„A blogról megtudtam, hogy közepesen vagyok jó az ágyban, nehezen megyek el, közben olyan arcot vágok, mintha fájna valami és sokat beszélek” – egy 2 hónapos kapcsolattól nem sokat vár el az ember, intenzív megalázást pláne. A csaj odaköltözik az új pasihoz, házitündér lesz, de a makacs kan hamarosan megmutatja valódi arcát. Most megtudhatod, milyen érzés az, amikor csak egy kattintásra vagy a szégyentől.
Sziasztok! 26 éves nő vagyok és a kissé primitív exem gyermeteg bosszújáról szeretnék írni. Ami egyébként lehet, hogy nem is bosszú, neki természetes, csak én fogom fel annak. Van olyan nő, akinek az ilyesmi elismerés? Úgy ismerkedtünk össze, hogy egy közös kollégánk búcsúpartijára mentünk el és bemutattak egymásnak. Magas, barna hajú, szemüveges fiú, igazán nem tűnt szexmániásnak – mint kiderül, csak írásban volt az, ja és hazug is. Összejöttünk és jártunk 2 hónapig. Ő a 18. kerületben élt, én Újpesten, és hogy ne álljon közénk a távolság, azt javasolta, hogy költözzek hozzá.
Ezt örömmel meg is tettem, mivel én panelben laktam/lakom és két segg szomszédom boldogít nap, mint nap. Úgy 2 hónapig minden rendben is ment, átmentem jó-barátnő üzemmódba, főztem-mostam gondoskodtam róla, rendet csináltam utána, mert hát, istenem ez nem volt az erőssége. Mi volt a probléma? A pia? Nem. Megcsalt? Ezt nem tudom. A haverok? Esetleg. Ugyanis gyakran szó nélkül lelépett reggeltől estig, egyedül hagyva. Már nem azért, de 2 hónap után senkit nem hagyok a lakásomban, még ha a páromnak is mondom őt. Szerencsére csak olyan szinten költöztem hozzá mintha nyaralnék – hetente 2x hazajártam. Jó volt a megérzésem. Idővel furán kezdett viselkedni, gyakran rám sem nézett napközben, kezdtem úgy érezni magam, mint egy olyan áru, amit megvett a piacon, hazavitte és megunta, már nem jelent neki sokat. Kérdeztem, hogy miért akarta, hogy ideköltözzek, ha látványosan nem érdekli. Erre azt mondja, hogy ő ilyen, nem mutatja ki az érzelmeit. Jó. Minden nő ezt szeretné hallani… Ennek fényében próbáltam elnéző lenni, de nem bírtam, hogy gyakran egész nap nem szól hozzám, pedig egy légtérben vagyunk. Ha én mondok neki valamit, akkor „ja, ja” a válasz. Na, egy szép nap szó nélkül leléptem. Lehet, hogy észre sem veszi… - gondoltam, de este már hívott, hogy hol vagyok, mondtam, hogy bocs, félreértettük egymást. 3 nap múlva mélben átküldött egy blogot, hogy ő írja már 4 éve, és a csajait teregeti ki benne. Szerencsére álnéven, de anélkül is magamra ismertem volna, hogy elárulta, melyik szereplő neve az enyém. Ezután megkérdeztem, hogy az egész párkapcsolati életének ez a motorja, hogy megírhassa? Azt mondta, nem. Nem a frászt! Így örökké zsebhokis kisgyerek marad. A blogról megtudtam, hogy közepesen vagyok jó az ágyban, nehezen megyek el ,,közben olyan arcot vágok, mintha fájna valami” és sokat beszélek. Magát persze úgy ábrázolta minden szereplőnél, hogy félisten (a túrót!) és érti a nők nyelvét, „mert mind ugyanazt akarja”. Egy darabig mérges voltam, majd kinevettem ezt a szánalmas visszavágást. Nem is válaszoltam neki. Majd az élet megneveli, mert úgyis jön egyszer egy olyan csaj, aki szétcsapja ezért a fejét.
