Legalább egy rockzenésszel csalt

2011. november 22. 07:27 - csajokespasik

Abban, ha egy pasi nem szereti a rockzenét, nincs semmi szokatlan, abban viszont van, ha nem zavarja, hogy egy rockzenész kúrálja a feleségét. De zavarja. Amikor a dolog kiderül, a nő nem dobja az énekest, sőt, nem is takarodik el a színről, hanem arcátlanul időt kér a párjától. A posztoló - állítása szerint - nem tudta, hogy ilyen hülye nővel él együtt. És még ő érezze szemétnek magát? Most megtudhatod, milyen a celebszex egy névtelen énekessel.

 

Sziasztok! Nem régen ért véget egy kapcsolatom, igen viharos körülmények között. Négy éve voltunk együtt, de nem sejtettem, hogy ilyen izgalmakra vágyik a kedvesem. Sőt, azt sem, hogy unatkozott volna vagy elégedetlen lett volna mellettem. Mivel sosem voltam híve a barátnő állandó figyelésének, én kellő szabadságot adtam neki. Vissza is élt vele. Hétvégente, az ő igényére, külön kezdtünk szórakozni járni. Szerintem itt kezdődtek a bajok.

Sajnos csak hetekkel később derült ki, hogy az egyik ilyen hétvégi túrája során összejött egy rock koncert után valami énekessel. Akkor még csak ennyit tudtam róla és nem is akartam többet. Ma már tudom a nevét. Ráadásul ez az énekes nős is volt, megnéztem a neten, tehát az én kis barátnőmmel csalta az asszonyt. A pasas nem annyira celeb, de én már láttam a tévében is. A nevét nem írnám le, nyílván a szerkesztők kiszednék. Amikor a barátnőm elmondta, én azzal vágtam vissza, hogy jobb, ha ezentúl Mr. Énekes hitvesi ágyában dugnak, mert az enyémbe többet nem fogunk. Sírt, hogy sajnálja, meg minden. ÉS ezt nem értem a nőben: bocsánatot kér, béküljünk ki, sajnálja, minden, de a másik pasival nem hajlandó szakítani (?!). Éltetek már ilyet? És még meg is mondja... akkor meg miért jött vissza?? Mégis mi az istent gondolt, hogy majd hármasban csináljuk, sőt, az énekes kis feleségét is meghívjuk?? És utána, míg én a konyhában pattogatott kukoricát csinálok, az ürge gitározik nekünk?? Komolyan mondom… Az elképedésemet látva, időt kért. Mihez?? Nem tudtam, hogy ilyen hülye nővel élek együtt. Kis realitás alapja sincs. Mindegy, végül megmondtam neki, hogy sürgősen menjen ki a lakásból, mert kezdek rosszul lenni tőle. És ekkor kiült a meglepett ártatlanság az arcára, mintha én lennék a történetben a főgonosz, olyan idegesítően buta, értetlen arcot vágott, hogy kedvem lett volna felképelni. Elment. 2 nap múlva vitte a cókmókját is. Semmit nem tudok róluk. Nem, mintha marhára kíváncsi lennék. Lehet, hogy közös szvinger klubot nyitottak.

 
728 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr243402626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fumerin 2011.11.22. 20:07:43

@_Ω_: Pedig én azt preferálom, ami saját indíttatásból történik.
Tuod, nem szeretem a pletyit :D

Αphelion 2011.11.22. 20:10:44

@JOKKA21:

19:24:26 "@Aphelion: Engem csak akkor kapnál meg, ha nem lennél hazug, pénzéhes és ribi."

20:06:14 "@Aphelion: Én is dughatlak?:D"

LOLOLOLOLOLOLOLOLOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOL!!!!!

_Ω_ 2011.11.22. 20:12:27

@JOKKA21: Fúúúúj! Képes lennél rá? Jó, itt jöhetsz azzal, hogy szúrnád a ......-ját, mert az biztosan elérhető. Vedd észre, egy szóval sem mondta, hogy amikor épp nem 2 dugás közt van, hanem tevékeny résztvevő, olyankor nő-e vagy férfi... Legyél már dezodor reklám, és bizonyíték kelljen, ne ígéret!!!

@fumerin: Én képtelen vagyok bármi olyat tenni, ami nem saját indíttatásból történik... Ha kényszerítenek, akkor a kényszer hatására belátom, hogy jobb, ha saját indíttatásból megteszem amire kényszerítenek. Ez ilyen egyszerű :) Tartom magam az elveimhez, vagy mi...

fumerin 2011.11.22. 20:13:37

@_Ω_: Pedig létezik egy varázsszó: kérlek :)

_Ω_ 2011.11.22. 20:13:52

@"Zsu": Győzz meg... Van egy rakás belső szabályom, ha jól csűröd a szavakat, még sikerülhet is :)

indapass90210 2011.11.22. 20:13:57

@Aphelion: "Azert gondolnak pasinak mert felnek belegondolni hogy tenyleg no vagyok es olyan jo no amilyennek leirom magam."

LOL... nem... megaLOL

Αphelion 2011.11.22. 20:14:12

@Aphelion: Komolyan @JOKKA21: , mar kezdek azon gondolkodni hogy melyik a jobb, a szex vagy rajtad rohogni. Mindenesetre egy biztos, megszakadoooooook!!! XD

JOKKA21 2011.11.22. 20:14:40

@"Zsu": Nem bántanak.:D De köszi.:)

@_Ω_: Nem fogja bizonyítani, hogy termősjelű..:D

indapass90210 2011.11.22. 20:15:35

@_Ω_: "egy szóval sem mondta, hogy amikor épp nem 2 dugás közt van, hanem tevékeny résztvevő, olyankor nő-e vagy férfi... "

Még olyan is lehet, hogy egyszer ez, egyszer az!

_Ω_ 2011.11.22. 20:16:12

@Father Justice: Ííííííííííííííííííííííííí... Összetörted a szemüvegem! Ja, az nincs is... De még mindig homályosan látok!!!

@fumerin: A "kérlek" elhangzása után az indíttatás sajáttá válik. :)
Ez a papucs definíciója is, úgyhogy Father mindjárt bedobja nekem, hogy "Welcome to the club!"...

JOKKA21 2011.11.22. 20:16:42

@Aphelion: Szórakoztat, hogy milyen Egolego plázakirálylány vagy.:D Ha jó csaj vagy szexelj velem és nevethetsz közben.:D

2011.11.22. 20:19:25

@Aphelion:
Elég szar szexben lehettek csak eddig részed, ha a @JOKKA21: -n való röhögés jobb lehet. :)

fumerin 2011.11.22. 20:19:36

@_Ω_: Nahhh, domina szerkót felvettem és azt mondom: most! azonnal! akarom!
Erre Faternak van valami sémája vajhh? :D

JOKKA21 2011.11.22. 20:19:49

@Aphelion: Van képed?Mutasd meg milyen szépségkirálylány vagy.:)

JOKKA21 2011.11.22. 20:21:09

@"Zsu": Azért kéne velem legyen, röhöghetne is és jó szexben részesülne.:D

@fumerin: Domina szerkót nekem vedd fel.:D Csibével ketten tapossatok meg.:D

Αphelion 2011.11.22. 20:22:15

@JOKKA21: Annak mutogatom magam akitol akarok valamit :P

Αphelion 2011.11.22. 20:23:19

@JOKKA21: Amugy nem lehettem szepsegkiralyno mert nem engedtek indulni a szepsegversenyen. Azt mondtak ha en indulnek akkor nem lenne verseny.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.22. 20:23:40

@_Ω_: Hát pedig elég szemét húzás. De mindenki vessen magára. Igaz e?!

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.22. 20:29:01

@Aphelion: Akkor még nem volt részed jó szexben! :D

fumerin 2011.11.22. 20:33:08

Nahhh, ma "kámingáut" kedvem van:D
Szóval:
A tegnapi szösszenetet teljesen jól értettem. És akivel telefonáltam lehet, hogy kicsit túlzott.
Így leírom, mi is volt a lényeg:
Van egy férfinek látszó valami, aki itt naon okos. Majd skorpijjjósan kinyomoztam számát, negédes stílusban. Aztán felhívtam és kiderült, hogy minden életbölcsessége, csak olvasat:D Majd, miután nem tudott meggyőzni arról, hogy nekem milyen szar, feladta.
De a fél óra telefonálásom fele költségeivel még lóg :D Igaz, elvi szinten, mert ő ígérte:D
Most örüjjjön mindenki! Vagy sírjon, ha szar infót kapott:D :D :D

JOKKA21 2011.11.22. 20:34:18

@Aphelion: Szerény vagy.:D Tőlem nem akarsz?Pedig meghívnálak szódára.:D

JOKKA21 2011.11.22. 20:36:10

@Picicsibe: Válaszoltam a tegnapi posztnál.:)

_Ω_ 2011.11.22. 20:36:21

@Picicsibe: A küldés gomb megnyomása után láthattad, hogy magam is elgondolkodtam rajta...

indapass90210 2011.11.22. 20:40:25

@JOKKA21: ne hívd meg! Vagy faszi, vagy azért van itt, hogy valaki szánalomból megdugja! Ez esetben viszont lehet, hogy egymásra találtatok. Ha mindketten leadtok kicsit a büszkeségből, akkor jó eséllyel megdughatsz egy zsírbálnát!

Αphelion 2011.11.22. 20:45:18

@JOKKA21: Oh koszonom a meghivast de kozben epp meghivtak pina coladara is, nekem most inkabb ahhoz van kedvem.

Αphelion 2011.11.22. 20:46:45

@Dövan: Azert vagyok itt hogy szorakozzak, ha nem lenne egyertelmu :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.22. 20:50:17

@fumerin: Baszki, kit hívtál? És miért? És lehet tippegetni? Vagy fészen leírod nekem? Kérdezzek még? :DDD

JOKKA21 2011.11.22. 20:51:18

@Aphelion: Tőlem kapsz kólát a pinádért.:D

@Dövan: Nem kell nekem zsírbálna, azért van még igényem.:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.22. 20:51:26

@JOKKA21: Láttam. Én kapok róla mailt. :) Válaszoltam is. :)

fumerin 2011.11.22. 20:51:37

Jajj, majd elfelejtem! Nem ám apró részletet is kihagyok:
A jelenlegi párom is tanúja volt az életem minden szarának, tehát erről is hiteles az infója. Miután nekem nincs titkom :D
Be lehet húzni a farkát annak az amőbának, aki a szart keverte! Mert nem én vagyok a hunyó és nem én hajtok olyan férfiakra, akik a farkukat max. hugyozni használják két excel táblázat megírása közben! :)

fumerin 2011.11.22. 20:52:28

@Picicsibe: Leírtam mindent, nevet kell már csak fészen tolnom:D
De vállalom, miután nem én vagyok a hunyó:D

Αphelion 2011.11.22. 20:54:28

@JOKKA21: Tesco gazdasagos kolat? Vagy milyet? ;)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.22. 20:54:45

@fumerin: Azt hiszem le vagyok maradva jó pár körrel! Mi a csöcs van most?

indapass90210 2011.11.22. 20:58:11

@Aphelion: Rumosat, hogy könnyebben menjen!

fumerin 2011.11.22. 20:58:56

@Picicsibe: Fészre téveggggy Teee, asszony:D

_Ω_ 2011.11.22. 20:59:24

@Picicsibe: Arra én is kíváncsi vagyok, mi okozta a mai "kámingáut"-ot...

JOKKA21 2011.11.22. 21:00:23

@Picicsibe: Mondtam, hogy ki lehet takarni az arcot.:D

_Ω_ 2011.11.22. 21:04:07

@JOKKA21: Én pedig azt mondom, hogy nem szerencsés megszórni a képeinkkel az internetet... Még cenzúrázottakkal sem.

JOKKA21 2011.11.22. 21:07:25

@_Ω_: Aki nem ismerősöm az maximum a nevem látja és a profilképem, de igazad van, ezt nem tudtam, hogy a linkelt fészbuk kép gazdáját vissza lehet keresni.:)

Αphelion 2011.11.22. 21:07:37

@"Zsu": "Elég szar szexben lehettek csak eddig részed, ha a @JOKKA21: -n való röhögés jobb lehet. :)"

@Picicsibe: "Akkor még nem volt részed jó szexben! :D"

Jaaaaaaj cajok cajok. Nektek nem volt lecetek jo lohogeszben! Vad cak legen voltatok mal delekeeeek! ;)))

indapass90210 2011.11.22. 21:08:40

@fumerin: ha ennyit foglalkozol a kérdéssel, akkor téged foglalkoztat a kérdés, hogy mi másra tudná meg használni a farkát!

2011.11.22. 21:08:59

@fumerin:
2 dolgot nem értek
1. Miért kattogsz még ezen?
2. Hány embert hívtál fel, hogy nem tudod kiről vn szó?

Most lehet bunkó voltam(?).

fumerin 2011.11.22. 21:09:10

@_Ω_: Akkor elmondom:
Nem szeretem, ha belém gázolnak ok nélkül. Az életem olyan, amilyen, de kongurens vagyok.
Megvédem magam, ha kell.
És nem szeretem, ha a szart olyanok keverik, akik nem többek nálam.
Így most ha nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek lépett életbe.
Aztán aki ismer tudja, ki a hunyó a szarkeverés miatt.
Aki ismer tudja, aki nem az meg nem vélemény számomra.
Őszinte bolond vagyok :)
Van még kérdésed? :D
A férfi személyét szánalomból nem adom ki...max. priviben :D

fumerin 2011.11.22. 21:10:50

@"Zsu": Senkit nem hívtam. Egy emberem van mindig. Csak így már az, aki bele gázolt a becsületembe lehet, összébb ment és meggondolja, ha ok nélkül rúg belém.

2011.11.22. 21:10:55

@Aphelion:
Amit művelsz gyerekkoromban sem számított poénnak, nemhogy ilyen idősen. :)

2011.11.22. 21:15:26

@fumerin:
Az hogy "Egy emberem van mindig" nem értem hogy függ össze azzal, hogy valakit felhívtál vagy sem. Bár nem teljesen rémlik, hogy mit is mondtál annak az illetőnek állítólag a telfonban.
Amúgy csak úgy minden gonoszságot félretéve: Aki tényleg boldog, annak nem kell hangoztatnia és bizonygatnia, hogy az.

fumerin 2011.11.22. 21:16:12

Éééés azért írtam ki, mert baromira utálok egyesével válaszolni az érdeklődőknek :D

fumerin 2011.11.22. 21:18:46

@"Zsu": Ez igaz. Egyet értek veled.
Nem fogok bunkón beléd marni, mert nem bántottál.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.22. 21:19:30

@JOKKA21: Na jó! Keményebben kell veled bánnom! Kikötözlek az ágyhoz, a pofádat meg betömöm egy selyem sállal. Nincs több duma! :D

_Ω_ 2011.11.22. 21:24:37

@fumerin: "A férfi személyét szánalomból nem adom ki...max. priviben :D "
Köszönöm, ezzel nem élnék. Már a Jokka vs. Facebook dolgot is megbántam, tettem is lépéseket ezt helyrehozandó. Holnapra kiderül, lesz-e eredménye...

2011.11.22. 21:26:48

@_Ω_:
Megvan Jokka facebook azonosítója? Ide vele, most azonnal. :)

Αphelion 2011.11.22. 21:28:39

@"Zsu": Hat akkol szajnosz megnevettetni nem tudlak, cekcualiszan kijelegiteni meg id online eleg nehez ... dejazelt nem feltelek am, celintem te cak megoldod valahoooood ;))))

Αphelion 2011.11.22. 21:31:28

@_Ω_: Ne band, en megnesztem a plofiljat de id nemiszmeloszkent nem latok lajta szemmit. Cak a kisz pofikajat, meg aszt hod valahod szikelult ed novel eddutt lefenykepezkednije, meg aszt hod hoppacka hoppacka van ed kozosz iszmeloszuuuuunk! :O :)))

fumerin 2011.11.22. 21:51:06

Jó éjt Gyerekek!
:)

JOKKA21 2011.11.22. 21:54:33

@Aphelion: Remélem nem lettél belém szerelmes.Szex közben engem nézegetsz?:)

@_Ω_: Semmi baj, hozz össze ezzel az Afélionnal, aztán partiba vágjuk.:D

JOKKA21 2011.11.22. 21:56:10

@Picicsibe: Inkább a harisnyáddal.:D

2011.11.22. 22:03:32

@JOKKA21:
Tarány Tamás... :) Őt csípem. :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.11.22. 22:04:05

@JOKKA21: Mondom pofa be!

(jó, legyen a harisnya) :DDD

JOKKA21 2011.11.22. 22:04:33

@"Zsu": Egy iskolába jártunk.:D Csak én eggyel felette.

Black.Sheep 2011.11.22. 22:04:55

@_Ω_: @fumerin:
Hát, hogy ez a kamináut mit hoz még, nem tudom, de ha fumerinnek nyugalmat, akkor az pozitív.

Küldöm is rá a lazító számot :) (bár valahogy még is ideillő)
www.youtube.com/watch?v=GwTXwJg6_VE

JOKKA21 2011.11.22. 22:05:34

@Picicsibe: Ha betömöd, akkor pofa be lesz.:D Majd, ha kényeztetlek a számmal, akkor kussolok.:D

Bohumil Stejskal 2011.11.22. 22:08:52

Két excel tábla között a farkam én is max. pisilésre használom, mivel a munkahelyemen tilos dugni.

Nekem is van kámingáutschom: ma is kibaszottul undorítóak vagytok:D

JOKKA21 2011.11.22. 22:10:41

Ma még nem írtam be, hogy minden nő kurva, akkor ezt most megteszem.Minden nő kurva.:)

Αphelion 2011.11.22. 22:24:51

@JOKKA21: "Remélem nem lettél belém szerelmes."

Pontoszan meik tulajdonszagoda isz kene hod belecejesszek?

JOKKA21 2011.11.22. 22:32:01

@Aphelion: Azt hittem a külsőbe szeretsz bele.

kiraaaaa 2011.11.22. 22:32:33

@Aphelion: mért "beszélsz" ilyen idiótán?

Αphelion 2011.11.22. 22:38:53

@JOKKA21:

Kedvesz vad Jokka.

Naon kedvesz vad.

Naon kedvesz vad de nem mukodne.

Αphelion 2011.11.22. 22:40:02

@kiraaaaa: Mel becelek ien idijotan? Ha mel id jo tan becelni ;))))))

JOKKA21 2011.11.22. 22:47:18

@Aphelion: Honnan tudod, ha nem próbálod?:)

Αphelion 2011.11.22. 23:07:42

@JOKKA21: A kedvesszeg onmagaban nem eleg az olgazmuszhoz. Ha az lenne, akkol a nadmamammal jalnek.

JOKKA21 2011.11.22. 23:11:40

@Aphelion: De a hejjes szívdöglesztő paseek csak használnak nem szeretnek.

tőzegmalac 2011.11.22. 23:40:44

@"Zsu": tegyél rá pórázt:DDD

tőzegmalac 2011.11.22. 23:46:53

@_Ω_: azom nekem nem sérülhet:D

IMO 2011.11.23. 01:51:53

Nem tudtam meg "milyen a celebszex egy névtelen énekessel" Tudok élni az infó nélkül, deez mire volt jó?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.23. 10:39:29

El kell dönteni, hogy jó-e a másodhegedűsség (mert a feleségezett pasi nyilván nem fog válni), vagy nem. Ha nem, akkor el kell küldeni. Ha igen, akkor pedig lehet időbeosztást készíteni...

KovA 2011.11.23. 10:58:37

Hát én ért(eni véle)m :-) .
A lányka egyszerre mindkét beágyazott női stratégiát párhuzamosan játszotta...
Te voltál a biztonsági háttér - az életszövetséges barát,
a rockzenész meg a "kaland" a minőségi génbank...
Vele csináltatta, veled meg nevelte volna a gyereket.
Persze lehet, hogy 1 azért tőled is lett volna közben.

Persze ez így benne nem fogalmazódott meg valószínúleg, de ösztönös vezérlése szerint nagyjából jól/biztonságban érezte magát így...
És mert neki így jó volt - nem értette, hogy neked mi bajod lehet.
Én ezt el tudom képzelni - láttam nem egy embert akinek a "jó" abszolút az ami neki jó - és tényleg nem értik, hogy lehet az másnak nem jó.
Némelyik még képes megkísérelni bemagyarázni másnak miért és milyen jó az ami neki jó.
Oszt' ha az mégsem akarja, őszintén hiszi, hogy az illető szemét - de legalábbis hülye.
Mert ő milyen jó egyébként - magát így éli - "önmegvalósítja" meg.
Szóval van ilyen.

Az ilyen ember berendezi a maga életét emberekkel - amiben mindenkinek általa kiosztott szerepe van - mint valami bútordarabnak egy lakásban.
Munkahelyén mindig van valami saját (többnyire piti magán)ügye, és elvárja, hogy helyette a többiek számo(ntartat)latlanul beugorjanak - ám eszébe se jut, hogy azt viszonozni is illene időnként, természetes, hogy mindenki igazodik csip-csup ügyeihez, hiszen az neki jó - tehát az a JÓ.

Most önálló lábakelt személyedben egy fontos bútordarabnak - ami számára eddig szokatlan (talán kicsit ijesztő?) megtapasztalás (lehet mások ragaszkodni, könyörögni meg harcolni szoktak egyedülálló női bájaiért illetve kegyeiért)..., majd pótolni kell másikkal.
Te így használhatatlan vagy. Rossz - és micsoda csalódást okoztál neki... még olyanokat is hiába mondott neked, hogy bánja - ez se használt ebből látszik hogy mennyire nem szeretted, csak "azt" akartad kihasználtad őt "te szemét" őt akit pedig nem akárki egy igazi rockzenész is megdug.
De majd ő jól itthagy megmutatja neked, csak fittyentenie kell - minden ujjára talál 10-et... aztán sírhacc.

Na kb. így képzelem el én többé-kevésbbé a gondolat - vagy inkább érzelemmenetet.

Kierkegaard Akciócsoport 2011.11.23. 11:05:25

A posztoló szinte tökéletesen cselekedett egy meglehetősen kurvaanyázós helyzetben (én kb. ugyanezt tettem volna, megfejelve egy azonnali kilakoltatással = a nő összes cuccát kidózerolni a lakás elé).
Hagyd a picsába a cafkát, és ha újra felbukkan (elég nagy esély van rá, hogy a rokkerzsolti megunja, aztán visszamegy az asszonyhoz, és akkor te leszel az első, akinek a küszöbén fog kaparni vinnyogva a volt nőd), akkor is tarts ki az elhatározásod mellett, miszerint vele soha többet semmiképp, sehogyan semmit.
Ha volt kulcsa a lakáshoz, akkor ajánlok még egy zárcserét is, nehogy kellemetlen meglepetések érjenek később (saját hibámon tanultam meg anno, megérne egy posztot a ketchuppal összemázolt fal, meg a csaj arca, amikor értesítettem, hogy a főbérlő feljelentést tett ellene betörés és rongálás miatt :D ).

odamondó 2011.11.23. 12:14:18

@Kierkegaard Akciócsoport: a visszatérés az úgy megy hogy nem vinnyog hanem kedveskedik meg jönnek a trükkök aztán ha elutasítod akkor mint valami vulkán kitör ordít szitkozódik és lehord mindennek :)
süti beállítások módosítása