Sziasztok! A történetem meglehetősen egyszerű, de szinte minden lesz benne, amit a műfaj kínál: árulás, választás, szerelem, bukás. Pár hónappal ezelőtt volt egy barátom (D.), akit őszintén szerettem és kemény hat hónapot jártunk. Ami közénk állt az nem egy másik nő, nem a távolság, és nem is a pénz volt, hanem a pasim idióta haverja, aki valamiért kezdettől fogva utált engem. Amikor erről panaszkodtam D.-nek, azt mondta, képzelődöm: „ő nem olyan, néha kicsit elveti a sulykot, de rendes arc”. Oké. Nem képzelődtem: hogy nem csak szórakozásból szívat, hanem valóban utál, azt a tekintetéből már többször levettem. Most már nevet is adok neki, legyen Miki. Szóval, Miki nem tudom, mit akart tőlem. Eleinte azt hittem, hogy féltékeny rám, vagy egyenesen irigy a haverjára, hogy neki van nője és titkon szerelmes belém, és ezt így nyilvánítja ki. Pedig sokkal egyszerűbb dologról volt szó.

D. túlságosan kedvelte Mikit, talán mert már elég régóta ismerte. Nem volt egy szép fiú, és nem értem, miért fúrt állandóan. Gyakran szándékosan flegmán beszélt velem D. előtt, pedig én kedvesen álltam hozzá, kérdezgettem, mi van vele, mit csinál. Amikor D. lakását festették, három napra kölcsönadta Miki a saját lakását, de olyan hideg volt nála, hogy nem tudtunk szexelni és nem akart befűteni, szerintem direkt. Azt mondta, hogy „nappal feltöltődik meleggel a szoba és estig megmarad benne, nem kapcsolja be még a fűtést, mert macerás". Eleinte Miki elmenni sem akart, pedig többször említette, hogy van egy találkozója és mindjárt elkésik, de szándékosan tötyörgött, hogy összeszedje magát. Azt hittem, azonnal odaugrom és lepofozom a fejét. Végül, amikor D. viccelődve meggyőzte, hogy ugyan legyen már szíves egy kicsit magunkra hagyni, nagy kegyesen távozott, de annyira felhúztam magam, hogy képtelen voltam utána már bármire is. Csak smároltunk D.-vel és feküdtünk egymás mellett. Akkor döntöttem el, hogy ez így nem mehet tovább. Adtam D.-nek és Miki-nek is még időt a változásra és gondolkozásra. Még lenyeltem Miki néhány szemétségét, majd azt mondtam, oké. Leültem D-vel és elmondtam neki az összes aggályomat. Nem értette meg. Erre én választás elé állítottam - vagy én, vagy Miki. Kinevetett: azt mondta, túlreagálom a dolgot. Ekkor arra kértem, hogy legalább intézze úgy a randijainkat, hogy ő ne legyen még a környéken sem. Azt mondta, szó sem lehet róla „mert nem fog irányítani egy felnőtt embert”. Felálltam és elbúcsúztam tőle. Örökre. Próbált utána még közeledni, hívogatni, de finoman elhárítottam (finoman még az MSN-listából is töröltem). Szerintetek radikális döntés volt? Ti mit csináltatok volna egy ilyen helyzetben? Írjátok meg, komolyan érdekelnének a verziók.