Elmesélném az egyik barátnőm esetét, mert érdekes tanulmány. 9 hónapig voltunk együtt, kezdetben aranyosnak tűnt, és erre föl én ajánlottam, hogy nyugodtam költözzön hozzám. Amint átlépte a küszöböt, elindult a metamorfózis. Mondjuk, nem ennyire hirtelen, mert előtte is voltak jelek, de elvakított a szerelem. A csajomnak volt egy barátnője, akivel többször is volt szerencsém „élvezni” egy-egy bulit. Állandóan húzta a száját, a pasikat fikázta és politizált, azt hittem leütöm. Nem tudom, mit evett rajta a barátnőm.

Egyszer a csajom bejelentette, hogy a barátnője szerint beteg vagyok, mert 27 évesen is játékokat gyűjtök. Igen, csakhogy ezek régiségek és igen sokba kerülnek már. Ez nem érdekelte: a játék az játék. A barátnője hatására néha úgy kezelt, mint valami űrlényt, vagy rossz gyereket: rám nézett, csodálkozott és mindenért húzta a száját. Olyan pofákat tudott vágni, hogy pofán tudtam volna vágni. Minden nap megidézte a barátnőt, hogy szerinte ilyen meg ilyen vagyok. Végig azt szajkózta, amit a barátnőjétől hallott, mert végre valaki feltöltötte az üres kis agyát - hiszen jobban ízlik egy frissen felpróbált egyéniség, ha támad. Egy szép napon elmondtam neki, hogy most nagyon gyorsan csomagoljon és húzzon a fenébe - éljen együtt a barátnőjével, mert nekem elég volt. Ekkor értettem meg a Kék fény azon szereplőit, akikről így értesülünk, hogy „hirtelen felindulásból K. Csaba végzett az élettársával.” Mindegy, ennek már évek óta vége, a jelenlegi barátnőmmel 2 éve vagyunk együtt a legnagyobb harmóniában. Ja, és szereti a játékokat!