Hello! Pasi vagyok, 27 éves. Arról szeretnék írni, hogy miért nem érdemes 4 hónapig levelezni valakivel és halogatni a személyes találkozót. A Facebook-on indult minden: egy közös ismerősünknél láttam meg, bejelöltem - semmi okom nem volt rá, maximum annyi, hogy szép arca volt a fotón. De szerintem egy férfinak nem kell mindig konkrét okot adni arra, hogy ismerkedjen. Meg aztán vaktában úgyis mindenki bejelöl ma már mindenkit, csakhogy 1000 fölé tornássza ismerősei számát és az hú, de nagy májerség már. Mit írjak neki? Nem ismertem. Mivel láttam, hogy m****i, egyszerűen annyit írtam neki, hogy „Szia! Milyen az idő M****-on?”

Vette a lapot, írta, hogy most éppen hűvös van. Elkezdődött köztünk valamilyen kommunikáció. Kipuhatoltam, hogy nincs barátja: „Ha hideg van, oda tudsz bújni valakihez” – (haha, ócska, tudom) Azt írta rá, hogy jelenleg nincs barátja. És innen indultunk el ebbe az irányba. A levelezésünk minden témát érintett, egész intim dolgokba is belementünk. Felvetettem, hogy mikor láthatom őt? Azt mondta, az egyik hétvégén egy napra feljön, hogy találkozzunk - reggel jön, este megy. Vagy akár én is lemehetek hozzá. Az utóbbi variációt tartottam udvariasnak, így én mentem. A vonaton végig ő járt a fejemben és az első találkozásunk. Amikor leszálltam, azonnal megláttam őt, ahogy rám vár. Pont olyan szép, mint a fotón. Odamegyek, üdvözöljük egymást. Mosolyog, pirul, nevetgél, zavarban vagyok. Nagy nehezen kiszedem belőle, hogy hova tudnánk beülni, erre elsuttog valamit, majd megyünk. Először azt hittem, a lány süketnéma, mert eleinte nagyokat hallgatott, végül csak egy-egy szóval válaszolt. Azt hittem, velem van baj, többször megnéztem magam a tükröződő felületekben, hogy nem változott-e a fejem a vonaton gótikus vízköpővé. Magyarán: nem lehetett vele normálisan beszélgetni. És túl sokat vihorászott, és nézett el a fejem mellett, vagy le a földre, bárhova csak a szemembe nem. Rossz volt az első randi. Alig vártam, hogy jöjjön a vonatom, pedig úgy terveztem, hogy ráérek este hétkor is elindulni, ehelyett egy vonattal előbbre gondolkodtam és a négyórásival leléptem. Arra hivatkozva, hogy dolgom van. Nem hiszem hogy velem lenne a baj, nem egy barátnőm volt már és még senki sem mondta, hogy zombi lennék. Megilletődött, jó… de ennyire? Megijedt? Mitől? Nem az Orlando Bloom vagyok. Kiderült, nem is erről van szó!! Mert a legmegdöbbentőbb csak ezután jön. Nem az történt, amit várna ilyenkor az ember, hogy többet nem írt és színét se láttam, azt hittem, ő is érezte, hogy nem oké valami – az történt ugyanis, hogy amikor hazamentem a levelezésünk ugyanott folytatódott, stílusban és terjedelemben egyaránt, mint amikor abbahagytuk!! A távkapcsolattól ijedt meg? Vagy mitől? Nem tudom, mi ez. Vagy levélszexre vágyik? Talán akkor csak meg volt illetődve. Félek, hogy ebből nem lesz semmi, még távkapcsolat sem, de ez a levelező kurzus nekem elég kevés. Szerintem az első randi az utolsó volt.