A boldogságunk akadálya egy pimasz feleség

2011. június 22. 08:05 - Panni CsP

„M. neje felhívott és elmondta, hogy beszélgetett a férjével rólam, és valójában csak a szexre kellek neki, olyan kurvaként tart, akinek nem kell fizetni” – mai mesélőnk egy 46 éves elvált nő, aki végre megtalálta a boldogságot egy pedáns férfi karjaiban, ám egy őrült feleség rendszeresen alájuk vág. A sértett feleség próbálja visszaédesgetni magához férjét, és még egy utazásra is sikerül rávennie, de az élmény csak egy újabb tajték a képmutatás tengerén. Most megtudhatod, milyen, amikor érett nők óvodásként viselkednek.

 

Kedves CsP! Bár én csak alkalmankénti olvasó vagyok, mégis úgy érzem, az én történetemnek is itt a helye. Már régóta tervezem, hogy leülök, megírom és beküldöm, ideáig erre csak most volt időm, és kedvem. 46 éves nő vagyok, 3 éve váltam el a férjemtől, egyedül nevelem a lányomat. A mai napig megy a kötélhúzás a férjemmel, hogy rendesen fizesse a gyerektartást, de nem ám annyit, amennyire gondol (annyira nevetséges összeget akart csak fizetni, hogy a bíróságon még a bírónő is kinevette). A pokol legsötétebb óráit voltam kénytelen eltölteni, amíg a férjem még itt lakott - csak 2 éve költözött el végleg, minden cuccával, valamelyik nőjéhez. Képzeljetek el két embert, akik gyűlölik egymást, együtt állnak a konyhában, nem szólnak egymáshoz egy szót sem, délben pedig együtt mennek a bíróságra.

Elkezdtük árulni a házat, de még nem kelt el. Ugyanis közös tulajdonban van. Azt mondta, ha kifizetem, nem látom többet. Nekem az is nagy megkönnyebbülés volt, hogy elköltözött. Amint végre rendbe jött az életem és sikerült találnom egy normális állást is, végre elkezdhettem foglalkozni egy kicsit a magánéletemmel és a társkereséssel is. Szórakozóhelyekre ritkán jutok el, így hát felpakoltam magam a netre. Hamar átláttam a játékszabályokat: az én korosztályomat főleg érdeklődő kamaszok és magukat függetlennek hazudó, nős urak keresik, akik „technikai okok miatt nem tudnak fotót feltölteni magukról” ellenben vacsorázni szívesen elvisznek. Már kezdtem feladni, amikor megjelent M. 51 éves, természetesen nős. De egy percig sem tagadta. Az elejétől fogva őszinte volt hozzám. Ő akarna válni, de az asszony nem. Ezért külön élnek. Némi levelezést követően M.-el összehoztunk egy randit. Egy kellemes, jó humorú férfit ismertem meg benne. A negyedik randi a lakásomon zajlott. Összejöttünk. Nagyon boldog voltam. Tavaly együtt szilvesztereztünk nálam. M. nagyon pedáns, látszanak a kemény markú feleség mellett eltöltött évek: vacsora után azonnal megy mosogatni, mindenben segítőkész - ha nem az én reszortom lenne, még a mosógépet is megtömné. A kocsimat magától lemossa, és elhalmoz ajándékokkal. Halálosan szeretem őt. A lányom is elfogadta. De természetesen baljós árnyak vetődtek a frigyre, ami nem más volt, mint M. intrikus neje. Ugyanis M., csakhogy cukkolja, beszámolt neki rólam. Hátha ettől azonnal válni akar majd. Ám ezzel épp az ellenkezőjét érte el. Van egy közös lányuk is, de ő az anyjához húz. M.-et nem hiszem, hogy szeretné – egyszer találkoztunk egy parkolóban, mert M. pénzt adott a kiscsajnak – gonosz arcú, fekete hajú, fiús jelenség volt, aki úgy nézett ki, mint egy transzi.

M. beszámolóiból értesültem, hogy a taktikus asszony elkezdett kedves lenni hozzá és sikerült elérni nála annyit, hogy májusban elvigye 1 hétre Amszterdamba. M. nejének első dolga volt, hogy amint hazaértek, feltolta a közös összebújós képeiket a faceboook-ra - mert tudta, hogy úgyis megnézem. Nekem csinálta a kis albumot… Majd a következő rövid üzenetet kapom tőle: „Bocs, Éva… : ) „ Á, nem kaptam agyvérzést.

Amikor ezután M-el találkoztam, elmondta, hogy nem volt köztük semmi, már évek óta nincs. Tudja, hogy az asszony közeledni próbál, de ez csak színház - érzi, hogy nem kívánja már, sőt legbelül undorodik tőle. Az egész csak egy hatalmi dráma, melynek célja, hogy M. ne akarjon elválni. Miért nem engedi el az asszony M-et? – tettem fel a kérdést. Szabad a gazda? A pénzért. Mivel az asszonynak nincs jövedelme, M pedig igen jól keres… a válasz kézenfekvő. Nemrég történt, hogy M. neje felhívott (a férje telefonjáról) és elmondta, hogy beszélgetett a férjével rólam, és valójában csak a szexre kellek neki, olyan kurvaként tart, akinek nem kell fizetni, és jobb ha tőle tudom, hogy hamarosan újra visszamegy hozzá, engem pedig örökre elfelejt. Amikor M.-nek beszámoltam a bizarr telefonhívásról, kinevette a nőt – azt mondta, ilyenekre készüljek föl bátran, mert fog még hasonlókat költeni. Itt tartunk most. Nagy a szerelem, de egy őrült nő árnyéka vetül ránk. Ennyi volt a történet, várom a kommenteket. Minden jót! Éva.

 

 
644 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr23005059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.22. 16:42:53

@Kovács Tomi: miért? nem feszes?

@Tomato Tomi: a boldogság nem egyenlő a szerelemmel. én hiszek a szerelemben, csak ő nem hisz bennem.:)

@Nathan D'Xantine: ó, dehogyis. :) ha jók lesztek, viszem a teleszkópos rudamat és táncolok is egyet.:)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.06.22. 16:43:27

@Alfonzina: Magyarán én, mert ugye hablelkű buddhistánk nem fizet.
Illetve!
Hoppá!
Nekem lehet, hogy fizet! Én nem vagyok nő!

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.22. 16:43:44

@Nathan D'Xantine: Néha visszamegyek azért a virtuális világba egy piros öööö tangás pasiért! XD

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.22. 16:44:05

@Devil2: igaz, majd leverjük a pultost és kész.

biztos így értette Tamás a kocsmai bunyót.:)

Devil2 2011.06.22. 16:45:00

@Kovács Tomi: Maximális riszpekt neked. Komoly emberekből szánalmas hülyéket csinálni seperc alatt..

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.22. 16:45:04

@Nathan D'Xantine: oké, akkor Te fizetsz nekem, Tamás fizet Neked...és magának.:)

Szerintem ez így demokratikus.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.22. 16:45:34

@Devil2: te is féltékeny vagy? gyere te is.:) de csak ha feszes a hátsód.:)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.06.22. 16:45:43

@Alfonzina: És ez a modell olyan ismerős is máról...

Tomato Tomi 2011.06.22. 16:45:47

@Alfonzina:
Azért majd beszámolót kérnék az estéről :P
Mondjuk engem se szeret, de leszarom. Amúgy se illene az emós világképembe.

Devil2 2011.06.22. 16:46:31

@Alfonzina: áhh, majd elmagyarázzátok a pultosnak..

Falat 2011.06.22. 16:46:47

Sziasztok!

Nem olvastam végig, úgyhogy bocs, ha bárkit ismétlek.
Egy válni nem akaró nőhöz kell egy válni nem akaró nőt elfogadó férfi is. Ha a pasi válni akarna, elvált volna.
Nem tudom, a szeretőt mire tartja, de para ez a feleséggel utazgatás. Nekem gyanús, hogy az egész egy ragaszkodó feleség, egy döntésképtelen vagy kényelmes férj és egy naiv szerető hétköznapi szappanoperája.
Kedves Posztoló!
Amiket kaptál a kedves nejtől, azt totál elhiszem, hogy rosszul esett, nekem is szarul esett volna. Az azonban, hogy a feleség mond valamit, a férj pedig valami tök mást, könnyel leellenőrizendő. Ha bírod a stresszt, akkor nincs más teendő, mint a férjet rávenni, hogy üljetek össze hármasban egy kávéra. Ha kibújik alóla, akkor egyből kiderül, hogy kamugép (gyanakodj, ha azt mondja, ez sehová nem vezet, a felesége hülye vagy depressziós vagy beteg vagy akármi, vagy nem akar balhét - a balhé már itt van, nagyobb meg nem lesz). Ha belemegy, akkor el lehet mondani mindkét nő előtt, hogy válni akar, hogy nem ingyenkurva vagy, stb.
A lányukat pedig szerintem ne fikázd. Kamaszt és kész. Akármilyen is, mindannyian gázok voltunk ennyi idősen, ha meg nem, az a legnagyobb gáz. Ráadásul a saját pasim mástól "származó" gyerekét alapból nem fikáznám, mert nem tudnék tárgyilagos lenni.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.22. 16:46:49

@Tomato Tomi: hágyere te is. most komolyan. simán beférsz a keretbe.:)
azt még kitalálom, kinek is fizessél..:)

Devil2 2011.06.22. 16:48:12

@Alfonzina: ó nem, egyik sem stimmel..

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.22. 16:48:23

@Nathan D'Xantine: igen, a szemét számító nők, és a szegény szivatott férfiak- modell

rögtön a láthatatlan kéz és a marshall-kereszt után oktatják a Corvinuson közgáz előadáson.:)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.22. 16:49:19

@Alfonzina: Majd megyek én is, úgyis erőszakos állllat vagyok! Viszem a szívlapátot, oszt mindenkit hókon nyomok!

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.06.22. 16:49:57

@Alfonzina: Corvinus? Nem. Muha nyomult ilyesmiben fentebb... :-)

Léptem pénzt számolni.

Az összlétszám azért maradjon 20 alatt...

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.22. 16:50:54

@Alfonzina: Figyu, megiszunk mindent a készletből aztán felajánljuk a fiúknak, hogy felezzünk! :D Na? Ha nem megy, még mindig ott a szívlapát! XD

indapass90210 2011.06.22. 16:51:57

Kiderült már, hogy a régi vagy az új ara fizette a pizzát?

Tomato Tomi 2011.06.22. 16:52:55

@Alfonzina:
Nathan kolléga fizet, rendes ember ő :P

Az a baj, hogy a fenti kritériumok kissé elbizonytalanítottak :P

Devil2 2011.06.22. 16:53:00

@Dövan: a régi fizette, persze a pasi pénzéből..

Tomato Tomi 2011.06.22. 16:53:54

@Dövan:
Még azt se tudjuk fogyott-e kecsöp.

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.22. 16:57:28

@Devil2: @Tomato Tomi: @Bundabandi: @Nathan D'Xantine: @Kovács Tomi:

Nos, akit érdekelne egy ilyen összeülés, de komolyan, (és ez másoknak is szól) az jelezzen nekem az indás címemen és egyeztetünk.

Egye fene: nem feszes seggűek is jöhetnek.:)

....de ők fizetnek.:))

Devil2 2011.06.22. 16:58:02

@Bundabandi: tomato és a majonéz??? ééérted??!!

Devil2 2011.06.22. 16:59:24

@Alfonzina: csábító az ajállat.. de nem bírná el a büDZSém.. :D

Tomato Tomi 2011.06.22. 16:59:54

@Bundabandi:
Pizzára? :S

@Alfonzina:
Én olyat nem állítottam hogy nem feszes :) Nem vagyok én szottyadt paradicsom :P

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.22. 17:00:08

@Devil2: Egyszer sem tudtam végignézni, sorry!

Tomato Tomi 2011.06.22. 17:00:34

@Devil2:
Nekem is azzal vannak most komoly problémáim leginkább.

Muha 2011.06.22. 17:02:56

@Nathan D'Xantine: Muha nem nyomult. Csak finoman rendeztem a dolgokat. :)

Devil2 2011.06.22. 17:03:26

@Tomato Tomi: De neked nem kell fizetni, mer feszes vagy.. ott lent.. :D vagy legalábbis aszontad az előbb..

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.22. 17:04:28

@Devil2: :D Bealudtam rajta már vagy 5x! Az üvegtigrissel is így vagyok.

Devil2 2011.06.22. 17:04:28

@Bundabandi: a "kecsÖp vs. majnéz" rész az elején van..

Tomato Tomi 2011.06.22. 17:04:33

@Alfonzina: :DDD
Az a baj hogy sikerült leapasztanom a felhalmozott pénztömegeim, így most be kell érned álmodozással :D
De biztos a többieké is feszes, csak túl szerények kimondani :P
Na de hova lett a lovag?

Devil2 2011.06.22. 17:06:09

@Alfonzina: a jó humor az prájszlessz. :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.22. 17:06:28

@Alfonzina: Hmmmm! Van akit SOHA nem akarok látni! Nem a felsoroltak közül persze, mielőtt valaki megsértődik. :D

Tomato Tomi 2011.06.22. 17:07:33

@Devil2:
De nem hagyhatom hogy Alfonzina fizessen, mert nem vagyok én olyan :)
És a többieknek sem hagyhatom, mert olyan meg végképp nem :D

@Bundabandi:
Hát éppen igaz, ami igaz.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.22. 17:08:15

@Devil2: Nem vágom akkor sem, nem fogott meg a film.

Devil2 2011.06.22. 17:09:17

@Bundabandi: az nagyobb gáz mint dugás közben bealudni.. :D

Devil2 2011.06.22. 17:11:18

@Tomato Tomi: Én mondtam, meg kell magyarázni a pincérnek hogy a fizetés, mint olyan már idejétmúlt tézis, meg különben is, a pénz nem boldogít... Azér biztos ami ziher, én nem megyek... :D

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.22. 17:11:49

az a baj,hogy papírkutyák vagytok mind.:)

sebaj. most akkor nem bővítjük a kört egyelőre srácok.:)
(mármint ez a meglévő bandának szólt.:))

Kovács Tomi 2011.06.22. 17:12:35

@Devil2: ;)

@Alfonzina: Mivel nyár van és kibaszott meleg, így csak szabadtér jöhet szóba, és jövőhét a héten kurva sok melóm lesz még..:(

Tomato Tomi 2011.06.22. 17:12:51

@Devil2:
Persze, félsz Alfonzinától :)
Dugás közben bealudni tényleg gáz, én is mindig úgy szégyellem magam utána :DDDD

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.22. 17:13:04

@Devil2: Hát igen az ördögök nem mutatkozhatnak csak úgy a haladók előtt, mivé lenne a világ!

Muha 2011.06.22. 17:14:53

@Alfonzina: Muha nem papirkutya. Meghivjalak egy bambinora? :)

Devil2 2011.06.22. 17:16:35

@Tomato Tomi: Alfonzinától kimondottan parázok, ő valahogy átlát rajtam.. :)

Tomato Tomi 2011.06.22. 17:17:17

@Alfonzina:
Esetleg sétálhatunk többesben a belvárosban, ne adj Isten a Dunaparton, házipálinkával éppen tudok szolgálni :)
És akkor jöhet Devil is, nem esik baja a büdzséjének :))

Devil2 2011.06.22. 17:18:52

@Bundabandi: Na ezér határoztam el hogy megkegyelmezek a világnak.. :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.22. 17:19:16

@Devil2: Hogy a ponyvaregény lehagyása a "mindenképpen látni kell" listáról nagyobb vétek, mint dugás közben elaludni? Hát nem tudtam!

Tomato Tomi 2011.06.22. 17:20:42

@Devil2:
Éppen én is törpördöggé töpörödnék ha bepálinkázott.
De ne mondjuk el neki, hadd higyje, hogy jóképű, kemény fickók vagyunk :D

Devil2 2011.06.22. 17:20:55

@Bundabandi: nem.. hogy dugás közben bealudni gáz..

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.22. 17:21:49

@Tomato Tomi: Én most is a Dunaparton ülök! :D Igaz 6 emelet magasan, de tök szép innen a kilátás. Páleszom az nincs, de van itt egy-két kolléga, aki rejtett tartalékokkal rendelkezik.

Tomato Tomi 2011.06.22. 17:21:50

@Bundabandi:
Van az a kor, amikor már nagyobb gáz :D

Devil2 2011.06.22. 17:22:11

@Tomato Tomi: már ne vedd a szivedre... "higgye" :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.22. 17:23:33

@Devil2: Ja! Azt nem szoktam. Pont egy fehérmájútól kérdezel ilyeneket???

Devil2 2011.06.22. 17:24:18

@Bundabandi: rejtegetik, de te kicsalod..

Devil2 2011.06.22. 17:25:01

@Bundabandi: honnan tudnám hogy fehérmájú vagy??

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.22. 17:26:18

@Devil2: Áhhh! Nem olyanok itt a kollégák!

Egyszer vagy fél napig ez volt a téma... :D

Tomato Tomi 2011.06.22. 17:29:01

@Devil2:
Nem veszem :) Annál a leckénél talán egy újpesti kocsmában üldögéltem :)

@Bundabandi:
Na jó, de munkahelyen nem az igazi :)

Devil2 2011.06.22. 17:29:09

@Bundabandi: nem a kollégáknak kell "olyannak" lenni, hanem neked..

Devil2 2011.06.22. 17:30:30

@Tomato Tomi: az legalább megláccott mi? :D (esse vedd..)

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.22. 17:31:08

@Tomato Tomi: @Kovács Tomi: nos, akkor részemről oké, de előtte egyeztessünk in privát.:)
írjatok rám, és megbeszéljük.
házipálesz nálam is előfordul elvétve...:)))

@Muha: Muhetti, tutti, frutti, bambini, confetti...
tortellini, lamborghini...

na jó, több k. "i" végű olaszos kifejezés momentán nem jut eszembe.:)

Devil2 2011.06.22. 17:32:13

@Tomato Tomi: by the way, én már az utat sem tudnám megspendírozni, oda-vissza...:D

Tomato Tomi 2011.06.22. 17:33:08

@Devil2: :D
Nem, akkoriban még bírtam :)
Na jól van, nem vagyok én alkesz :))

A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2011.06.22. 17:33:29

@Muha: ha te meghívsz egy bambinora, én meghívlak egy kasztrációra.:)

lásd, nem vagyok annyira számító.:)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.06.22. 17:33:40

@Devil2: Ja, házinyúlra nem lövök! Isten ments! :D

Na mentem! :*

Devil2 2011.06.22. 17:33:43

@Alfonzina: irtsátok ki a bódottágot.. örökre..

Muha 2011.06.22. 17:38:47

@Kata1987: Teged iseghivjalak bambizni?

Muha 2011.06.22. 17:41:24

@Alfonzina: Hat akkor nem hivlak meg, de ha meghivsz, elmegyek. :)

indapass90210 2011.06.22. 17:43:14

@Bundabandi: én sem téged, csak a cickóidat, amit megígértél!

Joe69 2011.06.22. 17:46:15

Örültem ennek a posztnak, mert végre egy korosztályombéli nő is ír. És amit ír, az jellemző. Sok ilyen van. És itt is demonstrálható az a sokszor előadott tételem, hogy a nőspasi mindig izgalmasabb , mint a nőtlen, és itt egyáltalán nem számít a pasi kora. Egyedülállóban garantáltan nem kellett volna neki egy 51 éves, akkor egy jóval fiatalabb után nyúlt volna. És az is nagyon érdekes, hogy amíg a közhit azt tartja, hogy Gy.Ferenc testvér nyomdokain haladva az öregecske feleség lecseréléséről van szó, a valóságban az öregecske nej tartja kézben a dolgokat általában, beleértve férjeura félrekúrását is.

Merthogy ebben a korban a házasság már nagyon sokat érő (pénzben) gazdasági egység is.Másrészt sokan úgy gondolják , hogy teljesítették családi kötelmeiket, és most már joguk van jól is érezni magukat. Volt gimis osztálytársnőim egymás után rugdossák ki férjeiket ezzel az indokkal, persze korrektül letárgyalva a vagyonmegosztást. Először megpróbálnak fiaik korabeli pasikat felszedni, de amikor ezzel persze buknak, jönnek a nős korabeli jóbarátok.

Szöszi 28 2011.06.22. 17:48:29

@Muha: Aha, de én fizetek, ha már a kitartottam vagy:D

Muha 2011.06.22. 17:51:20

@Kata1987: De azert valahogy viszonoznom kell, ne feledd. :)

Szöszi 28 2011.06.22. 17:56:13

@Muha: Dehogy:D Nem felejtem el:D De te se felejtsd el, amikor majd meglátsz és szembesülsz vele, hogy kövér vagyok, ronda, fogatlan és kopaszodok:D

Muha 2011.06.22. 18:16:04

@Kata1987: Eleg hogy elvisellek? :P

Muha 2011.06.22. 18:20:31

@Kata1987: Ez mind semmi. En bandzsi vagyok, gorbe a tartasom, pattanasos az arcom, es szifon szemuvegem van.

Szöszi 28 2011.06.22. 18:23:24

@Muha: Az is több, mint a semmi:D Más meg sem jelenne így velem sehol, szóval oké:D

Szöszi 28 2011.06.22. 18:31:45

@Muha: Ejj, tökéletesen fogunk mutatni egymás mellett:D

Muha 2011.06.22. 18:44:45

@Kata1987: Persze lehet hogy valami nem olyan nyilvanos helyet valasztok, de persze nem azert mert felesegem van:)

Muha 2011.06.22. 18:46:12

@Kata1987: Farsangi hacuka versenyt siman nyerjuk majd. :)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.06.22. 18:56:39

@Muha:
ááá, már csak akkor, ha házhoz jön
vén csoroszlya vagyok, nem bírom az utazást ;)

Muha 2011.06.22. 19:26:45

@Zsit (nyau és rémizé): Minden megoldhato, ugyhogy megoldjuk. :)

Szöszi 28 2011.06.22. 21:25:54

@Muha: Khm...Tényleg:) Ha már említed...:D Ha házas vagy, nem lehetsz a kitartottam:D Ez kizáró ok:D

Muha 2011.06.22. 22:07:17

@Kata1987: En hazas? Teljesen fedel nelkuli vagyok. :)

Szöszi 28 2011.06.22. 22:27:12

@Muha: Ügyesen kitértél a válaszadás elől:D Akkor konkrétabban: van feleséged?:D

Muha 2011.06.22. 22:40:18

@Kata1987: Dehogy tértem ki. Sőt mi több. Még olyanra is válaszoltam, amit meg sem kérdeztél.
De akkor mondom: NINCS :D

tőzegmalac 2011.06.23. 01:37:22

aha... 600 komment
civakodás meg kurvák is? hümmmm :))
süti beállítások módosítása