A barátnőm szerint beteg vagy

2011. június 09. 07:18 - csajokespasik

„Rám nézett, csodálkozott és mindenért húzta a száját. Olyan pofákat tudott vágni, hogy pofán tudtam volna vágni” – nincs rosszabb egy olyan csajnál, aki pajzsként tartja maga elé a pikírt barátnőjét, akinek előnye, hogy jobban ki tudja fejezni magát, mint ő. Levélírónk egykori partneréről mesél, aki hirtelen sárkányult el, de legalább csúnyán is végezte. Most megtudhatod, meddig lehet nyújtózkodni.

 

Elmesélném az egyik barátnőm esetét, mert érdekes tanulmány. 9 hónapig voltunk együtt, kezdetben aranyosnak tűnt, és erre föl én ajánlottam, hogy nyugodtam költözzön hozzám. Amint átlépte a küszöböt, elindult a metamorfózis. Mondjuk, nem ennyire hirtelen, mert előtte is voltak jelek, de elvakított a szerelem. A csajomnak volt egy barátnője, akivel többször is volt szerencsém „élvezni” egy-egy bulit. Állandóan húzta a száját, a pasikat fikázta és politizált, azt hittem leütöm. Nem tudom, mit evett rajta a barátnőm.

Egyszer a csajom bejelentette, hogy a barátnője szerint beteg vagyok, mert 27 évesen is játékokat gyűjtök. Igen, csakhogy ezek régiségek és igen sokba kerülnek már. Ez nem érdekelte: a játék az játék. A barátnője hatására néha úgy kezelt, mint valami űrlényt, vagy rossz gyereket: rám nézett, csodálkozott és mindenért húzta a száját. Olyan pofákat tudott vágni, hogy pofán tudtam volna vágni. Minden nap megidézte a barátnőt, hogy szerinte ilyen meg ilyen vagyok. Végig azt szajkózta, amit a barátnőjétől hallott, mert végre valaki feltöltötte az üres kis agyát - hiszen jobban ízlik egy frissen felpróbált egyéniség, ha támad. Egy szép napon elmondtam neki, hogy most nagyon gyorsan csomagoljon és húzzon a fenébe - éljen együtt a barátnőjével, mert nekem elég volt. Ekkor értettem meg a Kék fény azon szereplőit, akikről így értesülünk, hogy „hirtelen felindulásból K. Csaba végzett az élettársával.” Mindegy, ennek már évek óta vége, a jelenlegi barátnőmmel 2 éve vagyunk együtt a legnagyobb harmóniában. Ja, és szereti a játékokat!

 
267 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr452969677

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megnyitó az Óperenciás tengeren innen és túl (11. rész) 2011.06.09. 11:06:37

Akit érdekel, hogyan jutott Vajnágh Domokos az Elvarázsolt Kastély megnyitójáról a négyszögletű kerek erdő kellős közepére, hogy ott 777 éven át raboskodjon az Elvarázsolt Kastély tornyában, kezdje itt, de legalább itt.Aki csak a miért kell&n...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. gernika 2011.06.09. 12:57:46

@Nard: Ha ezt tapasztalta, annak is van oka. Guba a gubához.
Basszus, miért van az, hogy én sosem kerültem össze sem pénzes pasival, sem azt kuporgatóval? Voltak az átlagnál zsugoribbak, de semmi extrém. Sosem az alapján választok.
Az meg hogy valaki mennyire helyes, abszolút szubjektív, nektek sem azonos az ízlésetek, amit az egyik szuper csajnak tart, a másik csak átlagosozza és fordítva. Kytia barátnőjéről miért kell az ellenkezőjét feltételezni, valamint azt, hogy a pasit a pénze szépítette meg? Tényleg ennyire szegényes a fantáziátok, hogy el sem tudjátok képzelni, mi fogta még meg benne?

Father Justice (törölt) 2011.06.09. 13:09:35

@gernika: Arról, hogy ki mit tett bele a kapcsolatba, valószínűleg egészen mást mesélne a szóban forgó úriember egy kívülállónak, mint amit a hölgy mesélt Kytiának.

Habár a fantáziám végtelenül gazdag, a konkrét történet kapcsán mégsem tudok más magyarázatot elképzelni a felek viselkedésére, mint amit leírtam. Hogy mi foghatta még meg egy önző, kicsinyes, az ágyban is béna, külsőre tökátlag fickóban, ha nem a majdani komoly pénzek víziója, amiből ő is nagyot szakíthat? Ezt így hirtelen nem tudnám megmondani, biztosan a "belső kisugárzás" körül kell keresgélni.. ha egy végtelenül önző embernek is lehet olyanja.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.09. 13:12:47

@gernika:

Hát amit leírt @Father Justice: , abból az következik, hogy csak a pénzéért (amit majd később akaszthat le róla) szerette. Addig nem zavarta, hogy zsugori,impotens,bunkó és tök átlag kinézetű. Amint realizálta, hogy ő abból a tortából nem kap lófaszt se, egyből zsugorbunkóimpotensbuzigeci lett :) Nem fantáziálni kell, ezek a tények :)

Kytia 2011.06.09. 13:26:23

@Dövan: Majd akkor legyen nagy a szád, ha becserkészted végre Zsu-t.:DD

@Bundabandi: Hát, igen. Az a max, hogy más nézőpontból is rávilágítanak a dolgokra, de itt meg is áll a dolog szerintem. Döntést nem fognak helyetted hozni.:)

@Father Justice: Na, most azt megállapítani, hogy a pasit mennyire zavarja, hogy ott lett hagyva, asszem, nem mi fogjuk.:) Amúgy jó kocsi nem volt és mint mondottam, a menő helyekre a csaj a saját pénzéből ment.

"pusztán villantással (érdemi ráfordítás nélkül) tudott 1-2 hónapig minőségi sunát kezelgetni"

Na, erről beszéltem. Akinél ez sikernek számít, az olyan is. A "kezelgetés" szót meg ne alacsonyítsuk le arra, amit az a pasi csinált a nővel. A nő rendkívül boldog lett volna, ha akár pénzzel, akár pénz nélkül, de valaki normálisan "(le)kezelgeti".:DD A "kezelgetés"-nek ez a színvonala erősen ciki.:)

@Nard: Emékszel a Jóbarátok-ban arra a részre, amikor Ross nem tudja eldönteni, hogy Rachel-lekl járjon-e, vagy egy kolléganőjével? És akkor ott sorakoznak az érvek, hogy hát igen, R. csak egy pincérnő, míg a kolléganő paleontológus, R.-nek vastag a bokája, stb. Aztán rátértek a kolléganőre, hogy most akkor mondjunk róla is negatívumokat és a végén számolunk, mire Ross egyetlen negatívumként annyit mondott: "ő nem Rachel". Ennyit a táblázatozásról.:))
Amúgy nőként is megcsinálhatnám ezt a táblázatot, de valahogy nincs kedvem.:D

@gernika: A pasit sokminden megszépítette a pénzen kívül is (ráadásul egyébként sem volt csúnya, csak nem az ultrasunázós hejjespasee, ahogy én az utóbbit elképzelem), de nekik hiába magyarázod, pont azt veszi be az agyuk, amit be akar.:))

Kytia 2011.06.09. 13:28:22

@Father Justice: "bár minden ujjára kapna 20 ilyet, a havi két milla azért odabasz"

Kedves Father. Elképzelhető valamilyen, bármilyen elképesztő csoda folytán, hogy megértsd, hogy a két millát a pasi a jövőben fogja keresni immár a nő társasága nélkül??:DDD

Kytia 2011.06.09. 13:31:19

Egyébként meg persze, jó dolog a sok pénz, de a "kezelgetés" fontosabb, ennyi a tanulság.:DDD

Frigyesur (törölt) 2011.06.09. 13:45:04

@gernika: Sztem fasza, amikor a ferfiak megmondjak, hogy a nok mit gondolnak, mit, miert csinalnak, es azt egy no nem tudhatja. :)))

dr. gernika 2011.06.09. 13:48:01

@Frigyesur: Ilyenkor a férfigondolkodásról lehet megtudni a legtöbbet, ami lássuk be, elég egysíkú...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.09. 13:48:31

@Kytia:

Sorozat mint példa, nem releváns. De ha mondjuk, nem lenne impotens, akkor már másképp állna a dologhoz a csaj.

A sunázás fontos pont. Ha kiadta a csaj azt a hangot, utána már szinte bármit megtesz :) Eltűri a zsugoriságot is. Leszámítva az igazán elvetemülteket.

Kytia 2011.06.09. 13:50:28

@Nard: Hát, persze, hogy máshogy állna, bakker, én is máshogy állok egy szexisten pasihoz, mint egy impotenshez, kövezzél már meg érte, légyszi.:DDDDDD
Jájjj, mamám, borogassál!:DDD

Frigyesur (törölt) 2011.06.09. 13:54:37

@gernika: Csak mert nem erted a bonyolult lelkuket :D

@Kytia: Most miert akarod oket meggyozni? Ha aszondjak a penz miatt lehetett csak es kizarolag, akkor az ugyis volt, es punktum. Szedtevedteteremtette, szemtelen fehernep! :P

Köldökszösz (csodalampa) 2011.06.09. 13:56:09

@gernika: Inkább kétsíkú. Ha éppen nem akarunk megbúbolni, akkor ennénk valami finomat. (Bár ritka pillanatok azok, amikor nem akarunk sunázni.)

Father Justice (törölt) 2011.06.09. 13:56:59

@Kytia: Nyilvánvalóan a szóban forgó fickó szemszögéből mutattam be a helyzetet. Az, hogy ez szerinted alapból is rossz képet fest a konkrét egyedről, teljesen más kérdés. (Egyébként szerintem is, de ez is mindegy.)

A kezelgetés meg olyan dolog (megintcsak Gerzson szemszögéből, és nem az enyémből!), hogy minek tegye oda magát különösebben, ha ígyis-úgyis megkapja a sunát, miközben tényleges érzések egyik oldalról sincsenek? Ha neki elegendő élvezetet nyújtott a szakaszos maszatolás, az ő dolga. Arról már nem is beszélve, hogy bár lehet, hogy a fickó gyengén muzsikált az ágyban, a hölgy sértődöttsége ezt kb. tízszer rosszabb színben is feltüntethette a fürdőben előadott sztorik keretében. :)

Természetesen veszem az adást, hogy a két millás kereset a jövőre vonatkozik, de ha itthon "csak" egy millát szakított a koma, azért az sem hangzik olyan rosszul. Ráadásul a hölgy vágya a nagy zsetonra eddig is a jövőre vonatkozott, ha egyszer idáig tényleg smucig volt vele a faszi. Aztán amikor szertefoszlott az illúzió, kibújhatott a szög a zsákból.

A tanulság ez: jó dolog a másik sok pénze, de csak akkor, ha te is nagyon tudsz belőle szakítani. Ha egyértelművé válik, hogy nem tudsz, és a másik nem is hejjespasee, akkor utólag bármilyen kaliberű kezelgetés ultraszar címkét kaphat. :)

dr. gernika 2011.06.09. 14:07:55

@Frigyesur: Azt nem.
@Köldökszösz (csodalampa): Ezek a fizikai szükségletek. Ezentúl a pasik olyan jelentőséget tudnak tulajdonítani a pénznek és a hatalomnak, hogy el sem tudják képzelni, hogy a nőket ne ez mozgassa. Aláírom, vannak ilyen nők is, de hogy mindegyiknek ez legyen az elsődleges motivációja, már nevetséges.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.09. 14:17:36

@Father Justice: bocs,hogy belevau, DE

vannak dolgok, amikről csak személyes tapasztalatok után, alapján alkothat releváns véleményt az ember.
minden más eset csak fikció, önáltatás, feltételezés, netán beteg agyszülemény.

nyilván te ezért sem hívsz meg soha senkit nagyvonalúan, mert tartasz a csakpénzremegy nőktől..:))

Kytia 2011.06.09. 14:18:26

@Nard: Ne izzasszál, Edömér, mert elfáradok és baj lesz.:DD

@Frigyesur: Igenis, nagyúr, értettem. Legközelebb a saját érzelmeim feltérképezésében is tanácsot fogok kérni. Bár tartok tőle, hogy ha véletlenül egy nemhelyes és csóró pasival hoz össze a sors, akkor nem lesz ötletük.:)))

@Father Justice: De miért kapna ultraszar címkét? Semmi érdeke nem fűződne hozzá. Ha valaki jó az ágyban, megérdemli az elismerést, minek vegyük ezt el tőle?:) Barátnőm sem az a típus, aki kamuzna ebben, általában eléggé őszintén szoktunk beszélni a "kezelgetés" kérdéséről, ráadásul a problémákról már akkor is mesélt, amikor még nem volt egyértelmű, hogy szakítás lesz.

"minek tegye oda magát különösebben, ha ígyis-úgyis megkapja a sunát"

A lekonyulást úgy kell érteni, hosz szex KÖZBEN történt. Értsd: a pasi sem jutott el az élvezetek birodalmába... Ha ez őt kielégítette, valóban nincs miről beszélni, nem vagyunk egyformák, de ennyire....:DDD

Kytia 2011.06.09. 14:20:23

@Alfonzina: Az az igazság, hogy Fathernál időnként azt érzem, hogy úgy képzeli a nőket, mintha azok nem élveznék a szexet. Mintha ez csak szügséges rossz lenne és a minősége meg huszadrangú, mert úgyis szar. Hát, üzenem Father, hogy a nők szeretnek sunázva lenni.:)))

Kytia 2011.06.09. 14:21:54

@gernika: Főleg egy olyannak, aki épp most rúgott ki egy hamarosan havi kétmillát kereső fickót...:DDD

Kytia 2011.06.09. 14:24:13

@gernika: Jaja, mondom én. Kb. 100%-ig biztos vagyok benne.

Frigyesur (törölt) 2011.06.09. 14:24:53

@Kytia: Asziszed nem? Leharcoltak a helyes pasik, penzeset meg nem kaphattal, feletted is eljart az ido, hat beerted ennyivel, es majd a helyes pasikkal tartod magad karban. Olyan kis naiv vagy! Szted letezik olyan szituacio, amibol nem johetsz ki vesztesen? Elarulom: nem.

Frigyesur (törölt) 2011.06.09. 14:30:47

@gernika: Szerencsere nem is szukseges. Adj nekik szexet es kajat, kezelhetoek. Nekem mondjuk a kaja is eleg, de en egy nagyon kulonleges pasi vagyok.

Viszont egy dolgot lass be: ordogi teremtmeny maradsz, akar vered, akar nem. :D

Father Justice (törölt) 2011.06.09. 14:34:35

@Kytia: Ez így, ebben a formában (vagyis a legfontosabb részlet kihagyásával) finoman szólva is badarság. Kereshet az a faszi 10 millát is havonta, ha a nő már tökéletesen meggyőződött róla, hogy abból ő nem sokat szakíthat. Ráadásul ha ő nem kap odakint záros határidőn belül jól fizető munkát, még inkább a faszira lesz utalva, mint itthon. (Legrosszabb esetben totálisan.) Ezek végiggondolásához nem kell a Szellem Mozartjának lenni, így aztán nem is tudom nagy érdemnek tekinteni, hogy kukázta a fazont.

Kytia 2011.06.09. 14:34:53

@Frigyesur: Óbasszus, tényleg.:))))

dr. gernika 2011.06.09. 14:36:49

@Kytia: Ja, de csak azért rúgta ki, mert mostanra tudta meg, hogy nem kap belőle.
(jesszusom nem kicsit lehet frusztrált már barátnőd kéthavi pepecselés után. Egyedül is nehéz a szexmentes időszak, nade úgy, hogy van egy partner, akit kívánnánk is, kriminális lehet...)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.09. 14:37:46

@Kytia:

"Bár tartok tőle, hogy ha véletlenül egy nemhelyes és csóró pasival hoz össze a sors, akkor nem lesz ötletük.:)))"

Azt csak vigaszfasznak tartod. Problem? :)

@Frigyesur:

Igazad van. :)

Frigyesur (törölt) 2011.06.09. 14:41:51

@Nard: Elismerem, hogy a vigasznemiszerv sokkal rovidebb megofgalmazas volt.

Nekem mindig igazam van. Annnnnnyira okos vagyok, hogy parom se ritkitom.

Kytia 2011.06.09. 14:47:32

@Father Justice: Ki tekinti érdemnek? Vagy most ez arról szól, hogy ki tud nagyobb kaliberű partit kipenderíteni?:D
Egyébként sem a barátnőm jellemzésére írtam be ezt, hanem a pasijéra, aki attól még olyan, amilyen, akármiért is volt vele a nő.:)))
Barátnőmnek meg kívánok a jövöben jólbaszó, jólkereső, jólkinéző pasit, reméljük, nem szenved majd hiányt belőle.:)

Kytia 2011.06.09. 14:49:46

@gernika: Barátnőm élelmes...a vége felé már megoldotta a dolgot, ahogy tudta.:P

@Nard: Neeeem, inkább maradjunk a "dagadt vagyok és nem találok jobbat" verziónál, az olyan kellően drámai.:)))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.09. 14:53:23

@Kytia:

Csak ezeket a jólbaszó jólkereső jólkinéző pasikat már lestoppolták jó rég. És tesznek róla hogy ne menjen félre. Amelyik meg jólkeres jóldug és jólkinéz és szabad, az meg csak sunázza és dobja, úgyhogy nála maximum a sokadik fasztarisznya és ürítőedény szerepében tetszeleghet. :) Tessék itt egy Father Justice - majompásztor summa.

Kytia 2011.06.09. 14:55:25

@Nard: Akkor mondjuk azt, hogy kívánjuk neki a lehetőségeihez mérten a legjobbat. Ez jó lesz így?:DD

"tesznek róla hogy ne menjen félre"

Ezt hogy kell? Megosztanád velem a trükköt?:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.09. 14:55:49

@Kytia:

Áh láttalak, rád nem igaz amit mondtál :)

Kytia 2011.06.09. 14:57:11

@Nard: Akkor egyszerűen csak büdös a hónom alja és azért. A lényeg, hogy ne a vígaszfaszos legyen, az nem szimpi.:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.09. 14:59:46

@Kytia:

Fogalmam nincs hogy büdös vagy-e, így inkább fogjuk a magasságodra. :) Bár az nem probléma nőknél. (hacsak tényleg nem törpe) .)

Kytia 2011.06.09. 15:00:23

@Nard: Attól tartok, nem.:DD

Father Justice (törölt) 2011.06.09. 15:02:16

@Kytia: Igen, manapság már érdemnek nevezhető, ha egy nő elsősorban nem a pénz alapján választ partnert, mert olyan mértékű lett a golddiggerek aránya a teljes populációban. A dolog így jött le: "Lám-lám, a pénz nem minden, hiszen a barátnőm is kukázta a pénzespasit." De ha hozzátesszük, hogy egy önzősmucig, a hölgy megfelelő színvonalú eltartásában nem motivált pénzespasit kukázott, máris másképp néz ki a történet. Mondhatni pont fordítva, a többi ultragáz jellemző ismeretében.

Én ennél is jobbat kívánok a barátnődnek: azt, hogy a mindezen paraméterekkel rendelkező pasi ne kukázza 1-2 hónap kötetlen sunázgatás után.. amikor már pont kezdte beleélni magát, hogy ez lesz az igazi Végtelen Történet. ;)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.09. 15:02:48

@Kytia:

Eddie Murphy Raw című művét ajánlom. gernika imádja. Alap.

dr. gernika 2011.06.09. 15:05:28

@Nard: Sokat lehet belőle tanulni, valóban.

Kytia 2011.06.09. 15:07:20

@Father Justice: Nem, a történetet kizárólag azért meséltem, hogy bemutassam egy korábban már emlegetett, smucig pasi jellemzően kisstílű reakcióját arra, ha szakítanak vele. De természetesen a dolognak erről a részéről szó sem esett azóta sem, csak a kibaszott pénzről, ami számotokra mindenható, viszont, mint a mellékelt ábra is mutatja, a kuki nem fog felállni tőle, no meg a barátnőm erkölcseiről, hogy vajon ezért, vagy azért járt-e a fickóval. Szarok rá, hogy miért járt vele, a csávó akkor is egy tanulmány. A barátnőmről meg értekezzen ő az ő ismerőseivel. (Meg is teszi, a kis homár, csak ő munkahelyi berkeken belül, ami szintén ultragáz.:)))

Kytia 2011.06.09. 15:09:26

@Nard: Jó, letöltöm. Már azzal a Garppal is jó tippet adtatok, megbízom bennetek.:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.09. 15:16:31

@Kytia:

Munkahelyen nem pasizunk/csajozunk. Ügyfelet se kúrunk meg / sunáztatunk vele. Alap policy.

Kytia 2011.06.09. 15:17:31

@Nard: Ti lehet... Mi ott pasizunk, ahol csak tudunk.:DD

Kytia 2011.06.09. 15:19:54

@Nard: Majd találtok másikat.:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.09. 15:23:03

@Kytia:

Inkább kihagyom a sunázást. Az állás és a pénz fontosabb mint a sunázás :)

dr. gernika 2011.06.09. 15:25:42

@Nard: Nem is tudom mi lenne velem a munkahelyi policyd nélkül. :)

Kytia 2011.06.09. 15:26:19

@Nard: Hát, te tudod. Nekem a sunázás lenne a fontosabb, de úgy látszik, mi, nők már csak ilyen érzéketlen állatok vagyunk, szemben a férfiak pénz iránti tiszta és önzetlen szerelmével.:DD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.09. 15:28:12

@Kytia:

Ha nincs píz, akkor nincs sunázás se. :)

@gernika:

Nem tudom! :)

Kytia 2011.06.09. 15:31:44

@Nard: De ha nincs sunázás (a píz ürügyén), akkor sincs sunázás.:DD

dr. gernika 2011.06.09. 15:33:08

@Kytia: Egyszer jártam kollégával, és kínos volt szakítás után, szerencsére hamar elkerültem onnan.
Valamint volt egy munkahely, amire a volt pasival együtt kerültünk oda. Ott is isteni szerencse volt, hogy szinte egyszerre szűnt meg a munkaviszony és a kapcsolat, mert nem tudom, hogy lettem volna képes azután a szakítás után visszamenni dolgozni. Belegondolni is rossz.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.09. 15:39:08

@Kytia:

Ki a fasz akar egy munkanélkülivel pasival sunáztatni? Aki nem is hejjes és még dagadt is? :)

summerstorm 2011.06.09. 15:44:05

Dzsízösz, milyen kis harapósok vagytok ma....
:)

Kytia 2011.06.09. 15:56:08

@gernika: Nekem volt olyan, hogy szakítás után még egy évig együtt dolgoztunk.:) Aztán jött egy féltékeny picsa és lépnem kellett. Valóban nem egyszerű helyzet, de nem úgy szép az élet, ha zajlik?:)

@Nard: Hát, mint ma megtudtuk, ez attól függ, hogy sunáz az a pasi.:PPP

Kytia 2011.06.09. 15:56:42

@mooon:): Szeressük, ha van min összeveszni.:DD

summerstorm 2011.06.09. 15:58:31

na mire idejutok, mindenki lelép :))?
no komment.
egyébként meg sztem sokkal gazdagabb pasival kevésbé kiegyensúlyozott a kapcsolat... ritka az, mikor a pasi ezt nem érezteti... de tök komolyan... általában ők ezt nagyon is jól kimutatják...
sőt, ha már itt tartunk, sztem nekem a leggazdagabb faszim (na jó, apuci pénzén) volt a legsmucigabb az összes közül :D...
de nem is akármennyire...

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.09. 15:59:35

@Kytia:

Én nem mondom meg hogy, de akkoris égne a pofám, ha nem tudnám elvinni randizni a csajt mert nincs píz. Csajoknak jó, mert őket általában meghívják. :) Kivéve a spúr pasikat és a munkanélkülieket :)

summerstorm 2011.06.09. 16:02:42

@Kytia:

végül is :)... ritka, hogy 4kor még ilyen kis parázs ütemben zajlik a párbeszéd.... :))

@Father Justice:

atyám, mi lenne, ha egy kicsit kevésbé lennél negatív :)?

na jó, tudom, én meg a túl optimista vagyok :D, de azért sztem sokkal jobb közben optimistának lenni... aztán meg úgy is kiderül, nem? akkor meg mi a francnak elméleteket gyártani...
és sztem én még így is agyalós fajta vagyok... mint minden nő :))

Kytia 2011.06.09. 16:03:10

@mooon:): A gazdag pasik mind smucig kis görények. Ha meg mindez apu pénzén van....

@Nard: Tegnap még aszontad, hogy elvből nem fizetsz randin. De éreztem, hogy nem komolyan gondoltad.:DD

Köldökszösz (csodalampa) 2011.06.09. 16:05:13

@Nard: Egy randit meg lehet szervezni nulla pénzzel is. Csak sajnos már elmúltunk 16 évesek. :D

Egyébként tényleg lehet olyan randit szervezni, ami egy fillérbe sincs. Akkor rögtön le lehet szűrni, hogy golddigger (elnézést, hogy használom, de nagyon megtetszett) vagy tényleg rád kiváncsi.

Rebelde 2011.06.09. 16:09:26

@Kytia:

hallod-e a barátnőd jól rajtavesztett, meg sem kefélték rendesen és még fizetett is érte nem is keveset:S

Kytia 2011.06.09. 16:10:33

@Rebelde: Hát...rossz lóra tett. Van ilyen.:)

dr. gernika 2011.06.09. 16:24:58

@Kytia: Na majd biztos nem fizet randin. :DD A felezést sem engedi.
@Köldökszösz (csodalampa): Amikor nulla pénzünk volt és csak sétálni mentünk a Margitszigetre, ő akkor is meg akart volna hívni valamire.

Father Justice (törölt) 2011.06.09. 16:29:29

@mooon:): Az nekem nem megy, nálam mindig ez az alapállás. Mondjuk nem tudom, nevezhetünk-e valakit negatívnak pusztán amiatt, mert felismer bizonyos törvényszerűségeket, amelyek a világot működtetik. Ezek pont hogy nem elméletekből, hanem tapasztalati úton szerzett benyomásokból kristályosodnak ki. Szerintem a legjobb pesszimista paranoidnak lenni - akkor tuti, hogy kizárólag kellemes meglepetések érhetnek. Ha pedig nem érnek.. akkor mindig tudod előre, mire számíthatsz. :)

Father Justice (törölt) 2011.06.09. 16:35:04

@Rebelde: Szerintem a hölgy vigasztalja magát azzal, hogy ez volt a tanulópénz. Ugyanis nem a gyatra szexért fizetett nemkeveset, hanem a majdani nagy pénz reményében, amit már neki fizetnek (fizettek volna, ha mákja van)! Fogja fel úgy, mint egy olyan, nagy rizikófaktorú befektetési formát, amely optimális esetben az eredeti összeg sokszorosát is hozhatja a konyhára, legrosszabb esetben azonban akár az egész is ugorhat. Most mondhatnánk, hogy esetében az utóbbi valósult meg, dehát ez nem igaz, mert a szórakozóhelyeken, ahol a saját részét állta, mégiscsak szórakozott is.. vagy valami. Ha jobban belegondolok, semmiféle kár nem érte, ha neki nem kellett meghívnia a fickót semmire.

Rebelde 2011.06.09. 16:54:02

@Father Justice:

már hogyne érte volna kár, önbecsülésnek sem tett jót és az ő ideje is pénz, ha már:)

ezzel az erővel egyedül is ellehetett volna így csak szívták a vérét és még hülyének is volt nézve, persze lehet mondani, hogy hagyta...

amúgy hallod-e, amíg ilyen tőke befektetés, hozam veszteség alapon kezeled a kapcsolataidat sok jót neked sem jósolok, de te tudod persze

Rebelde 2011.06.09. 16:55:43

@Father Justice:

annyiban egyetértek, hogy tanulópénz, több is veszett mohácsnál, és hogy rövid ideig tartott, hamar kiheverhető

Rebelde 2011.06.09. 16:59:44

"Szerintem a legjobb pesszimista paranoidnak lenni - akkor tuti, hogy kizárólag kellemes meglepetések érhetnek. "

erre azért mérget ne vegyél:)))

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.09. 17:08:16

@Father Justice: "Az nekem nem megy, nálam mindig ez az alapállás. Mondjuk nem tudom, nevezhetünk-e valakit negatívnak pusztán amiatt, mert felismer bizonyos törvényszerűségeket, amelyek a világot működtetik. Ezek pont hogy nem elméletekből, hanem tapasztalati úton szerzett benyomásokból kristályosodnak ki. "

Bocs, de erre reagálnom kell megint, habár tudom,hogy ez elegánsan figyelmen kívül lesz hagyva, de leszarom.

Igenis, Te negatív vagy.
És nem, nem a tapasztalatok miatt, hiszen elismert tény,hogy leginkább a külső környezetből szerzett tapasztalatokról van szó.
A tapasztalás nagyon jó dolog a fizikában, kémiában, stb.stb.

De a párkapcsolatok, az emberi érzések empirikus úton nem mérhető jelenségek. Az emberi reakciók, interakciók nem más tényektől független tényezők, hanem kölcsönhatások (azaz mások viselkedéseinek, reakcióinak) nyomán létrejövő válaszjelenségek, reakciók, illetve az ezek nyomán kialakuló személyiségváltozások, alakulások.
Nem statikus dolgokról beszélgetünk, hanem emberekről és érzésekről, amelyek folyamatos változásban vannak és lehetetlen rájuk sémákat húzni.

Így lehet az,hogy míg adott nő egy jóképű, főnyeremény faszival nem boldog, viszont egy kevéssé attraktív és kevéssé pénzes pasival akár még boldog is lehet. Láttam példát erre nem keveset. És persze vice versa.

Meggyőződésem,hogy amíg ilyen szemlélet mentén éled az életedet, és a saját, nagyvonalú következtetések alapján kialakított, és alaposan becsontosodott, rögeszmés elméleteid rabságában éled az életedet, egész egyszerűen nem lehetsz boldog.
Szarnak látod a világot, az embereket, tehát szart vonzol be a saját életedbe is, így egyfajta önigazolását látod borús elméleteidnek, miközben pusztán csak arról van szó, hogy a saját torz elveid labirintusának rabja vagy.

A döntés joga a tiéd. Kitörsz és megpróbálsz más szemmel nézni az emberekre, a döntéseikre, és ezáltal magadra is, vagy életed végéig gyárthatod az elfuserált elméleteket a pénzéhes kurvákról, a kockázatmentes milfekről és a saját tévedhetetlenségedről.

tőzegmalac 2011.06.09. 18:22:02

na de kit érdekel ez, :D :D :D

Father Justice (törölt) 2011.06.09. 19:01:15

@Alfonzina: Én meg éppen azt látom problémának, hogy sokan túl sokáig hagyják, hogy nem megfelelő emberek változtassák a személyiségüket nem megfelelő irányba. Ennek ugyan tényleg megvan az az előnye, hogy testközelből tapasztalhatják meg, mit kell(ene) majd elkerülniük a következő párkapcsolatukban, csak többnyire az nem tűnik fel nekik, hogy amit nyernek a réven, elveszítik a vámon. Nevezetesen, ha ezek után egy normális egyénnel jönnek össze, többnyire azon csapódik le majd a sok szar, amit az előző szívásaik során sikerült felhalmozniuk. Nagyon kevés olyan példát látni, ahol ilyen tapasztalatok után pont ellenkezőleg történik, azaz hatványozottan megbecsülik azt, aki megérdemli. De vitathatatlanul létezik ilyen is.

Pontosan emiatt tipikus az is, hogy a jóképű, "főnyeremény", ámde ultragörény fasziról a minden szempontból középszerű, ámde "normális" fickóra váltó (vagy váltani kényszerülő) Gizi az utóbbiból engedelmes papucsot farag. Korábban rajta dominátorkodtak, a következő felvonásban már ő fog. Kívülről nézve ez tűnhet ugyan boldogságnak, de ha megtörtént a szintbelövés, akkor a legritkább esetben az valójában is. Ha kicsit megkapargatjuk a felszínt, általában csak viszonylag békés belenyugvás-beletörődés-féleséget (zömében félrekúrásokkal tarkítva) látunk az egyik, és feltétlen rajongást a másik oldalon.

Jó lenne, ha ezek pusztán elméletek lennének - hiszen azokat pozitív gyakorlati tapasztalatokkal fel lehetne morzsolni -, de sajnos nem azok. Ez maga az élet, a pénzéhes kurvákkal, a kockázatmentes milfekkel, a sunáért a legváltozatosabb módokon summantó és szerelmet hazudó férfiakkal és a szép szavakért / szerelem illúziójáért / pénzért sunát kínáló nőkkel egyetemben. Természetesen nem vagyok tévedhetetlen, de az emberek tényleges szándékainak és motivációinak felismeréséhez és feltérképezéséhez sosem kellett a szomszédhoz fordulnom segítségért.

Joe69 2011.06.09. 19:02:31

Megint egy jó kis életszagú poszt, kommentek már egymás között. A posztról csak annyit, a posztíró pontosan úgy járt el, ahogy kell, az ilyen csajokat néhány figyelmeztetés után kukázni kell - én is így csinálom mostanában, csak az a hiba, hogy régebben is így kellett volna tennem.

Ja , és pedzegettétek a külföldi hosszabb tartózkodást is. (Kytia?) Rengeteg szempontból hasznos, de például abból is, hogy sok helyen a miénkénél őszintébb, nyiltabb, elfojtásoktól mentesebb emberi kommunikációs kultura van, és ez a párkapcsolatokon is látszik. A jómodorról meg nem is beszélve.

kiraaaaa 2011.06.09. 19:45:47

Hogy néz ki egy XXI. századi űrlény?:)

kiraaaaa 2011.06.09. 20:27:54

@Father Justice: ez az a lövöldözős játék? vagy valami hasonló?
mert az imádom játszani a játéktermekben:))))

Father Justice (törölt) 2011.06.09. 20:36:49

@kiraaaaa: Lövöldözősnek lövöldözős, de nem hinném, hogy ezzel szoktál játszani. www.youtube.com/watch?v=y3xzXeBT6pE&feature=related :)

kiraaaaa 2011.06.09. 21:09:44

@Father Justice: hát, ha konkrétan nem is ezzel, de hasonlóval:)
A Westendben igen jófajta van a játékteremben:)

@Nard:
neked?hűű, megleptél:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.06.09. 21:13:43

@kiraaaaa:

Dehogy nekem :) Nők általában nem szeretik az ilyet gépen játszani. Túl sok gombot kell használni közben! :) 4-nél többet :)

Kytia 2011.06.09. 21:26:17

@Father Justice: "Nevezetesen, ha ezek után egy normális egyénnel jönnek össze, többnyire azon csapódik le majd a sok szar, amit az előző szívásaik során sikerült felhalmozniuk."

Előfordul ilyen is, de az ember hamar rájön, hogy a "feltétlen rajongás" állapotában még mindig jobban érzi magát, így nem fog sokáig ilyen állapotban lenni. Illetve azt tapasztaltam, hogy férfiaknál gyakoribb, hogy a csalódások után (ami őket sokkal rosszabbul érinti, mint a nőket) gyorsan feleségül vesznek egy 0 szexuális kisugárzással rendelkező, szerencsétlen Arankát, aki aztán ott lesz biztos háttérnek, ők meg mehetnek kalandozgatni mellette. Sok férfi ezt még be is vallja, persze nem a felesége előtt.

Alapvetően itt az a vita tárgya, ha jól értem, hogy tapasztalatból kell-e tanulni, vagy inkább óvni magadat a tapasztalatoktól, mert károsít. Hát...szerintem mindenki, ahogy gondolja. Én úgy vagyok vele, hogy nehéz anélkül megtanulni lovagolni, hogy felülnék a lóra, ráadásul lovas berkekben elterjedt nézet, hogy addig nem is tartanak valakit igazi lovasnak, amíg legalább hétszer le nem esett...
Én alapvetően életminőség szempontjából olyan rohadt nagy különbséget nem látok aközött, ha valaki tapasztal és aközött, aki nem. Jó és rossz érzések, meg helyzetek jönnek-mennek, aztán a végén leoltják a villanyt, és ennyi.
De mindenki csinálja, ahogy jól érzi magát. Én azért tanulok lovagolni, mert a bénázással és a leeséssel együtt is évezem a folyamatot és hasonlóan vagyok a kapcsolatokkal is, ahogy szerintem az emberek nagy része is. Akit ez nem szórakoztat, ne csinálja és tőlem nézze le azokat, akik csinálják, engem is páran hülyének néznek, mert felülök a lóra, háthisz az olyan veszélyes, de ha egyszer élvezem, akkor ez van. És ha egyszer a lovaglás lesz a vesztem, akkor meg az van.

"Éltem - és ebbe más is belehalt már."

kiraaaaa 2011.06.09. 21:33:36

@Nard: ez igaz:)
de játékteremben azért ez lényegesen egyszerűbb:) ott csak újra kell tölteni, s mehet a menet:)

@Kytia: hétszer leesni..na kösz szépen:)

Kytia 2011.06.09. 21:44:46

@kiraaaaa: A hét csak a minimum.:))) Nekem már volt három.:)))

Meg van egy haverom, ő birkózik, azoknak a füle törik és az övé már totál karfiolosan néz ki.:) Egyszer elpanaszolta, hogy neki nemtómhány évet "kellett várnia" arra, hogy végre egyszer eltörjön a füle.:))) Minden birkózónak eltörik és akinek ép, arról tudják a többiek, hogy kis kezdő csíra. És az ollllyan szörnyen megalázó volt neki, hogy pezsgőt bontott, amikor végre átesett a tűzkeresztségen.:DDD

kiraaaaa 2011.06.09. 21:46:27

@Kytia: brühühü, "kis kezdő csíra" vagyok az eggyel:)))

Kytia 2011.06.09. 21:48:31

@kiraaaaa: Mármint fültöréssel?:)))

Kytia 2011.06.09. 21:54:21

@kiraaaaa: Hoppá!! :)))
Mondjuk engem így is lepipáltál, úgyhogy veled nem birkózom. Amúgy hogy sikerült?:))

kiraaaaa 2011.06.09. 21:59:49

@Kytia: áá, én az hasonlatra koncentráltam:)
és csak orrot törtem edzés közben, de az sem vészes:)

Kytia 2011.06.09. 22:01:38

@kiraaaaa: Jaaa, ééééértem.:) Hát, azért remélem, párkapcsolati téren nem a hét a minimum. Lejjebb vihetnék a limitet.:))

kiraaaaa 2011.06.09. 22:05:05

@Kytia: nem érdemes, a szaros vödör tetején is szar van:) kurvára mindegy hányszor esel pofára.

indapass90210 2011.06.09. 22:05:53

@Kytia: nem mondtam volna? Már a BÚCSÚSZEX-en is túl vagyunk :D
süti beállítások módosítása