Szívesen megmutatná a micsodáját webkamerába

2011. szeptember 12. 09:29 - csajokespasik

„Konkrétan ecsetelte, hogy ő mennyire szexorientált, minden nap magához nyúl, ha nincs épp partnere, de már volt 4 nővel is meg ikrekkel is, meg sok száz nővel” - Ha a nagyszájú basszusgitáros túl sokat papol istenről meg a 21 centis ceruzájáról, akkor nem árt óvatosnak lenni. Levélírónk eléggé okos ahhoz, hogy kísérletképpen bevesse a barátnőjét, hogy megtudja, vajon hány lánnyal képes a srác disznólkodni egyszerre.

 

Nem írtam még ide, és nem is gondoltam, hogy milyen nehéz egy sztorit elkezdeni. Akkor vágjunk a közepébe. Adott a srác, 30 éves, népszerű basszusgitáros, több bandában is játszik. Én bejelöltem korábban egy közösségi oldalon, és hát ahogy elnéztem, egy „rajongó” voltam a többi sok ezer nő között. Volt egy darabig barátnője, a posztjai és képei alapján, aztán egyszer csak nem lett. Oké, gondoltam, bepróbálkozom egy levélben - hát olyan kis mosolygós fiú és nagyon vonzó is, mindig szép gondolatok írt a posztokban. Nem váratott sokára a válasz, egyből kért tőlem msn vagy skype elérhetőséget.

Kezdődött az online beszélgetés, szövege az volt nagyon („egy ilyen szép lánynak hogy-hogy nincs barátja?” „nagyon kis huncutnak tűnsz a képeken” stb.) Nem telt sok időbe mire kényesebb témákra terelte a szót. Ez azért volt furcsa nekem, mert a facebook-os lapján mindenhol a szeretetről, tiszteletről, becsületről stb. prédikál egyfolytában, és hogy ő meg a Jóisten milyen jóban vannak, milyen csodás a hit tattaratattara. Késő este volt, unatkoztam, kicsit fel is keltette az érdeklődésemet a szex terén is, hát akkor egye fene, játsszunk ilyet, cseteljünk sikamlósabb dolgokról. Nem volt szégyellős. Konkrétan ecsetelte, hogy ő mennyire szexorientált, minden nap magához nyúl, ha nincs épp partnere, de már volt 4 nővel is meg ikrekkel is, meg sok száz nővel, egyébként sokat termel és 21cm-es neki…. Jeleztem, hogy ezzel a közvetlenségével eléggé zavarba hozott, de nem izgatta. Írogatta tovább, hogy mit és hogy csinálna velem, hova szeret élvezni, és hasonló perverz dolgok. Aztán jött, hogy ő szívesen megmutatja a micsodáját webkamerába és én is mutassam magam vagy legalább küldjek képet, vagy felhív telefonon, és hallhatom, ahogy elélvez. Kicsit gyors és sokkoló volt ez így nekem, így ráhagytam, de furdalt a kíváncsiság, vajon minden csajjal ezt csinálja? Ráállítottam ugyanígy egy barátnőmet, egyből őt is vette fel msn-re és szinte szóról szóra ugyanazt írta neki, kérte tőle!!! Óriási kiábrándulás… Lehet, hogy jó zenész, de színésznek sem semmi. Hirdeti a vallásos igéjét, persze az sehol nincs leírva, hogy ne paráználkodj online. Hogy fér össze ez a két személyiség? Vagy ez már beteges? Persze azóta is gyűjti az oldalán a női rajongókat, nem tudom, mennyivel játssza el ezt egy héten, és mennyi megy bele a játékba… Én időben kiléptem. És még mindig nem tudom, mit higgyek róla… perverz nőgyűjtő, vagy a szeretettel és hittel teli, tehetséges zenész?

 
284 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr363220055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. gernika 2011.09.12. 15:29:20

@SciNuBob -I hear you, mon!-: A barinőm azért annyira nem volt hülye. :)
A csoki viszont igaz. :)
@Köldökszösz (csodalampa): Az a szomorú igazság, hogy a jó kis nylon térdharisnya a legcsinibb női lábból is pöcegödröt csinál. :)

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.09.12. 15:30:48

@Csibu78: azt csinálom folyamatosan! Keresek! Mindenki kefél fűvel fával, csak engem néznek bokornak! :D

@Köldökszösz (csodalampa): jajj cukorfalat, hát hogyne lenne? :) Múlt héten már megbeszéltük hogy összedugjuk amink van nem? :D

@gernika: nem nekem a hátamból (is) nő ki :D

@Ibrahim a tevehajcsár: szerinted 16 éves csajt kerestem? Vagy foglalkoztam vele? Nagyon komolytalan vagy! Írok valamit hogy mit láttam egyszer a neten és te egyből pedofilnak állítasz be. Nebazzz! Nagyon komolytalan vagy :)

cyd 2011.09.12. 15:34:05

@Köldökszösz (csodalampa): Ahogy elnézem qrva fájdalmas halálod lesz az Erő segítségével, de mingyá ledumálom a Nagyúrral, hogy addig ne kezdjen hozzá míg nem árultam megfelelő mennyiségű és árú jegyet az eventre :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.12. 15:35:07

@Ape: Múlt héten még elkergettél, mert valami lóg a lábam között. Most meg már jó lennék?

No igen, az éhség nagy úr! :DDD

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.12. 15:38:54

@cyd: Egy indivíduumot nem lehet csak úgy elpusztítani! Még az erő setét oldalával se nem! :P

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.12. 15:41:22

@gernika: :) Ne folytasd. Mindjárt oda a lábfetisizmusom. Hogy fogok így lábujjakat szopogatni, ha mindig ez jut eszembe?

Muha 2011.09.12. 15:45:11

@Kata1987: Akkor en nem kommentelek, mert az bunos cselekedet.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.12. 15:46:49

@cyd: Nézd, én végignéztem az összes SW részt. 22-25 évesnél nem volt több, mikor becsomagolták és olyan 50-60 között volt mikor a sisakot levette.
A köztes snittekben egyetlen alkalommal sem vette le a csimmáját, sem a sisakját. Nem akarok vádaskodni, de ez magáért beszél.

Mondjuk azt nem tudom, hogy nylonharisnya van a lábán, vagy fehér frottírzokni, de mindenesetre aggályosnak tartom.
Sisakban meg ugye nehézkes a fogápolás. Bár egy légcserélő berendezés hangja hallható, az ugye nem pótolja a szájhigiéniás eljárásokat.

Várom a cáfolatokat. :P

Szöszi 28 2011.09.12. 15:52:55

@Muha: Persze, szűz kislányoktól ez a minimum:)

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.09.12. 15:59:52

@Köldökszösz (csodalampa): hát igen.. :) 4 hónap + 3 nap :D telik az idő és egyre éhesebb vagyok! Senki sem menekülhet, még a guruló krumpli sem! :D

@Muha: azmiaz?

michaela77 2011.09.12. 16:00:20

Olyan sokat unatkozom itt naponta, hogy csináltam egy beszélgessünk blogot. Minden nap más témát találok ki, aztán várom hátha akar róla valaki beszélgetni:)
A holnapi nappal kezdem és még nincs konkrét ötletem, úgyhogy jöhetnek a témajavaslatok:)

Sárga Király 2011.09.12. 16:03:58

"Kicsit gyors és sokkoló volt ez így nekem, így ráhagytam, de furdalt a kíváncsiság, vajon minden csajjal ezt csinálja? Ráállítottam ugyanígy egy barátnőmet, egyből őt is vette fel msn-re és szinte szóról szóra ugyanazt írta neki, kérte tőle!!! Óriási kiábrándulás..."

Mik vannak? Akad egy zenész, aki szívesen megdugna, és ha ráállítod a barátnődet, akkor Őt is!? Atyaisten, ez tényleg kiábrándító lehet.

michaela77 2011.09.12. 16:06:47

@Köldökszösz (csodalampa): köszi a javaslatot, mögé írhatom, hogy a te kívánságodra?:)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.12. 16:08:56

@michaela77: Egy büdös láb után egy gombás pina kész felüdülés.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.12. 16:10:30

@michaela77: Viccen kívüli kategóriában is indulnék:
Diétás étrend összeállításának lapelvei, avagy ki-hogyan. Esetleges kész étrendekkel, receptekkel, ötletekkel, tippekkel.
:*

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.12. 16:11:04

@Köldökszösz (csodalampa):

A pizzában és a nőkben az a közös, hogy jobb a húsos, mint a gombás! :)

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.09.12. 16:11:21

@Muha: jaa.. pedig azt hittem (úgy hallottam) hogy az jó dolog :) De várj! Honnan tudod ha még nem próbáltad? :D

Muha 2011.09.12. 16:11:30

@Kata1987: Es en jo es szofogado vagyok. :)

michaela77 2011.09.12. 16:11:43

@Köldökszösz (csodalampa): ezt is felírtam, köszönöm:)
Az első napra valami igazán ütős ötlet kellene... Mint reklámban:) Aztán meg kívánságműsor is lehet.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.12. 16:11:43

Minnyá vége a napnak, lehet hazahúzni! Birkabőr!!!

Muha 2011.09.12. 16:13:08

@Ape: Faterom mondta neki pedig mindig igaza van.

cyd 2011.09.12. 16:13:55

@michaela77: Valami ami üt? Buszkerék.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.12. 16:14:31

@michaela77: Akkor ezt érthetem úgy, hogy az én ötleteim (gondolom már ez a megnevezés is megalázó) nem ütnek meg semmilyen szintet?

Szenzációhajhász!

michaela77 2011.09.12. 16:16:29

@Köldökszösz (csodalampa): nem, nem értheted úgy:) Csak mivel mostanában ebben a témában vagyok érdekelt és csak erről tudok beszélni, úgy érzem talán mindenkinek tele van már a hócipője vele:D

@cyd: köszönöm, felírtam a javaslati listára, talán holnap éppen a buszkerékről fogunk beszélgetni, szedd össze a gondolataidat:)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.12. 16:22:10

@michaela77: Most a hüvelygombáról, vagy a diétáról beszélsz? :DDD
Egyébként meg dobj fel olyan témát, ami téged érdekel. Legfeljebb nem fog hozzászólni senki. :DDDDDD

@gernika: Egy átlagos 8 órával számolt nylonharisnyás attitűdöt mennyi ideig kell áztatni? Van erre valami aranyszabály, vagy teljesen egyéni? :)

Fenomenon 2011.09.12. 16:26:13

Dáháhá :D
Én tudom ki ez a fa.ok! És tééényleg minden csajt meghúz há jóteszi, tinitől a milfig aztán nem válogat! Ez meg asztat hitte hogy ő lesz a menyecskéje :D
itten keressétek a 21centit:
www.youtube.com/watch?v=NJuMqiYVIo4

Fenomenon 2011.09.12. 16:29:22

a cikosz polosz :) cép példány annyi szent :D

dr. gernika 2011.09.12. 16:29:30

@Köldökszösz (csodalampa): Átlagos zuhanyozás alatt kiázik szerintem . :)

SciNu 2011.09.12. 16:29:44

@michaela77: Javaslom a vallást vagy az abortuszt. lesz olyan flamewar :D

michaela77 2011.09.12. 16:31:39

@SciNuBob -I hear you, mon!-: felírtam:)
Lassan lesz pár javaslatom, a blog meg az első nap érdeklődés hiányában bezár:D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.12. 16:33:10

@SciNuBob -I hear you, mon!-: Az semmi. iOS vs Android. Garantálok 500 kommentet és 1500 kattintást.
Ja bocs, ez ugyanaz. vallás :) a másik meg abortusz :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.12. 16:37:24

@Köldökszösz (csodalampa):

Politika. Mocskosorbánozni kell jönnek a fideszdroidok :)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.12. 16:39:05

@Nard: ÁÁÁ, az már nagyon az alja! Azt majd akkor, ha leül a beszélgetés. :D

Muha 2011.09.12. 16:39:52

Ahhoz a poszter mit szolna ha a vebkamerat akarna megmutatni a micsodajaba?

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.12. 16:41:25

@Ape: Hajj, nagyon sajnálom! De tényleg! Kitartás, aki keres talál. Meg, minden zsáknak meg van a foltja. Meg, mindenkinek van egy másik fele. Ezeket mondják okosok! Még egy dalt is átírtam a kedvedért biztatásul: "Valahol egy punci vár, mi többet ér egy álomnál..." Dúdolgathatod... :)

indapass90210 2011.09.12. 16:48:57

Az kiderült a posztból, hogy a posztoló melyik testrészére élvezett rá?

Чапаев 2011.09.12. 16:49:18

@Csibu78: Ööö... hátnemtom ... szerintem Ape saccperkábé már abban a korban lehet, hogy nyugodtan megpróbálkozhatna egy pinával is a puncik helyett! ;)

Hurri Kán 2011.09.12. 16:50:41

@Muha:
Mit szólna ehhez a webkamera? :D

SciNu 2011.09.12. 16:54:26

@Köldökszösz (csodalampa): mehetne egy linux-windóz-apple battle royal is :D
Vagy ami még aktuálisabb MSZP-FIDESZ-Jobbik-LMP pártállás :D

Muha 2011.09.12. 16:55:43

@gyvy: A wbkameranak csak szeme van szaja nincs nemszolna semmit sem ehhez :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.12. 16:55:51

@Чапаев: Ööö...nem tudtam, h van különbség! :)) Mikortól számít pinának, ha megkérdezhetem?

Hurri Kán 2011.09.12. 16:59:34

@Muha:
HA forgassa a szemét? :D Na? Akkó mivanakkó?He? :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.12. 17:00:19

@Csibu78:

Amint a BTK 202-ese hatályát veszti! :)

Bundabandi® (Cookie Bunny) 2011.09.12. 17:01:35

@michaela77: Hát igen! :D :D Két téma ne legyen:

1: fogyókúra (szénhidrát-zsír-fehérje arány, ki hány dekát fogyott-hízott)
2: Ape szexuális élete (ill. annak hiánya, ezzel kapcsolatban Kata1987 virtuális csöcsörészése)

De ilyen érdekfeszítő téma lehet még a menstruációs ciklusod elemzése is! Mikor jött meg utoljára, meddig szokott tartani, tampon vs. betét, utolsó rákszűrés eredménye... :D

Bármi másról írsz, ígérem lesz 1 hozzászólásom! Hihi! XD

Dorian 2011.09.12. 17:13:31

Nem tehetem, hogy ne osszam meg veletek a saját gitáros sztorim :D
Néhány éve egy viszonylag ismert zenekar koncertjének a vége felé elkezdtem táncikálni egy lánnyal. Nemsokára sűrű smárokba bonyolódtunk, amit a végén a padlón az emberek közt hemperegve folytattunk. :)Egyszer csak kitisztul a lány tekintete: "Én a gitáros barátnője vagyok ám, gyere, bemutatlak neki" Fogta a kezem és azzal a lendülettel már húzott is a színpad felé. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy nem b.sznak tarkón egy gitárral, de mentem...
(A többi már nem érdekes, bemutatott, dumáltunk pár mondatot, aztán szépen lekoptam tőlük és megkerestem a haverokat)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.09.12. 17:14:39

@Bundabandi:

A te panaszaid a (most már ex) pasidról is legalább annyira érdekesek voltak, szóval szerintem inkább stfu gtfo kkthxbye.

Kovács Tomi 2011.09.12. 17:17:55

Bazmeg posztíró, legalább eladhattad volna a sztorit a blikknek, h lekúrt x, y banda basszerosa, de neked, még ennyi agyad se volt, miért nem? Mert a herceget láttad benne fehér lovon, nem a kibaszott pasit.:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.12. 17:40:38

@Nard: Ne már! Én azt hittem finom, barátságos puncim van! Ó hogy az a... Erre kiderül, h egy pina! Ezt fel kell dolgoznom! De biztos, h így van? Ehh... :))

michaela77 2011.09.12. 17:44:30

@Nard: :) Meghatároztam az első témát, a női hiszti lesz az. Szerintem bárki hozzá tud szólni:D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.12. 17:45:07

LOL
Zenészhez azon az alapon ne közeledjél, hogy bírod a zenéjét. Akkor nem belé, hanem az elképzelt egyedbe leszel szerelmetes.
Meg azért ilyen nyilvános helyre menni ezzel a sztorival.... és ha a fülébe jut? Fácsén kapcsolatban voltatok, biztos, hogy kell neked egy össznépi támadás a haverjaitól? Mert kb. olyanok, mint a maffia - 2-300 ember lazán ismeri egymást. Ennyi meg bőven elég, hogy híred keljen jónéhány városban.
Tényleg elég lett volna buli után egy orál. Azt mindenki megy a dolgára.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.12. 17:51:49

@michaela77: Mármint akinek van kedve hozzá. :DDD

michaela77 2011.09.12. 17:53:07

@Köldökszösz (csodalampa): mármint akinek véleménye van róla és azt megosztaná:)

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.12. 17:57:23

@neccharisnyás útonálló: Ne legyél már nevetséges! Ki a fasz pisálja magát össze egy basszerostól? Ha esetleg szólógitáros vagy énekes lenne, de egy basszeros?
Te Béla, nem mennek neked ezek az akkordváltások, nem akarsz inkább basszusgitározni? :DDD

Másik oldalról megközelítve, szerinted érdekel bárkit is egy picsa picsogása? Pont telibeszarom! Van helyette 22 másik jelentkező, akik önként és dalolva szopják fényesre a faszomat a beksztédzsben.

Чапаев 2011.09.12. 18:02:10

@Csibu78: Erről inkább egy hivatásos pinológust kérdezz meg, de szerintem harminc feletti nőknél puncikák felemlegetése erősen királylányos lelkületre vall, hacsak nem a kislányához intézi a szavait! :D

Чапаев 2011.09.12. 18:03:45

@neccharisnyás útonálló: Ja, és remélhetőleg teli szájjal a delikvens sem ült volna le méltatlankodó posztot írni! :D

Чапаев 2011.09.12. 18:06:59

@michaela77: esetleg a "Királylány - szindróma stádiumai és gyakorlati kezelése" , mint indítóposzt? :)

Чапаев 2011.09.12. 18:09:14

@Dövan: ööö ... a "reggeli müzli" az testrész? ;)

Чапаев 2011.09.12. 18:12:37

@Csibu78: Szerintem ebben a zaklatott lelkiállapotban inkább bízd szakemberre, hogy ezt eldöntse, csak semmi "önfeldolgozás"! ;)

cyd 2011.09.12. 18:13:02

@Köldökszösz (csodalampa): Azért a dobosnál mégis előrébb van a sorban :)

michaela77 2011.09.12. 18:15:30

@Чапаев: ez jó ötlet!:) Az indító poszt már megvan, a női hiszti az, de holnapután lehet ez a téma:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.12. 18:15:55

@Чапаев: Ó, ez most sértő volt! :) Én aztán minden vagyok, csak habos-babos királylány nem! Bár a lelkem tiszta, csak a fantáziám mocskos! De puncim van! :)) (Pedig már két gyereket is kinyomtam ott!)
De ezek csak becenevek! A pasik szeretik, faroknak, dákónak hívni a magukét... Én ezt utálom, inkább fasznak hívom! "Faszt a puncimba, most!" Nem szokták félreérteni! :)

Joe69 2011.09.12. 18:17:18

Mindig is rendkívül nagyra értékeltem azokat a hölgyeket, akik saját orrrrbitális hülyepicsaságukról ilyen szép posztokat írnak nekünk.

Amúgy ez még durvább:

www.nol.hu/tud-tech/20110912-150_gyerek_egy_spermadonortol

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.12. 18:22:14

@Köldökszösz (csodalampa):
Mondtam én egy szóval is, hogy akkora nagy kunszt a faszi? Zene szempontjából tényleg nem nagy kaland. Nem ő határozza meg a zene karakterét. De szevasz, attól még a banda tagja, és a banda+haverok kapcsolati hálója, információáramlása így működik. Nem én találtam ki.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.12. 18:22:30

@Чапаев: Szakember! Önfeldolgozás! Kell mindkettő! Az élet rövid! ;)

Чапаев 2011.09.12. 18:23:37

@Csibu78: Naaaa, mond szépen: "... a p-i-n-á-m-b-a!" :D
De tudod mit, ezen nem veszünk össze, a lényeg az, hogy mindenki megkapja, ami jár neki! :D
Bájdövéj, "szokták", csak így, többes számban? Valami freudi elszólás? ;)

Чапаев 2011.09.12. 18:26:24

@Csibu78: Igen, úgy bennem is volt, hogy bekommentezem a mérési módszerek taglalásánál, hogy inkább az élet rövidsége miatt kellene aggódni, nem a farkak hossza miatt! :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.12. 18:36:56

@Чапаев: Majd gyakorlom, ígérem. Ha itt az idő felnőni... :))
És "szokták", a pasik általában...nem nekem szex előtt...itten csak egynek van hely! :))

Köldökszösz (csodalampa) 2011.09.12. 18:47:41

@cyd: A dobos diktálja az ütemet, vagyis ő a lelke a zenének! Nem is értem, miért rakják mindig hátra. Ez diszkrimináció. :D
Fejes Tomi megoldotta a dolgot, és megemeltette a dob alatti színpadrészt, így sokkal jobban részt vesz a zenekarba és "közelebb" került a közönséghez is.

@neccharisnyás útonálló: Akkor sem értem. Amennyiben a punetti feltette életét arra, hogy körbeszopja a frenetikus magyar zenei életet, akkor elhiszem, hogy ronthatnak a hitelén, de máskülönben pont leszarja.
"Nézzétek, ott az a csaj, akinek nem mutathattam meg a micsodámat webkamerán keresztül." Nem éppen életszerű. Szóval továbbra sem értem hogyan tudnak vele kibaszni.

cyd 2011.09.12. 19:07:47

@Чапаев: Ez az "...úgy bennem is volt..." a mostani beszélgetés tükrében kicsit félreérthető :P

Na mi újság, Wágner úr? (törölt) 2011.09.12. 19:22:48

Megmutatná a micsodáját a webkamerában. N. N. N. Webkamerában. Ennyit erről.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.12. 19:36:35

@Чапаев: Jaaaa, h azt írtam...fúúú...igaz! Na az nem tudom honnan jött (pironkodom), talán, h a múltban is... :D

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.09.12. 20:39:12

@Csibu78: jajj de cuki vagy, még költeményt is intézel hozzám, hát most szerelmes is lettem beléd :D Ezért cserébe szívesen megállapítom hogy puncid, avagy pinád van-é ? :D és nem kell dokihoz menned hogy feldolgozd a "nagy" traumát!

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.12. 21:28:32

@Ape: Oh, repes a szívem! Ha ezt előre tudom, egy négysorost írok neked! Én is beléd szerettem... Ilyen önzetlen emberrel még soha nem találkoztam! Tényleg megtennéd értem? :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.12. 21:30:05

@Köldökszösz (csodalampa):
"Nézd csak azt a ribét! Nem elég, hogy egy hazug szűzqrva, még képes volt ország világ előtt elmondani mindennek."
Pl.

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2011.09.13. 00:50:25

Nem olvastam a kommenteket, de:

"Oké, gondoltam, bepróbálkozom egy levélben - hát olyan kis mosolygós fiú és nagyon vonzó is, mindig szép gondolatok(at?) írt a posztokban,"

illetve:

"Kicsit gyors és sokkoló volt ez így nekem, így ráhagytam, de furdalt a kíváncsiság, vajon minden csajjal ezt csinálja? Ráállítottam ugyanígy egy barátnőmet, egyből őt is vette fel msn-re és szinte szóról szóra ugyanazt írta neki, kérte tőle!!!"

Kicsit perverz és sokkoló idáig eljutni egy olyan sráccal, aki kezdettől fogva taszít a viselkedésével. Jaaa, hogy ismert és "nagyon vonzó"? Akkor máris rá lehet hagyni bármit, mert neki ugye szabad, hisz ismert és vonzó... Remélem, azóta mégis téged "furdal" szerencsétlen, ha pedig mégsem, akkor sikeres 'trendi' skalpvadászatot kívánok!

Alonso 2011.09.13. 09:01:35

komolyan, a kedves posztoló mi a faszt várt egy rockzenésztől? hogy müller péter fiatalabb kiadását fogja megkapni?
a helyében én is minden hülye picsát meghúznék, aki bekerül a hálómba, jól csinálja. ezt hívják férfinek mehehe.
azt már nem, h a faszát mutogatja webcamon. vki szépen rögzítheti egyvideólopó progival és már mehet is szét a cucc a neten, az újságokba névvel mindennel együtt.

2011.09.13. 09:24:13

Édes kincsem, mégis mit gondoltál, mikor ezt a kanmajmot bejelölted azon a bizonyos közösségi oldalon? Hogy te leszel élete párja? Azt gondolom, hogy mindketten önmagatokat adtátok ebben a történetben. Az álszent picsa, és a kanmajom.
Összeilletek.

Anakin Solo (a.k.a. Ape) 2011.09.13. 10:08:47

@Csibu78: hát persze Luszeszita! Érted bármit megtennék, érted vagy nem érted? :) Jajj micsoda szerelem lesz ebből, lehozom neked a csillagokat az égről egyetlenem :D

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.09.13. 10:18:42

@Köldökszösz (csodalampa): Izé. Sisak lekerülése dokumentálva az V-ik részben. Lába fémből (III).
Szájápolás kérdéses, bár ha sisak le, akkor megoldható. Vagy akár a sisakba épített kütyükkel is megoldható...

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2011.09.13. 10:36:51

@zulu: Most mit izélsz? Rajongó volt. Ez nem elég?
("Engedjenek! Itt viszek egy kis hamut Paul McCartney cigarettájából! Magam láttam amikor leszórta...")

amindenitneki 2011.09.13. 10:38:19

Mégis mi a büdös francot vártál a sráctól????
Végül is te próbálkoztál be nála. Mit írogatsz idegen pasiknak, amint szólók lesznek?? Nyilván nem először csináltál ilyet!?
Rosszul vagyok a típusodtól! Attól hogy vki a szeretetről, a tiszteletről és a becsületről ír és értéknek tartja ezeket, attól még ffiból van, és ha egy ilyen kis nyomoronc K felkínálja magát, hát él a lehetőséggel.
Szánalmas vagy!

Messiás 2011.09.13. 10:48:43

Erről a hitről szavaló basszusgitárosról a következőket mondja az a könyv, amire talán emberünk is előszeretettel hivatkozik azoknak, akik nem ismerik sem őt, sem a könyvet:

"Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt. Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik. Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket. Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők." (Biblia, Máté evangéliuma 7. fejezet 13-23. rész)

Messiás 2011.09.13. 10:56:37

Ami pedig az online flörtölést illeti:

"Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében." (Máté evangéliuma 5. rész 27-28. vers)

Mivel Isten a szexualitást a házasság szövetségébe tervezte, minden kívánság, ami ezen kívül van, gonosz kívánság és Isten szemében paráznaság. Megkívánni és szexelni a házastársaddal lehet és kell, a többi nem OK.

vernarancs 2011.09.13. 11:20:43

"Megmutatná a micsodáját a webkamerában"

A farkara huzta a webkamerat? Lehet, hogy 21 centi hosszu, de igen vekony szerszam lehet az.
Egyebkent meg siman ment volna fel a jutyubra a pocsevel egyutt, hagy rohogjenek rajta.

kida 2011.09.13. 11:26:31

lesz valaha olyan sztori ami nem azzal kezdődik, hogy skype, msn meg társkereső oldal?
olyankor egyből lehet tudni h valami nevetség történet következik valami nagyon sötét delikvenstől (na jó legyen cak naiv és egyszerű...)
férfiak nem érekelnek, de hogy ennyi kibaszott hülye nő van, az elég rémisztő a jövőre nézve. bár eddig sikeresen szűrtem ki az ilyeneket.

tőzegmalac 2011.09.13. 12:25:48

zenésszel?
hülye vagy?

Frucsasz 2011.09.13. 13:11:04

@Nard: Nem tudom, mi az a hiénaíró :):)
De Coelhót szeretem. Azokat a mondatokat, amiket a népek facebookon idéznek meg körímélben küldözgetnek, át kell ugrani, pert pont azok közhelyesek. Az összes többi mondata, de főleg a történet lényege meg nagyon jó. :) Az összes többi alatt értem azt a hármat(kettőt? nem jut eszembe a harmadik), amit eddig olvastam, nevezetesen az itt ajánlott Bridát, illetve a Veronika meg akar halni-t.
Szerintem Müller Péter sokkal rosszabb, mert neki nincsenek igazi történetei, csak filozofálgatások. Olyan, mintha Coelho könyveiből valaki összeollózta volna az elmélkedős részeket... Coelho legalább keretet ad a mondadójának. :)

JOKKA21 2011.09.13. 15:38:09

Nem tudom, hogy mi, de te egy hülye kis picsa vagy.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.09.13. 15:39:54

@Ape: A csillagokat is??? Istenem, ilyet senki nem ígért még nekem! Értek mindent drága Fernando Eduardo Manuel Pablo Alejandro! Szerelmem irántad már nem múlik soha.... Ha csak... Megnézem már a mai posztot, nem csaltál e meg! :D

Carinna 2011.09.15. 19:11:43

Az ilyen "zenésztől" legfeljebb nemibetegséget kaptál volna, mást nem!
süti beállítások módosítása