Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hamucipőke színlelt orgazmusai

2011. március 23. 07:51 - csajokespasik

„A kedves lány, akitől annak idején a legdurvább szó a ’hülye’ volt hamarosan egy mocskos szájú fúriává alakult” – Levélírónk egy viharos szakítás után eltöpreng azon, amit exe a szemére hányt és felteszi a kérdést: milyen jelekből következtethetünk arra, hogy a nő csak megjátssza az orgazmust? Ha a csaj nem szarkáskodik a srác lakásában, a balhé nem következik be és a nő talán a mai napig színlelhetne tovább. Most megtanulhatod, hogy elmaradt orgazmusokkal fenyegetőzni utólag nem túlságosan stílusos.

 

Hello emberek! 24 éves, egri pasi vagyok és egy kevésbé kellemes kalandomat osztanám meg veletek. Tavaly kemény 3 hétig jártam egy lánnyal. Egy továbbképző tanfolyamon találkoztunk és a második randin már ágyba is bújtunk. Az aktus a lakásomon zajlott, és nem kellett sokat könyörögnöm neki. Én egyszer voltam csak az ő lakásán, és ami megmaradt bennem élményszinten az annyi volt, hogy bármerre is néztem, mindenhol cipőket láttam, rengeteget, legalább 100 párat, magassarkútól a tornacipőkig – onnantól kezdve csak Hamucipőkének hívtam magamban. Azt hittem, most már sínen vagyok. Kedves, csendes lány. Annyira megbíztam benne, hogy bátran otthagytam őt a lakásomban. Nem kellett volna, mert szép lassan felfigyeltem, hogy eltűnik ez-az. Na, nem lóvé, mert azt okosan számlán tartom, ékszereim pedig nem voltak, hanem apróságok: pendrive-ok (a három közül már egy sincs), DVD-k (üres és műsoros egyaránt) sampon és mosópor. Ha kérdezi, adok neki mindent, de így suttyomba azért elég kiábrándító.

Engem ne nézzen Vöröskeresztnek, ahol derékig bújhat a turkálózsákba. Egyik nap felhívtam telefonon, elmondtam neki mi a helyzet és elköszöntem tőle. Nem védekezett, hogy koholt vádakkal illetem, semmi, mintha elfogadta volna. A kedves lány, akitől annak idején a legdurvább szó a ’hülye’ volt hamarosan egy mocskos szájú fúriává alakult. Amikor egyszer összefutottunk, olyan szitkot zúdított rám – hangosan, az utca közepén – mintha reggel megcsináltam volna az édesanyját és úgy hagytam volna. Kulturált szakítás? No. A hiba beismerése? No.

Aztán, valamivel később, szeretett volna még bevinni nekem egy gyomorszájütést, amikor megírta mélben, hogy amikor velem volt az ágyban, nagyon sok orgazmust játszott el. Azt hitte, majd könnyekben török ki, és ami azt illeti folytak is a könnyeim, de a röhögéstől. Ilyesmivel szurkálni a pasit mióta női fegyver??

De ha már szóba került, ez mindig érdekelt engem: milyen jelekből következtethetünk arra, hogy a nő csak megjátssza az orgazmust? Úgy tudom, a fiatal és tapasztalatlan lányoknál léphet fel a jelenség, amikor még nem fogadta bizalmába a partnert és nem jön össze neki. Az igazi, normális, „élményszerű” orgazmus kidolgozása a pasinak hónapokig eltarthat? Üdv: Zoli

 

 
182 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr562764091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.23. 07:56:16

Pimpin' ain't easy. Hát nem mondom, a lopós ribi eléggé gáz. Az orgazmumust könnyű felismerni, ugyanis kontrollálhatatlan izomrángások kísérik, amiket nem lehet fakelni. :) Ha már okoztál ilyet nőnek, akkor felismered a különbséget az igazi és a színlelt között. Az igazi után a nő járni nem bír :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.03.23. 08:20:44

De tipikus puhapöcs!!!

- Nem mintha érdekelne, ...

- Azért mégis fejtsétek már ki, mert én még életemben nem dugtam meg senkit úgy istenigazán!

r0ckstar 2011.03.23. 09:03:55

ajánlom az itt található ingyenes könyvet, azoknak akik olyan butaságokat írnak, mint hogy: meg kell hívni egy nőt italra.

csajozas.pua.hu/

BermudaRoby 2011.03.23. 09:08:28

@r0ckstar: ingyen ital a valódi női orgazmusért! :D Van is ilyen koktél, hogy Orgazmus, nem? Az nem erre való?

Hurri Kán 2011.03.23. 09:14:54

A színlelt orgazmus az milyen? Olyasmi, mint a színlelt erekció?

Hurri Kán 2011.03.23. 09:20:40

"Az igazi, normális, „élményszerű” orgazmus kidolgozása a pasinak hónapokig eltarthat? "
Elképzelhető. De akkor inkább keress más elfoglaltságot :DDD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.23. 09:20:47

@gyvy:

Az olyan mint a választási ígéret, nagyot szól, de semmi nem teljesül :)

Father Justice (törölt) 2011.03.23. 09:22:19

"..milyen jelekből következtethetünk arra, hogy a nő csak megjátssza az orgazmust?"

Lenyúlja a mosóporod.

Frigyesur (törölt) 2011.03.23. 09:32:04

@Zsu0805: :DD Sebaj, a pasik osztjak az eszt. ;)

2011.03.23. 09:34:39

@Frigyesur:
Manapság nincsenek túl jó posztok. :( :( Bár lehet nálam van a bibi...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.23. 09:35:27

És mi van azokkal a nőkkel, akik lasagnet és gumimacikat pusztítanak? :)

Hurri Kán 2011.03.23. 09:36:38

@Nard:
Ha nem lopják el, nincs azzal semmi baj. Feltéve hogy nem kólaízű a gumicukor.

Hanyi Istók 2011.03.23. 09:40:14

én a helyedben azon gondolkodnék el, hogyan lehet felismerni egy kleptomániás, borderline szindrómás nőt.

Hanyi Istók 2011.03.23. 09:41:49

amúgy a cipőid megvannak? :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.23. 09:46:55

@gyvy:

Nem, a haribo mackók szisztematikus genocídiumáról van szó. Tanúja voltam a rémtettnek. Mondjuk én löktem a karmai közé a macikat :(

Kytia 2011.03.23. 09:47:36

Valamirevaló pasi nem hagyja orgazmus nélkül az asszonyt. És valamirevaló pasit nem lehet átverni ócska színjátékokkal.:)

Hurri Kán 2011.03.23. 09:48:18

@Nard:
Ez nálam egy kategória a színlelt orgazmussal :DDD

Frigyesur (törölt) 2011.03.23. 09:53:28

@Zsu0805: Miert, eddig voltak? :D

@Nard: Olyat nem ismerek. Csak pasit. :)

Frigyesur (törölt) 2011.03.23. 09:57:51

@Nard: Sztem rosszul lattad. Ok repultek a szamba. Szuicidum volt az :))

bagolybagoly 2011.03.23. 09:58:54

Na, biztos elmondják most a csajok, miből veszed észre, hogy színlelt. hehhee. a Becherovka receptjét sem őrzik így.

2011.03.23. 09:59:03

@Frigyesur:
Az eddigiek legalább olyanok voltak, hogy késztetést éreztem arra, h kommenteljek a poszttal kapcsolatban. :)

Hurri Kán 2011.03.23. 10:01:22

@Zsu0805:
Néha az is elég, ha csak figyelsz. Abból is rengeteget lehet tanulni :)

csokiájsz 2011.03.23. 10:04:17

a pasi szónál lemondtam a posztról.

ilyet csak lányok meg buzik írnak.

cipőfétish.

2011.03.23. 10:04:20

@gyvy:
És ebből majd most meg fogom tanulni hogy színleljek orgazmust és hogy milyen tárgyakat lopjak el a pasi lakásából? :)

Hurri Kán 2011.03.23. 10:06:05

@Zsu0805:
Vannak dolgok, amiket nem lehet tanulni. Vannak dolgok, amikre születni kell :DDD

2011.03.23. 10:07:12

@gyvy:
És melyikre kell születni és melyiket lehet tanulni? :)

Hurri Kán 2011.03.23. 10:07:55

@Zsu0805:
Ezt érezni kell :)))) Amit meg nem, azt majd megtanulod :DDD

dr. gernika 2011.03.23. 10:08:52

Sajnálatos dolog, hogy belefutottál egy primitív, kicsinyes gold diggerbe, de dícséretes, hogy hamar felismerted, és örülök, hogy láthatóan nem viselt meg.
Orgazmust még sosem színleltem (ilyenkor egy lány magával csesz ki, annál meg egoistább vagyok), de hangokkal, mimikával és bizonyos mozdulatokkal tudnék.

Viszont azt az önkéntelen lökéshullámot, ami ilyenkor a vaginában lejátszódik és neked érezned kell, nem lehet mímelni.
Az, hogy kivel, mennyi idő alatt éred el, teljesen idő/partner/szituációfüggő, nehogy erre receptet akarj kérni. :)

eMJe 2011.03.23. 10:09:50

"Hello emberek! 24 éves, egri pasi vagyok". Ennyi elég is volt. Mit csodálkozol, ha ilyen véleménnyel vagy magadról?

Kytia 2011.03.23. 10:12:52

@eMJe: Jaja, hogy nevezheti már magát "egri"-nek valaki!! Nincs ezekben semmi tartás, szörnyű!:DDD

Frigyesur (törölt) 2011.03.23. 10:15:19

@Kytia: :D Nem ertem miert akadnak ki rajta ennyire a 'pasik' *szot megnyom* Elkepzelem, amiert vegleg beragok egy nore, mert csajnak titulalja magat. :))

@bagolybagoly: Pedig azt kar orizni. Viszont a Subway szendvics receptjeert sok mindenre hajlando lennek. *sohaj*

Frigyesur (törölt) 2011.03.23. 10:15:53

Meg a cola es a fornettis krumplis pogacsa. Nyamm-nyamm. ;(

Kytia 2011.03.23. 10:18:47

@Frigyesur: Ja, gondolj bele, hogy szembejön a leggyönyörűbb nő, akit valaha láttál, alakja sudár, arca mint a Nap, illata bódító....majd megszólal: "csaj".
Hát, képen is törölném a retkes ribancot, de azonnal. De még le is köpném.:D

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.23. 10:20:46

A címlapon úgy olvastam, hogy "... fiúvá alakult." :DDD

Tóthi 2011.03.23. 10:22:11

@gernika: Azért szerintem egy mérsékelt tapasztalattal rendelkező fiatal összekeverheti az orgazmus kiváltotta lökéshullámot a titokizmok szándékos hullámoztatásával. Bár fene tudja, mert megtévesztési szándékkal még nem követtem el ilyesmit. (Tulajdonképpen sose értettem, miért fekszenek le egyesek olyannal, akitől nem várnak élvezetet, de ők biztos tudják.)

Frigyesur (törölt) 2011.03.23. 10:23:48

@Kytia: :D Ja jo, nem gondoltam vegig, mea culpa. :))

Hurri Kán 2011.03.23. 10:25:01

@Tóthi:
Mert esetleg mást várnak utána, érted :)

chaser 2011.03.23. 10:31:42

@B.M: jah ital sorrend:
randevú
(safe) sex on the beach
orgazmus

Oleg Gontar 2011.03.23. 10:34:59

A noi orgsazmus meglete es merteke a masnapra csomagolt ennivalo letebol kovetkeztetheto, es annak minosegevel mennyisegevel egyenesen aranyos.

milánóimakaróni 2011.03.23. 10:36:39

nagyon gáz a posztíró, uramatyám. ezzel a csajjal volt az első alkalom? mert akkor megértem a bénaságot. a ribancnak képen kellett volna röhögnie téged.

Johny the mocsok 2011.03.23. 10:39:13

Miért nem írtál vissza neki, hogy téged nem érdekel, hogy megjátszotta vagy sem, jól beleürítettél a pinájába párszor, s neked csak ez számít. Vagy esetleg a szájába is? Lenyelte?

Tóthi 2011.03.23. 10:39:14

@gyvy: Jóvanna :-), most nem azokról beszéltem, akik kimondottan pénzért jönnek össze valakivel, ott egyértelmű a motiváció. Az furcsa számomra, ha egy elvileg érzelmi alapú párkapcsolatban megy az átverősdi. Tudom, rosszul vagyok összeszerelve, de biztos nem engednék olyat magamra, akivel nincs kedvem szeretkezni.

milánóimakaróni 2011.03.23. 10:39:49

ez pedig nem a szexuális segélyszolgálat, a kérdéseidet a szexel kapcsolatban nem itt kéne feltenni. Értem én, hogy szűz voltál idáig, de azért könyörgöm, 23 évesen képben kéne lenni a témában, legalábbis elméleti szinten.

2011.03.23. 10:41:17

@milánóimakaróni:
Éhes lettem a nevedtől... :)

2011.03.23. 10:42:25

@Johny the mocsok:
Igen, visszavágásnak ez jó lett volna. :)

Hurri Kán 2011.03.23. 10:42:36

@Tóthi:
Elég sok párkapcsolatnál nem derül ki hogy érzelmi vagy más alapú, ha érted, mire gondolok, és most nem a pénzre :)

chaser 2011.03.23. 10:42:43

@Tóthi: nem biztos, hogy nem volt kedve, csak megjátszotta magát, ami egy baszott nagy öngól szerintem, és meg is éredmli, hogy ne legyen orgazmusa

Pávor Jál 2011.03.23. 10:43:34

strici voltam Budapesten

dr. gernika 2011.03.23. 10:44:14

@Tóthi: Nem tudom, mikor ilyeneket csináltam, senki nem hitte, hogy orgazmusom van, igaz megjátszani sem próbáltam. :D
Viszont az igaz, hogy egy tapasztalatlan fiú, akár felnőtt férfi is átverhető vele, akár kevesebbel is, különben nem hallanánk ennyi megjátszott esetről. Mondjuk ezekről én tényleg csak hallok, a bizalmas baráti körömben senki nem csinál ilyet.

2011.03.23. 10:44:26

@gyvy:
Ohhh... akkor próbálok figyelni és tanulni ahol kell...

domeq 2011.03.23. 10:44:43

Az ilyen kalandoknál kit érdekel, hogy színlel???
Ha neki ez kell...

Hurri Kán 2011.03.23. 10:47:11

@gernika:
Perszepersze... Ilyet mindig mindenki csak hall :)))

@Zsu0805: Egyetlen titka van: mindent a megfelelő helyen és a megfelelő időben ;-)

Caddy 2011.03.23. 10:54:04

Színlelt orgazmus, te jó ég!!!!
Miért szexel olyannal, akivel nem jó? Ja persze mosóporért,meg pendrivért. :D:D:D
Ez de buta.

2011.03.23. 10:57:52

@gyvy:
Ezt észben tartom. :)

fumerin 2011.03.23. 10:58:50

Az igazi, normális, „élményszerű” orgazmus kidolgozása a pasinak hónapokig eltarthat?
Nézd, komolyan, ha így gondolod, akkor a legjobb a szexben a nődnek a mosóporod volt! Az legalább használható arra, amire való! :D

Papundekli 2011.03.23. 11:00:00

@Caddy: Vannak akik kajajegyért és vannak, akik penrivért.

Devil2 2011.03.23. 11:01:07

@Igazság a legfelsőbb szinteken: Atya, ez vitt mindent! :) De ezt úgyis tudod.

Hurri Kán 2011.03.23. 11:01:43

@Zsu0805:
Ezt érdemes is :)))

@fumerin: Miért, milyen a nem normális, nem élményszerű, nem igazi? :DDD

Kham 2011.03.23. 11:03:02

Hello emberek! 74 éves Egri János vagyok és egy kevésbé kellemes kalandomat osztanám meg veletek. Tavaly három hétig kemény voltam. Egy továbblétező tanfolyamon ismerkedtem meg egy lánnyal. Az aktus a lakásán zajlott, egy lánykollégiumban. Élményszinten annyi volt, hogy bármerre is néztem, mindenhol cickőket láttam, rengeteget, legalább 100 párat, a magashegyűtől a tornazacskósig. Na, onnantól kezdve már a Hamut is Mamunak hívom magamban.
Most kellett rájöjjek, hogy ennyi éven át az Elmbebajnokságban minden orgazmust színleltem. Eddig azt hittem hogy csak fiatal cosmopolitlan lányoknál léphet fel a jelenség, de rájöttem hogy az igazi, normális, „élményszerű” orgazmus kidolgozása egy pasinak évtizedekig is eltarthat és még a tévében is lehet vele szerepelni. Üdv. J.

Devil2 2011.03.23. 11:03:40

@Caddy: Megélhetési szexelő. Természetbeni juttatással. :D

Devil2 2011.03.23. 11:07:46

@Kham:
-Tegnap megdughattam vó'na a Pamela Andersont...
-Mé', itt vó't?
-Nem, fölá't...

dr. gernika 2011.03.23. 11:08:45

@gyvy: Miért, TE színlelted már? :)))

Hurri Kán 2011.03.23. 11:09:44

@gernika:
Az orgazmust vagy az erekcijót ? :DDD

okostojáska 2011.03.23. 11:12:37

Nézd, végül is jó üzletet csináltál, 3 pendrive-ért, pár DVD-ért, egy kis mosóporért és samponért 3 hétig dugtad :DDDD A hülyének is megéri :)

Devil2 2011.03.23. 11:14:43

@okostojáska: Olyan mér nincs hogy ezeket ADJÁK cserébe, nem kérik?...

Tóthi 2011.03.23. 11:17:23

@gernika: Hát ez az, nem elég, hogy nincs orgazmusom, még színészkedjek is?!? ;-D

Caddy 2011.03.23. 11:19:53

@Görög félisten: vagy egy koktélért, vagy sok pénzért. Ja persze vannak átmentek, nyilván. :D:D:D

@Devil2: hát tudod, nem egy nagyigényű akkor. :D:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.23. 11:20:53

@Caddy:

Laptop alá ne is adja! :)

@gernika:

Én mondtam már olyat nőnek, hogy színleltem az orgazmust! :)

Caddy 2011.03.23. 11:25:13

@Nard: jajj az csak a pippantásért, a szex sokkal többe van. :D
Igazán tudhatnád már.

dr. gernika 2011.03.23. 11:37:28

@gyvy: Akármelyiket. :D
@Tóthi: Naja, olyankor épp elég a frusztrációt kezelni, nemhogy még az ő kicsi önbizalmával törődni. :D
@Nard: És meddig fetrengett földön a röhögéstől? :)

Devil2 2011.03.23. 11:45:43

@Caddy: Ő betartja a fokozatosság elvét, először csak mosópor, de egyszercsak majd a Mercedes Cabrio kell már neki. :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.23. 11:48:03

@Caddy:

Nem vagyok képben ennyire, sajnálom :) Amúgy egy Alienware laptopé' én is megdugnék valakit :)

@gernika:

Nem röhögött, magába zuhant. :)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.03.23. 11:54:59

@csokiájsz: pasi szó kimondásáért leírásáért hagymás babos pofánfingás jár

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.23. 11:58:35

Valszeg egy ribanc volt, volt már gyakorlata a színlelésben :D

Mirt nem videóztad le, ahogy hisztizik, és tetted fel a netre :D

Rebelde 2011.03.23. 11:59:48

@gernika:

kicsinyes gold digger?:DDD most már mosóporral is lehúzzák a pasikat?:)))

Rebelde 2011.03.23. 12:06:56

most aki okád attól, ha egy pasi azt írja magáról, hogy pasi, az csak vigasztalja magát, hogy ő aztán nem?
szerintem gázabb, ha egy *férfi, fiú, hím, vaddisznó etc*, azt mondja, hogy gyengébb napjain nőnek érzi magát:)

vagy autentikusabb, ha azt mondja 24 éves egri tűrhőparaszt vagyok és biztos vagyok benne hogy a csajnak volt organizmusa? minél több, annál jobban fogyott a mosóporom
:)

Frigyesur (törölt) 2011.03.23. 12:13:45

@Rebelde: Vajon attol is kikelnenek magukbol, ha jopasiknak lennenek titulalva? :)

dr. gernika 2011.03.23. 12:13:55

@Rebelde: Mondjuk komolyan nem tudom, hogy kivitelezte. Minden alkalommal rakott egy marékkal a zsebébe, vagy vitt magával sutyiban egy nylonzacsit és abba töltögette? :D

Devil2 2011.03.23. 12:15:04

@Rebelde: Hát jah, én sem értem ezt a "pasi-fóbiát". Pláne egy 24 éves egyed, miért ne használhatná magára? A "fiú" egy kissé langyi lenne, a "férfi" meg erős kifejezés. Jó, mondjuk egy 4x-es ne használja, de egyébként nincs gond vele.

Rebelde 2011.03.23. 12:16:37

@Frigyesur: na igen:)

@gernika: szerintem fogta az egész dobozt miközben a fickó az organizmussal volt elfoglalva a másik szobában:)

Rebelde 2011.03.23. 12:17:56

na most viszont orgazmust akartam írni:DDDD

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2011.03.23. 12:26:10

Az igazi férfit nem érdekli a női orgazmus...:D
Ezt kellett volna válaszolni:"Neked is ugyanannyi időd volt"
:D:D

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2011.03.23. 12:27:12

@Rebelde: "organizmusa"
:D:D:D:D:D:D
Még jó hogy nem harapott:D:D:D:D

Tóthi 2011.03.23. 12:29:27

Mi a baj a pasival? Sokkal jobb, mint a fickó, ürge, hapsi, hapek, stb. Ahogy Devil2 írta, egy huszonkevéséves fiúnak már öreg, férfinek még fiatal.

Caddy 2011.03.23. 12:29:31

@Devil2: hát kérem ez az evolúció. :D:D:D

@Nard: hát én sajnálom.Komolyan, azt hittem pedig,hogy te még nálam is jobban tudod. :)
Na ugye, hogy van az a valami amiért. :D

@Rebelde: iszol te rendesen? Mert félrehord a billentyűzeted.:D:D

Öcsielvtárs 2011.03.23. 12:32:53

@Oleg Gontar: Csak elgondolkodtam, hogy miért is eszem Tescos párizsit üres kenyérrel hetek óta... :-)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.23. 12:34:28

@gernika:

Hogy találtad ki? :)

@Caddy:

Olcsó kis kurva vagyok :D

@Kool Kitty Kat:

Azt hittem a női orgazmus csak legenda! :D

Amúgy meg lehet, hogy az organizmus valami paleontológus volt! :) Kikapta a trilobitát a bugyiból! :)

dr. gernika 2011.03.23. 12:41:21

@Nard: Aki ezt elhiszi, csak szőke lehet, és egyéb gaztettekre is képes.

2011.03.23. 12:43:36

@Nard:

Dehogy, az irganizmus a foltokat es a noket is kihozza a textildarabokbol.

Rebelde 2011.03.23. 12:44:01

@gernika:

pedig de:) az előbbi kommentemnél direkt írtam organizmust, méltán híres és tartalmas, nagymultú mónikasóban volt egy ürge, aki azt mondta, hogy mellette minden nőnek volt organizmusa:)

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2011.03.23. 12:47:23

@Rebelde: én inkább azon csodálkoznék ha nem lett volna:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.03.23. 12:47:44

@Rebelde:

BiSZtos klamídilya vagy lapostetű :) Ezek is organizmusok! :D

gyilkos fűegér 2011.03.23. 13:30:23

Egy kolléganőmmel el se jutottunk "odáig", de mégis lenyúlta a zsebórámat. Ez azt jelenti, hogy színlelte volna?

Hurri Kán 2011.03.23. 13:31:33

@gernika:
Bármit színlelek ha pillanatnyi érdekeim úgy diktálják :DDD

gyilkos fűegér 2011.03.23. 13:32:38

@ColT: Vagy a srác visszavághatott volna azzal, ő is csak színlelte az ejakulációt.

Hurri Kán 2011.03.23. 13:32:39

@gyilkos fűegér:
Nem. Ez azt jelenti hogy kleptomániás.

kalandfereg 2011.03.23. 13:56:34

Ez a történet nem kerek, hiányoznak bizonyos infók, hogy logikus egésszé álljon össze a történet... és gondolom, azok az infók hiányoznak, amik a mesélőre nézve nem olyan kedvezőek.
Nektek nincs egy ilyen érzésetek?

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.03.23. 13:59:06

@r0ckstar: ezmiaszar :)
olyan nincs, hogy "legyél fasza az ágyban 24 óra alatt" vagy "orgazmuskirályság 10 egyszerű lépésben" ? :)

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.03.23. 14:06:58

@Caddy: megnézném az ukrán kamionos fejét, amikor záhonyban közli vele a kurva, hogy orál 80 deka arielért, gumival másfél kiló ariel, gumi nélkül meg másfél kiló persil vagy egy kétgigás pendrájv :)

Joe69 2011.03.23. 14:07:46

"Understanding Jane" . Angol film, a mutatott karakter rendkívül hasonlít a posztban leírt csajra, csak a film nem bírta kihagyni a hepiendet, az életben viszont max. az van, amit az amúgy nem komplikált posztoló leír: a csaj egy borderline , viselkedés-és személyiségzavaros HP, aki lebukik, de akkor még neki áll följebb, és ő balhézik. A cipővásárlás (mások táskabuzik pl.) is tipikus betegség, meg a kleptománia is. Rengeteg ilyen nő van a 20-30-as kallódók között (szándékosan nem szinglit írok, mert azok szorgalmasan karriert építenek, és abba kattannak bele, ezek meg abba, hogy nem megy nekik). Sőt, mondhatnám azt is, hogy kevés nő kerüli el ezt a fázist életében...

Az orgazmus-duma meg röhej, a csajnak erről fogalma sincsen, csak azt hallotta valakitől, hogy ezzel a szöveggel állítólag pasikat lehet alázni. Nagy ívben le kell szarni az ilyeneket a pitiáner kis bosszújukkal együtt.

Hurri Kán 2011.03.23. 14:34:39

Most akkor megtudtuk végre hogy hogyan lehet különbséget tenni a színlelt és az igazi orgazmus között?

Dr. No 2011.03.23. 14:36:04

Szerintem egyszerűen csak leplezd le előtte, hogy te is imitáltad a tieidet. Win-win.

indapass90210 2011.03.23. 14:41:55

@gyvy: ezt az életben nem fogjuk megtudni. Már csak azért sem, mert ahány nő van, annyiféleképpen élveznek.

indapass90210 2011.03.23. 14:43:49

Egyébként csajok, van itt a fiókomban egy 8 gigás bontatlan kingston pendrájv!

Hurri Kán 2011.03.23. 14:44:49

@Dövan:
Mondjuk némelyik mindent megtesz annak érdekében hogy sehogy ne élvezzen :DDD

Hurri Kán 2011.03.23. 14:46:02

@Rebelde:
Nem biztos hogy megéri... Még a végén ottmaradsz koszos ruhákkal, mezítláb :DDD

Kósza 2011.03.23. 14:52:14

Pálinkás délutánt!
A poszt tolónak ajánlom az alábbi itinert szíves figyelmébe. Női orgazmus,.... na hagyjál már!

pistike.blog.hu/2008/11/04/hogyan_basszunk_10_egyszeru_lepesben_irta_yoko_homo_durva

indapass90210 2011.03.23. 14:53:42

@gyvy: én egyébként nem a megjátszott orgazmus miatt szoktam haragudni, hanem azért, hogy akkor már miért nem játsza meg hamarabb. Tudok én dugni egy órán keresztül is, ha kell, de ha neki úgysem megy, akkor inkább elintézném 2 perc alatt, és nem dolgoztam annyit feleslegesen, mehetek vissza csézni.

indapass90210 2011.03.23. 14:54:47

@Rebelde: fél zacskó persil vagy ariel, de hogy nelyik, azt sosem tudom megjegyezni. De így már viszont ragaszkodom hozzá, hogy orállal kezdjen.

Hurri Kán 2011.03.23. 14:56:33

@Dövan:
Mondjuk eddig, ami általában bevált, ha van 2., 3., stb- alkalom,szóval felhív utána, akkor elképzelhető hogy jól dolgoztam és nem színház volt.. De persze ez sem 100% :)

Yv@n 2011.03.23. 14:58:23

Mondjuk azért bosszúból szakítás előtt lophattál volna tőle pár cipőt.

indapass90210 2011.03.23. 15:01:11

@gyvy: ójaj, van olyan nő, aki évekig képes színészkedni.

Hurri Kán 2011.03.23. 15:04:25

@Dövan:
Tudom, ezért is írtam hogy nem 100%. Nőknél semmi sem 100% mint tudjuk.

Sátán meg a Jocó 2011.03.23. 15:10:20

"milyen jelekből következtethetünk arra, hogy a nő csak megjátssza az orgazmust?"

kit érdekel? :)

kvadrillio 2011.03.23. 15:13:18

Nu, segítek kicsit: ha azt veszed észre rajta, hogy megszü
ntél számára létezni és fátyolosak a szemei avagy éppen összeakadtak, nu, akkor OLTÁRI NAGYOT ÉLVEZETT !

..DE EZT RITKÁN VAGY EGYÁLTALÁN NEM SZOPTÁK ÉSZREVENNI....:)

Baromméter 2011.03.23. 15:17:35

Úristen! Hány gigás volt a pendrive?

Caddy 2011.03.23. 15:21:30

@kvadrillio: te jóban vagy a Freud bácsival, ugye? :)

Caddy 2011.03.23. 15:38:12

@milliliteratura: na te sem vagy normális, nagyon röhögök. :D:D:D

@gyvy: hát de a két betű köszönő viszonyban sincs egymással a billentyűzeten. :D

Kalevala 2011.03.23. 15:39:37

srác, férfi, fazon, figura stb., mindegy de hímnemű se magára, se más hímneműre ne mondjon pasit.
Ennél már csak az a durvább amikor a szülő a saját gyerekéről: a kisfiú..., a kislány....

sprenczl 2011.03.23. 15:41:59

Színlelt orgazmus? Az ő baja, remélem megírtad.

Jamesboci 2011.03.23. 15:46:51

dugtál egy jót(?) oszt jónapot. kár rágcsálodni.. pláne blogolni.

zovar23 2011.03.23. 15:48:24

@gyvy:
Annyira nem bonyolult. Orgazmus előtt és alatt közvetlenül egy csomó olyan akaratlan izommozgás megy végbe az emberen, amit nem lehet szabályozni.
Combok belső felén, hason, kézen. Ezeket nem lehet akaratlagosan mozgatni, ez spontán.
A lihegésnek, hangoknak nem kell beedőlni, azt lehet gyakorolni, de ezeket az izommozgásokat nem.
Persze, kell egyfajta tapasztalat, hogy ezt észrevegyétek.

Baromméter 2011.03.23. 15:49:38

@okostojáska: főleg, ha a dvd-kről volt kópia.

Hurri Kán 2011.03.23. 15:55:37

@zovar23:
Most nagyon sokat segítettél...

Kytia 2011.03.23. 16:01:29

@zovar23: Nem mondod, hogy dugtál már életedben!! Mekkora istenkirály vagy!!:DDD

zovar23 2011.03.23. 16:02:02

@gyvy:
Akkor még egyszer. Az orgazmus előtt, és alatt, a combb belső felén egy-két izom időnként ugrálni kezd. Mint mikor a karodon néha ugrál egy izom, és nem tudod leállítani.
Ugyanilyen mozgásokat megfigyelhetsz a karon, hason, arcon is. Csak figyelni kell. Mellbimbó megduzzad, általában sokkal nedvesebb lesz a hölgy, és azért a légzés is segíthet, hacsak nem rutinos kamus a nő.

Hurri Kán 2011.03.23. 16:04:04

@zovar23:
Értem... HA este esetleg odáig jutnak a dolgok, nagyon fogok ezekre figyelni.

Kósza 2011.03.23. 16:04:39

@zovar23: azért amikor dugás közben a csajnak remeg a hasa, esetleg rázkódik a combja, és a tenyerével az ágyat paskolja,.... akkor lehet, hogy csak szimplán rajtad röhög.

Kósza 2011.03.23. 16:11:18

@gyvy: a légzésre, arra kurvára figyelj oda, abba ne hagyja a csajod, mert különben csúnya kriminalisztikai ügybe keveredhetsz!

zovar23 2011.03.23. 16:12:07

@gyvy: Azért ezek észrevehető dolgok, nem kell erre koncentrálni. Volt olyan csaj, aki bepróbálkozott, de egyből leállítottam, hogy legalább ne kamuzzon. Ha nem megy, nem megy, össze kell csiszolódni.

zovar23 2011.03.23. 16:13:13

@Kósza:
Az is lehet. De azt csak észreveszed :-)
De legalább szereztem neki egy-két boldog percet. Ha úgy nem, hát legalább így...

Hurri Kán 2011.03.23. 16:14:53

@Kósza:
Mindenképpen. Arra is gondoltam hogy viszek mobil EKG-t, vérnyomásmérőt meg ilyeneket és doktor-fétisest játszunk, van akinek bejön.

@zovar23:
Ha nem megy összecsiszolódás UTÁN sem fog menni.

zovar23 2011.03.23. 16:18:21

@gyvy:
Szerintem nincs igazad. Meg kell ismerni a másik ember testét, reakcióit, mit hogy szeret, mire hogy reagál, stb. Ez nem mindig megy elsőre.
Volt olyan partnerem, akivel 3-4 alkalom kellett, míg úgy kiismertük egymást, hogy minden rezdülésére tudtam, mit is vár. Utána akkorákat szeretkeztünk, mint állat. Iszonyú jó volt

Kósza 2011.03.23. 16:20:57

@gyvy: ha be tudsz szerezni egy hüvelyi ultrahang vizsgáló fejet is, akkor te leszel az istencsászár,... :)

Hurri Kán 2011.03.23. 16:21:54

@Kósza:
Nem mindenki van érte oda :)))

Hurri Kán 2011.03.23. 16:22:29

@zovar23:
DE akkor mi van ha nem jutunk el a 3-4. alkalomig?

kisvi 2011.03.23. 16:24:56

Még nem rutinos, nem összeszokott pároknál a nő simán meg tudja játszani az orgazmust úgy, hogy a pasi nem veszi észre (nem csak kívül, arc és hangokkal, hanem a belső izmok orgazmushoz hasonló megmozgatásával. Gyakorlatilag lehetetlen megmondani, hogy nem igazi volt). Összeszokott pároknál már nem annyira könnyű, mert a pasi jó estben ismeri, hogy éli meg a nő azt és könnyebben kiszúrja az apró eltérést, de ott már nincs is erre szükség, mert simán meg lehet mondani a másiknak, hogy fantasztikus a szex, csak nem fog elmenni a nő, nameg nem mindig kell hogy egyenlő legyen az adott/kapott dolog, hosszú távon jó esetben úgyis kiegyenlítődik.
Miért színlelhet a nő?
- mert még nincs meg az a bizalom benne a másik iránt, ami kellhet neki az orgazmus eléréséhez hiába a testi vonzalom/szerelem (friss kapcsolatoknál pl)
- bizonytalan a fiú valamiért, segíteni akar a nő neki, a következő szex jobb lesz, akkor már lehet semmi szükség erre (sok férfinak a női orgazmus elmaradása az ő férfiatlanságát jelenti és ezáltal a gátlásai erősödését)
- nem élvezi a szexet a nő (persze kérdés, hogy akkor miért csinálják)

Frigyesur (törölt) 2011.03.23. 16:35:56

@gyvy: Ha javasolhatom, akkor az agyhullamokat vizsgald es az oxitocin szintet merd. Ha nagyon flancolni akarsz, akkor endorfint is. Feltetelezve, hogy az alapveto eletfunkciokon kivul esetleg mast is monitoroznal.

Hurri Kán 2011.03.23. 16:38:12

@Frigyesur:
A megfelelő, hitelesnek mondható eredmény érdekében természetesen mindent, ami fontos.

Gabika51 2011.03.23. 16:39:35

Neked jó volt, ez a lényeg. Megjátszotta? Csaj duma, de ha mégis: szarni rá.

Kósza 2011.03.23. 16:40:05

@Frigyesur: agyhullámokat vizsgáljon,... Eddig úgy tudtam, hogy @gyvy hétköznapi, hetero kapcsolatokat favorizál.

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.03.23. 16:40:14

@Kósza: lol :D sőt megalol :D

szasztok!

a poszt toló helyében én még szakítás előtt nyomtam volna egy fincsi boot vírust egy pendrive-ra, hagytam volna hogy azt is "eltulajdonítsa" aztán sok szerencsét hozzá!

egyik barátom legdurvább szakítós története az volt, amikor két év együtt élés után a csaj szó nélkül, viszont 250khuf cash lelépett. gondolom afféle vigaszdíjnak gondolta vagy mittomén....:P

Frigyesur (törölt) 2011.03.23. 16:41:55

@gyvy: No, akkor valaszt is adtunk a sztoriironk kerdesere.

Kedves Zoli!

Amennyiben bizonyossagot szeretnel gyvy blogtarssal leirtuk a szukseges eszkozoket, amiket hasznalnod kell.

Maradok tisztelettel,
Frigyes.

Frigyesur (törölt) 2011.03.23. 16:44:39

@Kósza: Eloszor nevettem, aztan rajottem, hogy beszo'tal, de nem gyvynek. :P

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): Nos, en mar tudom mit vinnek magammal, hala ennek a blognak. (Nem, nem penzt.)

Caddy 2011.03.23. 16:46:15

@Kósza: :D:D:D
és @gyvy: volt pasimnak ez volt a mániája, hogy száloptikával dugni az mekkora lenne. :D:D:D

Hurri Kán 2011.03.23. 16:46:45

@Frigyesur:
Így van. Ha még ezután sem tudja eldönteni hogy színészkedés, vagy valódi a nő orgazmusa, akkor veregesse magának szorgalmasan.

Frigyesur (törölt) 2011.03.23. 16:47:04

@Kósza: A hetero nelkul tenyleg vicces lett volna. :D

indapass90210 2011.03.23. 16:51:32

@kisvi: "Összeszokott pároknál már nem annyira könnyű, mert a pasi jó estben ismeri, hogy éli meg a nő azt és könnyebben kiszúrja az apró eltérést,"

Az egy nagyon jó dugás lehet, amikor az ember tudja analizálni az apró eltéréseket.

Frigyesur (törölt) 2011.03.23. 16:56:39

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): Szabad a gazda. :D Nincs ertelme visszaolvasni, szemelyes preferencia. Csak rajottem, hogy ha szakit velem, akkor mit tesz kockara. Mondjuk o is tudja, mert mar meggyanusitott vele. :D

kisvi 2011.03.23. 16:57:24

@Dövan:
miért ne figyelhetne a pasi a csajra közben? Nem akkor, amikor éppen a legjobban döngetnek, de elég sok más lehetőség is van, amikor jut ideje mindkét félnek a másikat megfigyelni, érezni.
Ezek szerint te nem tudod mikor mit él meg veled a csaj szex közben ha kifejezetten nem mondja? ;)

indapass90210 2011.03.23. 17:00:31

@kisvi: hát hogy a picsába ne, még azt is meg tudom számolni dugás közben, hogy a harmadik szomszéd kocsijának főtengelye hányat fordult mielőtt szikrát kapott, és mindezt miközben baszunk!

indapass90210 2011.03.23. 17:02:42

mekkora mák, hogy az orgazmus-szakértőknek mindig olyan nő jutott, aki pont mindig ugyanúgy élvez....

...aztán utána leeresztik, feltekerik, majd beteszik az ágy alá....

kisvi 2011.03.23. 17:02:58

@Dövan:
... ki mit favorizál közben :)

Frigyesur (törölt) 2011.03.23. 17:09:01

@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): Azt csak ugy, hogy 'veletlen' tamadas eri altala. ;) De langyos, urbeli celpontrol van szo, akinek kiletet a szemelyes biztonsaga erdekeben nem fednem fel. :)

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.03.23. 17:16:13

a poszt tolótól kérdezem: minden cipőd megvan?
nekem a kutyám "gyűjtötte" őket....:P

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.03.23. 18:06:39

@Frigyesur: ááá, dehogy :) édi pofi volt :D 6 hónaposan 25kg

deflorator 2011.03.23. 19:35:04

Miből gondolta, hogy a férfit érdekli, hogy volt-e orgazmusa vagy sem?

JOKKA21 2011.03.23. 21:30:40

Hazug dög az összes.

deflorator 2011.03.23. 21:45:34

Van mosóporom és mosogatószerem is, ráadásul bónuszként mosni és mosogatnivalót is biztosítok, úgyhogy el sem kell vinni! Engem válasszatok ha szexelni akartok!

zsigabiga 2011.03.25. 16:17:28

Egy nőnek csak akkor lehet orgazmusa, ha nyújtva van a lába! Behajlított lábbal csak színleli.

atila68 (törölt) 2011.03.31. 16:33:44

Nekem eddig egy nő mondta indulatból, hogy megjátszotta az orgazmust, kapásból rávágtam, hogy én is.
(hálás köszönet Frank Drebinnek)
süti beállítások módosítása