Lepofozom a fejét!

2010. július 13. 07:26 - Panni CsP

„Három napra kölcsönadta a lakását, de olyan hideg volt nála, hogy nem tudtunk szexelni: szerintem direkt csinálta” - összetett kérdést vázol fel következő posztunk, melyben adott egy pasi, adott egy csaj, és az előbbi tenyérbe mászó barátja. A csaj választás elé állítja pasiját: vagy ő, vagy a haver. Hogy a pasi melyiket választotta, kiderül a lenti sorokból.

 

Sziasztok! A történetem meglehetősen egyszerű, de szinte minden lesz benne, amit a műfaj kínál: árulás, választás, szerelem, bukás. Pár hónappal ezelőtt volt egy barátom (D.), akit őszintén szerettem és kemény hat hónapot jártunk. Ami közénk állt az nem egy másik nő, nem a távolság, és nem is a pénz volt, hanem a pasim idióta haverja, aki valamiért kezdettől fogva utált engem. Amikor erről panaszkodtam D.-nek, azt mondta, képzelődöm: „ő nem olyan, néha kicsit elveti a sulykot, de rendes arc”. Oké. Nem képzelődtem: hogy nem csak szórakozásból szívat, hanem valóban utál, azt a tekintetéből már többször levettem. Most már nevet is adok neki, legyen Miki. Szóval, Miki nem tudom, mit akart tőlem. Eleinte azt hittem, hogy féltékeny rám, vagy egyenesen irigy a haverjára, hogy neki van nője és titkon szerelmes belém, és ezt így nyilvánítja ki. Pedig sokkal egyszerűbb dologról volt szó.

D. túlságosan kedvelte Mikit, talán mert már elég régóta ismerte. Nem volt egy szép fiú, és nem értem, miért fúrt állandóan. Gyakran szándékosan flegmán beszélt velem D. előtt, pedig én kedvesen álltam hozzá, kérdezgettem, mi van vele, mit csinál. Amikor D. lakását festették, három napra kölcsönadta Miki a saját lakását, de olyan hideg volt nála, hogy nem tudtunk szexelni és nem akart befűteni, szerintem direkt. Azt mondta, hogy „nappal feltöltődik meleggel a szoba és estig megmarad benne, nem kapcsolja be még a fűtést, mert macerás". Eleinte Miki elmenni sem akart, pedig többször említette, hogy van egy találkozója és mindjárt elkésik, de szándékosan tötyörgött, hogy összeszedje magát. Azt hittem, azonnal odaugrom és lepofozom a fejét. Végül, amikor D. viccelődve meggyőzte, hogy ugyan legyen már szíves egy kicsit magunkra hagyni, nagy kegyesen távozott, de annyira felhúztam magam, hogy képtelen voltam utána már bármire is. Csak smároltunk D.-vel és feküdtünk egymás mellett. Akkor döntöttem el, hogy ez így nem mehet tovább. Adtam D.-nek és Miki-nek is még időt a változásra és gondolkozásra. Még lenyeltem Miki néhány szemétségét, majd azt mondtam, oké. Leültem D-vel és elmondtam neki az összes aggályomat. Nem értette meg. Erre én választás elé állítottam - vagy én, vagy Miki. Kinevetett: azt mondta, túlreagálom a dolgot. Ekkor arra kértem, hogy legalább intézze úgy a randijainkat, hogy ő ne legyen még a környéken sem. Azt mondta, szó sem lehet róla „mert nem fog irányítani egy felnőtt embert”. Felálltam és elbúcsúztam tőle. Örökre. Próbált utána még közeledni, hívogatni, de finoman elhárítottam (finoman még az MSN-listából is töröltem). Szerintetek radikális döntés volt? Ti mit csináltatok volna egy ilyen helyzetben? Írjátok meg, komolyan érdekelnének a verziók.

 
110 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr822148110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2010.07.13. 09:25:29

@Caddy: Mikivel ne. Inkább bárki mással. Súlyos esetnek tűnik. De nekem is az a gyanúm, hogy Miki féltékenysége mögött a D. iránt táplált gyengéd érzelmei húzódhatnak.

nicknek (törölt) 2010.07.13. 09:25:35

Szia,
hát nem túl bölcs döntés egy friss kapcsolatban a partnert válaszút elé állítani a barátjával kapcsolatban. Ennél márcsak az a jobb, amikor a pasid anyát akárnád meggyőzni, hogy te milyen jó ember vagy a fiával szemben:)

Talán tetszel Mikinek? Ezt észrevehetted, ha odafigyelsz. Az emberi faj, tisztelet a kivételnek úgy van megalkotva, hogy féltékenyek a másik sikerére, kapcsolatára... ezt tapasztalom nap mint nap. Ezeket az embereket ki kell iktatni magad körül, ha ezt nem tudod kezelni, mert jó akarok mindig lesznek, akik a háttérben próbálják összekuszálni a szálakat...

Nem az kérdés radikális döntés volt-e vagy nem, hanem sokkal inkább az, rájöttél-e mit kell másképpen tenned legközelebb?

Kytia 2010.07.13. 09:28:03

@nicknek: Mit kell másképpen tennie?

Barry Kent 2010.07.13. 09:28:08

@Caddy:
Szerintem a szomszéddal jöjjön össze, akkor megtudja mi van D és Miki közt :))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.13. 09:30:05

@Kytia:

Már le is reagáltam a megfelelő hangnemben. :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.13. 09:38:04

"pedig én kedvesen álltam hozzá, kérdezgettem, mi van vele, mit csinál." és "Azt hittem, azonnal odaugrom és lepofozom a fejét."
Ki nem állhatom azokat az embereket, akik addig kedvesek, amíg a szemembe bájolognak, de amúgy szívesen a hátamba döfnék a kést. Ha Miki is így van ezzel, nem csodálom, hogy utált.

Barry Kent 2010.07.13. 09:40:22

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
Ja, meg azért a kölcsön kecó is jó volt, csak húzott volna az anyjába a rohadt :)

nicknek (törölt) 2010.07.13. 09:41:42

@Kytia: kemény csajszi az biztos:) Te írtad?:)) Én a választás elé állítást kihagytam volna... felesleges olyan kérdést feltenni, amire egyértelműen tudod a választ, hogy nem... Kedvencem még a Szeretsz még?! stb.

Caddy 2010.07.13. 09:44:40

@Panni CsP: szerintem a csaj tetszik neki, de lehet nektek van igazatok és meleg a srác. :)

@Barry Kent: na ez se rossz megoldás. Csak kinek a szomszédjával? D vagy M? :D

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.13. 09:44:43

@Barry Kent: és fűtött volna be a kis szemétláda, hogy kisasszonynak megfelelő hőmérsékletet biztosítson az aktushoz, egy igazbarát így tenne.:-))

Kósza 2010.07.13. 09:49:07

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: ugyan már, nem vagyunk mi akváriumi díszhalak, hogy csak 24-28 fok közötti hőmérsékleten szaporodjunk! :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.13. 09:53:15

@Kósza: inkább valamelyik korallzátonynál.:-)

@Kedves Nard: jelen esetben abszolút megértem.

Barry Kent 2010.07.13. 09:53:33

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
Ez aljas dolog volt, biztos tudta a mocsok hogy D-nek 30 fok alatt merevedési problémái vannak.

@Caddy:
Természetesen, M. Ha látja hogy kettesben vannak, és megy a fűtés, akkor dugnak.

JoSé 2010.07.13. 09:54:04

sziasztok, az az gazság hogy ez egy nehéz dolog, főleg hogy választás elé állította a szerencsétlent.Kit is válasszon?.. jó kérdés..., egyáltalán minek kell választani?..szerintem még te se tudod.
És ahogy már előttem jó páran megtették hogy leírták, de én is felteszem a kérdés, tényleg a barátod miért D-vel jelölted míg a gonosz havert-Miki-vel...? fura. Több toleranciát kell mutatnod neked is az életbe, mert ez hosszútávon nem működhet.

bagolybagoly 2010.07.13. 09:57:57

Ez a csaj senkit nem érdekelt.
A két csávó közül egyiknek se volt túl sok hajlandósága bármit is kezdeni vele. És az olvasóközönséget se nagyon hatotta meg. Ilyenek is vannak.

supracoger · http://supracoger.blog.hu/ 2010.07.13. 10:02:27

@Barry Kent: ja tiszta vicc, ideiglenesen nála laktok és még neki nagy a pofája? direkt nem fűt be??? nagyon érdekelne hány éves vagy. ovi, durci, hupákolás

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.13. 10:02:51

@bagolybagoly:

BiSZtos nem volt elég nagy melle.

@JoSé:

A zigazi férfi az nem tolerál, csak issza a sört, nézi a focit és néha recsegősen fingik a kanapén. :)

Barry Kent 2010.07.13. 10:04:27

@supracoger:
Befűtött volna ő a posztolónak vagy D-nek, vagy mindkettőnek külön-külön. Na de ha elzavarják, még jó hogy nem izzította a konvektort.

Caddy 2010.07.13. 10:10:30

@supracoger: hupákolás :D De rég hallottam ezt a szót. :D

Rebelde 2010.07.13. 10:11:13

hogyan lehet finoman törölni valakit msn-ről ? óvatosan kell megnyomni a delete gombot, hogy észre se vegye?:)))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.13. 10:12:36

@Rebelde:

Há' nem úgy izombó' rábaszni a delre! :)

Barry Kent 2010.07.13. 10:12:47

@Rebelde:
Beírja előtte hogy 'ne hari' :)

nicknek (törölt) 2010.07.13. 10:17:58

Egyszer engem is töröltek finoman:))
Azóta hiányzik az Enter billentyű az illető gépéről:D

Kósza 2010.07.13. 10:18:38

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:azt ismered, hogy "Lelépek Kubába, ahol mindig zöld a pálma,..." :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.13. 10:24:04

@Kósza: hogyne. De inkább a következő sort is te énekeld.:-))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.13. 10:30:33

@Rebelde:

Köszi! :) Úgy éreztem ez még jobban visszaadja finoman cizellált modoromat! :)

Kytia 2010.07.13. 10:34:42

@nicknek: Dehogyis!!!:)) Nekem tetszik, hogy a tegnapi csakrinyálóssal ellentétben itt mérlegeli a csaj, hogy mit nem tud elfogadni a jövőben, és lelép. Sok ilyen határozott nő kéne, még akkor is, ha önmagában a hideg lakás, és a csúnyán nézés nem elég magyarázat arra, hogy miért volt elviselhetetlen az élet D. mellett. De egyéb információk hiányában kénytelen vagyok elhinni, hogy tényleg rossz volt. A választás elé állítással lehet, hogy a srác reakciójára volt csak kíváncsi, nem?

Kytia 2010.07.13. 10:39:59

@Kósza: Nemrég olvastam egy könyvet a Zemberek biológiájáról, és ott azt mondták, a nők nem tudnak szexelni, ha fázik a lábuk. (Meg még egy rakás dolog kell nekik az ellazuláshoz, de az most mindegy.) Mára ennyit a szexről.:)

Kósza 2010.07.13. 10:41:16

@Kytia: jó felvetés,... a próbáratevés, mint kontraproduktív női eszköz a párkapcsolatban

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.13. 10:42:24

@Kytia:

Túl sokat beszélsz a szexről, szerintem tuti hogy ámbráscet vagy. :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.13. 10:42:28

@Kytia: de erre mégis milyen reakciót adhatna? Az más kérdés, hogy magában eldönti, hogy neki ez így nem jó, és dobbant. Utána padig kérdezgeti, mi erről mások véleménye.

Caddy 2010.07.13. 10:44:22

@Kytia: :D:D:D A végére majd felmelegszik az a láb. Hol itt a probléma? :D

@Rebelde: nem, nem. Úgy hogy előtte hezitálsz kicsit, és utána viszont megnyomod, gyengéden, de határozottan. :)

Kósza 2010.07.13. 10:47:43

@Kytia: régen rossz, ha szex közben a nő a lábfején spekulál!

supracoger · http://supracoger.blog.hu/ 2010.07.13. 10:50:32

@Kytia: akkor erre a kivételes alkalomra maradhatott volna a zokni. amúgy is azt hirdetem, hogy dugjatok néha ruhában, fel tudja dobni a dolgot

Kytia 2010.07.13. 10:51:00

@Kósza: @tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Jó, hát csak egy tipp volt. Nem tudom, valójában miért csinál ilyen próbáratevést az ember. Gondolom, reménykedik, hátha ér annyit a másiknak, hogy átszervezze miatta kicsit az életét. Nem is nagyon, csak kicsit. Én biztos hülyét kapnék, ha nem tudnék úgy elmenni valahova a fiúmmal, hogy ne legyen ott valami paraszt haver. Aki ráadásul utál. De az a baj, hogy annyira információszegény ez a poszt, hogy csak tippelni lehet.

@Kedves Nard: Az ámráscetek folyton a szexről beszélgetnek?:) Különben sem én kezdtem. De Kósza felvetése, miszerint az ember hidegben is szexelhet, annyira science-fiction, hogy muszáj volt reagálnom.:))

Kytia 2010.07.13. 10:53:55

@Caddy: Á, te sem aludtál még hideg lakásban.:))

@Kósza: Fordítva. Miközben a lábfejét melengeti, meg akarják dugni. Na, az aztán tapintatlanság.:)

@supracoger: Igen, a zokni még megmentheti a dolgot.

nicknek (törölt) 2010.07.13. 10:54:01

@Kytia: A meglátásom a főhősnőnkkel kapcsolatban, hogy szépen építgette le magában ezt az egészet, persze tudat alatt... valszeg ezért nem volt szex sem... aztán amikor kész volt az elválásra húzott egy nagyot, amin még ő is meglepődött.

Nekem ez a választás elé állítás inkább provokáció... kellett egy indok amivel szakít. Ismerős?:)

Aztán amikor a pasi ment utána még... szerintem egy hangos "YES"-t is eldobott az éterbe és a hiúsága is a helyére került:))

Caddy 2010.07.13. 10:56:11

@Kytia: khm....hát igen. Így pontos, nem aludtam. :D

Kytia 2010.07.13. 10:58:06

@nicknek: Hmmm...nem hangzik rosszul. Ezt szeretem én a szakításban.:DD
Egyébként persze, lehet, hogy így volt, de azért megnézném D. magánéletének további folytatását. Mert, ha folytatódik a tendencia, és a többi nő is dobbant M. miatt, akkor azért el kell gondolkodni. Persze, minden nő hülye, de azért néha jól jönnek.:)

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.13. 10:58:25

@Kytia: lehet ezt a próbáratevést azért finomabban, ha már muszáj.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.13. 11:00:54

@Kytia:

Igen, volt az az elmélet, hogy az igen rút csajok folyton a szexről beszélnek.

Kósza 2010.07.13. 11:02:09

@Kytia: kicsit összetetten gondolkodsz a témáról,... a French Kiss-ből Kate szerepét simán eljátszhatnád! Már ha érted hogy értem! :)

Kytia 2010.07.13. 11:04:52

@Caddy: Naugye.:) Azt nem úgy kell elképzelni, hogy kicsit egymáshoz dörzsölgetitek a lábatokat és minden király, hanem mondjuk, hogy azonnal visíthatnékod támad, amint a másik fordul egyet, és ezzel egy icipicit megemeli a takaró egyik oldalát. Volt alkalmam két egész telet eltölteni ilyen házban, hát boáhhh!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.13. 11:08:10

@Kytia:

Mennyi bajod van bakker! Szerintem te írtad a posztot! :)

Kytia 2010.07.13. 11:09:25

@Caddy: Ja, hogy nem ALUDTÁL!!! Sorry, korán van még így 11-kor az iróniához. De jobb későn, mint soha, nem?:D

nicknek (törölt) 2010.07.13. 11:10:45

@Kytia: :)) Felírtam, hogy a férj jelöltjeidet ki kell faggatnom hány fok van a lakásában:) 40 fok sátorban vagy szánkózáskor télen kizárva?:))

nicknek (törölt) 2010.07.13. 11:12:26

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Szerintem nem muszáj próbára tenni, játszákat a pályán kell vívni:))
A megerősítéseket nem így kell begyűjteni nem?:)

Kytia 2010.07.13. 11:13:09

@Kedves Nard: Dehogy írtam én, mennymár!! :))) Ha posztot írnék, nem jönnék ide álkommentelőnek!! Némán tűrném, hogy ízekre szedjetek.:))

@Kósza: Neméjtem. Nem láttam a filmet. Nézzem meg?:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.13. 11:13:54

@Kytia:

Gyanús, hogy így tagadod, szerintem biSZtos hogy te írtad! :)

Kósza 2010.07.13. 11:14:43

@Kytia: föltétlenül,... különösen az első 10-15 perc ajánlott :)

tarquin - védőháló nélkül 2010.07.13. 11:19:16

@nicknek: szerintem sem, de ettől még posztíró gondolhatja másként.

nicknek (törölt) 2010.07.13. 11:26:10

@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: de most komolyan, ha fel kell tenni egy ilyen kérdést egy kapcsolatban ... az még életképes lehet utána? Rendben azt mondja a srác... ok leépíti picit a haverját... attól ez még működött volna jól?? Na már megint felteszem, amire tudom a választ:))

Kytia 2010.07.13. 11:26:19

@Kedves Nard:

"- Nem én vagyok a Megváltó!
- Csak az igazi Megváltó tagadja istenségét!
- Mííí?!? Jó, akkor ÉN VAGYOK A MEGVÁLTÓ!
- Ő a Megváltó!!!!!"
:DD

@Kósza: Youtube-on fönt van az első 10 perc. Minyá nézem. Kedvelem ezt a Ryan lányt.:)

Stupidella 2010.07.13. 11:32:51

Nem értem. Befogad Titeket pár napra és még rinyálsz, meg kinézed őt a saját lakásából? Reklamálsz? Ha nem tetszett a hideg, meg hogy nem hagy magatokra dugni, miért nem mentetek panzióba, vagy máshová? Szerintem egy kissé el avgy tévedve. Lehet, hogy okkal utált az a barát.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.13. 12:09:42

@Stupidella:

Lehet tán a jakuzzi hiánya is frusztrálta szegény kislányt :)

Kytia 2010.07.13. 13:21:19

@Kedves Nard: Flusztlálta.:)

@Kósza: Megnéztem az elejét. Hehe, tényleg ismerős. Ezért nem ülök repülőre.:D

Kósza 2010.07.13. 13:22:42

@Kytia: kedves egészségedre :)

mmonitor 2010.07.13. 13:27:14

Nem csodálkozom azon, hogy ha valaki júliusban be akarja kapcsoltatni a fűtést egy kölcsönlakásban csak mert nem tud dugni, akkor azt az embert nem igazán kedvelik, valószínűleg van ott más hiszti is.

dr. gernika 2010.07.13. 13:37:24

Gyertek inkább vissza az előző topicba, Nardot most nézték baszatlan leányanyának! :DDD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.13. 13:38:25

@Kytia:

Ja és nőnek néztek engem :( BiSZtos mert rühellem a focit :)

S0und 2010.07.13. 13:56:01

"(finoman még az MSN-listából is töröltem). Szerintetek radikális döntés volt?" :DDDDD ejj ..ci Jó, tudom, tudom, de akkor is. Ez a 1,5 mondat együtt rendesen odavág.

Kytia 2010.07.13. 13:56:19

Csak a kerek popód miatt lehetett. Minek mutogatod annyit?:)

Tamarian 2010.07.13. 14:02:30

'napot van :) Nem t'ok írni, csak 2X10 percem volt olvasni. De annyi elég is volt egy csöndes zokogáshoz, pl. :D @Drága IV gernika:

Viszont Nardnak találtam valamit, hátha tud kombinálni belőle ;))) (előzményeket onnan ismerem, hogy éppen arra lurkoltam ;-))
Íme *lárvaarccal átad*

"A legnépszerűbb etimológiai fejtegetés szerint a Halab név a halaba (fejni) igéből származik. A történet szerint a bibilai Ábrahám itt saját kezűleg fejt tejjel vendégelte meg az átutazó vándorokat, innen a város neve Halab. Elképzelhető, hogy köze van a „fehér” jelentésű arámi halaba szóhoz, amely a környék talajának vagy köveinek színére utalhat."
XDD

Frigyesur (törölt) 2010.07.13. 14:03:46

@Drága IV gernika: A leányanyás rész hol van? :D

@Kedves Nard: Télleg van egy kis feminim beutesed, viragszal! Amugy majd gernika megveri, oszt nem lesz itt semmi gond. Vagy o kizarolag az oreg nenikre specializalodott? :))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.13. 14:05:39

@Tamarian:

Köszi! :) Ezek szerint fehér. Ergo nem nigger. :) Jó ez nem újság :)

Te szerintem nem tudsz lárvaarcot vágni, ahhoz pszichoboynak kell lenned, és a ház előtt várni egy doboz Raffaelloval. :)

nicknek (törölt) 2010.07.13. 14:13:51

@Kytia: férjjelöltek jelentkeztek már?? Mennék ma sörözni:)

JOKKA21 2010.07.13. 14:16:55

Hülye picsa vagy csaj, nekem az a véleményem.Miki egy fasz, D meg tutimutyi.
Ha nekem lenne nőm és lenne egy ribizli barátnője, aki szemétkedik velem én leugatnám azt a ribizlit, de nem rúgnám ki a sunát, akivel járok, csak ezért, mert egy ribizli kavar.

Kytia 2010.07.13. 14:22:10

@nicknek: Várjá'! Ennyire ne siessünk. Egy olyan 5-10 évig kibírod még szomjan?:))

Kytia 2010.07.13. 14:32:16

Gyerekek, nektek is villog egy hosszú vonal a kommentablak mellett bal oldalon (nem, nem az, amelyik benne villog:))? Vagy csak engem figyel a CIA?

Stupidella 2010.07.13. 14:34:34

@Kytia: nekem nem villog semmi, csak a kurzor az ablakon belül.

nicknek (törölt) 2010.07.13. 14:36:38

@Kytia: már megint a szexre gondoltál mi?:) Majd elkap egyszer a gondolatrendőrség:D

Kytia 2010.07.13. 14:50:22

@Stupidella: Basszus.:( Azért köszi az infót.

@nicknek: Már rajtam van a nemzetbiztonság. Veszélyes is egy folyton a szexre gondoló nő. Főleg a foci VB ideje alatt.:D

@kabátnyúl: :DDD

tőzegmalac 2010.07.13. 14:54:36

@Kytia: az egész testület?:D jól bírod:P

nicknek (törölt) 2010.07.13. 14:59:50

@Kytia: :)Egy nő alapból veszélyes:))

Kytia 2010.07.13. 15:01:03

@kabátnyúl: Tessék, már megint hol tartunk4 Én kezdtem, én kezdtem?:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.13. 15:09:39

@Kytia:

Számomra már minden világos, tuti hogy egy baromi ronda anyabálna vagy, ha ennyit dumálsz a szexről! :D

Kytia 2010.07.13. 15:18:03

@Kedves Nard: De hát látod, hogy megint nem én kezdtem!:) Miattad van az egész. Múltkor beszóltál, és mostanra rám sütötték a bélyeget!!:D JOKKÁnak is akartam válaszolni a másik ablakban egy vicceset, de már meg sem merek szólalni. Várj csak, megszerzem én azt a felvételt...:D

nicknek (törölt) 2010.07.13. 15:30:51

@Kedves Nard: Szerinted most hogy a csajszi tud pasi fejjel gondolkodni:) bandázni is akar majd?:)

tőzegmalac 2010.07.13. 16:00:47

@Kytia: felvétel?
kompromittáló? :)))

Piszok Alfréd 2010.07.13. 16:31:09

" Erre én választás elé állítottam - vagy én, vagy Miki. Kinevetett: azt mondta, túlreagálom a dolgot."

Na ja. Túlreagáltad a dolgot.

Piszok Alfréd 2010.07.13. 16:32:00

@Drága IV gernika: én nem hiszek a mérhetetlen gyűlöletben, sokkal inkább a paranoiában.

Kytia 2010.07.13. 18:08:12

@kabátnyúl: Olvasd el a focivb-s kommenteket, mert ez a mai poszt annyira halvány volt, hogy oda is kommenteltünk.:)) Ott legalább van balhé. Ott kiderül, hogy Nard komoly előadói múlttal rendelkezik.:)

Kytia 2010.07.13. 18:18:33

@nicknek: Melyik csajszi tud pasifejjel gondolkodni? Olyan nincs, hogy pasifejjel GONDOLKODÁS.:D

nicknek (törölt) 2010.07.13. 19:53:14

@Kytia: mindig az jár a fejedben ami nekünk:)
...tudod, hogy mit is kellene felvenni holnap reggel:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.07.13. 20:01:46

@Kytia:

Rólad is kiderültek rút dolgok! :) Ne feledd!

DLackó 2010.07.14. 17:54:10

Igazi HP a "beküldő" :)

vadmacska1995 2010.07.14. 21:40:01

én megöltem volna Mikit (már nem úgy) vagy legalábbis megfenyegttem volna

Kravitz 2010.07.15. 15:29:11

Hú, mit nem adnék most egy hideg lakásért...
Dugni is jobb úgy.

Egyébként ha vkit letilttasz msnről, az úgy látja, mintha nem lennél bejelentkezve(soha).

A háttérsztori pedig megint borszassztó érdekes.

díva naíva 2010.07.16. 11:10:14

nem értem, miért nem lehet hideg lakásban dugni?? nálam már volt rá példa... semmiben nem gátolt.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2010.11.11. 11:52:19

Tényleg bonyolult azt a fűtést elindítani?

Randira két ember való, és nem három. Aki ezt nem érti meg az éretlen.
Kivétel rapidrandi, de ot is páros a létszám.
süti beállítások módosítása