Lehetetlen levakarni ezt a nőt a pasimról

2011. május 17. 07:49 - Panni CsP

„Hamarosan a nő újra jelentkezett és felhívta magához a páromat borozni, szerencsére velem együtt. Végre tudomásul vette, hogy a pasi foglalt" – mit tennél, ha egy nő ráakaszkodna a pasidra, moziba és parkolókba cibálná? Mindez már bőven kimeríti az udvarias tolakodás fogalmát, mégsem lehet leállítani a nőt. Levélírónk eleinte arra gyanakszik, hogy csak barátkozni akar a pasija ex-kolléganője, de amikor már a neten is rászáll, kicsit megrémül. Most megtudhatod, hogy nem mindig úgy teljesülnek a háromszemélyes álmaid, ahogy elképzeled.

 

Sziasztok! Arra a posztra szeretnél reagálni, ami még korábban jelent meg, és azt a kérdést firtatta, hogy mit jelent a hosszú póráz. Habár én azonnal rátelefonálnék a páromra, ha napokra eltűnne, nem vágom be a durcát, mert mi van, ha valami baleset érte. Erre nincs szükség, mert ilyeneket nem is csinál. A korábbi sztori egy szélsőséges értelmezése a hosszú póráznak. De akkor elmondom, nálunk hogy van ez. 32 éves nő vagyok és van egy 36 éves párom. Kb. 2 éve vagyunk együtt, és soha nem tettünk olyat, hogy megingott volna az egymásba vetett bizalmunk. Aztán az történt, hogy pár hete, hónapja egy korábbi kolléganője valamiért ráakaszkodott a neten és minden áron találkozni akart vele. Na, hogy csendben maradjon, találkozott vele.

Nem voltam féltékeny, hiszen ha elcsúszik a kapcsolatunk egy ilyenen, akkor az annyit is ért – így gondolkodtam akkor, aztán bennem is feltámadt egy kis féltékenység. Mert az igaz, hogy együtt nevettünk a csajon és még én mondtam neki, hogy menjen, találkozzon vele, hátha békén hagyja, de ő mégis nő, a párom meg férfi… Láttunk már ilyen filmeket, ugye : ) amikor hazajön a találkáról, kérdezem, mi volt? Elmondja, hogy telefonszám csere volt és hétvégén együtt mennek moziba. Na, ez nagyon-nagyon hosszú póráz, mi? : ) Először azt hittem viccel, azt hiszem, még nevettem is rajta, erre nem emlékszem, arra viszont igen, hogy ő nem nevetett. Elmondta, hogy nem tudta leszerelni a csajt, pedig mondta, hogy van kapcsolata... ám egy mozi még semmi. „Az anyámmal is elmennék moziba, mert a mozi csak mozi” – mondta. Erre azt mondtam magamban, hogy megehetem amit főztem. Megkérdeztem tőle, hogy nem tudja-e lemondani – most hogy a csaj személyes varázsa nincs jelen? Azt mondta, nem kell, túlesik rajta és kész. Amikor eljött a mozi ideje és hazajött, elmesélte, hogy minden rendben. Nem volt semmi. Úgy látszik a csaj csak barátkozni akar. Nem is értem, miért voltam ideges, talán a csaj rámenősége miatt. Hamarosan a nő újra jelentkezett és felhívta magához a páromat borozni, szerencsére velem együtt. Végre tudomásul vette, hogy a pasi foglalt. Ez jó. Erről még nem tudok írni, mert időben előttünk áll, viszont ezt megelőzte két nyugtalanító dolog: egyszer csak írt a páromnak egy mélt, hogy jó lenne, ha MSN-en csevegnének. A párom írta neki, hogy nincsen neki ilyen - (persze volt) a csaj erre azt kérte, hogy akkor telepítse. A párom azt mondta, hogy próbálja-próbálja telepíteni, de valami nem engedi. Végül a csaj feladta. Másnap felhívta, hogy itt áll a közelben egy parkolóban és menjen oda. Nem mondta, mit akar. Most már nem nyugtalankodom, hanem bosszankodom.

 
331 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr112910197

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Foglalkozz velem! 2011.05.17. 10:26:40

Vannak olyan emberek, akik bárhol megjelennek, előbb-utóbb feszültséget keltenek maguk körül, konfliktusokat generálnak. Körülöttük gyakran izzik a levegő: sértődés, csalódás, nagy egymásra találás… A környezet kétségbeesve nézi: miért van minde...

Trackback: Volt párom belerondított az életembe 2011.05.17. 10:26:20

Kedves Karolina! Egy számomra megválaszolatlan kérdéssel fordulok önhöz! 28 éves nő vagyok, több mint egy éve \"ismerkedem\" egy fiúval. Ő most lett 30 éves. Előzményekből annyit röviden, hogy ismerkedésünk elején az én volt párom belerondít...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kytia 2011.05.17. 14:22:35

@Caddy: Ha nincsnek határozott NEM-ek, akkor egy nemhatározott NEM-ekkel teli világban kell megtanulni tájékozódni.:)
Nem olyan nehéz. Persze a csalásnak mindig vannak újabb és újabb megjelenési formái, szóval sok a csalódás, de alapvetően, ha az ember csak annyit csinál, hogy nem hiszi el saját magának azt a hazugságot, miszerint "Ha ezt és ezt akarná, biztos megmondaná egyenesen a szemembe.", akkor már nagyon nagyon nagyon sokat haladt előre.

Hurri Kán 2011.05.17. 14:25:02

@mooon:):
Sokba kerül az okmányok módosítása :P

Caddy 2011.05.17. 14:53:47

@Kytia: húúú de bonyolult ez! Lehet, hogy én ezt az egészet nem akarom, itt a baj, én egyenes kérdéseket és válaszokat szeretnék. Azt lehet? :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.05.17. 14:56:38

@Caddy: Tudod hány férfi van ezzel pontosan ugyanígy?!

Hurri Kán 2011.05.17. 14:58:11

@Caddy:
Lehet, de ez esetben biztos, hogy te NŐ vagy? :)))

Caddy 2011.05.17. 15:02:49

@Köldökszösz (csodalampa): jó a héten nem vagyok formában, szóval nem akarok hosszas okfejtésbe keveredni.:) A baj a játszmákkal van, meg hogy mindenki bizalmatlan, meg szar a egész. :D:D:D

@gyvy: hááááát, anyukám azt mondta Gábornak készültem, meg mind a két húgom is, aztán feladták. :) De határozottan annak tűnök, nem? :)

Hurri Kán 2011.05.17. 15:06:55

@Caddy:
Monnyuk a "játszmázást" azt én is utálom, de mit csináljak akkor, ha valamit megmondok egyértelműen, úgy meg nem hiszik el? Nehéz dolgok ezek, nehezek... :D

Mármint Gábornak? :DDD Nem, annak nem annyira :)

Kytia 2011.05.17. 15:16:07

@Caddy: Az a baj, hogy lehetni lehet, de csak olyan emberrel. Amíg olyat nem találsz, tuti belefutsz mindenféle királyfinak álcázott békákba, olyan mázlistát még nem láttam, aki megúszta volna. Ráadásul csak akkor tudod meg, mennyire egyenes, ha kipróbálod, onnan meg már egyenes út a pofáraesés. De azért én továbbra is hiszek abban, hogy nagyon sok egyenes ember van, ráadásul egy csomót ismerek is, meg látok sok olyan kapcsolatot, ami működik és az emberek jól érzik magukat.

Most egy nagyon jót hallottam. Egyik pszichomókus azt mondta, ha csalódsz valakiben, próbáld meg felidézni, milyen volt a vele töltött első óra (vagy akár első hét). Nem lehet, hogy valami zavart? Vagy gyanús volt? Azt mondta, a pácienseinél 100%-ban kiderült, hogy valójában a kapcsolat összes buktatója megjelent már az egésznek a legelején, csak ugye becsapták magukat, mert akarták, hogy ne legyen igazuk. Visszapörgettem az összes kapcsolatomat, és basszus MINDRE igaz volt. Mármost elméletem szerint egy idő után, ha elég tapasztalatod van, akkor tetten tudod érni magadban ezeket a kezdeti aggályokat és így hamarabb felismered, mik a buktatók. REMÉLEM!!:DD

Hurri Kán 2011.05.17. 15:21:54

@Kytia:
Felismered persze, de mivel rá vagy pörögve a zúj delikvensre, így újra elköveted ugyanazokat a hibákat :D

Kytia 2011.05.17. 15:25:36

@gyvy: Igen, elköveted, de mégsem érzed annyira becsapva magad a végén, mert tudod, hogy itten csak annyi történt, hogy a vágyaid legyűrték az aggályaidat. Utána még mindig mondhatod, hogy "oké, megkaptam, amit akartam, ennek ez volt az ára". Sokkal jobb, mint úgy érezni, hogy becsaptak. Meg szerintem egy idő után rövidre tudod zárni az ilyen dolgokat és nem fogsz mondjuk éveket cseszni el az életedből rájuk.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.17. 15:26:19

@Kytia:

Ez a dolog, hogy felidézed mi zavart, már a mostani állapot rávetítése a korábbira. Ez arra jó, hogy a páciens, gyorsabban túl tudjon lépni a dolgon. :) Legközelebbi csalódásra is igaz lesz, mert rávetíti az ember :) Ez egy trükk, viszont hatásos. Kár, hogy kis logikával kikövetkeztethető. Mentálisan kevésbé fejlettek számára meg maga lehet a bölcsek köve.

Devil2 2011.05.17. 15:26:41

@Kytia: @gyvy: Nem. Egy idő után oda fejlődik az egész hogy meglátsz valakit és már megfogalmazódik benned egy "nem". Na most ugye abból is van 2 fajta... :D

Hurri Kán 2011.05.17. 15:27:31

@Kytia:
Én monnyuk éveket már nem csesznék el semmire. Amiről nem derül ki max. egy hét alatt, hogy működne/ működik -e, az később sem fog kiderülni.

Hurri Kán 2011.05.17. 15:28:38

@Devil2:
Néha nagyobb a baj, ha egy igen fogalmazódik meg :DDD

Devil2 2011.05.17. 15:29:20

@gyvy: hát az egyik nem az az igen. :D

Hurri Kán 2011.05.17. 15:31:28

@Devil2:
Az igen meg lehet tulajdonképpen nem, ill. egy most nem, vagy mégsem, szóval nagy jelentősége nincs.
Jelentősége igazából annak van, ha előtted térdel, és törli a szája szélét, a többi odáig mind csak duma :DDD

Kytia 2011.05.17. 15:32:10

@Nard: Igen, de mondjuk ha két hónapja jársz még csak valakivel és elkezdenek piszkálni ezek a dolgok és akkor idézed fel, az segíthet dönteni. Szerintem. És így gyorsabban döntesz. Nem agyalsz, hogy mi a franc van, hanem szépen tudatosan levezeted magadban, hogy kéremszépen, erre vettem jegyet, ezt kapom.

@Devil2: De lehet, hogy az ott akkor egy hasznos "nem".:D

@Hacuka: Igen, megérte. De csak addig, amíg a lelkesedés is tart. Ha már minden szar és csak a reménykedés egy szebb jövőben tartja össze benned a szarkupacot, akkor onnantól deficites a buli. Ott kell kiszállni. Szerintem.

Napkeleti blcs leszek, elhatároztam.:DDD

Devil2 2011.05.17. 15:33:47

@Kytia: Lehet. Vagy mégse? Na mindegy.. ha már egyszer kimondtad...

Kytia 2011.05.17. 15:34:16

@gyvy: Hát, azért én pár hónapod adnék, ha nincs nagy gáz. Egy hét azért kevés, bár lehet, hogy az igazán profik már egy hét alatt is leszűrnek minden fontos információt.:)

Hurri Kán 2011.05.17. 15:34:18

@Kytia:
Elhatároztál te elég sok mindent már az utóbbi időben :PPP

Kytia 2011.05.17. 15:35:23

@Devil2: Ha úgy érezted, ki kell mondanod, akkor jól tetted, hogy kimondtad, szerintem.

Kytia 2011.05.17. 15:36:03

@gyvy: Hátkérem, ember tervez, ugye...:DD

Hurri Kán 2011.05.17. 15:36:46

@Kytia:
Mihez kell pár hónap? Szerintem teljesen értelmetlen és fölösleges (saját tapasztalat)... Ha annyi kell, h kitaláld, h mit akarsz, hogy érzel, stb., szerintem ott teljesen fölösleges erőltetni a dolgot, onnantól már úgy is csak belemagyarázással működne...

Sanity 2011.05.17. 15:37:30

@Muha: Igen, pasikban bízni. Remélem, hogy csak viccből írtad, hogy ez kb lehetetlen.

@Devil2: Persze, valamennyire lehet hatni a másik csajra is. De sokkal egyszerűbb (és százszor hatásosabb) a saját kapcsolatodat rendbe tenni, és kb leszarni a másik csajt.

@Kytia: azért figyelj oda, hogy ne ess át a másik oldalra a jövőben, ahol minden apró hibát észreveszel, és előre vizionalizálod, hogy emiatt nem lehetne jó a kapcsolat, és inkább bele sem vágsz. találd meg azt a néhány dolgot, ami tényleg a legfontosabb NEKED, és ezekkel a tulajdonságokkal rendelékezzen az illető. ha ezek mellett egy intelligens, kompromisszumokra kész illető, akkor nagy baj nem lehet.

Devil2 2011.05.17. 15:37:57

@Kytia: Na itt már kezdek összegubancolódni. De nem erre gondoltam. Hanem arra, hogy egy idő, meg pár csalódás után inkább mondasz nemet, pedig nem kéne, de utólag már soha nem tudod meg, hogy jól döntöttél e.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.05.17. 15:38:21

@Kytia:

Ember tervez, és mindent nekem kell csinálni :(

Devil2 2011.05.17. 15:39:16

@Sanity: Most nem egészen értelek.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.05.17. 15:39:36

@gyvy: "Jelentősége igazából annak van, ha előtted térdel, és törli a szája szélét, a többi odáig mind csak duma."

Ezt így most levédetném, ha lehet.
:D

Hurri Kán 2011.05.17. 15:40:36

@Kytia:
Duma. Kifogás. :DDD

@Devil2:
Határozottan mondtad ki, vagy határozatlanul? Nem mindegy :)

Devil2 2011.05.17. 15:42:27

@gyvy: nem. attől függ hogy a másik hogyan értette. ha azt a nemet amit igennek szántál, tényleg nemnek vette, akkor ott már nincs mit tenni.

Hurri Kán 2011.05.17. 15:44:32

@Devil2:
Ez az elmélet ott borul, ha az, aki kimondja, az sincs tisztában azzal, hogy hogy érti :DDD

Sanity 2011.05.17. 15:45:11

@Devil2: Úgy értettem, hogy nem az a megoldás, hogy a másik nőt kell leállítani. Ha a férfi azt érzi, hogy te egy olyan nő vagy, aki miatt érdemes hűségesnek lenni, akkor lesz hűséges. Azzal, hogy a másik nőt próbálod leállítani, hosszú távon nem mész semmire, még ha ez a nő odébb is áll. Jön majd másik.
Ezért mondtam, hogy inkább a saját pasijára kellene ezt az energiát fordítani, az minden szempontból, mindenkinek jobb.

Caddy 2011.05.17. 15:45:58

@Kytia: hát én meg pont hogy nem látok sok ilyen kapcsolatot, sőt amiket én tökéletesnek látok és gondolok kívülről arról is kiderül, hogy kamu. De most nem vagyok éppen az optimista hangulatomban, ezért van ez, hogy úgy tűnhet nem bízom. Én bízom, leginkább magamban. :)

@gyvy: óóó bazzz, FÉRFIAK!!!! Mindig csak a pipa. :D:D:D

Devil2 2011.05.17. 15:45:59

@gyvy: akkor sem borul, akkor sincs mit tenni, mert már késő lesz.

Devil2 2011.05.17. 15:47:36

@Sanity: Aha. Nem a nőnek kell távol tartani a másik nőt, hanem a pasinak. Na erre értettem azt hogy ez nehéz dolog. De nem megoldhatatlan feladat.

indapass90210 2011.05.17. 15:47:39

Azt tudjuk már, hogy ki vette a gumit?

Devil2 2011.05.17. 15:49:48

@Dövan: sose add fel, egyszer úgyis jó helyre és jókor csúszik be ez a kérdés. :DD

Hurri Kán 2011.05.17. 15:50:18

@Caddy:
Nem, én előtte szeretek kávézni is :DDDD

Egyébként az, hogy egy kapcsolatból mit látsz kívülről, és mi van belül, a kettő sokszor köszönő viszonyban sincs egymással...

indapass90210 2011.05.17. 15:51:44

@Devil2: meg azt is jó lenne tudni, hogy volt-e BÚCSÚSZEX?

Devil2 2011.05.17. 15:52:33

@Dövan: ááá, annyit se mondtak ezek hogy: PINA.

Caddy 2011.05.17. 15:53:13

@gyvy: általában köszönő viszonyban sincs. Kifelé mindig a szebbik orcáját nyomja mindenki. :) Csak olyanokra gondoltam, ahol úgy tűnt dizni van, meg szépen haladtak előre, érted? :)

Hurri Kán 2011.05.17. 15:55:01

@Caddy:
NEm. MA van az értetlenség világnapja, azt én is megtartom :DDD

summerstorm 2011.05.17. 15:56:06

na mivan... :)?
megkerült mindenki?
egyébként meg telihold van.
és kb egy órája leszarom hangulatom is van...
és elbaszódott a klíma és nem tudom kikapcsolni és fázom, és kezdek most már frusztrált lenni...
szóval valaki hozza be kintről a meleget.
légyszi.

summerstorm 2011.05.17. 15:58:16

@gyvy:

ahhoz én is szeretnék csatlakozni...

Devil2 2011.05.17. 15:58:22

@mooon:): ha nem tudod kikapcsolni, akkor állítsd feljebb a hőmérsékeletet rajta, de egyébként: szard le.. :D
különben is itt a munkaidő vége.

Hurri Kán 2011.05.17. 15:59:06

Húzd ki a falból, tekerd fel, csapd le biztosítékot, bármi :)))
Ablakot nem lehet kinyitni valahogy?

Devil2 2011.05.17. 16:00:32

@gyvy: ha nem bedugós akkor nehéz lesz kihúzni, DE nem lehetetlen. :D

Sanity 2011.05.17. 16:01:14

@Devil2: Ja értem, az más tészta. Amúgy kétlem, hogy egy őszinte "Nem szeretnék tőled semmit" ne lenne elég. Ha a srác ezt ki meri mondani a csaj szemébe nézve. Ez a probléma max akkor tud elharapódzni, ha a srác egy lúzer, és nem meri kifejezni az "érzéseit", és szánalomból vagy konfrontáció elkerülése miatt inkább találkozik a nővel, meg hasonlók.

Devil2 2011.05.17. 16:01:28

@mooon:): ja, kint sincs igazán meleg...

Hurri Kán 2011.05.17. 16:02:23

@mooon:):
Hogy mit akarsz? Nem értem :DDD

@Devil2:
Kihúzni ki lehet, legfeljebb nem lehet visszadugni utána :DDD

summerstorm 2011.05.17. 16:02:38

@Devil2:

már hűtőre van állítva központilag...
ezen már nincs mit melegre állítani, és központi, szal kihúzni se tudom.
brühühühühüüüü
ablakot már kinyitottam, de majd kb 1 óra múlva süt ide a nap...
addig igazából nem változtat semmin...

Devil2 2011.05.17. 16:02:53

@Sanity: Van ám hogy az ellenfél (másik csaj) nem meggyőzhető ilyen könnyen. Ilyenkor el kell kezdeni kritizálni...

Devil2 2011.05.17. 16:04:19

@mooon:): hívj be egy szimpatikus férfi kollégát hogy segítsen. :D

Hurri Kán 2011.05.17. 16:06:39

@mooon:):
Költözz át egy másik irodába addig :)))

Devil2 2011.05.17. 16:07:15

@gyvy: Tartsunk egy gyorstalapaló villanyszerelői tanfolyamot. :DD

summerstorm 2011.05.17. 16:08:13

bakker ragyogó napsütéses napon....
@Devil2:
gondolom a napon meleg van, csak...
@gyvy:
az értetlenség világnapjához csatlakozni
@Sanity:
szija szeni :)

ja és még a gugli barátom se segít, pedig próbáltam egy ősömről faggatni, és egy csomó találata van persze, csak mind másra... nem tesz nekem jót ez a teliholdas nap.

Hurri Kán 2011.05.17. 16:08:56

@Devil2:
HA csak az áramkör szétkapcsolását kell megoldani, ott első körben elég egy szigetelt nyelű csípőfogó :D

summerstorm 2011.05.17. 16:10:07

@Devil2: @gyvy:

vagy inkább gyertek szerelni...
mindjá kimegyek a tetőre kicsit...

Hurri Kán 2011.05.17. 16:10:36

@mooon:):
Mint szervező, vagy mint részt vevő? :)))

Devil2 2011.05.17. 16:11:22

@gyvy: De valszeg nem splitklímás a rendszer, hanem központi és légcsatornán kapják a hideget. Azt télleg nem lehet kihúzni. Meg jó eséllyel a másik irodában is ugyanilyen hideg van.

Hurri Kán 2011.05.17. 16:11:27

@mooon:):
El lehet a földről érni, Mer émmost létrára nem bírok mászni :)

Hurri Kán 2011.05.17. 16:12:35

@Devil2:
Az is lehet... Akkor le köll tépni a rácsot, vagy nem tudom, hol jön be a levegő, lehet, az álmennyezetben van a cső, mindegy, be kell tömni ronggyal :)

Devil2 2011.05.17. 16:13:02

@gyvy: Vagy estleg fan-coil-os de asse bedugós.

Devil2 2011.05.17. 16:14:33

@mooon:): Eccerűbb ha felöltözöl.

Devil2 2011.05.17. 16:15:47

@mooon:): most nincs annyira szerelhetnékem. :D

summerstorm 2011.05.17. 16:16:32

mindegy is....
legfeljebb fagyott csirke leszek a nap végére...

Hurri Kán 2011.05.17. 16:17:47

@mooon:):
??????? ???????

@Devil2:
Akkor be kell tömni a csövet, nincs más...

Devil2 2011.05.17. 16:17:49

@mooon:): otthon bebújsz a mikróba. :D

indapass90210 2011.05.17. 16:18:19

@Devil2: sekélyesedik a blog, a fontos kérdések már elő sem kerülnek.

summerstorm 2011.05.17. 16:18:27

@Devil2:

hmmm...
te most ezzel assszt akarod nekem mondani hogy NEM?
:))))

Devil2 2011.05.17. 16:19:07

@Dövan: ma már nem. esetleg holnap.

Devil2 2011.05.17. 16:20:58

@gyvy: tömni.., tömni.. mindent nem lehet betömni. :DDD

summerstorm 2011.05.17. 16:21:18

@Devil2:

és mi van, ha nincs mikróm...
akkor mi melegítsen meg :DD?

Devil2 2011.05.17. 16:21:34

@gyvy: Bár... törekedni kell rá.. :DD

Kytia 2011.05.17. 16:21:54

@gyvy: Akkor van több hónap, ha nem a saját érzéseidet kérdőjelezed meg, hanem a másik elkötelezettségét. Ha még magadban sem vagy biztos, akkor valóban értelmetlen az időhúzás.

@Sanity: @Devil2: Hát, azért azt elárulom, hogy én magam eddig minden olyan esetre igent mondtam, amiknél először azt éreztem, nemet kellene. Mert így gondolkodtam, mint ti, hogy nehogy már kitaláljam, hogy rossz lesz, miközben nemis. És szerintem ez így rendben van, adni kell esélyt. De ha rövid időn belül beigazolódni látod a kezdeti gyanút, akkor nem érdemes légvárakat építeni. Ehhez segít a tapasztalat. Persze, nem kell rögtön nemet mondani csak azért, mert láttam már egy hasonlót és annak rossz vége lett.

@Caddy: Ez nem jó. Legyél optimista!!:)) Amúgy amiről kiderül, hogy kamu, arról is kiderülhet, hogy kamu, hogy kamu.:))

Hurri Kán 2011.05.17. 16:21:56

@Devil2:
De megpróbálni meg lehet :DDDDD

Hurri Kán 2011.05.17. 16:23:25

@Kytia:
HA több hónap kell, hogy a másikban kialakuljon az elkötelezettség, azt megint csak nincs értelme erőltetni...

Devil2 2011.05.17. 16:24:41

@gyvy: pedig az azonnal nem feltétlenül alakul ki.

Hurri Kán 2011.05.17. 16:27:10

@Devil2:
Én most nem egyből holtomiglan-holtodiglanra gondolok, ott nyilván el kell telni némi időnek, hogy kiderüljön, egyáltalán működne -e. Hanem arra, hogy azzal nem kell várni hónapokat, hogy egyáltalán nekiálljunk kideríteni :D

Devil2 2011.05.17. 16:29:42

@gyvy: Az biztos, hogy a jó kapcsolathoz sok-sok türelem kell.

Hurri Kán 2011.05.17. 16:31:14

@Devil2:
Hát még a rosszhoz!!! :DDD

summerstorm 2011.05.17. 16:33:12

@Devil2:

na az télleg kell :)

egyébként meg gondolom szomszédnak van, de most inkább a napon melegednék meg...

dr. gernika 2011.05.17. 17:01:46

@Nard: Hálistennek neki nem hazudtad azt, hogy verlek.

Joe69 2011.05.17. 20:09:12

A posztban 3 ember van. A posztoló és a pasija korát ismerjük, nem igazán tinik. A csábító csajét nem.

Variációk:

1. a "csábító" csaj egy éretlen kis tinipicsa, így akar felvágni a pajtik előtt, a két felnőtt meg együttjátszik.

2. A két "harmincas" felnőtt is infantilis, sajnos, ma már ez sem kizárt.

Amúgy meg az alapszabály: mindig az a pasi érdekes a csajoknak, aki a másé.

Büszke_troll 2011.05.17. 22:01:29

Bodor papucsférj hírében áll. Egy este a saját házuk kapuja előtt botlik bele a kollégája.
- Szervusz Bodor! Mit csinálsz itt ebben a hidegben? Miért nem mész haza?
- Az a helyzet, hogy a feleségem leküldött egy félórára, mert a barátjával valami fontos elintéznivalója akadt.
- És legalább tudod, mit kell elintézniük?
- Hát épp ez a legrosszabb az egészben, ez a szörnyű bizonytalanság!

Virgo1975 2011.05.18. 20:03:00

@SciNuBob -I hear you, mon!-: miért, nekem volt olyan, hogy srác, akihez nekem is "közöm" volt (nem jártunk együtt, csak volt szex), úgy hívott le strandra, hogy a barátnője is ott volt...mert csak. jól érezte magát velem, és nem látott ebben semmi extrát. a barátnő azt hiszem, nem tudta, hogy volt köztünk valami.

Virgo1975 2011.05.18. 20:13:46

@Kytia: hát, nekem nem volt ez így igaz. sőt, egyáltalán nem. inkább az volt rájuk igaz, hogy első blikkre szimpatikusak voltak (mindegyik előbb barátság volt, egyik se úgy indul, hogy potenciális barát).
úgyhogy az első "együtt töltött" óra nagyon nem stimmel, mert teljesen más szituban volt, nem társként.

ja, még az egyik fentidre, ahol írtad, hogy valaki "rátapadt" a volt barátodra, aztán megcsalt vele. olyan nekem is volt, de ott én voltam, aki állítólag "rátapadt" (igen, miután mindent megtett, hogy elcsábítson, függetlenül attól, hogy volt-e barátnője,). és simán el tudom róla is képzelni, hogy úgy adta elő, hogy ő szegény, nem tud mit csinálni, meg azt is, hogy esetleg képeket mutatott, hogy ugyan már, ezzel?
de azért simán áthívott magához,és valahogy sose úgy viselkedett, mintha nagyon ellenére lenne bármi is, sőt, ő kezdeményezett...

JOKKA21 2011.05.20. 03:04:04

Minden posztban kell legyen minimum egy ribanc?
süti beállítások módosítása