Ráfaragott a kettős életet élő pasi

2011. augusztus 31. 07:44 - Panni CsP

„Kihasználtak, ennyi, van ilyen. Aztán tudtam csak meg a dolgait, hogy ő milyen ember is, és utólag már nem bántam a dolgot” – mai levélírónkkal csúnyán elbánt egy pasi, aki először félrevezette, ágyba vitte, majd eldobta. A csaj szerint az egész egy férfi-stratégia része, miszerint a nő jobban átadja magát az ágyban, ha azt hiszi, a dologból tartós kapcsolat lesz. Most megtudhatod, hogyan juthatsz hazugsággal minőségi szexhez.

 

Sziasztok! Sejtem, hogy ma megkapom a magamét a pasiktól, de ezt az esetet muszáj megírnom. Mégsem bosszút szeretnék állni, csupán felhívni a figyelmet a hasonló alakokra. Van egy srác, legyen a neve Dani, aki egyfajta kettős életet él. 25 éves, összevissza csajozik, ha nagy ritkán hosszabb távon (3 hét) is jár valakivel, akkor azt hamarosan keresztbecsalja. Ez rendszerint így ment, majd otthon eljátszotta anyu kicsi fiacskáját, aki oooolyan rendes, nője sincs, nem hoz fel senkit. Nem iszik, nem drogozik, nem hallgat hangosan zenét, semmi.

Dani apjának van egy használaton kívüli belvárosi lakása, amit a srác elég szépen berendezett magának. Hát, ide hordta fel a lányokat. Azzal, hogy valaki nagyétkű, nincs is semmi bajom, de azzal már igen, ha a célszeméllyel ezt nem közli a kapcsolat legelején. Mert hogy nem mindenki ilyet keres. Itt jövök én a képbe. Amikor megismertem csendes, rendes srácnak tűnt, igazán nem olyasvalakinek, mint aki valójában volt. Igen, ő volt a titokzatos Mr. Hejjespasee, aki ritkán szól, csak akkor, ha lényegi mondanivalója van. Odajött hozzám és beszélgettünk, kiderült, hogy van egy csomó közös ismerősünk. Mivel nem voltam foglalt, és nekem is bejött ő, adtam egy esélyt magunknak. Nem is akart az első nap berángatni az ágyába, a tempója nem volt tolakodó – ez külön tetszett. Persze, mindez a terv része volt. Ám egy hét múlva már megtörtént, aminek meg kellett történnie, és igen jó volt. Apuka kéjlakján. Kb. újabb 2 hét múlva SMS-ben szakított velem. Röviden, velősen. Mert ő ilyen lényegre törő darab, aki sosem kerülgeti a tényeket. Elfogadtam. Fájt, de elfogadtam. Kihasználtak, ennyi, van ilyen. Aztán tudtam csak meg a dolgait, hogy ő milyen ember is, és utólag már nem bántam a dolgot. Talán szerencsésnek is érezhettem volna magam. De a sors bosszút állt, mert úgy hallottam, visszafogta már magát, mert az egyik csajtól összeszedett valamit : DDD Tehát: miért játszik szerepet valaki? Szerintem azért, hogy a nő teljesen átadja magát neki, mert úgy sokkal jobb a szex, mintha mindketten tudnák, hogy ez csak egy egyéjszakás, alkalmi dolog lesz. Ez a megtévesztés a szemétség az egészben. A színjáték. Nem egy lányról tudok, aki pont úgy járt, mint én – és hát ők is eléggé megalázva érzik magukat.

 
481 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr543192201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

michaela77 2011.08.31. 07:52:39

Köszönjük, hogy felhívtad a figyelmet, én eddig nem is tudtam, hogy ilyen van, de a jövőben jobban oda fogok figyelni a jelekre: ha a srác csendes, rendes, nem túl rámenős és van egy külön lakása, akkor csak AZT akarja.
Mindazonáltal nem tudom mennyivel utánad kapott el valakitől valamit, de ha nem védekeztetek, én a helyedben nem lennék teljesen nyugodt, egy csomó ilyen csúnya betegség csak lappang, lappang, aztán eccercsak... Legalább egy citológiát csináltass, tudod, hpv.

BARI 2011.08.31. 07:54:16

"Sejtem, hogy ma megkapom a magamét a pasiktól" - szerintem nem csak tőlük. :D

SciNu 2011.08.31. 07:55:08

"Mégsem bosszút szeretnék állni,"
Google translate: Most bosszút szeretnék állni

"ő volt a titokzatos Mr. Hejjespasee, aki ritkán szól, csak akkor, ha lényegi mondanivalója van."
Akkor biztos a személyisége tetszett meg abból a 3 mondatból.Régebben már az egyik hülye csaj is levonta a nagy tanulságot hogy attól hogy valaki nem beszél sokat még nem biztos hogy hatalmas gondolatai vannak.

"Odajött hozzám és beszélgettünk, kiderült, hogy van egy csomó közös ismerősünk."
Az összes barátnődet megdugta már?

"Tehát: miért játszik szerepet valaki? Szerintem azért, hogy a nő teljesen átadja magát neki, mert úgy sokkal jobb a szex, mintha mindketten tudnák, hogy ez egy egyéjszakás, alkalmi dolog lesz. Ez a megtévesztés a szemétség az egészben. A színjáték. Nem egy lányról tudok, aki pont úgy járt, mint én – és hát ők is eléggé megalázva érzik magukat."
Szóval ő azzal, hogy alig beszélt te meg ezért hanyattbasztad magad a hejjesspasseenak máris szerepet játszik. Rohadtul nem tévesztett meg senkit. Ahogy a lelki szemetesnek sem ígérnek semmit a lányok, úgy itt sem ígért a fiú semmit. Vagy elmondta hogy te vagy élete nagy szerelme és csak veled akar lenni?

A hülye picsa csipogása hogy jajj milyenek a hejjesspaseek. Megdugnak és lépnek tovább. HIHHETTETLEN!!! Ki kellett volna szúrnod a gumit oszt leelleni neki egy majmocskát azzal jól magadhoz láncolod.

Szöszi 28 2011.08.31. 07:59:06

Egy kérdésem maradt. Mondta, hogy ebből kapcsolat lesz? Együtt járás, valami? Fogadok, hogy nem. Ennek ellenére te 1 hét ismeretség után hanyatt vágtad a kéjlakban. Miről is beszélgetünk?

Boris the Bullet dodger 2011.08.31. 08:06:19

Eszméletlenül izgalmas történet, amiből megtudhattuk, Dani apjának van egy használaton kívüli kéjlakja, tehát az öreg impotens.

Btw. nekem a Dani névről mindig a barátokköztös hülyegyerek jut eszembe, a serkenő bajszával.

Hurri Kán 2011.08.31. 08:07:07

A posztoló jány idővel megtanulja, hogy a lófasz nem furulya... Vagy nem. :D

Hurry 2011.08.31. 08:11:14

Az, hogy megbeszélitek, hogy akkor mostantól járunk nem feltétlenül jelenti azt, hogy tényleg. Az, hogy megbeszélitek, hogy csak sex és más semmi az se jelenti azt feltétlenül, hogy ez így is lesz. Mi is így indultunk, azt fél éve gyűrű van az ujjamon és épp a tökéletes lagzi helyszínt keressük.

Ez egy szerencsejáték vagy bejön amit akassz, vagy nem!

Muha 2011.08.31. 08:12:55

@Hurry: Az akasssztas is kiraly.

SciNu 2011.08.31. 08:13:41

@michaela77: Annyira hülye már csak nem volt, hogy gumi nélkül csinálta volna.

SciNu 2011.08.31. 08:15:06

@Kata1987: Hogy miért hazudik a férfi és miért sír a nő :D

egyhazafi 2011.08.31. 08:16:01

" 25 éves, összevissza csajozik" mi a fészkes fenét csináljon az ember ennyi idősen? Családtervezés, gyerek? Nagyon is igaza van. Neked meg ha a rózsaszín köd rá ereszkedett a szemedre, mert nem azonnal fektetett le akkor megérdemled. Ne akarjatok egy 25 éves pasit lekötni. Majd 32 évesen lenyugszik. A hozzád hasonló nők meg sírják ki a szemüket ha ezt nem értik meg. Ajánlom a csokifagyit. Attól jól meghíztok és nem kelletek a csajozós pasiknak.

Puszi

Boris the Bullet dodger 2011.08.31. 08:16:04

@SciNuBob -I hear you, mon!-:
Hát, ha valakitől elkapott valamit, akkor a srác valszeg igen. És mivel Danika szerény, rendes, kedves fiú, simán elképzelem hogy poszter belement.

Szöszi 28 2011.08.31. 08:17:20

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Csak az a nő sír, aki nem tudja, hogy hazudik a férfi:)

Muha 2011.08.31. 08:18:02

@egyhazafi: 32 evesen kettyintgetni is kiraly!

Hurri Kán 2011.08.31. 08:18:54

@Kata1987:
Ha megtudja, az is sírni fog. :D

Muha 2011.08.31. 08:20:15

Rongyot megbogetni is nagyon kiraly!

Szöszi 28 2011.08.31. 08:20:26

@gyvy: Az a nő nem sír, aki tudja, hogy hazudik a férfi:D

Boris the Bullet dodger 2011.08.31. 08:20:43

@Kata1987:
Jaj már, persze hogy hanyattvágta magát, nehogy elvigye más ezt jóravaló helyespasi Danikát.

Hurri Kán 2011.08.31. 08:21:50

@Muha:
Kettyintgetni MMKK király :D

egyhazafi 2011.08.31. 08:22:39

"mintha mindketten tudnák, hogy ez csak egy egyéjszakás, alkalmi dolog lesz" Szerinted ha megmondaná minden nőnek, hogy csak egyszer akar lefeküdni vele és utána lapát, akkor mi lenne? Naná, hogy nem mondja meg. Így sokkal jobb lesz a statisztikája és többen szétdobják a lábukat egy hét után!

Azt meg ne firtassuk, hogy milyen nő(lány) aki egy hét után odadobja magát egy olyan embernek aki alig beszél, de Hejjespasee. Te és a sorstársaid remélem két hét után viszkettek valami jó kis gombától...(mert őn megérdemli) hahahah

Hurri Kán 2011.08.31. 08:22:43

@Kata1987:
Előbb-utóbb minden nő sír. Legfeljebb másnak. :D

egyhazafi 2011.08.31. 08:23:38

@Muha: :))) csak egy példa volt...

Boris the Bullet dodger 2011.08.31. 08:24:43

Azért posztoló, a kéjlak bejárati ajtaján észrevehetted volna az órarendet. Tuti hogy ki van függesztve egy, elkerülendő a torlódást.

SciNu 2011.08.31. 08:25:17

@Boris the Bullet dodger: A gumi sem 100% védelem. Orál útján is elkaphat valamit. Húzzon gumit a nyelvére is :D

@Kata1987: A férfiak mind hazudnak. Csak ennyit kellene észben tartaniuk. Még ha nem is mondunk semmit csak ha lényegi mondanivalónk van. Látod szegény kislányt is hogy átverte a csúnya gonosz hejjesspasee. Gyújtok is egy gyertyát a lelki üdvéért.

@gyvy: Én még próbálok hinni az emberekben. De érzem itt is csalódnom kell.

Hurri Kán 2011.08.31. 08:26:30

@SciNuBob -I hear you, mon!-:
Lehet, igen... Már a jövő sem a régi. :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 08:27:28

Nyilván a belső értékei miatt tetszett meg neki Danika. Nem azért mert lakása van, és mert naggyon hejjess! :) Gondolta az egyszeri anuta királkisasszonkája, neki ez alanyi jogon JÁR! No de a hejjespasee levarrta, gondolta a balga , innen már egyenes út a zoltárig, gondolom már az esküvői ruhát is eltervezte, hogy melyik barinője lesz a koszorúslány, és majd milyen jó lesz a lagzi, és majd a pocaklakóval a hasban nézegetik majd az esküvői képeket kacagva az immár közös lakássá avanzsált kéróban (KÖZÖS TULAJDON!). Na ebbe a finom kis elméleti levesbe dobta bele azt a bizonyos csipet szart a pasi, hogy otthagyta a picsát :) C'est la vie! :)

cyd 2011.08.31. 08:32:15

Hülye vagy.
Cúna fiúk ismerkednek, dugnak, aztán továbblépnek. Mindezt 25 évesen. Skandallum! Szerintem menjetek el a polgármesterhez apukáddal, hogy meg lettél rontva és követeljétek, hogy kötelezze Danit a házasságra veled. Megérdemled.

Muha 2011.08.31. 08:34:00

@Nard: Konnyu nocsket kihasznalni es dobni mint a rongyot kiraly!

Boris the Bullet dodger 2011.08.31. 08:35:52

@Nard:
Szerintem akkora balfasznak tartotta Danikát, hogy gondolta megörül ha nőhöz jut.

Hurri Kán 2011.08.31. 08:37:07

@Muha:
Az egész mai nap király. :D

@Boris the Bullet dodger:
Jah. Aztán Danika kimutatta a foga fehérjét. :D

2011.08.31. 08:37:40

Hujjujjjj!
Mert ha pár hónapig jártatok volna, nem lett volna melletted senkije, de utána mégis kidob akkor nem lenne a bunkó.
Hanyatvágtad magad 1 hét után. Nagy ügy. Élvezted? Jó volt? Jó, akkor ne sírj. Összejött? Nem. Nagy ügy, mással összefog.
Melletted futott más csaj is? Hát ez ciki. Sajnálom, de nem egyedi. Nem kell felfújni.
Találkoztál egy ilyen pasival. Fogd fel tanulópénznek. Jó volt ameddig volt, és most szépen lépj tovább, és ne rágódj a múlton.

Muha 2011.08.31. 08:38:43

@gyvy: Egesz nap kiralyozni kiraly.
Danika kimutatta a kukija feherjet is!

Muha 2011.08.31. 08:40:30

@Zs*******: Tendereztetni a noket kiraly!

Hurri Kán 2011.08.31. 08:40:33

@Muha:
A poszter vajon lenyelte? Ez nem derül ki... :D

Boris the Bullet dodger 2011.08.31. 08:41:27

@gyvy:
Nem, hát Danika végülis megörült az alkalomnak. Csak neki boldog élete van, sűrűn érik apró pici örömök :)

Muha 2011.08.31. 08:41:29

@gyvy: Az irasabol is latszik, hogy beszopta siman. :)

Hurri Kán 2011.08.31. 08:43:25

@Boris the Bullet dodger:
Már amennyiben öröm ilyen nőket gerincre dobni...:D

@Muha:
Panni vajjon kiadja a poszter elérhetőségét? :D

Muha 2011.08.31. 08:43:48

@gyvy: Ugysem ertik es elfelejtik. :)

Ja e s pisszegni is kiraly!

Hurri Kán 2011.08.31. 08:47:49

@Muha:
Már amelyik, és már amit... ;)

Muha 2011.08.31. 08:48:40

@gyvy: Vegulis tokmindegy mert kit erdekel?

Nak KVCG, mer az is kiraly!

egyhazafi 2011.08.31. 08:50:07

Meg, farok a marokban ülni a cégnél is király!

Hurri Kán 2011.08.31. 08:51:28

@Muha:
Te is király vagy. :D

@egyhazafi:
Attól függ, kinek a markában a cucc. :D

dr. gernika 2011.08.31. 08:52:34

Légy őszinte kicsilány: ha őszintén azt mondja, hogy csak kúrogatni akar, amíg meg nem un, lefeküdtél volna vele?
Mondjuk ha azt mondod, nem bánod, akkor miért érzed magad megalázva? Miért írsz posztot?

Szöszi 28 2011.08.31. 08:52:36

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Az okos nő már megtanulta, hogy férfiember szavát nem hiszi el, és nem bízik meg benne 100%-ig:)

2011.08.31. 08:56:30

@Muha:
A pasikat is lehet. :P

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 08:58:17

@Kata1987:

Nőnek is csak akkor szabad hinni ha ló legel a sírján. Különösen a szőkéktől kell óvakodni.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.08.31. 08:58:35

"miért játszik szerepet valaki? Szerintem azért, hogy a nő teljesen átadja magát neki, mert úgy sokkal jobb a szex, mintha mindketten tudnák, hogy ez csak egy egyéjszakás, alkalmi dolog lesz."

Ez mekkora hülyeség! Mitől lenne már jobb, ha tudod, hogy nem csak egyszeri? Szerintem semmivel.

Father Justice (törölt) 2011.08.31. 08:59:23

Mennyi érdekes fogalomzavar egyetlen rövid posztban. :)

Dani nem él kettős életet. A rendszeres, mennyiségi sunázás a fater lakásán egyszerűen része az egyetlen, "hivatalos" életének. Ha már adott egy ilyen remek lehetőség, nyilvánvalóan nem otthon fog nyűglődni az optimális időpontok egyeztetésével és a kínos kérdésekkel anyu, a tesók meg a rokonok részéről.

Dani nem játszik szerepet. Házasságot, örök boldogságot, gyerekeket ígért-e? Rákérdeztél egyáltalán, hogy járni akar-e, vagy csak dugni egy kiadósat? Nem is kellett hazudoznia, ha beszélt helyette a lakás: gondoltad, majd megfogod a sunáddal és egyből beleülhetsz a tutiba, igazi goldigger módjára. Ez neked sem jött össze, ezért a többi fasztarisznyához hasonlóan már úgy látod: "csak kihasználtak". Lásd a következő bekezdést.

Dani nem használt ki. "Ám egy hét múlva már megtörtént, aminek meg kellett történnie, és igen jó volt." <==> "Kihasználtak, ennyi, van ilyen." Na, akkor melyik mondatot vegyük komolyan? Bedobtad a sunát, ő bedobta a brokit, és mindenki jól érezte magát. Ja, hogy a lehúzás már nem jött össze, innentől így kész átverés az egész. De nagy gecó ez a Dani! Pedig tudnia kellett volna, hogy a sunáért cserébe nem a nettó broki, hanem a broki + "anyagi biztonság" + megértés + pátyolgatás + hosszú távú komolykapcsi feeling a méltányos cserealap.

Dani nem tévesztett meg. "Szerintem azért, hogy a nő teljesen átadja magát neki, mert úgy sokkal jobb a szex, mintha mindketten tudnák, hogy ez csak egy egyéjszakás, alkalmi dolog lesz." Ugyan már, nem kell erre ilyen nyögvenyelős magyarázatot keresni. Vagy te nem dobod be teljes gőzzel magad, ha egyéjszakásról van szó? Nem akarod abból is kihozni a maximumot? Dehogyisnem. Nézz szembe a tényekkel: Dani egyszerűen nem akar cserélhető fasztarisznyákra költeni, de még udvarolgatni sem, ezért a lassú víz partot mos metódust alkalmazza. Az, hogy a lassú víz 168 óra alatt elmossa a partot, nem az ő hibája, hanem a laza erkölcsű, naiv rüffencseké. Szerinted mekkora lenne a merítés, ha mindenkinek nyíltan megmondaná: "Jelenleg nem akarok semmiféle kapcsolatot, de egyszer-kétszer megbasználak apám használaton kívüli lakásán."

Gondolom, el lennél ájulva, milyen őszinte a fiú - de ez őt nem vigasztalná, ha cserébe 20-ból csak 1 suna maradna a szorítóban. :)

Muha 2011.08.31. 09:00:31

@Zs*******: Mindent lehez es ez kiraly!
@Nard:

Szoke nozni is kiraly!!

michaela77 2011.08.31. 09:00:34

@SciNuBob -I hear you, mon!-: hát a srác mástól valahogy elkapott valamit, ergo anélkül csinálta. Ha meg mással anélkül, miért pont ezzel a csaj ne.

dr. gernika 2011.08.31. 09:08:26

@Hurry: Jah, barátnőm kb 3 hónapja csakkúrogat egy pasival, szigorúan lazában és kötetlenül, de már olyan féltékenyek egymásra, hogy majd' felrobbannak. Mind a kettő, pedig barátnőmre ez aztán nem volt jellemző.

Nekem is volt egy egyéjszakásnak induló kapcsolatom, amiből gyerek ugyan nem, de 2 év lett.

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 09:13:28

Nem akarom, hogy veget erjen a nyar :(

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 09:15:45

Kedves Posztoló!
Köszönjük, hogy megosztottad velünk a tapasztalataidat. Azért kissé khhmmm vitathatók a megállapításaid, illetve a következtetéseid. Mi is történt?

Odament hozzád egy fiú, aki tetszett, ezért úgy döntöttél, hogy: "Mivel nem voltam foglalt, és nekem is bejött ő, adtam egy esélyt magunknak."
Tehát te döntöttél! Ezt ne felejtsd el!
Aztán mi történt?

"Nem is akart az első nap berángatni az ágyába, a tempója nem volt tolakodó – ez külön tetszett."
Tudod elhangzott már itt egymásik poszt kapcsán, hogy vannak fiúk, akik ha legkésőbb a 3. randin nincs szex, akkor lapátra teszik a csajt. Ez meg még csak be sem akart téged vinni az ágyába. Persze ez végül is mindegy, hiszen te már eldöntötted, hogy adsz egy esélyt, tehát előbb-utóbb lesz szex.

"Persze, mindez a terv része volt. Ám egy hét múlva már megtörtént, aminek meg kellett történnie, és igen jó volt."
Azaz megtörtént, amire vágytál, anélkül, hogy konkrét ígéret ezt megelőzően elhangzott volna a folytatásról. Mint elismered, neked (is) jó volt. Akkor miért is gondolod, hogy kihasználtak? Ráment az életedből 5 év, és most eldobtak? Te pedig sírsz, mert "rááldoztad a legszebb éveidet"? Nem, ez ugye nem történt meg, mindössze egy hetet áldoztál rá, és ezalatt egyszer jól megdugtak. Én belátom, hogy egy hét alatt ez többször is megtörténhetett volna, de így sem panaszkodhatsz.

Az apuci belvárosi "kéjlaknak berendezeett lakását" szerintem hagyjuk, mert mellékszál. Vagy jobb lett volna, ha harisnyában, cipő nélkül kell belopakodni este, hogy anyuci észre ne vegye, és betömni a szádat, hogy ne sikongass túl hangosan? Ugye, hogy nem! Ha megteheti egy szülő, hogy a 25 éves gyermekének egy különálló lakást biztosít ahhoz, hogy az kulturáltan és higiénikusan lehessen együtt a barátnőivel, ne egy padon vagy egy bokor alatt dugjon, igenis tegye meg. Ha én tudnám, hogy majd (ha) lesz egy ilyen idős gyermekem, és tudok neki ilyen lehetőséget biztosítani, én is megtenném. Hát nem sokkal jobb, mintha reggel felkelve azt tapasztalom, hogy valaki felvette a fürdőköpenyemet az éjjel, vagy megitta a sörömet a hűtőből mire felkeltem, stb. stb. Szóval ez kicsit indifferens a történet szempontjából, elvégre a lakás tényének nincsenek "érzelmi vonzatai" legalábbis remélem.

Anyuci rendes kicsi fia, ahogyan írtad is: nem iszik, nem drogozik, nem hallgat hangos zenét. Akkor mi a gond vele? Az, hogy 25 évesen még nem találta meg az "igazit", ezért keresgél, és közben ha lehetősége van rá, akkor azért a nemi életét is igyekszik "egyensúlyba hozni"? Mondd csak hány éves vagy te királylány?És mégis mit gondoltál? Hogy a szótlan srác a második héten karikagyűrűvel jelenik meg? Volna egy javaslatom:

Ha komoly kapcsolatra vágysz, akkor adj egy esélyt, de ne arra, hogy a második randin megdugjanak, hanem arra, hogy megismerd a másikat, és ő is téged. Aztán ha úgy látod, hogy szeret (a hibáiddal együtt) és ugyanezt érzed te is iránta, akkor jöhet a következő lépés. Addig viszont, főleg, ha nem is biztatnak ilyesmivel, akkor ne ábrándozz arról, hogy megtaláltad életed egyetlen és sírig hű párját, csak azért, mert egy lényegretörő, hallgatag fiú egyszer jól megdugott. Még egyszer mondom: nem tudom, hogy hány éves vagy, de mindegy is, az írásod alapján úgy gondolom te is független vagy. Akkor mi a gond? Élvezd az életet, amíg lehet, hogy a végén majd, mikor "leltárt" készítesz, "ne azt kelljen sajnálnod amit megtettél, hanem azt amit nem!"

Ehhez kíván neked sok sikert, jó egészséget, és sok jó, óvszerrel kombinált minimum kellemes dugást:

Ibrahim a tevehajcsár

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 09:16:16

@Frigyesur:

Én igen! Fagyot akarok, vacogó járókelőket, és combnyaktöréses nyuggereket!

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 09:18:51

@Nard: Nem tudom, hogy tisztaban vagy-e vele, hogy a tel elott az osz kovetkezik :))) Utalom. Akkor haldoklik a termeszet, total lehangolo. Telen mintha aludna. Azt szeretem. Es birtam, hogy alig ruhaban lehetett flangalni. Semmi kedvem hosszu nadraghoz, zart cipokhoz, puloverekhez.

Muha 2011.08.31. 09:20:40

@Frigyesur: Alig ruhas csajok is nagyon kiraly!!!

2011.08.31. 09:21:50

@gyvy:
Az miért nem király? :) Mi csajok is tendereztetünk, csak nem feltétlenül az ágyban. :)

cyd 2011.08.31. 09:22:57

@Nard: ...és az idei Mizantróp-díj nyertese...
:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 09:23:54

@Frigyesur:

Én szeretem az őszt. Akkor kellemes idő van. Engem nem hangol le :)

@cyd:

Jóhogy :)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 09:25:01

@Muha: Az a lekkirájabbb!!!
:) Szeretem a nyarat!Főleg ha jó meleg, 35-38 fok 97%-os páratartalommal, pálmafákkal és tengerparttal!

cyd 2011.08.31. 09:25:25

@Frigyesur: Ősszel szép az idő és szépek a színek, nincs ott semmi haldoklás.

Hurri Kán 2011.08.31. 09:25:46

@Zs*******:
Máshol nincs értelme. :P

Muha 2011.08.31. 09:26:08

@michaela77: Ezt mar muha ezer eve megmondta. Le vannak maradva a nyomik!!!

ketroot 2011.08.31. 09:26:58

Egy hét alatt megvoltál neki? Ja, hogy ez neked nem gyors tempó.

Nincs több kérdésem.

Muha 2011.08.31. 09:27:01

@Zs*******: A gyivi megmondta! O a kiraly!

michaela77 2011.08.31. 09:27:29

@cyd: az én párom tavaly július 25.-én jelentette be, hogy francba, mindjárt jön a tél, őt ez úgy lehangolja.
Most sikerült kicsit csúsztatnia a dolgon, éppen két hete kezdett el sajnálkozni, hogy mindjárt itt a tél és a depresszió:)

michaela77 2011.08.31. 09:28:24

@Muha: én is annyira boldog vagyok a mai szerdától, hogy egyre erősebben érzem, péntekre szabit kellene kivenni:)

Szöszi 28 2011.08.31. 09:28:31

@Frigyesur: Ősszel olyan jókat lehet kirándulni az erdőben, én szeretem:)

Füstleee 2011.08.31. 09:29:33

Hm. Kedves, csendes, rendes és persze helyes vagyok mások elmondása szerint. Van lakásom ahova feljárok aludni, sőt még autóm is van. Akkor ezek szerint ezért nem tudok normális nem dugni való csajt összeszedni, mert az olyan okos és re(tk)ndes lányok mint te elkerülnek. Valahogy túl élem, szerintem elmegyek dili dokihoz, feliratok valami tudathasító kemikáliát, hogy a depressziót elkerüljem. Vagy csak simán rászokok a piára.
Kisanyám van ilyen haverom nekem is, a nézésétől már ugrálnak rá a csajok azt ő picit nagyobb sebességgel, esténként cserélgeti őket. És neki nincs semmije.
Volt is, van is, és mindig is lesz is ilyen eset amíg vannak ilyen kis hülye picsák mint te. Megérdemelted.

michaela77 2011.08.31. 09:30:55

@cyd: francba, ezt a szót sem ismertem. Pedig ez vagyok is:)
Mióta idejárok lassan rá kellett jönnöm, hogy teljesen műveletlen vagyok:)

indapass90210 2011.08.31. 09:32:52

@ketroot: mikor fordítottál utoljára a naptáron? Nem 1930 van, he!

Muha 2011.08.31. 09:33:57

@michaela77: A szerda az mindig nagyon kiraly!

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 09:34:47

@Nard: Kis ravasz! Menj Ausztriába "gleccsersielni", és ne zavard másoknak a nyári programját!
:)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 09:35:24

@Muha: Bar mas oldalrol es okbol birjuk, de tenyleg tok kellemes. Es mar erzem reggel, hogy huvosebb van :(

@michaela77: Ennyit a hazipatikarol, mennyi hulyeseget osszehordanak. A szerda olyan semmilyen. Se het eleje, se hetvege. Utalom a semmilyen dolgokat. Mint az osz, meg a tavasz. Azokat se szeretem.

@Nard: Jah. Kellemesen esik az eso. Nyaron lehet uszkalni, lazulni, tel meg fasza, ho, az ember kellemesen bevackolodik a puha melegbe.

@cyd: Tisztaban vagy vele, hogy a fak leveli miert valtoztathak a szinuket? :D

@Kata1987: Vagy nem, mert total felazott a talaj. Max. ha vaddiszno vagy, akkor erdemes menned gombat keresni.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 09:37:31

@michaela77: Fogd fel fordítva a dolgot! Mióta idejársz, folyamatosan egyre műveltebb leszel, és a végén már annyira művelt leszel, hogy a paraszt Vágó István hozzád jár majd műveltségből leckéket venni! Legyél pozitív!!!
:)

cyd 2011.08.31. 09:37:57

@michaela77: Ehh! Hisztis. A nyárból csak a viharok jók, mikor mindenki sikotozva rohangál ki a vízből a szél pedig tépi a fákat és felkorbácsolja a korábban békés strand vizét.

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 09:41:23

Na mindegy, elhataroztam, hogy a nyar utolso napjan pozitiv leszek eronek erejevel.

Ugyhogy szerelemszerdat tartok Muha lanyom utan szabadon. Es johetnek a zenek ennek jegyeben.
www.youtube.com/watch?v=TxvpctgU_s8
In and out of love

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 09:43:00

@Nard: Viszont sztem kettonk kozt eros a verseny. :D

Muha 2011.08.31. 09:43:20

@Frigyesur: :*
te is kiraly vagy!!!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 09:43:36

@cyd:

Én azt imádom amikor a sok gennyhedék elmegy nyaralni, és jó hűvös van. A csalódottságuk nekem gyógyír, mert én meg dolgozom. Nekik miért legyen jó? :) Illetve a lőtéri kutyát nem érdekli, hogy nekik el lett szúrva a nyaruk. :)

Muha 2011.08.31. 09:44:32

Emma szerelmes leszzek valakibe.
Ugy dontottem es ez kiraly!

Hurri Kán 2011.08.31. 09:47:23

@Muha:
Jól vigyázz, kibe leszel szerelmes. :D

2011.08.31. 09:47:43

Századik ! - bocs az elsőzőktől
és akkor most elolvasom.

michaela77 2011.08.31. 09:48:13

@Ibrahim a tevehajcsár: hát ez tényleg nagyon pozitív gondolkodás:) Bármit is szedsz, kérek én is:D

@Nard: jó, akkor ebben nem nyerhetek, de vajon jobban utálnak-e az emberek téged, mint engem?:D

cyd 2011.08.31. 09:49:02

@Muha: Legyél magadba, akkorát csak nem csalódhacc.

michaela77 2011.08.31. 09:50:01

@Muha: a szerelem nyomiknak való. Légy inkább csókkirály.

michaela77 2011.08.31. 09:51:26

@Nard: jó, akkor ez sem nyert... De akkor meg... izé... nem is tudom... de akkor meg melyikünk süt finomabb rántott húst??:D

Muha 2011.08.31. 09:52:03

@michaela77: Muha nem tud nyomi lenni mert muha kiraly!

2011.08.31. 09:52:33

@SciNuBob -I hear you, mon!-: :) eddig tied a nap kommentje :) :)

Muha 2011.08.31. 09:52:38

@Nard: De mert nem fog mert ma csaladi szerelemszerda van. :)

cyd 2011.08.31. 09:52:48

@Nard: Engem szeretnek, cserébe viszont ott rohadjanak meg :)

michaela77 2011.08.31. 09:53:21

@Muha: mindenki tudja, hogy sanyi a király.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 09:53:58

@Muha:

Attól még nem áldozza be lánya szüzességét! .)

Muha 2011.08.31. 09:54:46

@cyd: En csak sexelek magammal aztan reggel viszlat. :)

Fviktor76 2011.08.31. 09:55:18

Köszönjük a történetet!
Legalább megtudtuk, vannak ilyen pasik.
...Meg vannak olyan lányok, mint te, akik micsoda rendesek, hogy nem azonnal, hanem csak 1 hét után vágják hanyatt magukat mindenféle jött ment hejjespasseenak, aki keveset kommunikál (gyanús, hogy defektes), hű de jó volt (persze, mert már viszketett a punci), aztán meg micsoda szemétláda, hogy pár hét után szakít a srác.
Igen, a srác lényegre törő volt. Pont, mint a beszéde.
Tudjuk, nem tisztességes, de te is kihasználtad az ő kanságát, valljuk be. Mert, ha húzod még, akkor vagy továbbáll, te meg hoppon maradsz, vagy megfogod. Nem tudjuk melyik lett volna, mert nem így történt. De ha te "rendes" csaj vagy, akkor húzod még az időt.

Muha 2011.08.31. 09:56:51

@michaela77: Butasagokat beszelsz :)
@Nard: Azt mondtam szerelmes leszek ma. De azonnal meg en sem fekszek!

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 09:58:20

@michaela77: Bocsesz, de sajnos nem mondhatom meg mit szedek: szolgálati titok(zatosság)! Igazából nem is szedek semmit. Egyszerűen csak ránézek a légkondi hőmérőjére: most épp 25 fokot mutat, mert a jóelőbb kikapcsoltam, odakint van vagy 32 (az árnyékban), és máris jobb a hangulatom, hogy én nem odakinn vagyok! De már voltam, és olyan jó volt, mert mire elértem a sarokig mindenemből folyt a víz! Hát most mondd meg: nem qrva jó dolog pozitívnak lenni?
:)

michaela77 2011.08.31. 09:58:30

@Muha: úgy látom ma megint össze fogunk veszni:)

michaela77 2011.08.31. 10:00:25

@Ibrahim a tevehajcsár: deee... Csak valahogy az ilyen mértékű pozitívságtól nekem kinyílik a zsebemben a bicska:)))
Volt az én életemben is olyan időszak, hogy örültem a reggeli napsugaraknak, a gyönyörű színeknek, miegymás, de gyanítom az akkoriban szedett valeriana ebben nagy szerepet játszott:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 10:01:05

@Ibrahim a tevehajcsár:

A legyél pozitívat remélem nem úgy értetted ahogy Freddie Mercury volt! :)

indapass90210 2011.08.31. 10:04:02

@Füstleee: hiába van autód, ha nincs egy x5-ösöd, akkor az olyan, mintha semmid sem lenne :)

És hát... a "helyes vagyok mások elmondása szerint" esetében a szomszéd néni nem ér.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 10:07:16

@michaela77: Én soha életemben nem szedtem Valeriánát. Viszont egyszer, már beadtak egy enyhe nyugtató tablettát mikor egy kisebb mértékű csukóműtét előtt álltam a kórházban, és elaludtam tőle. Meg is jegyezték utólag, hogy maga ugye nem szokott nyugtatókat szedni? Hát nem. Feleltem. Szóval én örülök, ha kimegyek az utcára, felszállok a buszra, és látom a sok aligruhába öltözött csajt, stb. stb. Az embernek kevés is elég, hogy jól érezze magát!

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 10:07:42

Tovabba:
www.youtube.com/watch?v=r4NqS0I1FEQ
I like you, and I like, and I like you

@Muha: T'om. :D

@Nard: Ma azt csinal, amit akar. Bizom benne, hogy van annyi esze, hogy ne szexeljen.

michaela77 2011.08.31. 10:09:10

@Nard: skorpió ellen:)

@Ibrahim a tevehajcsár: az lehet a gond, hogy kocsival járok és nem látok egyetlen aligruhába öltözött fiút sem.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 10:10:04

@Nard: Dehogyis! Én nem szoktam soha semmi rosszat kívánni az embereknek. Legrosszabb esetben egyáltalán nem kívánok nekik semmit!
:)

Hurri Kán 2011.08.31. 10:10:47

@michaela77:
Vagy gyalog kéne járnod, vagy útvonalat kéne váltani. ;)

cyd 2011.08.31. 10:13:11

Azért a nyár után sírókat megkérdezném: Ha még két hétig 30-35 fok lesz, akkor is szarszemétcsúnya ősz miatti depi lesz rajtatok? :)

Hurri Kán 2011.08.31. 10:14:54

@cyd:
Valami miatt mindenképp lesz rajtuk depi. :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 10:15:37

@Frigyesur:

Én nem bíznék ebben! Tuti hogy felcsinálják! :)

@michaela77:

Az jó lehetett. Én régebben naponta úgy jártam be melóba, kellemesen letompított, és zombiként végigtoltam a napot.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 10:16:03

@michaela77: Hát! Nézgelődni a kocsiból is lehet (elvileg). Bár nekem volt egy kollégám, aki mindig azt mondta, hogy most vagy nézek, vagy vezetek, mert a kettő együtt nem megy! Ő volt a kedvencem: beültünk a kocsijába a XVI. kerület külső részén, és azt mondta: na, most beállunk a SZÁMALK-hoz menő sávba (Buda, Etele-tér), mert kimerült a havi sávváltási keret!
Vagy: nem fékezünk, mert kimerült a havi fékezési keret! A fék különben sem azért van az autón, hogy állandóan nyomkodjuk!
:)

cyd 2011.08.31. 10:19:14

@Nard: Neked nyugtató? Mire? :O

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 10:20:35

@cyd:

Régebben stresszes helyen melóztam. Sírógörcsöm is volt. NEKEM BAZMEG!

Muha 2011.08.31. 10:24:41

@Nard: Akarsz fogadni?
HihihIiiii

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 10:26:01

@michaela77: Azt hiszem rájöttem mi a gond! Te azért vagy, hogy is mondjam csak, szóval fogalmazzunk úgy, hogy szkeptikusabb, mint én, mert te könyvelő vagy, és biztos valahányszor meglátsz egy lekönyvelésre váró számlát az jut eszedbe, hogy na, most milyen kamu, a józsefvárosi piacon vásárolt számlával akarnak már megint átvágni ezek a rohadtak! Ettől eleve depis leszel! Válts munkakört, és legyél mondjuk utcaseprő: Akkor csak sétálsz az utcán, nézegeted az izompólós srácokat, és mindjárt jobb lesz a hangulatod!
:)

el333t 2011.08.31. 10:29:48

@michaela77: Citológiából nem tud hpv-t nézni, meg a vírust a szervezet nagyrészt le is győzi. Én sürgősen mennék HIV-tesztre és az első nemibeteg-gondozóba szűrésre.

A srác amúgy nem hibáztatható. Amúgy mi járt a lány fejében, amikor beszélgetni nem tudtak? Hogy majd süt neki kalácsot?

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 10:30:06

@michaela77: @Nard: Ti komolyan szedtetek nyugtatot? Mi a raknak? :S

indapass90210 2011.08.31. 10:35:15

@Frigyesur: miért, mit kellett volna csinálniuk, ígyanak egy felest minden reggel?

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 10:35:43

@Nard: O nem az a fajta lany, akit teherbe lehet ejteni csak ugy szerintem :D

@Muha: Az mar biztos kicsim :*

michaela77 2011.08.31. 10:35:49

@Nard: jaja, pont olyan. Ha úgy éreztem jó lenne kiugrani valami jó magasról, bevettem egyet-kettőt, melankolikusan végigdolgoztam a napot, hazamentem, alvás:)

@Ibrahim a tevehajcsár: a havi sávváltási keretet kimerítőkre gyakran szoktam csúnyákat mondani:)
Exem mondogatta egy időben, hogy elege van a munkájából, füvet akar nyírni, mint forrest gump. Akkor nem értettem, azóta már értem miről beszélt:)

@el333t: akkor az én dokim biztosan csak megtévesztésből tartotta a kezében, közben meg kávézaccból jósolt.

@Frigyesur: sokat tud dobni az ember hangulatán, mérsékli a szívritmuszavart, én ezek miatt szedtem.

SciNu 2011.08.31. 10:36:32

Na megmentettem a világot a zombiktól! Mi történt addig itt?

@Muha: Aztán vigyázza csendes hejjesspaseekkal mert csak kihasználnak ám! :D

@michaela77: Pontosan! Király vagyok! :D

indapass90210 2011.08.31. 10:38:03

@SciNuBob -I hear you, mon!-: ahhoz képest van itt egy, amelyik még posztot is írt nekünk ma reggelre....

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 10:39:13

@Frigyesur:

Mert elviselhetetlen volt a nyomás. Én amúgy nem szoktam, meg nagy adag kell :( De akkor muszáj volt.

michaela77 2011.08.31. 10:39:44

@SciNuBob -I hear you, mon!-: :D Veled is jól elbántak a szüleid, semmi szép név, mondjuk dávid, vagy márk, legyél fiam sanyi:D

michaela77 2011.08.31. 10:40:44

@Nard: fú, ha bevallod hány szemet szedtél, bevallom én is:)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.08.31. 10:42:40

@michaela77: nekem ez valeriana nélkül is megy! Soha nem szedtem semmi ilyesmit, nem szeretem gyógyszerekkel befolyásolni a testem működését. :D

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 10:43:02

@michaela77: Szivritmuszavarra sztem nem ez kell :x Lehet, hogy dob, na de :S

@Nard: Sztem ez gyenge indok. Voltam mar igazan sz*r helyzetben, na de nyugtato. Plane egy melo miatt. Ez nagyon nem okes szvsz.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 10:43:09

@michaela77: De ez tényleg ilyen fickó volt: az egyik csúcs az volt, mikor egy útkereszteződésben megállt mielőtt behajtott a kereszteződésbe,kiszállt, körbement, megnézte, hogy a keresztező utcában tényleg elsőbbségadás kötelező tábla van-e a többieknek, akik keresztezhetik az útját, aztán visszaszállt a kocsijába és továbbment. Egyszer a kiskörúton, a jobb szélső sávban mentünk, és ott az egyik bolt előtt parkolt egy teherautó, amelyről árut hordtak be az üzletbe. Ne tudd meg! Kivártuk, míg kipakolják, mert kimerült a havi sávváltási keret, és hiába villogtak neki a középső sávból, hogy beengedik, addig töketlenkedett, míg megunták, és elindultak, mire ő: na látod, milyen jó, hogy nem hajtottam be elébük, most eltapostak volna! Egyszerűen csúcs volt a fickó!
:)

Füvet én is szívesen nyírnék (na nem otthon, mert ott nem fizetnek érte), hanem akkor ha azért kapnám a havi fizetésem (télen is). Dehát senki sem akar engem fűnyírónak alkalmazni.
:((

michaela77 2011.08.31. 10:43:30

@Bundabandi: tudom, se gyógyszerek, se alkohol, bosszantóan józan vagy:)

michaela77 2011.08.31. 10:47:11

@Frigyesur: hát figyi, a valeriana macskagyökér. Gyógynövény. A bisoprolol-ratiopharm pedig, amit a szívritumuszavaromra kellene szednem, gyógynövényt még kisbaba korában sem látott.
Szerintem még mindig jobban választottam. Hozzászokni sem lehet. Akkor meg? Csak mert kimondtam a bűvös szót, hogy nyugtattóóóóóó?:D Az meg az ördögtől való?:)

Igaz, szedhettem volna hangyát is. De nem volt a közelben.

michaela77 2011.08.31. 10:49:06

@Ibrahim a tevehajcsár: hát ez szerintem pontosan olyan, mint hogy a társaság bohócán szuper jókat nevetsz, de ha mondjuk neked kell vele járnod, akkor már égsz miatta, ha mondjuk letolja a nadrágját mindenki előtt hűdeviccesen:)

Én is vágyom egy olyan munkára, amiből ha hazamész elfelejtheted és nem kell agyalnod, vajon jól csináltad-e, nem felejtettél-e el valamit, nem volt-e azóta törvényváltozás, nem fogják-e megbüntetni a céget.

indapass90210 2011.08.31. 10:49:17

@michaela77: xanaxot kellett volna, arra meg rá vodkát.

michaela77 2011.08.31. 10:50:07

@Dövan: na az már komolyabb gyógyszer. Arra van intő példám, hogy ne szedjek.
Valeriánára egyszer sangriáztam, mert elfelejtettem, hogy bevettem. Akkor nem éreztem a földrengést:)

SciNu 2011.08.31. 10:51:25

@michaela77: HE! Veszekszölni akarsz! Irgum meg burgum. Nagyon is szép név a Sándor.

@Dövan: Úgy tűnik nem végeztem alapos munkát. Lehet a srác is azt kapta el. Hamarosan ő is zombi lesz. Kezdhetek mindent előlröl! :D

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 10:52:24

@michaela77: Na most elarulok valamit: a gyogynoveny nem egy ab ovo pozitiv dolog. Igen, barmily meglepo, az, hogy termeszetes nem egyenlo azzal, hogy jo. Tudod, sokkal kevesbe vizsgaljak be oket.

Nem, az a baj vele, hogy az ember eleteben a problemakkal nem igy kell megbirkozni. Szamomra ez a sajat gyengesegem es eletememhez valo teljes imkompetenciam beismerese lenne.

Persze ez az en velemenyem, de oltari gaznak tartom.

michaela77 2011.08.31. 10:52:35

@SciNuBob -I hear you, mon!-: exem józsef volt. Sosem állt a számra, egyszer sem hívtam a keresztnevén:)

Virgo1975 2011.08.31. 10:54:27

nem egyből akarta lefektetni? hanem? egy hét az már roppant hosszú idő...
miért van az, hogy az én nőcsábászaimnak az egyiknek megismerkedés után 3 évvel később, a másiknak meg több, mint egy évvel sikerült?:)

Dr. Jula Watson 2011.08.31. 10:54:36

Erős a gyanúm, hogy itt bizony a hölgyike mászott rá a srácra, aki csak nem ellenkezett. :)

michaela77 2011.08.31. 10:55:24

@Frigyesur: értem.
De ilyen alapon te tömegközlekedést sem használsz bizonyára, mert az csak megkönnyíti az életed, de nélküle is simán tudnál boldogulni, hiszen erős vagy:)
Meg ha nincs pénzed, nem kérsz kölcsönt, mert az is gyengeség:)
Ez is csak segítség, hozzászokni nem lehet, embertársaid életére nem törsz tőle, így nem értem miért ne lehetne vele megkönnyíteni az ember életét.
De ez meg csak az én véleményem:)

dr. gernika 2011.08.31. 10:55:51

@cyd: Ő az all-time winner. :D

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 10:59:38

@michaela77: Engem nem zavart, mert egyébként egy eléggé komoly tudású mérnökmatematikus volt. Volt az előbbi eseteknél rázósabb esete is, de hagyjuk az anekdótákat (azon már tényleg kórusban röhögtünk, mikor szóba került).

munka: én általában igyekszem kikapcsolni a munkával kapcsolatos gondokat, mikor abbahagyom (igaz, én nem könyvelő vagyok). Ja, tegnap véletlen megnéztem a Sea of Love c. filmet, de csak Al Pacino miatt. Meg mert véletlen pont erre kattintottam a videotárból. Szerintem kár volt, nem érdemes, ne nézzétek meg. De Al Pacinonak tök jó rekedtes hangja van benne.

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 10:59:55

@michaela77: Kiforgatod a szavaim. Es jocskan. De nem latok kulonbseget akozott, hogy valaki szepen-tisztan bekap reggel egy nyugtatot, mint aki a sarkibolt elott bedob egy csavaroskiflit. Az utobbinak is biztos megkonnyiti az eletet es embertarsai eletere se tor. De valahogy ugy erzem megsem koser.

SciNu 2011.08.31. 11:00:49

@michaela77: Akkor hívhatsz drágámnak is ha úgy könnyebb :D

Hurri Kán 2011.08.31. 11:01:12

@Virgo1975:
Valószínűleg mert más nem állt velük szóba.

@Dr. Jula Watson:
Ez kizárt. Fijatal nőji hölgyek nem szoktak rámászni jóképűnek mondott, önálló lakással bíró fijatalemberekre. :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 11:01:20

@michaela77:

Valerianaból 4. Xanaxból 2-3.

@Frigyesur:

Gyenge indok, de nem volt más opcióm.

michaela77 2011.08.31. 11:02:06

@Ibrahim a tevehajcsár: köszi, nem nézzük meg:)

@Frigyesur: értem én, de nem hallottam érvet, hogy miért nem. És úgy érzem ettől ez csak demagógia.
Tehát ne szedj nyugtatót, mert.....?
Az nem érv, hogy légy erős, erre hoztam fel a fenti példákat, hogy abban is lehet erősnek lenni.

michaela77 2011.08.31. 11:02:52

@Nard: jó, ebben is nyertél. Xanaxot soha, valeriánából 2-3 eccerre, aztán max. a nap folyamán még 1-1.

indapass90210 2011.08.31. 11:03:28

@Frigyesur: a gyöngyvirág a legjobb nyugtató!

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 11:04:30

@Nard: Dehonnem volt. Ezt sztem te is tudod.

Szöszi 28 2011.08.31. 11:04:42

@michaela77: De miért nem elég 1 db? Miért kellett 2-3 db egyszerre? Fejfájásra is egyszerre 1 gyógyszert kapok be:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 11:05:53

@Dr. Jula Watson: Most miért mondasz ilyet? Nem lehetsz ennyire rosszindulatú? Az nem ő volt, aki rámászott, hanem a többi ribanc, mialatt ő csak adott egy esélyt (mellesleg az egy esély pont be is jött) maguknak, de az a sok erkölcstelen ribanc közben felelőtlenül lefeküdt vele! Na szóval így történt!

michaela77 2011.08.31. 11:05:53

@Kata1987: mert valószínűleg kitapasztaltad, hogy 1 is segít:) Én meg, hogy nem:)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 11:08:05

@michaela77: Nem biztos, hogy az ellen is tudnek ervelni, hogy miert ne legyen valaki alkoholista, szoval ha ezt magyaraznom kell, akkor mit mondjak.

A tomegkozlekedes vs. auto meg marhara nem ero kerdese :D

Father Justice (törölt) 2011.08.31. 11:12:36

@Virgo1975: Egy hejjesnőcsábásznak többnyire mindegy, hogy 1 hét, 2 hónap, vagy 3 év az előkészítési fázis egy konkrét alanynál, mivel ez csak a te nézőpontodból tűnik várakozásnak. Náluk a frissen megismert suna becserkészése közben párhuzamosan fut több olyan projekt is, ami már a megvalósítás fázisában van, vagy éppen meg is valósult. Unalomról és idegtépő küzdelemmel az idővel szó sincs. A különbség mindössze annyi, hogy Dani 1 hét alatt "csak" 2-3 további sunát varrt le, amíg eljutott a posztíróba, a te hódolóid pedig valószínűleg több tucatot.

Szöszi 28 2011.08.31. 11:12:50

@michaela77: Nem tudtál változtatni azon, ami miatt szedned kellett a nyugtatót?

tarquin - védőháló nélkül 2011.08.31. 11:13:31

"Azzal, hogy valaki nagyétkű, nincs is semmi bajom, de azzal már igen, ha a célszeméllyel ezt nem közli a kapcsolat legelején."

Nem értem. 1. Milyen kapcsolat? 2. Közölnie kellene, hogy hányszor fogja megkívánni posztírót naponta/hetente/óránként? Vagy hogy párhuzamosan más hölgyeket mennyiszer? Vagy hogy kéthetente unja meg őket? Vagy most hogy?

Aki tapasztalatot keres, az talál.:-)

michaela77 2011.08.31. 11:13:41

@Frigyesur: azért a valeriana meg az alkoholizmus talán nem ugyanaz:)
Én pedig a tömegközlekedés vs. gyaloglásra gondoltam, az csak erő kérdése.
Ha fáj a fejed, akkor sem veszel be fájdalomcsillapítót? Kb. annyira lehet hozzászokni, amennyire a valerianahoz. Mindkettő segítség egy nehéz helyzetben, átmenetileg. Aki függő akar lenni, az a fájdalomcsillapítótól is az lehet.
Nem látom be miért kellene szégyellni, de elfogadom, ha neked ez a véleményed, csak nem értem.
Dehát nem kell nekem mindent érteni:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 11:14:16

@Frigyesur:

Ja az volt, hogy elmentem onnét a faszba. Az volt a megoldás. De akkor nem tehettem mást.

Dr. Jula Watson 2011.08.31. 11:15:16

@cyd: Nekem tökéletes a 30-35 fok :D Maradhat.

michaela77 2011.08.31. 11:15:37

@Kata1987: a munkahelyemre vagy az ismeretlen eredetű szívritmuszavaromra gondolsz?:)
Már több hónapja nem vettem be egyébként, de ha történik valami, vagy nagyon szarul érzem magam, biztosan megteszem. Régebben sem rendszeresen szedtem, de volt olyan, hogy egy héten több napon is kellett.

Hurri Kán 2011.08.31. 11:16:19

@tarquin - védőháló nélkül:
Mindezt lehetőleg az első randi végére egy excel-táblába belefoglalva átadni. :D

Virgo1975 2011.08.31. 11:16:33

@egyhazafi: nem mindenki csajozik összevissza 25 évesen, és nem mindegyik nyugszik le 32 éves korára.@gyvy: ja, csak az a pár száz nő, akik közben voltak nekik:)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.08.31. 11:16:50

@michaela77: :D Azért alkalmanként és is szoktam iszogatni, de nem azért, mert nem tudok aludni, vagy ilyesmi. Max. azért mert baráti körben jól esik. Nekem sokkal hatásosabb, ha testmozgással levezetem a feszültséget, vagy elmegyek sétálni és nem gondolok semmire, csak gyönyörködöm a tájban, mint "tudatmódosító szerekkel" manipuláljam magam. De ez én vagyok...

tarquin - védőháló nélkül 2011.08.31. 11:18:02

@michaela77: a munkahelyváltás nekem sokat segített.:-) Bár én csak kb. két hétig szedtem, egyszer életemben - semmit nem segített, szerintem, azóta nem is kell.:-)

Dr. Jula Watson 2011.08.31. 11:18:19

@Ibrahim a tevehajcsár: Tudod, csak a féltékenység mondatta velem :D

Hurri Kán 2011.08.31. 11:18:44

@Virgo1975:
Ez esetben nem volt egy elveszett ember. :D

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 11:18:45

@Nard: Akkor edzoteremben vezeted le a feszultseget, mert a melo gond, az csak egyszeru feszultseg kerdese. Vagy megprobalkozol az ikebanaval. Franc tudja.

@michaela77: Szamomra ugyanaz. Csak te gondolod ugy, hogy oriasi kulonbseg van a ketto kozott.
Az, hogy faj valamim, az akut problema. Illetve lehet kronikus is, de nem ez a lenyeg. Betegseg all mogotte. Nem szimplan idegbeteg vagyok.

Virgo1975 2011.08.31. 11:19:00

@Father Justice: naná, nem unatkoztak közben. mellesleg, mivel nem tudtam róla, nekem se tűnt várakozásnak:) eleve nem úgy ismerkedtem sosem, hogy na, ebből lesz valami. haverság volt, aztán egy idő múlva lett más is.

solymikata 2011.08.31. 11:19:58

Ehh, velem épp hétfőn szakított egy ilyen egy soros email-ben. Közölte, hogy nem is teszem neki szemüvegben, miért nem csináltatok lencsét az ofotértnél, most úgyis ingyen van. twitt.hu/a8g-ofotert

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 11:23:07

@Virgo1975: Tekintsd úgy te is, meg a posztoló is, hogy "befértetek a 30 ezerbe"!
:)

michaela77 2011.08.31. 11:23:57

@tarquin - védőháló nélkül: hát az szerintem nekem is nagyon jót tenne:)

@Frigyesur: jaaa, akkor az idegbetegség nevébe biztosan cselből tették bele, hogy betegség;)

A betegségek mögött saját meggyőződésem szerint az agyunk áll. A stressz mögött is. A betegség is, a stressz is mérsékelhető.
Ha nem mérsékelem a stresszt, ne adj isten valeriánával, akkor már akut betegségem lesz tőle, amit utána szégyenérzet nélkül kezeltethetek, ez azért megnyugtató.

Kezdem irigyelni itt azokat az embereket, akik minden feszültségüket le tudták vezetni edzőteremben meg horgolással:) Vagy a problémáikat irigylem, vagy a probléma megoldó képességüket. Aki meg nem képes ilyesmire, az hulljon:)

Virgo1975 2011.08.31. 11:25:43

@Ibrahim a tevehajcsár: aha. poénkodtam is akkor, hogy csak azért hajtanak, "nehogy kimaradjon valaki". nem szoktak neki örülni...
az egyik fent nevezettel meg a mai napig kapcsolatban vagyok, úgyhogy akár örülhetek is neki, hogy nem tűntem el a sok közt:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 11:26:17

@Dr. Jula Watson: Tuttam! Úgy tuttam, de legalább őszinte vagy: szóval most az előbbi fekete pont mellé kapsz egy halványrózsaszínt!

@solymikata: annyit azért válaszolhatnál neki, hogy azért hordasz szemüveget, mert abban 10-zel magasabbnak látszik az IQ-d. Vedd már komolytananra azt aki ilyen indokot tud csak kitalálni!

Hurri Kán 2011.08.31. 11:27:16

@tarquin - védőháló nélkül:
Mármint a táblázatra, vagy végleg, vagy csak használatra? :D

dr. gernika 2011.08.31. 11:28:34

@Nard: Szerintem a mélcíme miatt. :)

michaela77 2011.08.31. 11:30:41

@gernika: szerintem meg mert akkoriban is ennyit szívattak vele:D

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 11:31:51

@michaela77: Gondolod, hogy ha a nevebe belerakjak, mar az is lesz? ;) Manapsag mar mindent betegsegnek nevezni. Pl. azt is, hogy valaki dagadt, mint allat :D

Nem, nem lehet minden problemat edzoteremben levezetni. Vannak olyan dolgok, amikhez kepest a melobeli stressz kutyafule. En szenvedtem cefetul. Honapokig. De valahogy ezt ereztem 'megoldasnak', es nem azt, hogy felzombikent tengodjek.

En meg azokat irigylem, akiknek gyerek-, fiatalkorukban nem voltak olyan komoly problemaik, hogy megedzojenek. ha az ember igazan kemeny dolgokon keresztulmegy, akkor siman tuljut sajat maga begyogyszerelese nelkul.

Nem, nem kell hullnia. Csak ne magyarazza legalabb sajat gyengeseget azzal, hogy 'nem volt mas megoldas', 'a nyugtato az semmi', 'masnak biztos nem volt komoly baja'. Sokkal korrektebb a beismeres, hogy gyenge voltam, hat ez van.

Muha 2011.08.31. 11:34:46

Megnyugodtam, hogy mindenki kokozik.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 11:35:45

@Virgo1975: Na ezt, már szeretem, mikor valaki pozitívan fogja fel a dolgokat! Ez az! Nur so weiter Genossen!
:)

solymikata 2011.08.31. 11:36:28

@Ibrahim a tevehajcsár: Köszi, aranyos vagy. Azért nem mentem azonnal a Dunának! :-D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.08.31. 11:37:17

@michaela77: próbáltad valaha edzéssel levezetni?

michaela77 2011.08.31. 11:38:15

@Frigyesur: esetleg előfordulhat, hogy az embernek olyan komoly problémái voltak fiatal korában, hogy már betelt és nem tud segítség nélkül többet elviselni. De persze ez csak egy lehetőség.
Vagy még az is lehet, hogy az emberek nem ugyanúgy működnek.

Számomra teljesen ugyanaz, ha azt mondom bevettem egy fájdalomcsillapítót mert fájt a fejem, minthogy bevettem egy nyugtatót, mert összevissza vert a szívem és szarul voltam. Lehet gyengeségnek is hívni, de aki annak hívja ne szedjen fájdalomcsillapítót sem.
És igen, én általában a morálisan elfogadható legkönnyebb megoldást választom mindenben. Ez így racionális. Talán ettől nem tart erősnek a többi ember akiknek a véleménye cseppet sem érdekel, de nem kell felesleges erőfeszítéseket sem tettem.

michaela77 2011.08.31. 11:39:52

@Bundabandi: próbáltam mindennel levezetni.

Emberek, nem kokaint szívok. Nem is orvosi receptre felírható gyógyszerrel tömöm magam. Hanem voltak olyan hetek az életemben, amikor nem a fejem fájt, hogy saridont vegyek be, hanem idegileg kikészültem és néha bevettem pár valeriánát.
Fel ne akasszatok már érte:)

dr. gernika 2011.08.31. 11:41:11

@michaela77: A citológia TB-támogatott, de a HPV teszt legalább egy ötös. :( Egyszer én is rákérdeztem, de aztán úgy döntöttem, mégis inkább lutri.

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.08.31. 11:42:50

@Frigyesur: Tökéletesen egyetértek veled! "De valahogy ezt ereztem 'megoldasnak', es nem azt, hogy felzombikent tengodjek. " Pontosan!

michaela77 2011.08.31. 11:42:54

@gernika: ja, én mindig magándokihoz jártam és nekem benne volt a citológia árában. Ami persze önmagában sem volt kevés:)

indapass90210 2011.08.31. 11:43:06

@michaela77: hagyd a faszba, vannak emberek, akik szeretnek szenvedni. Azé se veszi be, mer' az gyengeség. Hát ne vegye, baszok rá! Legyen csak szar neki.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 11:43:24

@michaela77: "A betegségek mögött saját meggyőződésem szerint az agyunk áll. A stressz mögött is. A betegség is, a stressz is mérsékelhető."
Ez egy ipponértékű meglátás volt! Mondd, hogy ott áll mögötted egy értelmes ember (pl. a főnököd) és súg neked! Az nem lehet, hogy nő létedre ilyen okosakat tudsz írni!
:)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 11:43:26

@michaela77: Akinek komoly problemai voltak, az nem fogja a munka miatt nyugtatozni magat. Ebben biztos vagyok.

Hat kerlek, ha nem erted, hogy valakinek levagjak a labat, es ezert morfint kap, az marhara nem ugyanaz, mint idegbajra nyugtatot szedni, az sztem nem az en hibam. Igen, a lab levagas durva pelda, de vonjuk mar egy kalap ala a kettot.

Nem kell, hogy erdekeljen a velemenyem. Csak ledobbentem, hogy az emberek kepesek magukbol felzombit csinalni egy stresszes melo miatt. Hogy ezt gaznak tartom, az meg az en szemelyes szabadsagom.

Virgo1975 2011.08.31. 11:44:10

@Ibrahim a tevehajcsár: a másiknak is megjegyeztem, mikor egyszer azt mondta, hogy legyen ott a fényképem a beszélgetésnél, hogy "miért, különben nem tudod, ki vagyok?" (értve a sok nőt ezalatt). ő sem örült neki:)
de mondom, mindkettő haverságból lett, szóval nem a "felszedtem valahol és lefeküdtem vele kategória". ajánlom is, hogy emlékezzenek.

dr. gernika 2011.08.31. 11:45:53

@michaela77: "Arra van intő példám, hogy ne szedjek." Arra nekem is...
Én azért nem érezte a földrengést, mert pont metróztam. Szemétség. :(

dr. gernika 2011.08.31. 11:47:17

@michaela77: Én egyik exem János, mindig a becenevén hívtam. Egyszer kellett a szülei előtt normálisan mondani, hát megküzdöttem vele.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 11:47:20

@solymikata: Kritika volt nem vigasztalás! Csak jelezni akartam, hogy szégyelld magad, hogy ilyen fantáziátlan alakokra fecséreled az idődet, mikor itt vagyunk mi: okos, jó humorú hejjespaseek!
:)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 11:48:30

@Ibrahim a tevehajcsár: Kar, hogy hulyeseg. Ha elzarodik a szivkoszoruered, arrol tutira nem az agyad tehet. Teljesen artatlan szegeny.

@Bundabandi: Ritkasag :D El tudom fogadni, hogy az elethez hozzatartozik a stressz es a fajdalom. Bar nem feltetlen tudom megindokolni, hogy miert is kell megoldani a problemakat, es fejlodni, ez valahogy alap nalam.

michaela77 2011.08.31. 11:48:44

@Bundabandi: :) Tényleg már csak nevetni tudok rajta:) Kiszámoltam, ha pozitív becslés szerint élek 75 évig, az 27375 nap, mondjuk egy vagy két hónap az életemben, amikor hetente háromszor bevettem pár szem valeriánát. Az az jelenti, hogy az életem 657.000 órájából 288 órát félzombiként tengettem (saját megfogalmazásomban nyugodt voltam a felesleges stresszelés helyett).
Bizonyára elszúrtam az életem:)

@Dövan: köszönöm a velős támogatást:) Legyünk együtt gyengék:)

@Ibrahim a tevehajcsár: képzeld, teljesen kisujjból ment, gondolkodás nélkül:) Merhogy gondolkodni sosem szoktam;)

michaela77 2011.08.31. 11:50:23

@gernika: te is bosszankodtál, mi? Ilyenről lemaradni...

Én meg becéztem, vagy a vezetéknevén hívtam, ahogy sokan. Manapság is a vezetéknevét mondom, ha beszélek róla, vagy egyszerűen exem. Az anyja meg józsikázta. Na attól futkosott a hátamon a hideg:)

michaela77 2011.08.31. 11:54:56

@Frigyesur: a szívkoszorúered eccercsak úgy dönt, hogy elzáródik? Mert olyan napja van? Vagy mondjuk lehet ennek előzménye is?

Nem lehet, hogy mondjuk a stresszt vagy a bánatot evéssel vezeted le (agy), és ezáltal olyan zsíros lesz az egész tested, hogy szegény szívkoszorúerednek el kell záródnia?
Vagy nem lehet, hogy attól szűkül össze, hogy a stressz (agy) miatt a szíved állandóan összevissza ver, a vérnyomásod az egekben, a szíved pedig nem bírja ezt az állandó nyomást?
Vagy hogy mondjuk a visszafojtott indulatoktól, fájdalomtól (agy) szorul el a szíved és károsodik?

Virgo1975 2011.08.31. 11:55:19

@michaela77: na, én ezt nem értem. egyik barátnőm is a vezetéknevén hívta az egyik exét (Szabolcs volt egyébként). ahogy mások. de én nem tudnám.

michaela77 2011.08.31. 11:56:49

@Virgo1975: eleinte nekem is fura volt, de vannak emberek, akiket mindenki úgy hív. Szerintem ezt lehet úgy venni, mintha ez lenne a beceneve, vagy fene se tudja.

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 11:57:10

@michaela77: Nezd, lehet mas velemenyed, de orvosi temaban sztem ne nagyon akarj lenyomni :)

Dr. Jula Watson 2011.08.31. 11:58:38

@Ibrahim a tevehajcsár: Olyan igazi plázacicás rózsaszínt? :)

Mivé változik, ha elárulom, én ismerek 25 éves hejjespashee Danit, akinek volt bulizós lakása? :D Igaz, ő nem volt se csöndes, se antialkoholista. :D

michaela77 2011.08.31. 12:02:17

@Frigyesur: megnyugtató, hogy lehet más véleményem:)
Mert az a véleményem, ami manapság hálistennek egyre több orvosnak, hogy a betegség csak egy tünet valamilyen lelki problémára, a szervezet jelzése, hogy valamin változtatni kell.
És csak a tünetet kezelni mit sem ér.
Az pedig már bizonyított tény, hogy az agy képes fájdalom csillapításra, a placebo hatásról pedig ne is beszéljünk, így ez biztosan nem vitatéma.
Éppen ezért aki betegebbnek érzi magát (agy), az betegebb is lesz.
Ha te olyan orvos vagy, aki szerint a szívkoszorúér összeszűkülésének semmi köze az agyhoz, akkor nem szívesen járnék hozzád:)

Na, hagyjuk is, értelmetlen ez már.

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 12:05:06

@michaela77: :DDD En sem akarok jobban erteni a konyveleshez, mint te, hidd el, nem szerencses okosabbnak erezni magad valakinel abban a temaban, amit evekig tanult ;)

solymikata 2011.08.31. 12:05:51

@Ibrahim a tevehajcsár: Igenis értettem, szégyellem magam! :) (s közben nem is oly halkan bizonygatom milyen szőke vagyok, pedig barna.... Megyekfestetek) :D

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 12:07:11

@michaela77: Ja, es nem is kell hozzamjarnod. A szakkepzett pszichiaterek es pszichologusok jobban vevok erre ;) Mas orvosok tudjak, hogy nem minden am pszichoszomatikus betegseg. Nem am. Ezt nyugodtan veheted tenynek :) Az 1%-os hibat annak tartom fent, hogy a Matrixban elunk megis :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 12:08:21

@Frigyesur:

Edzőterem, napi 12 óra munka után. A legjobb esetben is 2en voltunk 800 emberre helyszínen, további 1200 távolról. A telefonomban sorban álltak a hívások, scrollozni lehetett a queuet. Ja és lebasztak, ha valamire nem volt idő! Ezek után kurvára megnézem azt az embert aki még este 10 után elmegy edzeni. (Főleg ha talál ilyenkor nyitva tartó termet, ez nem mostanában volt, hanem úgy 8 éve) :) Kimentem az épületből este 10kor és elbőgtem magam, annyira kész voltam.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 12:08:41

@Frigyesur: Rossz hírem van számodra: hiába van fiúneved, ezúttal Michaelának van igaza (tényleg sajnálom, de ez a helyzet). a szívkoszorúér elzáródásnak nagyon sok köze van az idegrendszerhez ahogyan azt Michaela is írta. Egyébként kicsit más téma, de mégis idetartozik: egy alkalommal hallgattam egy riportot egy orvossal, aki hosszú ideig tanulmányozta valahol (nem tudom pontosan hol, vagy Mongóliában, vagy tibetben) a lámaorvosok módszereit, és ő mesélte, hogy ott a beteg beköltözik 3 napra a kolostorba, ott él, ott eszik alszik, ott tölti a napjait, és ezalatt azt sem kérdezik meg tőle, hogy mi baja. Aztán pedig már azért nem kérdezik meg, mert tudják. Megmondják neki, hogy mit változtasson az életmódján, hogy meggyógyuljon. Nyilván ez sarkítva van, mert egy törött lábra nem jó, de most nem is balesetekről beszélünk. Azt pedig már másik, értelmes magyar orvostól is hallottam, hogy nagyon sok betegség eseetében az is eredményt hozna, ha a beteg leülne "négyszemközt" saját magával egy sarokba és elgondolkodna az "élet(e)" dolgain.

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 12:10:56

Nyah vissza a szerelem-szerdahoz. Zsenge fiatalkorunk egy nagy sikerenek a zeneje, amit Nardnak ajanlok, mert rosszat akarok neki, es tuti allergias ra:
www.youtube.com/watch?v=sqRgflsGTko
Feeling lost in a crowded room
It's too soon for a new love
When you smile your eyes show your heart
Lost inside a suit torn apart
Feeling alone with people around
True love is so hard to find now
You think you're so misunderstood
I'd explain if only I could
Something tells me this time it's real
The way that I feel

michaela77 2011.08.31. 12:11:15

@Frigyesur: szerintem ez is csak hit kérdése.
Az orvosok látják a betegséget és azt mondják, szerintük ez ettől alakult ki, vagy hogy gőzük nincs mitől. Biztosra senki nem tudja.
Ugyanúgy lehet igaz az is, amit én gondolok róla.
Van persze genetika, meg öröklött tényezők. De bizonyára olvastál iker kísérletekről. Az öröklött tényezők és a genetika sem minden. Akkor miért kellene kijelentenünk, hogy minden betegség lelki eredetű, vagy hogy egyik sem az?

Ha kitalálnék egy elméletet arra, hogyan keletkezett a föld, az is lehetne olyan igaz, mint a mostani feltételezések.
Olyan bonyolult az emberi szervezet és olyan keveset tudunk még róla. Elismerem a sok éves tanulást, az anatómiában bizonyára nagyon otthon vagy, de a jó orvos ismérve szerintem ennél komplexebb.
Van, aki az akaratával gyógyul meg. Dokumentálva. De az meg biztos a hibaszázalék.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.31. 12:12:00

"hosszabb távon (3 hét)" Itt akadtam le...

SciNu 2011.08.31. 12:13:36

@solymikata: Nem az ofotértban dolgozott véletlenül? :D

@Muha: De csak diétás kokót. Vagy ilyentet:
myfoodlooksfunny.files.wordpress.com/2011/08/funny-food-photos-always-welcome.jpg

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 12:13:43

@Dr. Jula Watson: Elárulom neked, hogy én is (ismerek ilyet). koknrétan elég jó haverok vagyunk. Ő szokta mondogatni, hogy "nem muszáj minden nőt megdugni, de törekedni kell rá, hogy a lehető legtöbbet dugja meg az ember!" És ő ennek megfelelően is él. De mondjuk ez engem nem zavar, elvégre nem vagyok érintett az ügyben.
:)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.31. 12:14:39

" Nem is akart az első nap berángatni az ágyába,...
Ám egy hét múlva már megtörtént, ..."

És itt eresztettem le végleg.

Mindenesetre remek sztori volt.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 12:15:19

@Frigyesur:

Inkább adj nekem Xanaxot, de ilyet ne! :)

@michaela77:

"De bizonyára olvastál iker kísérletekről. "

Dr Mengele kedvencei voltak :S

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 12:15:25

@Ibrahim a tevehajcsár: :DDD Legyszi, ezt add elo a korhazban, amikor valaki anaphylaxias sokkot kap, hogy nem kell ide az adrenalin, menjen es gondolkozzon el az eleterol :D Nyilvan egy gyomorfekelyen ront az idegesseg, de ettol meg kell hajlam ra, fizikai hatter satöbbi. Persze az osszes tankonyv kutyafule egy riporthoz kepest es a blog szakertoihez kepest. :))

michaela77 2011.08.31. 12:16:55

@Nard: nem kifejezetten arra gondoltam...

Dr. Jula Watson 2011.08.31. 12:17:30

@Ibrahim a tevehajcsár: Így könnyű :D Az én ismerősöm meg inkább olyan minden balhéban benne levő alkat, nőzik is, de nem annyira extrém módon. Hajjaj, hányszor hallgattam végig a szerelmi bánatát... :)
Engem sem zavar, aki akar, az hajkurássza az ellenkező neműt, egy kis emberismerettel azért elég hamar fel lehet ismerni, ha a másik nem ugyanazt akarja, mint én. :D

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 12:18:04

@Nard: Amugy ilyenkor tok jo egy oriasi seta, akarmi. De tenyleg, ha neked az ikebana hasznal, akkor azt kell csinalni. :D

Voltam mar oltari sz*r helyzetben, ne akarjuk lenyomni egymast. Ecceruen en negativan velekedem errol. Es nem is tudlak elkepzelni a sirogorcs hataran. Igaz, mashogy se, amiket mar elmeseltek ;))))

michaela77 2011.08.31. 12:20:04

@Ibrahim a tevehajcsár: de szépen mondtad. Örülök, hogy rajtam kívül más is gondolkodik így. Ahogy egyre több orvos is lesz ilyen, úgy lehetünk majd egyre egészségesebbek.
Addig meg tömik belénk a sok felesleges gyógyszert, ami nem is pont nekünk való, de attól a cégtől kapnak családi nyaralást.

SciNu 2011.08.31. 12:20:09

@gernika: Megyek is és csináltatok párat ha már ingyen van :D

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.08.31. 12:22:16

@michaela77: Nem mondtam én, hogy elszúrtad. Csak ha érted (mert ugye le is írtad), hogy minden amiatt van, mert agyilag nem vagy képes felülemelkedeni bizonyos helyzeteken, akkor miért nem megoldást próbálsz keresni, miért nyomod el inkább az érzéseket pirulákkal? Miért kell elnyomni? Meg kell tanulni kezelni! Ha ez szenvedéssel jár egy ideig, akkor azzal jár.

Szóval szerintem a stressz nem felesleges! Figyelmeztetés, hogy valami nem ok, valamit nem jól csinálsz. Ezt elnyomni pirulákkal, de adj isten alkohollal, kábítószerekkel a legrosszabb, amit tehetsz. Az ilyen elnyomott dolgokból leszek a jó kis betegségek (pl. daganatok). Márpedig azzal, hogy elbódítod magad valerianaval, pont hogy elnyomod és nem oldod meg. "És csak a tünetet kezelni mit sem ér." Pont te írod és mégis azt teszed!!!!

Na, nem okoskodom...

Szöszi 28 2011.08.31. 12:22:22

@michaela77: Engem az érdekel, hogy melóhelyet váltottál? Vagy végül miért hagytad abba a nyugtató szedést?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 12:22:27

@Frigyesur:

Pollenallergiám van bazze.

Pedig, volt ilyen. Mondjuk azóta nem voltam ilyen helyzetben. Najó múlt pénteken majdnem szétdaráltam a teljes mail-storage-ot, de 50% esély volt rá, hogy nem :) Szerencsém volt :D

@michaela77:

Nekem meg az jutott eszembe! :)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 12:23:11

@Nard: Nyehehehhe. Ezek utan probalj lenyomni a mizantropiaban, es kulonos kegyetlensegben.

@Nathan D'Xantine: Gunyolodsz? :P

Eleg macso vagyok, hogy beismerjem, hogy birom a masok altal nyalasnak tartott dalokat is csipem :D

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2011.08.31. 12:23:16

Nekem azért gyulladt be a fülem mert sokat kellett kezet mosnom...
Ez tény!:D
Elolvastam amit írtatok, nagyon büszke vagyok magamra hogy nem viszem haza a munkahelyi problémáimat és az otthoniakat pedig nem viszem be a munkahelyemre:D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.31. 12:24:38

@Frigyesur: Őszintén szólva? Nem. Én bírom ezeket is. Elég széles körben mozgom zeneileg. :)
Bírom az űbernyálat is... :-D

michaela77 2011.08.31. 12:25:20

@Bundabandi: fú, akkor már frigyesúr pártján sem állsz, ha ezt a daganatos dolgot így gondolod:)
A stresszt nyugtatóval csökkentettem annyira, hogy tudjak normális döntéseket hozni.

@Kata1987: mert a nyugtató hatására tudtam kicsit összeszedettebben gondolkodni, átgondolni mi miért van, mit kellene máshogy csinálni, leszarni, lecsillapodni.

@Nard: csodálkoztam volna, ha nem:)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.31. 12:25:49

@Frigyesur: Bár most épp Mötley Crüe szól....
Az ügyfelek nagy örömére. :-)

Dr. Jula Watson 2011.08.31. 12:27:25

Én meg Harry Potter vagyok, és nálam van a bölcsek köve :D

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 12:27:30

@Frigyesur: Te orvos vagy? Mert ha igen, akkor bizonyára abban egyetérthetünk, hogy egy koszorúérelzáródásnál a műtét csak tüneti kezelés, ami az okot, a koszorúér elzáródáshoz vezető okot önmagában nem szünteti meg. Mindössze erre próbáltam egy kissé kisarkított példával célozni. Sajnálom, ha nem "ment át" nem lep meg (amennyiben orvos vagy).

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 12:28:28

@michaela77: Pont te jelentetted ki kategorikusan, hogy minden betegseg lelki eredetu. Azert erzed, hogy ez mekkora ongol volt most? :D

Szted en nem tanultam a holisztikus szemleletrol? Vagy a lelki tenyezokrol. De az, hogy valaki az agya miatt kap szivinfarktust, az netto hulyeseg.

Aszem total nem vagy kompetens a jo orvos megiteleseben, sztem ne is probalkozz vele. Nekem sincs gozom arrol, hogy milyen konyvelo vagy. Hogy is szoktak mondani? 10 millio szakerto orszaga :D

@Nard: Hogy neked mennyi bajod van :D Na majd meglatjuk- 20 ev mulva lesz egy olyan fasza WoW-karakterem, amivel lenyomlak. Lesz ott siras! :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.31. 12:29:49

@Nathan D'Xantine: Szóval a csóri szupersztár faszi mégsem volt olyan rohadtul mázlista...

dr. gernika 2011.08.31. 12:30:07

@solymikata: Ez milyen száni spam volt...

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 12:31:07

@Kool Kitty Kat: Jah, persze. Nem am a vizalamerulestol. A sok kezmosas okozott benned oriasi lelki feszultseget, ami akut kozepfulgyulladasban manifesztalodott :D

Az utolso mondatod elso fele meg konnyu, hiszen neked csak otthoni problemaid vannak :D

(Mikor mesz vissza a dokihoz?)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.31. 12:32:24

@Frigyesur: 20 év múlva? Tripla sebzésű tolókocsis bádogvitéz extra kacsával szerelve?

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 12:34:49

@Nathan D'Xantine: En csak az elektronikus zenet nem birom. nem is ertem azokat, akik szinte csak egyfele zenei iranyzatot kepesek elviselni. Keptelenseg mindig erfelvagos metal hangulatban lenni :D

Ma feltett szandekom telenyomni a blogot szerelmes dalokkal :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.31. 12:35:16

@gernika: Ja. Én meg pont most 20 éve nem dugtam meg egy egyéjszakás csajt mert sajtszagú volt. Hagytam még érni. Akciós sajtok a DCG-ben! http://www.dcg.sajtakció/main1

dr. gernika 2011.08.31. 12:36:03

@michaela77: Jaigen, eleinte én is magándokihoz jártam rengeteg pénzért, aztán elkezdett körzetiként is rendelni, gyorsan átnyargaltam oda. :D De ő nem vette bele magánként sem a hpv-t a citológiába. :(

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.31. 12:37:09

@Frigyesur: Elektronikus zenét? Buddy Holly elektromos gitárja is mehet a levesbe? :-)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.08.31. 12:38:00

@michaela77: Nem állok mindenben a párján, mert én hiszek a homeopátiában is (nekem bevált), ő meg élből elutasítja. :D

Muha 2011.08.31. 12:38:10

Ugy stresszelek, hogy kibe leszek ma szerelmes, hogy mindjart bekapok ket claritinet.

cyd 2011.08.31. 12:38:12

@Nard: Az nem szerencse. Tudás. Fasznak szerénykecc :)

michaela77 2011.08.31. 12:38:50

@gernika: 16 évesen vizsgált tb-s doki, olyan durván, hogy utána soha többé nem mertem olyan helyre menni.
Aztán mostanában már túlzásnak tartom a pesti árakat, így gondoltam megpróbálom mégis a tbset. Felhívtam, hogy mikor mehetnék, tudtak volna időpontot adni egy hónap múlvára. Hát bazze... És ha valami bajom van, mi a francot csinálok egy hónapig? Meg ha csak gyógyszer kell, akkor is egy hónappal előre szólok? Kapják be.

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 12:39:43

@Ibrahim a tevehajcsár: Nem latom be, hogy az alacsony HDL- szintre valo hajlamnak mi koze van az idegrendszerhez. Ezt lehet mentalisan novelni is?

Az a helyzet, hogy ti nem ertitek, hogy az okok oltari elkenese az agyat meghatarozonak tartani mindenben.

Amugy kotozkodjek? Az elzarodas megszuntetese pont nem tuneti kezeles. Vszeg az erszukeletre es az erelmeszesedesre gondolsz. Na kerlek, ennek se (csak) lelki okai vannak. Mert te erre helyeseltel:
"A betegségek mögött saját meggyőződésem szerint az agyunk áll."

michaela77 2011.08.31. 12:39:57

@Bundabandi: én mindig is éreztem, hogy nem vagy teljesen elveszett ember:)
Télleg, amúgy mizu, teljesen happy vagy már?

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 12:41:53

@Nathan D'Xantine: Vszeg ennyi ido kene, hogy sok eves kockasagot behozzak. :D Meg valoszinubb, hogy sosem erem el a 85os szintet.

Buddy Hollyt nem ismerem.

cyd 2011.08.31. 12:42:56

@Frigyesur: Szeretnék hozzájárulni ehhez a kezdeményezésedhez
www.youtube.com/watch?v=1NF2Y5gmtf0

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 12:43:08

@Nathan D'Xantine: :DDD
Le kene kotozni Nardot, es kotelezni, hogy ezt hallgassa 1 oraig. Menten jobban ereznem magam :D

Szöszi 28 2011.08.31. 12:45:23

@michaela77: A gyógyszer íratáshoz nem szükséges időpontot kérni, odamész, leülsz, max. félórán belül bejutsz:) (amennyiben a fogamzásgátlóra gondoltál)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 12:46:54

@cyd: Ugy erzem az uriemberek elott nagy lehetosegek allnak. :D

Szöszi 28 2011.08.31. 12:48:40

@Muha: Inkább kettőt. Vagy hármat:)

cyd 2011.08.31. 12:48:50

@Frigyesur: Van albumuk, koncerteznek. Szerintem zseniális. Remélem a most lerombolandó stadion utódjában is láthatjuk őket egyszer :)

michaela77 2011.08.31. 12:48:59

@Kata1987: ja, az úgy jó. De ha nem jársz magándokihoz, akkor elég pofátlanság "bekéredzkedni" amikor bajod van, mert a tbs doki csak egy hónap múlva fogad..:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 12:50:28

@cyd:

Szeretem én is így beállítani ezt, de ezt tényleg csak bemákoltam :)

@Kool Kitty Kat:

Én sem vittem haza a problémát, kisírtam magam hazafelé a metrón meg a héven. Másnap kezdődött elölről.

@Frigyesur:

Szerintem is a sok kézmosástól és fertőtlenítőelefánt túladagolástól gyulladt be a füle! :) Angol tudósok szerint is így van.

Ja és 20 év múlva sem nyomod le a karakterem WoWban! :) Még Kitty sem tud. :)

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.31. 12:50:44

@michaela77: Miért lenne pofátlanság? Fizetsz nem?

Muha 2011.08.31. 12:51:08

@Kata1987: Most mar ezen is stresszelhetek, hogy mennyi legyen az annyi.
:)

cyd 2011.08.31. 12:51:34

@Frigyesur: Vagy itt egy másik formáció, bár ebben már benne van az elhagyás is :(
www.youtube.com/watch?v=qUZppD_Zd0s

Szöszi 28 2011.08.31. 12:53:42

@Muha: Az előbb még minden király volt. Akkor maradjon is az:D Bár azon én is stresszelnék a helyedben, hogy lehet, hogy a 100 kilós, 60 éves Mari nénibe zúgok bele:D

SciNu 2011.08.31. 12:57:52

@Dr. Jula Watson: Kedvezményes csomag van vajon? Esetleg 3 vizsgálatot kér a 4. ingyen van? :D Amúgy lehet csináltatok majd egyet. Hátha valami lappangó szar van bennem.

Muha 2011.08.31. 13:00:12

@Kata1987: Most is minden kiraly! Tok kiraly hogy mar erzem a pillangokat a pocimban. :)

dr. gernika 2011.08.31. 13:00:25

@michaela77: Naná, tiszta irigy voltam, mikor hazaértem és mondta Nard, hogy az előbb rengett a föld. Először azt hittem, csak viccelt.
Jaigen, a család őt is jánoskázta, mert az apja volt a János. :D Nahát érthető, mennyire nem jött a számra.

@Virgo1975: Nekem egy időben úgy besűrűsödtek az Attilák, hogy ha a barátnőimnek megemlítem az egyiket, én is a vezetéknevét használom. Igaz,aktuálisan nem...

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Attól még, hogy méhnyakrákod nem lehet, a prosztatád beszophatja. Menjél csak szépen, vetess róla kenetet. :D

@Nathan D'Xantine: LOL

Dr. Jula Watson 2011.08.31. 13:01:04

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Kedvezményes persze. A doki neked kedvez, ha épp hajlandó megvizsgálni :D

cyd 2011.08.31. 13:01:42

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Erre nem kell vizsgálat. Ingyen is segítek. Tegyél ki tejet a napra pár hétig, majd idd meg, egyél hozzá paradicsomot, meg joghurt. Hidd el, minden lappangó szar kijön belőled.
Szívesen.

Szöszi 28 2011.08.31. 13:05:54

@Muha: És, hogy fog zajlani? Meglátsz az utcán valakit, beleszeretsz és leszólítod?:)

SciNu 2011.08.31. 13:06:50

@gernika: És ott tűkkel fognak szurkálni? :S

@Dr. Jula Watson: Meg ha még marad egyáltalán az országban doki :D

@cyd: Ettől még az is kijön ami nem lappang :D

Kham 2011.08.31. 13:08:14

@Frigyesur: Ojj, de rég hallottam már ezt a dalt: a lassúzós kutyaszám a Házibuliból:) Kicsit elszontyolodtam, hogy igazából nem azt éneklik benne, hogy "vaú-vaú-vavavaúúúúú" hanem, hogy "When you smile your eyes show your heart"...ennek semmi értelme, pláne hogy egy rendes vonítás mögé annyi mindent el lehet képzelni. Például, hogy Sophie Marceu befordul a sarkon és azt mondja: "Bonjour Möszjő Délceg Lovag, végeztem a sajtszagú bajuszviaszoló francia félhomár férfiutánzatokkal, csak te kellesz":)

dr. gernika 2011.08.31. 13:09:14

@Kool Kitty Kat: :DDDD
@Dr. Jula Watson: Ha Harry Potter lennél, pontosan tudnád, hogy azt már régesrégen megsemmisítették. :)
@cyd: Én is ezt mondtam neki.
@michaela77: Mióta nem szedek gyógyszert, nagyon lazán veszem a turkáltatást. Sztem a citológia is esedékes lenne már egy fél éve...
@Frigyesur: Múlt Karácsonykor Bereczki-Szinetár duettet nyomattam neki. :DDD

Szöszi 28 2011.08.31. 13:09:28

@Nard:

http://renykepeslap.kepeslap.com/Kapd%20be!!_IMAGEshow.asp?imageid=242673

:)

Virgo1975 2011.08.31. 13:11:44

@gernika: Zita nevű barátnőmet apukája Katizni szokta:) mert csak:)

Muha 2011.08.31. 13:12:00

@Kata1987: Meg nem tudom. Majd a sors keze fogja a kezem es vezet majd

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 13:12:23

@gernika:

"Múlt Karácsonykor Bereczki-Szinetár duettet nyomattam neki. "

Ja. Lelketlen voltál már akkoris. Más országokban ezzel vallatnak. :)

@Kata1987:

Csak szeretnéd. :)

dr. gernika 2011.08.31. 13:13:15

@Kata1987: TE hova jársz dokihoz?
@Nard: LOOOOOL
@SciNuBob -I hear you, mon!-: Az a biopszia. Itt csak csokinyúl lesz, meg ha van igazság a földön, akkor a kenetlevételhez téged is hurkapálcával fognak megabuzálni.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.31. 13:13:27

@cyd: Pár hét után nem tudja meginni...
Max kanalazni.

Dr. Jula Watson 2011.08.31. 13:14:07

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Marad, mert idejönnek az arabok.

@gernika: azt csak hiszitek! Jól eldugtam! :DDD

dr. gernika 2011.08.31. 13:14:51

@Nard: Rajtad meg nem volt nikotintapasz. Te nyertél.

Szöszi 28 2011.08.31. 13:16:01

@gernika: II. kerület, Kapás utcai Rendelő Intézet, találtam ott egy nagyon szimpatikus nődokit. Kifejezetten rászoktatták az embereket, hogy ne időpontra menjenek, ha nincs panasz, így sokkal gyorsabban haladnak és több embert látnak el.

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 13:18:36

@cyd: Szerintem nem egyedul remenykedsz.

@Nathan D'Xantine: :))

@Nard: Persze. Osszes bajat az eletben en okozom :D

Vszeg azert sem, mert nem hiszem, hogy valaha jatszom vele. En az Eye of the Beholder 2-vel akarom nyomni. Meg egyszer meg vegigcsinalnam a Day of the tentaclet :D

@Kool Kitty Kat: Akkor majd hivlak. De ovatosan. A ful-orr-geszek szadistak. En mondom.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.31. 13:18:54

@gernika: Mindegy is! Nyissuk fel a beteget, hogy tudjon mit mutatni a kamera!

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 13:23:23

@cyd: Na jo, te akartad. Egy meltan hires fiucsapat:
www.youtube.com/watch?v=PkCMBu-zt_o
es
www.youtube.com/watch?v=lLhN3CCDxl4

Nem tudom eldonteni melyik a kiralyabb. Ez elso erzelmesebb, de a masodik klippje komolyabb.

@Nard: :DDD

@gernika: Es beszallt az eneklesbe? :D

cyd 2011.08.31. 13:23:34

@gernika: Soha nem lupus.
@Frigyesur: Koncertjük lesz szóljak? Már a stadionon kívüli is érdekel? :)

SciNu 2011.08.31. 13:27:13

@gernika: Csokinyúl? Hurkapálca? Höhh? Nem vagyok otthon ilyesmiben, nem tudom hogy mik lennének ezek. Orvost akkor látok általában ha eltörik a csontom.

@Dr. Jula Watson: Na még az hiányzik vagy pár indiai. :D

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 13:27:47

@Kham: Na igen, az sor, roppant megteveszto. Elkepzelesem nem volt, hogy mi az a 'I súú jo hart', de olyan eroteljesen hangzott, hogy megnyert maganak. Aztan az ember tanul idegennyelvet, es teljesen tonkreteszi a varazst. Nem szabad.

Muha 2011.08.31. 13:31:36

@Kata1987: En magan nogyogyaszhoz jarok itt budan. Nagyon cukik es kedvesek. :)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 13:32:21

@cyd: Nanahogy. Megyek elso sorba csapolni.

Szöszi 28 2011.08.31. 13:34:37

@Muha: És nem lepődött meg a dokid, amikor felfeküdtél a vizsgáló asztalra?:)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 13:37:28

Ooo, szinte elfelejtettem ezt a ferfiistent.
www.youtube.com/watch?v=iFa6I9KN63Q
It can happen to..
Anyone of us, anyone you think of
Anyone can fall
Anyone can hurt someone they love
Hearts will break
’cause I made a stupid mistake
It can happen to..
Anyone of us, say you will forgive me

Reg hallottuk mar, de meg mindig szeretjuk.

dr. gernika 2011.08.31. 13:38:08

@Kata1987: Köszi. Nő még nem nyúlt belém, fura lesz.
@Nathan D'Xantine: :D
@Frigyesur: Dehogy. Olyanokat szólogatott be nekem a szeretet szent ünnepén, amikkel sokezercsilliárd potenciálist is el lehetne innen űzni.
:)
@cyd: Egyszer volt. :)

Muha 2011.08.31. 13:38:49

@Kata1987: De. Elamult es bamult hogy vannak meg szuz lanyok.
Evvan. Nekem meg fontos a szuzesseg. :)

Szöszi 28 2011.08.31. 13:42:05

@gernika: Mármint a nődokit úgy értettem, hogy nőgyógyász:) Férfi a dokim:) Ha további infóra is szükséged van, szólj, és mondom szívesen. Név, mikor rendel, stb. :)

gfjfhj467676768 2011.08.31. 13:42:43

@Nard: "Régebben stresszes helyen melóztam. Sírógörcsöm is volt. NEKEM BAZMEG!"

Ebből láccik ki puhány ki kemény. Voltam már éhezés küszöbén, néztem végig közeli rokon halálát, voltak durva, megnyomorító szakításaim, de nyugtatót sose szedtem. Van aki puding, van aki nem :). Ezért nyílt ki a csipád mióta nem vagy egyedül, és ezért nem hiteles :D

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 13:43:16

Egy kicsit vidamababb, mert kezd leulni a hangulat (marmint az enyem, mert a tietek nem erdekel :)))

www.youtube.com/watch?v=Zv85y08aA2w
Imagine me and you, I do
I think about you day and night, it's only right
To think about the girl you love and hold her tight
So happy together

Ibrahim a tevehajcsár 2011.08.31. 13:46:24

@Frigyesur: Erre még megpróbálok válaszolni, de aztán most már tényleg húzok.
"Nem latom be, hogy az alacsony HDL- szintre valo hajlamnak mi koze van az idegrendszerhez. Ezt lehet mentalisan novelni is?"
Ja bocsi, azt hittem nem óvodás szinten beszélgetünk. Arra ugye nem gondoltál, hogy mikor azt írtam leülsz a sarokba és elgondolkodsz az életeden, akkor nem arra célzok, hogy erősen koncentrálsz és attól megváltozik valamely biológiai funkciód? Mindössze azt értettem alatta, hogy ha átgondolod, hogy mi nem "gömbölyű" (pl. az életmódodban, a táplálkozásodban), akkor azon változtatva javíthatsz az egészségi állapotodon (is). Pl. nekem volt magas koleszterinszintem egy időben, és most nincs, pedig nem szedtem semmiféle gyógyszert rá.
"Na kerlek, ennek se (csak) lelki okai vannak. Mert te erre helyeseltel:
"A betegségek mögött saját meggyőződésem szerint az agyunk áll."

Ha visszaolvasod a kommentemet, én nem azt írtam, hogy ez minden betegség esetében az egyedüli üdvözítő megoldás, hanem azt, hogy gyakran az is segítene, ha a páciens leülne és átgondolná az életét.

Amikor pedig a "lámaorvosokról" írtam, akkor épp a kiváltó okok fontosságát, illetve azok megszüntetését próbáltam hangsúlyozni. Tényleg sajnálom, hogy nem ment át.

"Amugy kotozkodjek? Az elzarodas megszuntetese pont nem tuneti kezeles. Vszeg az erszukeletre es az erelmeszesedesre gondolsz"

Koszorúér műtét: tehát nem tüneti kezelés, mert a műtét megszünteti az elzáródást kiváltó okot ugye, így kell érteni amit írtál? Csak, hogy én is értetlenkedjek egy kicsit.

Tényleg sajnálom, de akkor ebben a témakörben nem fogunk egyetérteni. Hozzáteszem, nem vagyok orvos, tehát a véleményem egy laikus véleménye (még akkor is, ha a baráti, illetve ismerősi körömben van szívsebész is, meg orvosprofesszor is, aki a Semmelweissen tanít többek között távol-keleti orvoslást.).

cyd 2011.08.31. 13:46:52

@Nathan D'Xantine: Jaja. Sebészek dumája: "Ha tudni akarom mi van a szekrényben, akkor nem átvilágítom, meg kopogtatom, hanem kinyitom."

dr. gernika 2011.08.31. 13:46:55

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Hát pedig ha prosztatavizsgálatra mész, készülj fel lélekben mindenre. :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 13:51:35

@gfjfhj467676768:

Mindenkinek a maga nyomora a legnagyobb, nem akarok überelni senkit. Régebben is nagy arcom volt. Most se kicsi.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 13:53:03

@Kool Kitty Kat:

Ez jóféle zene, Aretha Franklint szeretem :)

gfjfhj467676768 2011.08.31. 13:54:13

@Nard: nem is tudsz. Ilyen kis szarokon kibuksz, nyilván nem is tudsz. Azért ekkora arcod nem volt, de nincs veled gond csak tudni kell a helyén kezelni ;)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 13:54:30

Es ez egy jo sorozat, es ez egy jo zene. Telleg szep es kesz.

www.youtube.com/watch?v=TQ9jIjGFfsg
I never could have seen
Never could have seen this coming

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.31. 13:57:05

@gyvy: Elmebetegek... :-D

Az L.A Woman-jük mondjuk nagyot zúz...

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 13:57:32

@gernika: Pl. 'Hogy hullajtana ki osszes szoret a csillamponid!' :DDD

@Kool Kitty Kat: :)) Tenyleg, nem meleg kicsit, sem :D
Nem kell ugy sietni, 5 percnyire van. :)

@Nathan D'Xantine: AAAAAAAAA! Tobb, mint 10 ev alatt sem sikerult tuljutni a sokkon, amit a Leningrad Cowboys menni Amerika okozott :D

Burgenlandi opelos 2011.08.31. 13:57:41

"titokzatos Mr. Hejjespasee, aki ritkán szól, csak akkor, ha lényegi mondanivalója van." - azaz buta mint a tök, társaságban inkább meg se szólaljon, üljön és mosolyogjon, dísznek jó lesz. Mi lehet a lényegi mondanivaló? "gyere szopjáá."
25 évesen nekem is volt saját lakásom, elég szépen berendeztem magamnak.
Meg volt kezem-lábam, nem voltam szemüveges, lényegesen magasabb voltam az átlagnál.
De a nők nem jöttek, kénytelen voltam kiverni magamnak, szabadidőmben hangosan hallgattam a zenét, depresszió ellen ittam mint a gödény.

Hurri Kán 2011.08.31. 13:58:12

@Nathan D'Xantine:
Nem csak az...;)
Idei koncertjük sajnos kimarad...

Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2011.08.31. 13:59:06

@Frigyesur: Igen, de azt mondták hogy bár időpontom van be kell jelentkezni a gépen:p
Nem is értem...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.31. 13:59:22

@gyvy: Nekem is. Úgy tűnik. Nagy a kavar a hónappal...

Kham 2011.08.31. 14:00:51

@Frigyesur: Ez pontosan így van, sok verejték árán megtanulsz angolul, hogy megtudd mi történt Don Kamizi-vel, aztán kiderül hogy nem is szerepel a szövegben igazándiból:)
www.youtube.com/watch?v=NR3UuJVU4cU

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 14:01:18

@gfjfhj467676768:

Nem volt kis szar, de minek magyarázom? Teljesen más helyzet a kettő, az egyik munkahelyi túlterhelés a másik meg magánéleti. Ja akkoriban a magánéletem is jó szar volt. Dehogynem régebben még nagyobb arcom volt, más kérdés, hogy itt nem mutattam.

SciNu 2011.08.31. 14:01:52

@gernika: Hehh én meg felkészültem, hogy vesznek vért vagy ilyesmi oszt azt kielemzik. Sajnos véradáson nem nézik a hpv-t. Pedig akkor ingyen szűrés + csoki is lenne :D

Szöszi 28 2011.08.31. 14:04:27

@Nard: Akkor idegelt ki otthon a gonosz szőke?:D

cyd 2011.08.31. 14:05:40

@cyd: őőő vérszívók, valaki összekeverte a gombokat a billentyűmön

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.08.31. 14:06:32

@gyvy: Csak naptárazási kuszaság... Túl sok minden torlódott össze.

dr. gernika 2011.08.31. 14:06:49

@Frigyesur: Aha, jó lett volna. :)
@gfjfhj467676768: Neked a régebben az a 3 évvel ezelőtti önostorozós korszaka. Azért annál hamarabb született és lett felnőtt, és akár hiszed, akár nem, vele is történtek dolgok. Én spec örülök, hogy most nem olyan, mint amilyennek te megismerted, a falra másznék tőle.

dr. gernika 2011.08.31. 14:09:03

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Véradáson van ingyencsoki??? Bazz, nekem csak annyit mondtak a múltkor, hogy fogyni lehet vele. Hol van ilyen a 13 kerben???

gfjfhj467676768 2011.08.31. 14:10:43

@Nard: tényleg értelmetlen a kinek nagyobb a nyomora versenyt elindítani. A stresszhelyzetek olyan széles spektrumában szereztem több éves-évtizedes tapasztalatokat, hogy ha nagyjából igazak a régen orvosok által terjesztett stressz-betegség összefüggések akkor nekem már nem sok időm van hátra :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 14:12:02

@gfjfhj467676768:

Én már őszülök...

@gernika:

Menj be a polgihivatalba, felszállsz a villamosra a Lehel téren és elmégy asszem a Béke térig :)

Hurri Kán 2011.08.31. 14:13:14

@Nathan D'Xantine:
Annál nagyobb baj ne legyen. :)

@Bundabandi:
Mesélj. Állnak sorba az UFO-k? ;)

gfjfhj467676768 2011.08.31. 14:13:39

@gfjfhj467676768: (azért fogalmaztam ennyire körülményesen, mert van itt nekünk egy pszichneurimmunban biSztos kurva jártas orvosunk, ne kezdjen el okoskodni :D)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 14:14:08

@cyd: Ooo, mindig ledobbenek ennek a pasinak eszmeletlen mely hangjan, nagyon bejovos.

Nem tudom mi van a finneknel, de a csitrirock kategorias dalban is ez a masik pasi is auuu:
www.youtube.com/watch?v=BcoKpImRjVw
Ella estera bien aqui en mis brazos tan enamorada :DDD

dr. gernika 2011.08.31. 14:16:05

@Nard: Hát ott már voltam, de ne mondd már, hogy ott lehet vért adni.

cyd 2011.08.31. 14:16:21

@Nard: Igen Béke tér.

@gernika:
2011.09.07
14:00-18:00
WESTEND - Véradókamion
1131. Váci út 1-3.

2011.09.08
10:00-16:00
AXA Magyarország
1138. Váci út 135-139.

2011.09.13
10:00-14:00
Lakossági véradás XIII. ker. VK.
1134. Váci út 67.

2011.09.20
14:00-18:00
WESTEND - Véradóbusz
1131. Váci út 1-3

2011.09.22
09:00-13:00
Önkormányzat
1131. Béke tér 1.

2011.09.23
12:00-18:00
DUNA Plaza
1138. Váci út 178.

cyd 2011.08.31. 14:18:21

@Nard: @gernika: Ja és üdv a kerületemben :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.08.31. 14:18:51

@gyvy: ááá dehogy, csak egy....az sem ufo :D

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 14:19:50

@Kham: Uhh, ez kemeny lehetett. En ezzel a dallal mentem keresztul ezen:
www.youtube.com/watch?v=e7H-63vMo9A
Szerettem volna tobbet megtudni Annierol, hogy mi is van benne, aztan megtudtam, hogy semmi se. :(

cyd 2011.08.31. 14:20:51

@Frigyesur: A beszédhangja is ilyen? Azért van némi sejtésem, hogy ez csak manír, de attól még jó :)

dr. gernika 2011.08.31. 14:20:56

@cyd: Köszi. Nem is tudtam, hogy a tiéd a kerület. Ugye nem szedsz védelmi pénzt?

Ezt találtam gyerekek:
A véradás menete:

Ön megadja személyi adatait a nyilvántartáshoz, kitölt egy kérdőívet egészségügyi állapotáról. Az adatfelvételhez a személyi igazolványra és TAJ kártyára feltétlenül szükség van. (Figyelem! Csak az eredeti TAJ-kártya fogadható el, fénymásolat nem!)
Külföldi állampolgár esetén útlevél és magyar TAJ kártya szükséges (Figyelem! Csak az eredeti TAJ-kártya fogadható el, fénymásolat nem!).
Elfogyaszt egy-két pohár teát, hogy a leadandó folyadékot előre pótolja szerveztében.
Laboratóriumi és orvosi kivizsgálás következik.
Kényelmesen elhelyezkedik a vérvételi ágyon. A steril vérvételi zsákba 5 perc alatt leveszik a vért. Még 5 perc pihenő!

Ebben szó sincs csokiról :(((

SciNu 2011.08.31. 14:22:11

@gernika: Én a Karolina útiba mentem párszor. Ott valami fehér csomagolású balaton szeletet meg ásványvizet adnak. Szegeden viszont 4 csokit 2 kisdobozos üdítőt meg nápolyit adtak 1 véradásért (vagy sört + szendvicset)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 14:23:31

@cyd: Ez engem is erdekelt, es ugy remlik riportokbol, hogy igen. Akinel ez megteveszto, az o, nala ugy remlik, hogy eleg magas:
www.youtube.com/watch?v=iAP9AF6DCu4

Muha 2011.08.31. 14:24:16

Nekem kokot adjanak a veremert. Olyan van?

gfjfhj467676768 2011.08.31. 14:25:22

@Muha: divatvámpírok között igen.

Hurri Kán 2011.08.31. 14:25:55

@Bundabandi:
Mindegy, ne válogass, kezdetnek jó lesz. :D

Muha 2011.08.31. 14:26:10

@gfjfhj467676768: De ott aidset is adnak, nem? Mert az nem kene.

Hurri Kán 2011.08.31. 14:26:57

@Muha:
Van. Csak cserébe 4 liter vért kell adni. :D

gfjfhj467676768 2011.08.31. 14:27:09

@Muha: ha te veszed le akkor nem. A tű meg megvehető :D

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 14:28:06

@Ibrahim a tevehajcsár: Ez jo hosszu volt, pedig a lenyeg osszesuritheto.

Segitek: kifiguraztalak. Mert hoztam egy peldat, amit az altalad szakertonek titulalt holgy total nyakatekerten kimagyarazott, belemgyarazott. De az egesz onnan indult, hogy mi a kulonbseg a nyugtato es a fajdalomcsillapito szedese kozott. Hat oriasi.

Aszem a sok tavol-keleti cucc kozott elveszett a lenyeg. :)

Szöszi 28 2011.08.31. 14:28:14

@Muha: Pedig az lenne az igazi szenzáció. Kokózó, aids-es szűzlány:)

ketroot 2011.08.31. 14:28:30

@Dövan:

Lehet kissé konzervatív vagyok, DE ha egy hét után megdugatja magát egy random hejjjespasival, utána ne csodálkozzon.

Szerinted egy normál kapcsolat elején (vagyis, aki abban gondolkodik), mennyi időnek kell eltelnie? Komolyan kérdem.

Muha 2011.08.31. 14:28:36

@gyvy: Adnal kolcson nekem?

Hurri Kán 2011.08.31. 14:29:41

@Muha:
Természetesen. Akár vért, akár kokót. Melyik kell?

Muha 2011.08.31. 14:29:59

@gfjfhj467676768: Nem tudom levenni mert nem birom a vert

gfjfhj467676768 2011.08.31. 14:31:33

@Muha: Frigyes majd segít. Az apád vagy mi!

SciNu 2011.08.31. 14:31:35

@gernika: A csokit a vércukor miatt adják. Itt a cukor a teában van benne. Gondolom a szádat is összeragasztja olyan cukros tea lenne.
www.ovsz.hu/hu/

Muha 2011.08.31. 14:31:45

@Kata1987: Muha mar igy is szenzacio

Muha 2011.08.31. 14:33:36

@gyvy: A ver csak a kokohoz kellett volna, ha van koko, nem kelll a ver

Muha 2011.08.31. 14:34:20

@gfjfhj467676768: O meg a hajam szalat sem gorbitene meg, nem hogy a veremet ontsa

Hurri Kán 2011.08.31. 14:35:26

@Muha:
Bekeverve már nem is jó? :D

Muha 2011.08.31. 14:35:52

@Nathan D'Xantine: A kokot nem birom mert bokszol! :)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 14:36:18

Szerelem szerda van:

www.youtube.com/watch?v=N_Qt2lZ2qXE
It's my heart you're stealing
It's my heart you take
It's my heart you're dealing with
And it's my heart you'll break

Muha 2011.08.31. 14:38:02

@gyvy: Verrel? Fuuj. Tilos verz fogyasztani, nem tuttad? Te buta. :)

Muha 2011.08.31. 14:38:50

@Frigyesur: Juj de jol all neked a szerelem szerdazas :)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 14:42:48

@Muha: Ezt pedig a kis Muhanak kuldom a kovetkezo uzenettel:
"I'll the rock you can build on...
I'll be the wall that protect you,
from the wind and the rain,
from a hurt and pain."
www.youtube.com/watch?v=vsPogW0-x3U

Azt hiszem magyaraznom sem kell. :*

Hurri Kán 2011.08.31. 14:45:12

@Muha:
Hát B+ kokómat és véremet ajánlom neked, ha ez nem elég, mi kell még? :D

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 14:45:57

@Muha: Vszeg ecceri alkalom az eletben.

michaela77 2011.08.31. 14:46:46

@Kata1987: én is pont oda akartam menni, csak én a nő nődokihoz, és jövő héten tudtak volna elkezdeni időpontot adni egy hónappal későbbre. Ez nyár elején volt. Ki az a doki, akihez így lehet menni?

Szöszi 28 2011.08.31. 14:52:49

@michaela77: Nekem még sose volt ilyen bajom ott. Az egyetlen kellemetlenség akkor ért, amikor a dokim hónapokig nem volt, mert beteg lett. De gyógyszert akkor is simán írt a többi orvos, és elláttak volna, ha bajom van. Amúgy...Azt javaslom mondd, hogy csak gyógyszert jöttél íratni a beteg felvételen, és amikor behívnak, mondd a panaszodat a dokinak:D

dr. gernika 2011.08.31. 14:57:24

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Az nekem messze van.
@gfjfhj467676768: Múltkor azt mondták, fogyaszt. Mámeg kiderült, hogy csokit is adnak érte. Tiszta haszon.

@ketroot: Dövantól ne kérdezz komolyat.

dr. gernika 2011.08.31. 15:05:18

@SciNuBob -I hear you, mon!-: "(0,5 l Borsodi búzasör, egy pár virsli, zsemlével, mustárral, bukta vagy sósperec és egy tábla Tibi csokoládé)" Igaz ez már lejárt, de olyan opció nem volt, hogy perec helyett KÉT tábla csoki? :)
@Frigyesur: Elindítottam a klipet nyitott ablaknál jó hangosan, egyrészt azt kell megállapítanom,hogy a fickó profi rúdtáncos, másrészt hogy 2:42-től nem szomszéd-és munkahelybarát...

cyd 2011.08.31. 15:09:33

@gernika: Ne éld bele magad. Tuti tejcsoki :)

dr. gernika 2011.08.31. 15:11:34

@cyd: Hátha adnak étcsokit, ha megtudják, hogy 0-ás vérem van...

michaela77 2011.08.31. 15:20:35

@Kata1987: írtam neked emilt, elvileg:)

michaela77 2011.08.31. 15:23:02

@gernika: van annyi csoki vagy bármi, amiért hagyod, hogy megszúrjanak?:)
Tavaly vettek tőlem vért, a párom talán életében először vasárnap nálam aludt, mert látta mennyire rettegek, és hétfőn eljött velem. Próbált nagyon szóval tartani, utólag elmondta, nagyon félt, hogy elájulok, mert nem néztem ki jól:)
Bent mindenkitől ülve vettek vért, engem fektettek, és vérvétel után is pihentettek egy ideig, mire ki mertek engedni falfehéren:D

Black.Sheep 2011.08.31. 15:28:29

@gernika: lejárt? Szombaton lesz :)
Lehet én is odaérek. Na, hányan leszünk? Borsodi búzát úgysem ittam még.

(Amúgy a 0-ás vércsoport nem is olyan rikta, talán az AB az "egzotikus")

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 15:28:39

@michaela77:

Én konkrétan elájultam vérvételen (nem véradáson!). Nem bírom látni a saját vérem. Másét elnézem meg minden, csak a sajátomat nem. :) Apám is akkor volt, mellettem levő ágyon feküdt, megtudtam kitől örököltem ezt. :)

Szöszi 28 2011.08.31. 15:29:03

@michaela77: Valóban, már válaszoltam is:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 15:33:30

@Black.Sheep:

B- az egzotikus. AB a leggyakoribb. :) 0-s nem túl gyakori, de nem ritka.

Black.Sheep 2011.08.31. 15:43:42

@Nard: Nemáá, enyém B+, sosem hívtak be külön, regisztrált véradó vagyok.

" Hazánkban az "A" vércsoport a leggyakoribb (44%), majd ez követi a "0" 32%-al, végül pedig a "B" következik 16%-al és az "AB" gyakorisága mindössze 8%. "

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 15:43:43

@Nard: Ezt honnan veszed??? :S AB-s a legritkabb. Aszem az A a leggyakoribb, de a 0as is gyakori.

Caddy 2011.08.31. 15:44:39

Véradáson vércsoki, vérjegy van. Régen volt vérsör. Ma már ez sem a régi. :)
Én vérem gyönyörű, oda vagyok érte. :D

Poszthoz egy kis on: Kicsit nekem ilyen megbántott azért is ő húzza a rövidebbet hangulata volt a posztnak. Egy hét és volt benne jó szex??? Miért kell akkor nyivákolni. Ennyi volt benne és kész.

SciNu 2011.08.31. 15:44:48

@gernika: Megpróbálhatod elbartelezni egy másik véradóval, hátha elég vért vesztett hozzá :D

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 15:45:10

@gernika: Azt a reszt nem tudom ertelmezni, hogy kerult bele. :S

michaela77 2011.08.31. 15:46:00

@Nard: nem csodálom, mondom, én is fekve bírtam.
Én sem bírom látni a vért, másrészt irtózatosan félek a tűtől (hat éves koromból maradt kórházi élmény), harmadrészt sosem találják el a vénámat.
Beszúrják, és kotorásznak. Volt amelyik nővér azt mondta, hogy gondoljak arra, hogy csak csiklandoznak... Hát azért az rohadtul nem ilyen érzés...

Tesóm egyszer ilyen mindenféle vizsgálaton volt, vérvétel után küldték rögtön szemészetre, leültették, kérdezték mit lát, mire aszonta leginkább semmit és azt hiszi most elájul:D Úgy kapták el:)))

SciNu 2011.08.31. 15:46:25

@Black.Sheep: A negatívság úgy vettem észre mérvadóbb. Én A- vagyok mégis már többször is hívtak be, hogy kellene vért adnom.

Black.Sheep 2011.08.31. 15:47:05

@Black.Sheep: Jaj, a link.
www.hazipatika.com/articles/A_vertranszfuzio?aid=20081219125335

Az mondjuk tényleg érdekes, hogy az indiánok kvázi 100%-ban 0-ások.

SciNu 2011.08.31. 15:48:58

Na akkor én is valami zenét:
Eric Prydz - Call on me
www.youtube.com/watch?v=L_fCqg92qks
Ezt sem a zene tette emlékezetessé :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 15:50:17

@michaela77:

A tűtől én is félek. :) Ezért sem lehettem soha kemény heroinista! :) Már tudom kontrollálni a dolgot, mármint nem ájulok be, hanem a nővérke melleit nézem inkább a tű helyett. :)

dr. gernika 2011.08.31. 15:51:37

@michaela77: Több mint tíz éve vettek tőlem vért, de akkor egy jó tizessel súlyban is kevesebb voltam, azaz pont a kritikus határon. Tök hősiesen viseltem, aztán lazán leültem oldalra a kötelező időre. Állandóan kérdezgettek, hogy jól vagyok-e, én meg nem értettem, miért aggódnak így. Aztán egyszer csak feltartottam a mutatóujjam, és aranyosan mosolyogva szóltam, hogy talán most mintha... kezdene... elsötétülni minden... azt az ugrálást körülöttem! :D visszafektettek és folyamatosan beszéltek hozzám, hogy NE CSUKJAM BE A SZEMEM!!! pedig olyan jó lett volna. :) szóval nem hagyták hogy elájuljak, így azt sem tudom, milyen az.
Már nem emlékszem, mit kaptam cserébe, talán virslit meg teát, de akkor azért mentem, mert lehetett lógni melóból.

@Black.Sheep:
ÚGy láttam, aug. 23. Akkor benéztem. Lehet, hogy nem ritka, de akkor is a 0-s a legnépszerűbb. :P

@Nard: Annyira nyomi vagy... ráadásul feküdtél közben? vagy ki kapott el? :)))

michaela77 2011.08.31. 15:51:48

@Nard: én filmen sem bírom nézni a tűszúrást.
Jó neked, de én bazze mit nézzek?:D A plafont szoktam, de attól még visít az agyamban, hogy tűűű, tűűűű, tűűűű:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.08.31. 15:52:49

Kankós lett? Na ez a Karma, drágáim.

michaela77 2011.08.31. 15:53:26

@gernika: :DD
Tőlem 16 évesen és tavaly. És garantálhatom, hogy soha többé:) Megállapítottak belőle egy csomó bajt, meg gondot, meg kórházba akartak fektetni:) Na én ugyan többet nem adok neki, hogy ijesztgessenek:D

michaela77 2011.08.31. 15:54:58

@gernika: ja, ez a dumálás szerintem előírás nekik. Mindenki üldögélt, én jeleztem, hogy rosszul szoktam lenni, sőt, már most, erre rögtön fektetett és dumált végig...:) Másoknak egy perc volt, én öt percig feküdtem és nem engedett felkelni, igyak vizet, pihenjek:)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 15:55:03

@gernika: Tenyleg nyomi. Vagy csak annyira torekeny viragszal, hogy az also hatart se erte el :D

Szöszi 28 2011.08.31. 15:55:21

@gernika: Ne is akard tudni:) Szar! Főleg, ha egyedül vagy a fürdőszobába és arccal előre bezuhansz a zuhanytálcába...Nem maradtál le semmi jóról:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.31. 15:55:37

@gernika:

Ja, figyelmeztettem, hogy ez előfordulhat! :) Feküdtem :)

dr. gernika 2011.08.31. 15:56:57

@SciNuBob -I hear you, mon!-: ÚGy érted, nyúljam le, amíg fellocsolják? :D
@michaela77: A sima vérvétel tényleg csak tűszúrás, ha profi nővérke csinálja. Ráadásul a miénk ismeri anyumat is szóval külön jófej. Ja meg jó vénám van. Csak oda nézni nem szabad, ha a sarkot fixírozom közben, akkor nem olyan gáz procedúra.
@Nard: Na tessék, ki mivel tereli a figyelmét...

dr. gernika 2011.08.31. 16:02:08

@michaela77: :)))
@Frigyesur: Hát, háromszor tényleg nem éri el az alsó határt. :D
@Kata1987: Reggel fekvőtámasz közben bevertem az orrom a padlóba. Annál rosszabb? :))
@Nard: És fektében elájul. Nyomiság netovábbja. :D

michaela77 2011.08.31. 16:04:50

@gernika: magyarul a gyenge karod nem bírta a kihívást?:DD
Nevetek ezen én, aki egyetlen egy normális fekvőtámaszt sem tudok megcsinálni:)

Black.Sheep 2011.08.31. 16:06:26

@michaela77: Lehet pl. telefont nyomogatni a másik kézzel. :)
Vagy ha voltál katona, akkor meg ugye nem is fáj, csak érzékeled a fájdalmat :)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 16:06:59

@gernika: :DDDD

En direkt neztem, ha szurtak, hogy lassam mit csinalnak. Engem viszont mindig le akartak fektetni utana, mert 'olyan sapadt' vagyok. Hiaba mondtam, hogy nem kell. Mondjuk engem gyerekkent sokat szurkaltak, volt amikor naponta.

cyd 2011.08.31. 16:08:57

Ennyi nyomit itt a tű/vérfóbiával :)

michaela77 2011.08.31. 16:10:15

@Black.Sheep: nyomogatni bármit is?:) Egyszer mondták amikor bennem volt a tű, hogy nem nagyon jön, pumpáljam a kezemmel. Én meg mondtam, hogy hát akkor ennyiből kell megoldani a vizsgálatot. El nem tudnám képzelni, hogy megmozdítom a karomat, amikor egy tű áll ki belőle, vagyis van benne:)
Természetesen voltam katona:)

cyd 2011.08.31. 16:11:03

@Frigyesur: Nekem is muszáj nézni, mert különben nem találom el a vénát :)

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 16:12:29

@cyd: Szornyu verveteles elmenyem az volt, amikor tobb embert hivtak be egyszerre, es felmeztelnre vetkozott egy olyan 'felisten', akit senki sem akar felso nelkul latni :( Ekkor egy picit rosszul lettem :D

Frigyesur (törölt) 2011.08.31. 16:14:25

@cyd: ?? :) Sztem mondhatnad, hogy felsz a vertol, igy inkabb masfele nezel :D

michaela77 2011.08.31. 16:19:46

@cyd: ja, így már értem néhány kommentedet:D

Black.Sheep 2011.08.31. 16:20:28

“One should never trust a woman who tells her real age.
A woman who would tell that would tell anything.”
— Oscar Wilde

ezt adta a Forbes oldalbetöltés közben :)

Black.Sheep 2011.08.31. 16:23:50

@michaela77: De nem is, mert 77-18, aaaz...az tényleg 18 :)

SciNu 2011.08.31. 16:31:06

@gernika: Ez a dzsungel törvénye is. A gyenge nem érdemli meg a csokit!

dr. gernika 2011.08.31. 16:32:57

@michaela77: :D Az már a harmincadik volt. :D
@Frigyesur: Én is szeretném nézni, de olyankor tényleg rosszul leszek. Szóval inkább nem. Annak viszont örülök, hogy NArd legalább más vérének látványát el tudja nézegetni. Nem lenne előnyös apás szülésnél, ha rázuhanna a hasamra. :S
@Black.Sheep: Imádom OW-t, egyik kedvenc emberem. :)

indapass90210 2011.08.31. 16:39:14

@ketroot: "Szerinted egy normál kapcsolat elején (vagyis, aki abban gondolkodik), mennyi időnek kell eltelnie? Komolyan kérdem."

Szerintem nem azon múlik, hogy mit tervez az ember. Biztos voltak olyanok, akik bebaszva, diszkó után egyből nyomtak egy menetet és sokáig együtt maradtak (akár örökre is).

Mindenesetre, ahogy én gondolom, hüjeség manapság hónapokig váratni a másikat, mert ha megvan az összhang, jó a szex, akkor akármi is lehet a kapcsolatból, ha pedig szar az ágyban, akkor úgysem lesz a kapcsolatból semmi hosszútávú, ha ez 3 hónap után derült ki.

indapass90210 2011.08.31. 16:46:11

@ketroot: "Szerinted egy normál kapcsolat elején (vagyis, aki abban gondolkodik), mennyi időnek kell eltelnie? Komolyan kérdem."

Szerintem nem azon múlik, hogy mit tervez az ember. Biztos voltak olyanok, akik bebaszva, diszkó után egyből nyomtak egy menetet és sokáig együtt maradtak (akár örökre is).

Mindenesetre, ahogy én gondolom, hüjeség manapság hónapokig váratni a másikat, mert ha megvan az összhang, jó a szex, akkor akármi is lehet a kapcsolatból, ha pedig szar az ágyban, akkor úgysem lesz a kapcsolatból semmi hosszútávú, akkor sem, ha ez 3 hónap után derült ki. (Esetleg olyannal, akinek még nem volt partnere és ezzel együtt viszonyítási alapja sem)

indapass90210 2011.08.31. 17:10:53

m.gbasz.m . bl.gm.t.rt!

2011.08.31. 17:25:25

Nagyon szomorú.... de legalább megkapta a magáét :))

indapass90210 2011.08.31. 17:27:06

@marantzinka: te figyu, ehhez a rondarandihoz átemeltétek a parom.hu meg a randivonal adatbázisát?

Joe69 2011.08.31. 17:33:59

Hát igen, álszent picssogás ez a poszt, és láthatóan a többség is így gondolja. Én is kb. hasonló jellegű életet élek, mint a posztbéli pasi, több projekt fut egymás mellett, aaztán van, amikor egyik-másik kiveri a hisztit, de nemigen zavar, mert a csajok ugyanezt játsszák vice versa, sőt..A döntő különbség az, amit már sokszor írtam: ha egy pasi meg akar szerezni egy csajt, az alaphelyzet az, hogy hazudni kell neki: csaktecsaktecsakte. A csaj bezzeg rinyálhat, hogy izé, még nincs felkészülve, meg még nincs lerendezve a másik pasi, meg kitalálhhat ezer idiótábbnál idiótább kifogást, ezt a pasinak le kell nyelnie az elején, mert ha olyan hülye, hogy sértődötten távozik, soha nem fog dugni.. Mert a csajszinak joga van nyíltan válogatni, mint a lóvásáron - a pasinak is, de ezt el kell hazudnia.

Azonkívül láttam én tömegével ilyen nyifáncás misszpicsákat 2 perc alatt megdőlni olyan bunkó barmok alatt, akikre még ránézni is szégyen lett volna egyébként. Nem olyan jó a kapás a "szolídan" viselkedő pasiknál. Azt elhiszem, hogy egy "hejjesspassee" ilyenkor izgalmas, mint ahogy egy visszafogott jó nő is az, mert azt hisszük, titka van,de egy ugyanez átlagosban már kurva unalmas.

dr. gernika 2011.08.31. 17:41:07

@Dövan: A francba, most miattad rákattintottam...
@Joe69: Te, igazából meg is érdemled, hogy nem találsz egy normális kapcsolatot.

michaela77 2011.08.31. 18:10:13

@cyd: vagyis ha te kommentelés közben vénába szúrod magad, úgy teljesen érthető, hogy néha nem ismered fel csodálatosságomat:D

michaela77 2011.08.31. 18:11:24

@gernika: ezt az apás szülés dolgot már neki is említetted?:) Vagy legalább a gyerekkel kapcsolatos terveket?:D

michaela77 2011.08.31. 18:15:24

@Joe69: vannak ám olyan emberek is, akik nem csak kefélést keresnek, meg abban sem a mennyiség számít nekik.
A te módszereddel az a baj, hogy az ilyen nőket is behülyíted. És mondhatjuk, hogy megérdemelték, ha bedőltek, de aki normális kapcsolatra vágyik, kénytelen bízni meg hinni a másikban, aki szerencsétlenségére éppen te vagy, aki bizony ilyenkor szüljél sünt:)

dr. gernika 2011.08.31. 18:15:49

@michaela77: Gondolod, két év alatt nem került szóba ilyesmi? Együtt se lennénk már, ha nem akarnánk gyereket, ezt ő mondta. Persze ez nem rövidtávú terv, hanem ilyen "majd egyszer". :)

michaela77 2011.08.31. 18:18:31

@gernika: igen, emlékszem arra a posztra, amiben a csajnak mindig majd egyszer volt, aztán meg egyszercsak én igazából nem is akarok, csak húztam az időt:DD
De nem, nem akarok gonosz lenni, csak az apás szülés részhez történő hozzáállás érdekelt volna:) Meg visszaolvastam ki mászhatott rá nardra, hogy ezt szóba hoztad, de úgy láttam senki:DD

Virgo1975 2011.08.31. 18:23:54

@Frigyesur: ásót visz a laci? mi ezt énekeltük. a don kamizi meg nekünk csonkamízi volt, meg azt mondja, hogy Ádzseszkó.

cyd 2011.08.31. 18:45:21

@michaela77: Azt ismerje fel a jónás, vagy jacob :P

michaela77 2011.08.31. 18:47:56

@cyd: kedves tőled, hogy megjegyezted:)

cyd 2011.08.31. 18:49:34

@michaela77: pedig úgy csináltam mintha vacilálnom kéne :P
bár erről a névről most már mindig a lost-os csóka fog eszembe jutni, meg hogy mekkora baromság volt végignézni :)

dr. gernika 2011.08.31. 18:49:45

@michaela77: Janem, csak így eszembe jutott, mert ott sok vér van. Ott akar lenni ő is, de a fejem mellől nem mozdulhat el!
(Itt lehet hogy nem, de privátban ma is téma volt a gyerek, meg a majdani szülői szerepek is, szóval ne aggódj emiatt, nem magamat ringatom illúziókba.)

michaela77 2011.08.31. 18:52:27

@cyd: na én abból hálistennek vagy 4-5 részt láttam és kész:)

@gernika: nem aggódtam egy pillanatig sem, örülök, hogy nagy az egyetértés:)

cyd 2011.08.31. 19:05:32

A Nagyúr mai zenei témájához még egy: www.youtube.com/watch?v=YOlI5Qiq-9g
kár, hogy nem stúdiófelvétel :(
süti beállítások módosítása