

Imádnak ezzel támadni, hiszen ha nem tetszik h átfestette a haját, és ezt el is mondod neki (Ezt soha ne tegyétek, inkább csapkodjátok egy sziklához a homlokotokat!), akkor rögtön jön, a te ne mond meg nekem hogy...bla-bla-bla, viszont te csak annyit akarsz vele közölni h neked nem tetszik az új szín, neked a régi tetszett!

Másik meg a találkozósdi!
Tehát, ha a bnőd el akar menni bulizni a haverjaival, akiknek a 90%-a valami díszbuzi, és ezt te szóvá teszed h talán nélküled nem kellene, akkor jön a szokásos te ne mond meg nekem hová mehetek...bla-bla-bla.

Szerintem ez a dolog a tipikus nő/férfi különbség. Teljesen másképpen látja a 2 nem a világot.

2010.05.13. 08:21:50

Ja, de ettől a srác az igazi csipet-csapat tag!

The_Genius 2010.05.13. 08:53:52

Mekkora problémák!
Nem kellett volna ennyi szex és nyujorkot nézni.
Mindketten luzerek vagytok! :D

Just_blogging 2010.05.13. 09:21:16

Sziasztok!

Szentségtörő leszek. Átolvasva a bejegyzést, nekem az jutott esezmbe, hogy pár évvel ezelőtt beszélgettem olyan áldozat nőkkel, akiket a párjuk rá tudott venni egy BDSM-kapcsolatra. Miután fiatalok is olvashatják a blogot ezek azok, amikor a nő mindent megtesz a férfiét és szó szerint mindent elvisel.

És amikor rákérdeztem, hogy érett, ép ésszel miért mennek/mentek ilyenbe bele, akkor olyan "beszoktatási technikákat" meséltek, el mint ez a történet. Kísértetiesen hasonló.

Tudnillik megtalálható minden benne, ami egy ilyen, számomra elitélendő kapcsolatban is megvan: személyiség támadása azon keresztül hogy változtassa meg magát, mit tegyen, mit nem TOVÁBBÁ: érzelmi zsarolás, TOVÁBBÁ: szex-megvonás. Ez egy klasszikus zsarolási sztori.

Kedves posztíró: ADJ hálát az égnek, hogy volt eszed, idejében kilépni a kapcsolatból.

guess who 2010.05.13. 15:45:11

Hogyan kezelném? Vacsővel!:)

csilek recseli 2010.05.18. 15:56:46

Hajszínezéssel-festéssel kapcsolatban: mániám a vörös haj, szépen kiemeli a szemem, és az akkori barátomnak előadtam a legújabb kedvenc árnyalatot (akkor épp barna volt a hajam). Erre a válsz: jajj, nemár! Anyám is vörös! :):)

fubu05 2010.05.19. 07:02:57

Mert dísz buzi azért. Lehet, hogy a p.... helyet neki mostantól a f... kell.:) Régi igazság, hogy a pénz nem boldogít, de ha nincsen az nagyobb baj.
süti beállítások módosítása