„Összejött egy régi barátnőjével, aki zömében külföldön él és ki fog menni hozzá. Az új lány Bécsben dolgozik. Nem értem ezt a kapcsolatot. Ha ez neki így jó” - a mai sztori szerint igaz a mondás, miszerint a távollét a kis tüzeket kioltja, a nagy tüzeket fellobbantja, ugyanis a pasi egy másik nővel áll össze, országunk határain túl. Amikor a pasi rájön, hogy rossz lóra tett, és az új nő sem teljesíti az elvárásokat, visszakúszna a régihez. Sokan azt gondolnák, hogy ez eleve zsákutca. Vajon visszafogadják? Az exbarátnő egy olyan döntést hoz, amit csak kevesen mernének meglépni. Most megtudhatod, hogy a tékozló fiúknak mindig van egy esély.
Sziasztok! Egy érdekes történetet szeretnék megosztani Veletek. Egy 3 éves kapcsolatom szakadt meg még évekkel ezelőtt. A pasim egyszer csak közölte, hogy szerinte nem működik a kapcsolatunk. Egyik napról a másikra, hirtelen. Nagyon váratlanul ért. Amikor elment, annyira elviselhetetlenül üresnek és csöndesnek találtam a lakást, hogy csak kóvályogtam benne, egyik szobából a másikba. Aztán jött a zabálás. A legjobb barátnőm vállán sírtam ki magam, aki legalább olyan jól ismerte a pasim, mint én, sokat járt fel hozzánk, néha együtt nyaraltunk stb. Nagyon felkavart a hirtelenség. Napokkal később felhívott, kérdezte, hogy feljöhet-e. Mondom, persze. Feljött, hozott egy üveg bort és próbált lazán viselkedni, de láttam rajta, hogy valamit hozott még a boron kívül. Ismertem ezt az arcát: „a mindjárt mondok valami durvát” – kifejezés, amit eddig csak akkor láttam rajta, amikor valami gyászhírt, vagy pénzhiányt jelentett be.
Leültünk és elmesélte, hogy szerinte jogom van tudni, de összejött egy régi barátnőjével, aki zömében külföldön él és ki fog menni hozzá. Az új lány Bécsben dolgozik. Nem értem ezt a kapcsolatot. Ha ez neki így jó. Nem tudtam erre mit felelni. Gondolom, ha szétmentünk, akkor már beszámoló nélkül megtehet bármit, oda megy ahova akar. Nem értettem, miért közölte velem mindezt. Azt mondta, azért árulta el, mert szerinte jogom van tudni és kész. Kösz. Ezekben a napokban nagyon sokat mászkáltam a barátaimmal, mert otthon életveszélyes voltam magamra nézve. Nagyon szerettem őt. Függtem tőle? Talán. De legalább tudtam róla. Nehezen viselem a magányt és sok időbe telik az is, hogy elfogadjak és megszokjak valakit. Talán ez áll a későbbi döntésem hátterében. Ugyanis pár hónap múlva felhív az exem, és síri hangon kérdi, hogy mikor viheti el az itt maradt cuccait? Megbeszélünk egy időpontot, ami mindkettőnknek jó (hozzáteszem, volt kulcsa, tehát akkor jön-megy, amikor akar) - itt már sejtettem valamit. Amikor találkozunk, kérdem, hogy mi van vele/velük? Elmesélte, hogy már nincsenek együtt, most a szüleinél lakik. Összeszedi a motyóját és elkullog. Szünet. Némaság. Pár nap múlva felhív és bejelenti, hogy beülhetnénk a kedvenc éttermünkbe, utána mozi... „Randizni akarsz???” – gondoltam magamban, félig nevetve, mert elég bizarr volt ez a forró kása kerülgetés. Örömmel találkoztam vele. Szégyellte magát és kínos is volt az egész. Aztán elkezdett puhatolózni, hogy nekem van-e valakim. Végül nyíltan rákérdezett, hogy nem tudnánk-e elölről kezdeni? Mert tudja, hogy én vagyok az igazi számára. Azt mondtam, hogy rendben, de magamban megfogadtam, hogy csak próbaidőre és nincs még egy esélye. Szerintem nem visszakúszott, hanem visszavonult, ami műfajilag más.
Tudom, hogy nem melegítünk újra semmit, de nálunk megérte.
Régóta minden zökkenő nélkül élünk, szeretjük egymást és idillinek mondható a kapcsolatunk. Hiba volt visszafogadni? Mert ha egyszer megtette, vajon még egyszer megtenné? Vagy tanult belőle és rájött, mi az, ami igazán számít?