„Bevallottam neki, mit érzek. Csodálkozott, ez nem lehet, megtisztelő de hogy-hogy beleszerettem a világ legérzelemmentesebb emberébe?” – egy reménytelen szerelem története következik, melyben a lány szado-mazo sms-játék után is csak hugica marad. Szeretne a pasival többet, de attól fél, hogy közeledése tönkre tenné az addig felépített barátságot. Kapcsolatot más férfival egyelőre nem tud elképzelni, mert folyton csak erre a srácra gondol.
Kedves Blog! Nem olvaslak régóta, de ez a kevés idő is nagy hatást tett rám. Kérdeztem már embereket, mindenki mást mondott, én meg csak süllyedek el szépen magamban. 24 éves lány vagyok. Van egy srác, a legjobb barátomnak tartom, legyen ő X. Három éve kerültem a munkahelyre, ahol azóta is dolgozunk. Rögtön megvolt köztünk az összhang, az egyetértés (én azonnal szerelembe estem), de akkor még jártam valakivel, aki szintén ott dolgozott. Éppen albérletet kerestünk, és X felajánlotta, hogy ugyan, ő egyedül lakik, van egy üres nagy szobája, költözzünk hozzá, ő is kevesebbet fizet, nekünk is jó. Nyilván belementünk a dologba. Ott laktunk már fél éve, mikor viharos veszekedések közepette szétváltunk az akkori párommal, aki elköltözött.
Én ott maradtam, együtt laktunk X-szel. Ex-srác már nem dolgozik nálunk. Egy évig laktam még X-nél. Imádjuk egymás társaságát, panaszkodós fajta, de én meg jó hallgatóság vagyok, rengeteget nevetünk, jönnek-mennek az sms-ek, hívások, szóval minden rendben van. De én halálosan szerelmes vagyok, azóta is. Volt egy-két rövidebb „kapcsolatom”, de hamar véget vetettem nekik. Körülbelül fél éve elköltöztem X-től, mert jött egy tökéletes lehetőség a lakásra, és ezt nem akartam elszalasztani. Emellett reménykedtem, hogyha elköltözöm, hátha feltűnik neki a hiányom. Ha úgy vesszük, fel is tűnt, csak nem olyan formában, ahogy szerettem volna. Elkezdtünk sms-játszani. Szado-mazo játék, mókásan, viccesen, semmi komoly, de rengeteget írogattunk így egymásnak. Élveztük, mert jókat nevettünk rajta, én meg pláne örültem a dolognak, gondoltam, na, itt a hiány, amire vártam, de jó, megkaptam a visszaigazolást.
Nagyjából két hónapja nem bírtam tovább, bevallottam neki, mit érzek. Csodálkozott, ez nem lehet, „megtisztelő de hogy-hogy beleszerettem a világ legérzelemmentesebb emberébe?” és hasonló válaszokat kaptam. Kiderült, hogy ő soha (?) nem gondolt rám máshogy. Amikor megismerkedtünk, ott voltam mint egy srác barátnője. Amikor együtt laktunk olyan voltam neki mint egy hugica, amikor elköltöztem, olyan lettem, mint egy unokatesó. Ezeket a szavakat használta rám. Volt még valami, amire már nem emlékszem pontosan, talán így szólt, hogy kapcsolatot nem akar, de a barátságom és hogy kollégák vagyunk, az kell neki.
Persze, hogyne örülnék neki, hogy jó barátom akar lenni, de mit tegyek, ha ez kevés? Kapcsolatot nem tudok kezdeni mással, mert folyton rá gondolok. Lépéseket már nem merek tenni, nem akarom hogy ez neki kellemetlen legyen.