„Azt hittem békülni akar, meg akarom csókolni, ő elhúzódik és elnézően mosolyog, mint egy rossz gyerekre. Meg tudtam volna ütni” – mai posztolónk szerint megkergült a világ, mert a szétment párok még együtt vannak, azok a csajok és pasik pedig, akik együtt lógnak, soha nem jönnek össze, csak súrolják egymást. Levélírónk a saját bőrén tapasztalta meg egy lány szakítás utáni anyáskodását, de nem kért belőle.
Hello! Egy érdekes jelenségre lettem figyelmes. Nem tudom, mióta van ez a dolog így, de így van. Az ismerőseim között tudok olyan párokról, akik együtt mászkálnak, még sincsenek együtt, sőt, nem is voltak soha. Egymással nagyjából egyidős 20-as 30-as „barátok” együtt mászkálnak moziba vagy szórakozni, de semmi nincs köztük. A többiek nem is firtatják ezt, elfogadják. Kérdem én: normális ez? Szerintem a háttérben az egyik vagy a másik fél részéről azért lehet valami hátsó szándék. Mert évek óta együtt vannak és gondolom kibeszélik a párkapcsolataikat is. Ha meg éppen magányosak, akkor pont ott lennének egymásnak. De nincsenek! Olyanról is tudok, hogy egy lány és egy fiú évekig a legjobb barátok, miközben azt állítják, hogy soha nem volt viszonyuk egymással és nem is akarták.
Ez az egyik dolog. A másik – amiben saját tapasztalatom is van – amit nem értek, az, hogy miért kell bájologni az exekkel? Másnak talán nem, de nekem gyomorforgató, amikor tudom valakiről, hogy durván váltak el és utána egy műmosollyal üdvözlik egymást és látom, hogy az érdeklődésük egymás hogyléte felől csak színjáték. Aztán olyanról is hallottam, hogy a szakítás után még évekig tartották a kapcsolatot és együtt mászkáltak, mint a fent említett példában. De akkor miért szakítottak?? De visszatérve rám: amikor hónapokkal ezelőtt szétmentünk a barátnőmmel, én nagyon kiborultam rá, mert úgy éreztem magam, mint egy megunt és eldobott játék, vagy egy olyan rágó, amit csak addig rágtak, amíg volt íze, majd kiköptek. Nem fogadtam el az indokait, pontosabban azt az egyet, amit felhozott: kiszeretett belőlem. Ennyi. Utána naponta felhívott és érdeklődött irántam, találkozni akart, hogy ne legyek magányos. Aztán találkoztunk, azt hittem békülni akar, meg akarom csókolni, ő elhúzódik és elnézően mosolyog, mint egy rossz gyerekre. Meg tudtam volna ütni. A mai napig ír hetente 1 mélt, nem válaszolok. Nem kell a törődése, nem kell a rehabilitáció, ha ilyesmire vágyom, elmegyek anyámhoz. Ez undorító. Miért kell ezt csinálni, ha vége mindennek kettőnk között, akkor legyen vége és soha többé ne találkozzunk és törölje a számomat is.
Az utolsó 100 komment: