Múlt heti posztolónk eddig rekord kommentet és rengeteg kattintást tudhat magáénak. A szerző tegnap elküldte nekünk a további fejleményeket, amiben leírja, hogyan döntött, és mennyire képes megemészteni jegyese múltját. És még egy örömhír: jelentkeztünk Goldenblogra, tessék szavazni!
Sziasztok! A pár nappal ezelőtti posztoló vagyok, aki az eljegyzési történetet írta. A kommenteket köszönöm szépen, 990-ig olvastam őket. Végül úgy döntöttem, hogy elfogadom a dolgot, újra felhívtam, mindenről beszéltünk. Mint kiderült, az édesapja molesztálta anno, egyszer eljött otthonról örökre, és ezért nem kapott otthonról pénzt.
Egyetem előtt egy évig rendes munkája volt, pénztárosként dolgozott egy törökbálinti áruházban, és alig tudott megélni, és kiszámolta, hogy nyolc évig kéne spórolnia az egyetemre. (Az meg tévedés, hogy minden szakon annyi az ösztöndíj, hogy a jó tanulók megélnek belőle, pláne Budapesten.) Az akkori lakótársnője viszont tényleg űzte az ipart a szomszéd szobában, és egyszer felajánlotta neki, hogy szálljon be az üzletbe, és ezt tudta csinálni egyetem mellett is, de nem túl sűrűn. Csak annyit, amennyi a közvetlen megélhetéshez kellett, egyébként pedig kapott ösztöndíjat is; összesen 22 ilyen eset volt az 5 egyetemi év alatt. Nem volt köztük semmi extrém bőrszín vagy testfelépítés szerint. Nem tudom miért, de ez megnyugtatott. Az anyagi közösségről csak annyit említenék, hogy másfélszer többet keres nálam, a kétharmad részben az ő pénzéből vett autónk és a lakásunk is az én nevemen van… ennek fényében ajánlotta fel, hogy szakítsunk, ha nem bízom benne. Végül is reggelig beszélgettünk, közben elmesélt minden részletet, és nagyon hálás volt, hogy meg akartam beszélni a dolgot. Azt hiszem itt az ideje az esküvőt tervezni, persze szigorúan a s*ggfej após nélkül. :-)
