„Miután mindannyian aludni tértünk, egyszer csak ez a gyönyörű tünemény teljesen felajzva besurran hozzám egy szál bugyiban, mondván, hogy a férje küldte” – egy érett férfi jelentkezik, aki beavat minket a hármas szex titkaiba, és meggyőz minket arról, hogy az ilyesmi mennyire fel tudja rázni az embert. Ugyanis az élmény hatására az önbizalmi válsága szertefoszlik és rájön arra, hogyha egy csaj nem hányja le szex közben, sőt, egyenesen kívánja, akkor mégis van még remény egy bombanőre. Igen ám, de van még egy feleség is a képben, akit posztolónk nem szeretne átvágni. Pedig gondolkozott már szeretőtartáson, swingerklubon és k*rvázáson át a válásig mindenen. Azon töpreng most, hogy van-e remény feléleszteni a házasságát vagy csak a válás maradt?
Helló! Mindig is a 30-as nőket kedveltem, már 20 évesen is. Sajnos ez most 45 évesen is így van. Ez okozza az összes problémámat. 20 éve élek együtt a feleségemmel, aki egy évtizeddel idősebb nálam. Nem egy lángoló szerelem, talán sosem volt az, de jó barátok vagyunk, jól megértjük egymást. Gyereket nem akartunk, tehát eddig nem az tartotta össze a kapcsolatunkat. Sok minden nem történik velünk már, afféle állóvíz kapcsolat ez, szex hetente rutinból, hétvégén takarítás. Néha szeretem ezt a nyugalmat, máskor zombinak érzem magam. Tudni kell azt is, hogy árva vagyok, ezért a szülői szeretetet nem tapasztalhattam meg, ennek biztos, hogy volt köze a választásomhoz is. Talán ezért is szenvedek ebben az elidegenedett nyugati társadalomban, ahol nagy baráti közösségek helyett kis zárt egységek vannak, ezért az ember sokkal kevesebb szeretetet kap. Valószínűleg egy hippikommunában vagy egy polyamory felállásban érezném igazán jól magamat. De még egy dél-amerikai vagy arab társadalmi közeg is vonzóbbnak tűnik innen nézve.
A negyvenedik születésnapom nem telt túl jól, elkezdődött a mid-life crisis. És azóta sem múlt el. Aki olvasott már róla, az tudja, hogy ez a mindent megkérdőjelezés időszaka. Amíg huszonévesen hízelgő volt, hogy egy 30-as nő vonzódik hozzám, most már egyre jobban zavar a korkülönbség, és az se segít, hogy a feleségem felszedett 20 kilót. Olyan hülyeségeken kezdtem például matekozni, hogy „ha most találnék egy nálam öt évvel fiatalabb nőt, az 15 év nyereség, majdnem annyi idős lenne, mint amikor megismerkedtünk, újrakezdhetném az életemet”. Vágyakozva nézegetem a csinos 30-as nőket az utcán, étteremben, társaságban. Úgy érzem, sorra érnek a veszteségek, elvesztettem a saját fiatalságom, a feleségemét, az ő szépségét, az egészségem se tart már sokáig. Hogy innentől már csak egy nagy lejtő az egész, halálvárás.
A problémát leginkább önbizalomhiánnyal és a magam ijesztgetésével kezeltem eddig: „20 év után azt se tudnám, hogyan kell egy nőt megszólítani; hol lehet egyáltalán ennyi idősen ismerkedni; 95% hím ivararányú munkahelyen dolgozom, semmi esélyem; sose találtam meg a hangot a nőkkel igazán; 35 éves, elvált nőknek kisgyereke van és én nem akarom más gyerekét nevelgetni; részegen lefektethető Sziget- és diszkócicák nem érdekelnek; egyáltalán ki találna engem vonzónak.” - És így tovább, nagyon kreatív tudok lenni, ha negatívumokat kell valamiben találni.
Jól felépített védőbástyáim egy részét tájfunként söpörte el egy esemény a múlt hónapban. Egy jóbarátomat látogattam meg, és ott is aludtam, mert messze laknak. Okos, modellszépségű 35 éves felesége mindig nagyon tetszett, két gyerek után is tökéletes alakja van (nem a hormonok beszélnek belőlem, tényleg). Miután mindannyian aludni tértünk, egyszer csak ez a gyönyörű tünemény teljesen felajzva besurran hozzám egy szál bugyiban, mondván, hogy a férje küldte. Rám mászik és szenvedélyesen megcsókol. Valahol itt értettem meg, hogy mit is jelent pontosan az a közhely, hogy „azt hittem, álmodom”.
Régebben beszélgettünk már hármasról, húztuk egymást, de nem túl komolyan. (Másnapra kiderült, hogy a férje most se gondolta azért teljesen komolyan a dolgot, kicsit meglepődött, amikor felébredve nem találta a feleségét ott, ahol lennie kellett volna. :) ) Ez nem egy szexblog, szóval a továbbiakat a képzeletetekre bízom, de a lényeg az, hogy kettesben, majd később hármasban (igen, végül megtalált bennünket :) ) fantasztikus órákat töltöttünk együtt. Egész éjjel nem tudtam aludni az adrenalintól, másnap 5 centivel a föld felett jártam és nem bírtam letörölni a vigyort a képemről.
Az érzelmi vihar kicsit később ütött be, amikor haza kellett indulnom. Olyan szomorúság fogott el, mint még soha. Legszívesebben odaköltöztem volna hozzájuk, hiába tudtam az eszemmel, hogy én csak az életük legjobb részébe láttam bele és hogy az élet nagy része unalmas rutin vagy hogy egy ilyen hármasban a „harmadik” az csak a biovibrátor szerepét tölti be és mennyire megdöbbennének, ha felvetném ezt. Tudtam azt is, hogy ezt az egész vihart a hatalmas különbség okozza a jelenlegi lapos életem és az itt eltöltött éjszaka között, de ettől még kikapcsolni nem voltam képes.Egyszerre felerősödött az összes krízistünetem, ráadásul az önbizalommal kapcsolatos érveim is odalettek. Akkor mégiscsak lehetne nekem is ilyen nőm? Ehhez már az is elég lett volna, ha a csaj nem hány le szex közben, de ennél azért sokkal jobb volt, hatalmasakat élvezett velem ő is, éreztem, hogy izgatónak talál. (Amiből szintén nem lehet következtetéseket levonni, pillanat heve, meg ilyenek, tudom, tudom. De legalább józan volt. :) )
Azóta eltelt egy hónap, és a helyzet nem sokat javult. Állandóan azon jár az agyam, hogy mit csináljak, hogy visszakapjam azt az érzést, amit akkor éreztem: hogy élőhalottból újra élővé váltam. A szeretőtartástól a swingerklubon és kurvázáson át a válásig minden felmerült már, ezek között körözök fáradhatatlanul. Nem segít az sem, hogy folyton ilyen esetekről írnak pl. a Nők Lapjában is (Kepes András 61 éves, most születik gyereke 30-as feleségtől; 56 éves férfi stroke után elhagyja az őt fáradhatatlanul ápoló feleséget mert beleszeret a 30-as nővérkébe, hogy csak az utolsó hónap cikkeit nézzem) és nem is ítélik el az ilyen férfiakat. Ettől én lúzernek érzem magam.Józanabb pillanataimban tudom, hogy a kapcsolatom felrúgása még akkor is nagyon sok fájdalommal járna, ha utána jól alakulnának a dolgaim. Meg lehet az egésznek baromi rossz vége is, hogy évekig szenvedek netes társkeresőkön, nem jön össze semmi, ezért egyre görcsösebben próbálkozom, amitől persze még kevésbé sikerül. Vagy elkap a szerelem, rózsaszín köd és utána kiderül, hogy nem bírjuk elviselni egymást és elvesztek újabb 2-3 évet, akár többször is. Annyiféleképpen elromolhat a dolog.
Ha rossz kapcsolatban élnék, egyszerű döntés lenne, hogy mit csináljak: válni kell, mert ennél csak jobb lehet. De egy közepes kapcsolatban élve, már nem olyan egyszerű a választás. Meg ilyen lelkiállapotban eleve tilos nagy döntéseket hozni, tudom jól. Meg kellene beszélnem a feleségemmel is az érzéseimet, akár elmenni párterápiára, de nem akarom megbántani, nem tehet az egészről. A tanácsadók ilyenkor azt mondják, próbáljuk megújítani a kapcsolatot valamivel, irányítsuk át az energiákat a jelenlegi kapcsolatra és egyéb marhaságok, amiket mondani könnyű, de megtenni már nem. Szóval elég tanácstalan vagyok. És mivel egy férfinak 60-70 éves korában is vannak vágyai, sőt sokan termékenyek is, attól félek, hogy a kétségek soha nem fognak megszűnni, ha együtt maradunk és így kell leélnem hátralévő életem nagy részét. Ami nem lesz hosszú, mert ha ez a lelkiállapot sokáig tart, biztos, hogy belebetegszem és elvisz valami rák.
