Ha már megcsókolt, a barátságnál többet akarok tőle

2011. augusztus 04. 07:54 - Panni CsP

„Egyszer, hazafele az utcán, úgy megcsavarta a karomat, hogy azt hittem, eltöri. Megkaptam tőle mindent, amit egy mai nő, aki kosarat ad, megkaphat: ribanc voltam, riherongy, egy fiatal kis tyúk” – mit jelent manapság egy szenvedélyes csók? Posztolónk szerint semmit, legfeljebb egy üres gesztust. Beleszeret egy pasiba, aki csak egyszer csókolja meg, aztán soha többet. Még szerencse, hogy résen van egy másik lovag, aki hódolata jeléül szívesen eltörné a hercegnő karját.

 

Kedves CsP blog! A történetem kissé idegesítő lesz, persze, lehet, hogy csak nekem, hiszen én voltam az átélője. 19 éves lány vagyok. Sokáig úgy gondoltam, hogy annál szebb nincs, amikor évek óta csak látsz valakit, akivel csak barátok vagytok, de el tudnál képzelni vele többet is – míg végül, egyszer csak közelebb kerültök egymáshoz. Én abban hiszek, hogy ha jön a szerelem, akkor ott lesz, de nem kergetem, soha nem is futottam utána: ha egyedül voltam, akkor egyedül voltam és kész, nem problémáztam rajta.

Eddig ez bevált, sok szép emléket őrzök a korábbi - bár nem túl sok - kapcsolatomból. Szóval barátságból szerelem - én most itt tartok. Van egy Fiú (21) akivel évek óta jóban vagyunk, sokat mászkálunk ugyanazokkal az arcokkal. Pár hete egy szabadtéri szórakozóhelyen annyira egymásba gabalyodtunk, hogy a tánc hevében megcsókolt. Igazából már rég vártam erre a pillanatra. Azt hittem, végre elindult valami. De utána nem keresett. Amikor legközelebb találkoztunk, hasonló körülmények között, rám se nézett, mintha semmi sem történt volna. Azért nem csókolsz meg akárkit, nem? Többet szeretnék tőle, és ez a csók szerintem erős bizonyítéka annak, hogy ő is tőlem. Azóta csak álmodozom róla. Sokáig csak barátok voltunk és most megcsókolt… De semmi. Vagy csak lassan lépked? Szóval ő volt Fiú… De volt más is a képbe, egy Srác. Vele könnyebb dolgom lett volna, csakhogy nem volt az esetem: magas, vállas, elég durva arcú. Kicsit féltem is tőle. Ugyanabban a társaságban vagyunk, ő kerülget, de tőle én nem akarok semmit: amikor egyszer megmondtam neki, hogy nem akarnám őt, azóta terrorizál, hülye viccekkel ugrat, hívogat - és egyszer, hazafele az utcán, úgy megcsavarta a karomat, hogy azt hittem, eltöri. Megkaptam tőle mindent, amit egy mai nő, aki kosarat ad, megkaphat: ribanc voltam, riherongy, egy fiatal kis tyúk, aki csak szórakozik stb. stb. Csakhogy én nem bíztattam. Akire vágyom, az nem ő. Hanem a másik. A másik Fiú miért csókolgat valakit, ha nem akar tőlem semmit? Mit tegyek, hogy megértessem vele? Ez a kiszámíthatatlanság idegesít, hogy nem tudom, mit akar, és miért csókolt meg. Aki számára egy csók (ráadásul egy elég szenvedélyes csók) csak osztogatni való semmiség, annak az értékrendje nagyon fel lehet borulva. Ha mindenkit szájon csókolnál, akit csak kedvelsz, képzeld, mi lenne karácsonykor? Mekkora cuppanósokat nyomnál le anyunak, apunak, tesónak, nagyinak? : DDD Szóval, egy szenvedélyes csókváltásom van, és más semmi… Nekem kéne lépnem? Eldöntöttem, hogy nem fogok lépni. Ez nem az én dolgom. Köszönöm, hogy elolvastátok nyafogásom: Miss S.

 
501 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr643124413

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A férfiak, ha kapcsolatról van szó, nem kérnek belőlem 2011.08.04. 16:18:59

Jó estét! Barátnőm tanácsára írok Önnek. A problémám elég összetett. Úgy érzem, valahonnan mélyebbről indul az egész, nem új keletű, de újonnan érzem nagy gondnak. Először is, kortársaimhoz képest jóval később sikerült egy párkapcsolatra "szert t...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

michaela77 2011.08.04. 18:38:49

@Muha: na jó, megérdemled, hogy őszinte legyek: én nem vagyok olyan lány, és én házasság előtt ilyesmit nem szívesen...:)

Muha 2011.08.04. 18:40:37

@michaela77: most ezzel zsarolsz vagy pattintasz? :D

phaszfej 2011.08.04. 18:50:44

ne légy türelmetlen, kiscsaj. lehet, hogy neked is kellene adnod valamilyen jelzést, hogy kívánod még a csókját. azért néz át rajtad, mert nem adod ennek jelét. oké, hogy a férfi hódítson meg, de baszki olyan után nem koslatunk, aki csak ül és vár.

phaszfej 2011.08.04. 18:55:26

nem vagy te bazmeg a lolobridzsida, hogy mindenki a segged nyalja, akkor is, ha nem teszel semmit. nem vagy királylány, egy hétköznapi, átlagos lány vagy. úgyhogy ne várd senkitől, hogy fehér lovon fogja megérni a kezed

Muha 2011.08.04. 18:59:00

@phaszfej: Neked meg kúrvára igazad van.
Én sem láttam még pókerjátékost, aki egymagában elkezdi emelgetni a tétet ész nélkül.

a michaela meg elhagyott asszem. :D

michaela77 2011.08.04. 19:02:27

@Muha: most én legfőképpen császármorzsát fogyasztok és közben lecsót főzök, nem érek rá zsarolni vagy pattintani:)

Muha 2011.08.04. 19:04:57

@michaela77: jah, csak simán leszarsz! :D
hmm.
Nem baj, de akkor itt a játék vége!
Egy ide, egy oda. Te jössz. Majd ha akarod. :DDD

michaela77 2011.08.04. 19:08:22

@Muha: majdnem leégett a lecsó:D
Én pingpongozni szeretek, és te?:)

Muha 2011.08.04. 19:21:43

@michaela77: én csókot kapni. :DDD

michaela77 2011.08.04. 19:25:59

@Muha: és hová lesz a felebaráti szeretet? Mindig csak kapni? Önzetlenül adni kell:)

Muha 2011.08.04. 19:34:14

@michaela77: akitől csókot akarok kapni, annál csupán csak örülök, ha hova lesz a felebaráti szeretet. :D

michaela77 2011.08.04. 19:37:00

@Muha: olyan akarsz lenni, mint a borsó meg a héja?:)

penelope garcia 2011.08.04. 19:37:13

Miss S, olyan vagy, mint az őszibarack. :)
Ha tiszta fejjel kapsz egy csókot, azt tekintheted "valaminek".
De ha egy buli közben, tánc hevében smárolnak le, az színtiszta hormonbuzogás, valódi érzelmekhez SEMMI köze nincsen. Dolgozott a kölyökben a pia és a tesztoszteron. Nem TÉGED csókolt meg, hanem a testet, amit a karjaiban tartott. Egy baknyulat is lesmárolt volna, bizonyos maligán fok felett.
Szóval, ebben ennyi van.

Muha 2011.08.04. 19:50:47

@michaela77: neeeem.
most olyan érzésem van, hogy tudod mire vágyom?
Elmondom, de csak ha érdekel.
:D

michaela77 2011.08.04. 19:51:38

@Muha: hát hogy a manóba ne érdekelne.
Remélem lesz benne csók és sör:)

Muha 2011.08.04. 19:56:10

@michaela77: eredetileg nem volt, de az élet ilyen. :D
De meg fogsz őrülni és nem hiszel majd a saját szemednek sem.
Akkor is érdekel?

michaela77 2011.08.04. 19:57:04

@Muha: alig várom. Hozok is kólát meg popcornt:)
/me figyel.

Muha 2011.08.04. 20:09:28

@michaela77: egy téli estére vágyom. :D

michaela77 2011.08.04. 20:19:54

@Muha: egy elmúltra, vagy egy eljövőre?:)

Muha 2011.08.04. 20:22:21

@michaela77: a fejemen elöl van a szemem. biztos nem ok nélkül. :D

@cyd: nem mertem. féltem, hogy törlik, ha ezt linkelem. :DDD

Azx 2011.08.04. 20:23:23

Ez a csaj még ahhoz is buta, hogy levonja a tapasztalatot az esetből. Csipás szem kinyit, eddig hol éltél leányzó? Még ha ágyba mész is csak fele az esélye, hogy párkapcsolat lesz belőle.
Légy már picit 19 évesebb! Holdon éltél eddig?
Ebből a gondolkodásmódból egyet tudok kinézni: nagy pislogással pasihoz odamegy: figyu, én a csókunkat komolyan gondoltam, most akkor te nem úgy gondolod, hogy járni fogunk? Nem jelentek neked semmit?
Húúú, nehogy megcsináld! Ha kell a pasi, akkor közelíts felé, jelezd neki, hülyéskedj vele, kacérkodj vele. Ha újra lekap, akkor próbálj lépni....áááá...úgyis felesleges ilyennek bármit írni. Gyere adok neked leckéket és ígérem sem rángatni, sem lekapni nem foglak :)

cyd 2011.08.04. 20:23:54

@Muha: Kockáztatok. Kemény vagyok, mint Tarzan sarka. Mondjuk megértelek, Neked múltad van. Rovott. :)

michaela77 2011.08.04. 20:25:02

@Muha: na jó, intézek neked egy téli estét, ha ezt eltáncolod nekem, különös tekintettel a 2:05-nél lévő részre:
www.youtube.com/watch?v=Y6MT20SW9Z0&ob=av3e

Muha 2011.08.04. 20:29:07

@cyd: muha mindig a szamárpadban köt ki. genetikailag kódolt szerintem. :D

@michaela77: 'S' betűben nagyon ügyesen tudok ám dülöngélni. :D

michaela77 2011.08.04. 20:30:36

@Muha: akkor minden adott egy téli estéhez:)

Muha 2011.08.04. 20:31:52

@michaela77: HOL? :D

Ja és ezt csak annak vagyok hajlandó eltáncolni, akivel már volt csók.
:D

cyd 2011.08.04. 20:35:39

@michaela77: Nem véletlen lett az évszázad videoklipje :)

Virgo1975 2011.08.04. 20:37:04

mert van, akinek még az se jelent semmit, ha szexelsz vele...
és azt meg nem veszi észre, hogy neked (lányként) viszont dehogynem...azt hiszem, írtam már itt: engem három évig hülyített valaki, próbáld ölelgetni, simogatni, hívogatott, elmászkáltunk ide-oda. míg bele nem estem. egyszer viszonoztam egy ölelést, onnantól kezdve le se szart, úgy csinált, mintha nem is ismerne.
pedig tudta, milyen vagyok,hogy azt se nagyon hagyom, hogy hozzám érjenek. neki hagytam, évek múlva, mégse jött rá, hogy az nálam jelent is valamit.

michaela77 2011.08.04. 20:39:29

@Muha: én meg nem engedek a házasságból:)

@cyd: én imádom:) Christopher Walkenre nem az ilyen szerepek jellemzőek, éppen ezért meglepő és szuper:)

Virgo1975 2011.08.04. 20:45:20

@michaela77: csatlakozom. szerintem a főzés a világ legunalmasabb dolga, sokkal tovább tart, mint az elkészült ételek élvezete, úgyhogy legyen kész minél hamarabb, és járjon minél kevesebb mosogatnivalóval.

Muha 2011.08.04. 20:45:40

@michaela77: akkor ez már sakk, nem pingpong. Pedig Te a pingpongot szereted. :D

Muha 2011.08.04. 20:47:32

@Virgo1975: Pedig főzni olyan jó. Sok, sok, és nagyon sok dolog miatt.
De a mosogatásban egyet értek. :D

Virgo1975 2011.08.04. 20:53:17

@Joe69: az miért baj, hogy mindenkivel elbeszélget? talán csak azzal lehet, aki tetszik? nekem az ő korában volt egy csomó fiúhaverom, akivel kölcsönösen nem akartunk egymástól semmit, de beszélgetni tudtunk. na és? ha nem vonzódom valakihez, akkor alapból ne is álljak vele szóba?

michaela77 2011.08.04. 20:53:54

@Virgo1975: így van.
Egyetlen kivétel van, ha annak főzök, akit nagyon szeretek, mert akkor hajlandó vagyok néha megcsinálni bármilyen hülyeséget, örömmel.

@Muha: úgy érted sakk-matt?:) Na jó, maradjon a pingpong.

Virgo1975 2011.08.04. 21:01:52

@Muha: én egyáltalán nem élvezem.

Muha 2011.08.04. 21:15:01

@michaela77: Óh, ez még nem sakk-matt.
*adhatsz még csókot*
:D

báááár....

C-BLOCK - Time Is Tickin' Away (1997)
www.youtube.com/watch?v=dRLbhGTltbU

:D

@Virgo1975: én is sok mindent utálok. :D

Lunatica 2011.08.04. 21:16:58

@Muha: C-Block jó:)Meg is hallgatom.

Jahm, helómi!

A sztori meg ülj le, egyes.

Muha 2011.08.04. 21:19:02

@Lunatica: ISSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSTENEM! :D

Lunatica 2011.08.04. 21:21:03

@Muha: Nem, csak Mária, de végülis ^^
Pussz!

Lunatica 2011.08.04. 21:23:33

@Virgo1975: Van akinek az sem jelent szart sem, ha együtt élsz vele...ehh!

Minden út a blogra vezet előbbutóbb.

Lunatica 2011.08.04. 21:25:29

Ha már efféle mjuzik, akkor Nana: He's coming:

www.youtube.com/watch?v=mYgFPqEKBXo

Muha 2011.08.04. 21:25:50

@Lunatica: Kit üssek darabokba?
Tudod, hogy megteszem! :D

Hurri Kán 2011.08.04. 21:26:44

@Muha:
Mindenkit, aki nem szereti a marcipánt :D

michaela77 2011.08.04. 21:26:55

@Muha: na végre már valami igazán jó zene:)

Hurri Kán 2011.08.04. 21:29:01

@Muha:
IGEN :DDD ÉLETEDET ÉS VÉREDET ADNÁM ÉRTE :DDD

Lunatica 2011.08.04. 21:29:10

Amint betankolsz seritalból, offkórz lecsapod!
Expasit kell darabokra ütni, natürlich.Bántja engem, nem szép.

Amúgy nem ápoltok még valami buborékos szerda hagyományt manapság?:D

Muha 2011.08.04. 21:29:56

@michaela77: MEGPARANCSOLOM, hogy belinkelj egy kedvenced. :D

@gyvy: ilyen OLCSÓN adod? :D

Lunatica 2011.08.04. 21:30:44

@gyvy: Ez valóban kifacsart jellemre vall, máglyára vele!

Hurri Kán 2011.08.04. 21:31:14

@Muha:
Ha ezért is megkapom, bolond lennék többet adni érte :D

Nutshell 2011.08.04. 21:31:29

@Lunatica: Ótejóég, derég hallottam :)

Muha 2011.08.04. 21:32:44

@Lunatica: Muha teremtette *mondjuk ez se igaz, de kell a hatás*, Muha fel is támasztja.
Holnaptól neki állok gyúrni.
Olyan izom leszek, hogy az lesz a többszáz plusz egyedik izmom. :D

Hurri Kán 2011.08.04. 21:33:05

@Lunatica:
Félek, csípné a szemünket a füsTTYe :D

Lunatica 2011.08.04. 21:33:43

@Nutshell: Én se manapság, elhiheted! Pedig régen még a kazis magnómmal ezerrel vártam a rádióba a kívánságműsortot, hogy jól felvegyem ezeket!:D

Lunatica 2011.08.04. 21:36:23

@Muha: Csak kicsi csűsztatás, de belefér. Senki nem hazudtolja meg a nagy fehér MUHÁT, nyugi:D
Mit gyúrsz, tésztát? Nyehe...

Nutshell 2011.08.04. 21:37:04

@Lunatica: Jaajjj, hát tényleg :)
Úristen, azok milyen felvételek voltak :) És másolgattam össze-vissza, hogy melyik szám után mi jöjjön, felének lemaradt a vége, mert azt hittem már vége, és gyorsan lenyomtam, másik felének meg a végén ott volt a műsorvezető hangja, meg az "És ez volt a..." :D

Muha 2011.08.04. 21:38:12

@gyvy: Muha még az égést is szarul csinájja. :D

Lunatica 2011.08.04. 21:39:22

@Nutshell: Ne is mondd, borzalmas volt! De kitöltötte a fél tinikorom a baszakodás a kazikkal:D:D:D

Muha 2011.08.04. 21:41:21

@Lunatica: óh.

Eccer volt nálunk a telken Tátika műsor. Szerepeltem benne. Montam már? :D

New Kids On The Block - Step by step
www.youtube.com/watch?v=GQ5eZSa7URA

ezzel. :D

Lunatica 2011.08.04. 21:42:07

Kisétáltatom a lapost cigizni.

Diszkó-diszkó, jó-jó!

Lunatica 2011.08.04. 21:43:16

@Muha: Azért ez szíven ütött. Ennél lejjebb nincs!:D:D:D

Hurri Kán 2011.08.04. 21:43:23

@Muha:
De legalább bevajja :D

Nutshell 2011.08.04. 21:44:51

@Lunatica: A másik felét meg a Popcorn meg a Bravo újság. Később meg a 100xszép. Amikor már nagy lány voltam persze.

michaela77 2011.08.04. 21:45:04

@Muha: bocsánat, ha régi ciki diszkó akkor ez:
D.O.N.S. Feat. Technotronic - Pump Up The Jam
www.youtube.com/watch?v=GTKl0Jkvjmc&list=PLF913D033E0E652E9&index=104

cyd 2011.08.04. 21:50:12

@Muha: Azért egy szint alá ne menjünk kérem :)
Egy kis ellensúly:
www.youtube.com/watch?v=aSsqavYIgNc

michaela77 2011.08.04. 21:50:14

@gyvy: jézusom:D
Akkor már inkább ez:)
Ken Laszlo - 1,2,3,4,5,6,7,8 - Live in Moscow 2004
www.youtube.com/watch?v=CGM_Lin0K94&feature=related

Lunatica 2011.08.04. 21:50:18

@Nutshell: És még volt az IM magazin is. De azt csak akkor, ha szupi bekksztrítbojszos poszter volt benne...

michaela77 2011.08.04. 21:51:23

@cyd: fáj nekik valamijük?:)

Nutshell 2011.08.04. 21:54:00

@Lunatica: Na igen, az IM valahogy nem volt pálya, max a poszter miatt. Bár a szex rovat talán abban volt a legjobb :)

Hurri Kán 2011.08.04. 21:55:21

@cyd:
Ez jó :D

@michaela77:
teljesen jó :P klasszikus diszkózene :)

cyd 2011.08.04. 21:55:39

@michaela77: De ha már a megjelentetett stíl, akkor nesze :) www.youtube.com/watch?v=TLGWQfK-6DY

michaela77 2011.08.04. 22:01:07

@Lunatica: :) Muha kezdte:))

@cyd: na végre:D Run DMC az király:D

Muha 2011.08.04. 22:08:39

@michaela77: Se csók, és még rám is fogod. :D
Pedig pont lájkoltam volna sms-en a linkodat. :D
Asszem visszafele folyik az a folyó. :D

cyd 2011.08.04. 22:11:15

@michaela77: Snap? KLF? 2Unlimited? :)

michaela77 2011.08.04. 22:11:35

@Muha: lájkolunk, meg bökdösünk, aztán feleségül meg nem akarunk venni, tudom én hogy megy ez:)
A folyók pedig nem állnak meg. Emlékszem, 12 éves lehettem, mikor ment egy ilyen film a tévében:)

michaela77 2011.08.04. 22:12:06

@cyd: éppen a snap the powert hallgatom:) Elkezdtem nosztalgiázni:)
Meg a funky cold medinát:)

Hurri Kán 2011.08.04. 22:13:56

@Muha:
pfejjjj :)

Disco Express-Barbie Girl
www.youtube.com/watch?v=Mv4bWWvJ6nw

nesze csajozzene :D

cyd 2011.08.04. 22:15:59

@michaela77: és az melyik volt, amelyiknek a klipjében egy néger figura énekelt vörös/mélypiros öltönyben és olyan piros-fehér csíkos sétabotja volt, mint a klasszikus karácsonyi díszek?

Muha 2011.08.04. 22:17:51

Ezt csak úgy a mai napnak. :D

Squeezer - Sweet kisses
www.youtube.com/watch?v=jmUoH8KxEmQ

michaela77 2011.08.04. 22:20:29

@cyd: hát az nekem most nem annyira van meg... Későn van már:)

@Muha: nem jól tudod, tőlük a Saturday nightot hallgattuk:)

Muha 2011.08.04. 22:22:18

@michaela77: nem volt hozzá most már kedvem. Ilyenek ezek, egy idő után a vágyak előtérbe kerülnek. :D

Nutshell 2011.08.04. 22:50:22

@michaela77: Az a baj vele, hogy eddig nem tudtam a címét :)

cyd 2011.08.04. 22:54:45

@michaela77: Tone Loc, Ice Cube, Ice-T, 2Pac elvileg mind zenészek, mégis többet láttam őket filmben :)

michaela77 2011.08.04. 22:56:59

@cyd: fú, a Dr.Dre-t láttad az Eminem új klipjében, hogy hogy néz ki? Pedig már nem mai gyerek.
Asszem a mai húszévesek is örülnének, ha ilyen izmaik lennének, nagyon durva:)
www.youtube.com/watch?v=VA770wpLX-Q&ob=av3e

cyd 2011.08.04. 23:14:44

@michaela77: Nem kicsi az ürge, de azért nem is olyan öreg :)

alien47 2011.08.11. 14:13:02

Egy csóktól már nedves vagy? Mire vársz? Nem fog jönni a herceg a fehér lovon. Ülj le vele és beszélgess arról, hogy mit szeretnél. Max elhajt a fenébe. Akkor is jobban jársz mint, hogy egy weboldalnak írogatsz. Jajj anyu a csúnya bácsi nem akar tőlem semmit. Nem is kapsz kukit ha csak várod. Elő kell venni, készbe a kezdeményezéssel.

Sok sikert.
U.I: Mindenféle megbántás nélkül: Menj el prostinak. Majd ott kitanulod a fortélyokat.
süti beállítások módosítása