5 mondat felszarvazott pasiknak

2011. december 05. 08:09 - csajokespasik

„Azt mondtam, azért keresem, mert pénzzel tartozom neki. Azt mondta, nincs nála a csaj. Elmondta, hogy úgy tudja, XY-al jár. Nem én voltam XY” – ha beveszed a szegény vidéki kislány meséjét, és mindenedet felkínálod neki, akkor magadra vess. Mai kedves Levélírónk összejön egy csajjal, aki beköltözik hozzá, majd szextúrára indul, a lehető legátlátszóbb alibikkel.

 

Milyen érzés, amikor úgy hazudnak neked, mint a vízfolyás? És az a legszemetebb dolog, hogy akkor még nem is tudod, hiszen utólag derül csak ki minden, amikor szétválik az igazság a hazugságtól és világosabban kezdesz látni. Utólag érzed hülyének magad. Hogy végig át voltál verve. Ennek az ügynek kb. 2 hónapja került pont a végére. De bennem sokáig nem fog elmúlni. Másfél éve ismertem meg Á.-t. Ő 24 éves, én 38. Nem volt ebből gond semmi. A baráti társaságba csöppent új lány. Gyönyörű, félénk, kedves. Eljátszotta a vidékről szakadt szegény kislányt és én bevettem: „Nincs egy olyan hely, ahol egyedül lehetnék, csak a barátnőim albérlete, de ott már most is zsúfoltan vagyunk”. Ó, hát akkor költözz hozzám, én egyedül lakom.

Nem ilyen tömören, ugyanis az előzmény az volt, hogy egyik este hajnali kettőkor szedelőzködik a társaság, ő meg arról panaszkodik nekem (egész este velem beszélt) hogy milyen szörnyű környéken kell hazamennie, és mennyire fél. Ennyi kell egy lovagnak, hogy felkínálja a saját kastélyát. Meginvitáltam hát. Nagyon örült: „Ó, komolyan, de rendes vaaaagy!” Hát befogadtam. Nem egy éjszakára. Hónapokra. 3 nap múlva hozta az egész bőröndjét. A ruháit szanaszét hagyta a lakásban, teljesen otthon érezte magát, belakta minden szegletét. De nem bántam. Meztelenül mászkált előttem. Nem kell mondanom, hogy hamar egymáséi lettünk. Nagyon beleszerettem és a vele töltött időt nem bántam meg, emlékét semmire se cserélném, mert az szép volt. De ami utána jött, az kimaradhatott volna. Együtt mozogtunk. Úgy volt, hogy hivatalosan járunk. Aztán egyre sűrűbben járt el nélkülem. Mondjuk, a legtöbb hazugsága úgy-ahogy végiggondolt volt, így el is hittem: „a könyvtárban lesz sokáig, utána meg zh-ra készül.” Azt is sokszor felhasználta, hogy az albi-társainál van és ott tanul. Annyi esze nem volt, hogy legalább ne olyanokkal húzassa meg magát, akiket én is jól ismerek. Mert hogy a közös haverok közül vadászott. Gyakran csak reggel jött haza. Kicsit visszaéltem azzal, hogy sokan nem tudták, hogy nálam lakik és járunk. Egyik este megkérdeztem pár barátot, hogy mikor látták utoljára egyedül (nélkülem) Á.-t a közös iszogatások alkalmával? Megdöbbentő válasz: tegnap. Egyébként hetente. Elmondták, hogy nincs sokáig egyedül, mert XY-al távozik, aki a saját kocsiján viszi haza. De hozzám már nem érkeztek meg. Jó, mondjuk ebben a társaságban senki se tudta, hogy nálam lakik. Úgy buktatták le, hogy nem is tudtak róla. Kiderítettem a srác nevét. Megvártam, amíg Á. újra eltűnik, majd szó nélkül elmentem a sráchoz és felcsöngettem. Aki nem tudhatta, hogy együtt vagyunk, így nem volt oka fedezni sem. Azt mondtam, azért keresem, mert pénzzel tartozom neki. Hát, persze, hogy elárulta, „hogy fog örülni szegény lány a lóvénak, mindig kevés van neki”. Azt mondta, nincs nála a csaj. Elmondta, hogy úgy tudja, XY-al jár. Nem én voltam XY. Ő már egy második név. Ez már nagyon kusza volt nekem. Amikor legközelebb előkerült Á., kérdőre vontam. sírt, hogy ő nem ribanc. Akkor minek neveznéd magad??!! Végül jött a színjáték, hogy jó, akkor elmegy. Segítettem neki csomagolni. Megint átment mártírba, azt mondta, hogy nem ígért semmit, csak szállodának használt és ha akarom itt és most kifizeti, amivel tartozik, kaját, vizet, mindent – de ez már ilyen mártír hiszti volt. Eltűnt. Elhasználtnak éreztem magam. Nagyon szarul. Közös okulásra összegyűjtöttem 5 mondatot, ami arra enged következtetni, hogy a csajod félremegy:

1. Későn végzek, de ne aggódj, XY hazavisz.

2. Reggel megyek. Iszonyú sok a dolgom/tanulnivalóm/munkám (hirtelen)

3. Váratlanul haza kell mennem hétvégére. Nem tudom, mikor jövök.

4. Megint a barátnőmnél alszom

5. XY-nak egész jó a humora!

Köszönöm a figyelmet!

 

 
937 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr513438100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 08:10:42

Jé! Én voltam az első? Akkor mostmár elolvasom a posztot!
:)

pretty kitty 2011.12.05. 08:13:04

@Ibrahim a tevehajcsár: Glatulalok Iblahim! :D En isz kezdem olvaszni :))

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 08:14:10

Zsír. Hát igazából nem sok mindent lehet hozzátenni a posthoz, csak azt, hogy megérdemelte a csaj, hogy kibasszák a retekbe. :)

mütyür 2011.12.05. 08:14:21

együtt mozogtatok? hova? miért kellett titkolni, hogy együtt vagytok? ha titkoljátok, hogy lehet ezt "hivatalos járásnak" nevezni?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 08:16:41

@mütyür:

Jó hogy nem volt macskája a csajnak, az összevissza fosta volna a csóka lakását. Az lett volna a hab a tortán :)

mütyür 2011.12.05. 08:17:43

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: :D vannak ám szobatiszta macskák is:P

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 08:18:32

@mütyür:

Macska lakásba nem való, kintre meg minek?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 08:20:10

@mütyür:

Ráengedem a kutyákat oszt' jónapot. :)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 08:20:29

Hát nem is tudom mit mondjak. Minden olyan hibát elkövettél, amit csak el lehet követni egy kapcsolat alakulásakor. Ne haragudj, de 38 évesen már igazán lehetne annyi tapasztalatod (most finoman fogalmaztam), hogy egy egész estés beszélgetés sem ok arra, hogy minden átmenet nélkül magadhoz költöztess egy lényegében vadidegen nőt. Azt pedig, hogy az ingyen albiéert cserébe dugott veled, ne nevezd szerelemnek!
Aztán, mi az, hogy "úgy volt, hogy hivatalosan járunk", de mégsem tudott róla senki a baráti körben, ahol összejöttetek. Vagy a sztorid nem stimmel, vagy a fogalmaid nem teljesen tiszták pl. a "hivatalosan járásról".
Egyébként pedig a csajnak volt egy őszinte mondata is: nem ígért semmit, csak szállodának használt (ráadásul ingyen szállodának). Majd jön FJ, és visszakérdez, hogy hány dugás fért bele neked ebbe a kapcsolatba és kiszámítja, hogy jobban jártál volna-e, ha prostihoz mégy, aki a lakásodba sem költözik be, és nem is leszel szerelmes bele.

fumerin 2011.12.05. 08:21:30

24-38
Nincs több kérdésem....
És még, hogy nincs ezzel semmi gond, persze, hisz' kiderült, hogy van.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 08:22:25

@mütyür: De a szőre annak is hullik!
:)
@Kiszlanyocka: Köszi Kiszlanyocka! Te is dobogós vagy, ha jól látom, de csak azért, mert Muha késik.
:)

JOKKA21 2011.12.05. 08:22:41

5 mondat a ribi nőknek!
1.: Ribancok vagytok!
2.: Aljas hazug picsák vagytok!
3.: Számító pénzéhes lotyók vagytok!
4.: Olcsó szajhák vagytok!
5.: Koszos szukák vagytok!

Muha 2011.12.05. 08:23:42

Joreggelt kivanok mindenkit!
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 08:23:43

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Hogy hogy kintre meg minek? hát azért, hogy ne a lakásban legyen!
:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 08:24:01

Mondjuk a postoló még jóljárt, dughatott egy 14 évvel fiatalabb sunát, és még kismajmokat sem akartak a nyakába varrni. :) Ingyen suna, max összeretkeli a lakást meg széthagyja a szarjait.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 08:25:23

@fumerin: Hát ja! Az egyik már bőven abban a korban, mikor akár már 3 gyermeke is lehetne, a másik pedig még iskolás, akinek buli az élet.

BARI 2011.12.05. 08:25:57

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: úgy olvastam, hogy széthányja a szarjait...el is képzeltem. :))

Kell még egy KV asszem. :))

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 08:27:19

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Egyébként ezzel teljesen egyetértek, bár kíváncsi vagyok rá, hogy Michaela mit szólna hozzá, ha el nem tűnt volna már jó ideje (szerintem bepasizott, és a pasija eltiltotta az ilyen erkölcstelen oldalaktól).
:)

BARI 2011.12.05. 08:27:41

Este tessen szépen csizmákat kifényesíteni, ablakba kitenni.Mikulás jön, korán kel, hogy telepakolhassa minden jóval. :D

JOKKA21 2011.12.05. 08:27:56

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Dugjanak a selyemfiúkkal.:D Nekem nincs szükségem alsóbbrendű nőre.

mütyür 2011.12.05. 08:28:44

aaa, mennyire gusztustalan már, meleg irodában egész nap télicsizmában lenni:S

mütyür 2011.12.05. 08:29:37

@BARI: nálam mindegy, macska úgyis kikotorja és széthordja a lakásban:)

fumerin 2011.12.05. 08:30:51

@BARI: Nekem a tornacipőmbe is beleteszi, nem ragaszkodik a csimmához :)

2011.12.05. 08:31:03

Megint egy okoskodó?

BARI 2011.12.05. 08:31:07

@mütyür: bezárom addig a budiba :)))

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 08:31:18

@mütyür: Nem kell levetzni csak otthon, éss akkor nem fognak elájulni a kollégák a kapcaszagtól (mert a csizmába kapcát is kell venni)!
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 08:32:16

@JOKKA21: És a felsőbbrendűek dugnak veled?
:)

BARI 2011.12.05. 08:32:38

@fumerin: lényeg a lábbeli, nah :))

cyd 2011.12.05. 08:33:18

Együtt voltak, de titkolva volt a kapcsolat? Hogy is van ez? Épphogy nem tinisunci szégyellte nagypapit, mint ágytársat? És neki ez így megfelelt? Hol volt ez "hivatalosan járunk"?

"...milyen szörnyű környéken kell hazamennie, és mennyire fél. Ennyi kell egy lovagnak, hogy felkínálja a saját kastélyát."
Nem. Ennyi kell, hogy megpróbáld megdönteni a kiscsajt. Az igazi lovag hazakíséri, vagy hazaviszi.
Bár ha a patkányoknak is van lovagrendje, akkor oda még beférsz.

"Hát befogadtam."
Micsoda áldozat! Micsoda nagylelkűség! Könnyeim potyognak a meghatottságtól.

"...a vele töltött időt nem bántam meg, emlékét semmire se cserélném, mert az szép volt."
Ja, most lesheted mikor jut ilyen kis ropogós liba újra, höhö.

A kislány sima ribanc, de a poszter egyetlen pozitív tulajdonsága, hogy egyből kitessékelte és nem hagyta magát hülyének nézni a lebukás után.

mütyür 2011.12.05. 08:33:48

@BARI: hmmm, ez jó ötlet:D

@Ibrahim a tevehajcsár: otthon ennyire utál mindenkit és így büntet?:)

Muha 2011.12.05. 08:34:29

Onnan lehet tudni, hogy meg fog csalni a csajod, hogy megismerkedik muhaval.
Muhaert odavannak a nok.
Imadjak.
:)

mütyür 2011.12.05. 08:35:13

holnap olyan posztot szeretnék, hogy Mikulás napján szakítottak és brühühühü nem kapott csokit a cejelmétől:)

Muha 2011.12.05. 08:35:34

Naon misztikumos a nap ezekkel a szurke felhokkel.
Vacsingoljatok csak meg szepen!

Kytia 2011.12.05. 08:36:18

"Gyönyörű, félénk, kedves."

Mondjuk a "félénk" megjelölést nem nagyon támasztotta alá a poszt. Elég talpraesett lánynak tűnik.

mütyür 2011.12.05. 08:36:25

@Muha: világvége hangulatos:)

Muha 2011.12.05. 08:36:26

@mütyür: Vagy hogy arra kel a csavo hogy a mikulas pakolja be a kis ajandekat a csajba!

indapass90210 2011.12.05. 08:36:52

"kérdőre vontam. sírt, hogy ő nem ribanc. Akkor minek neveznéd magad??!!"

Egy szegény vidéki lány, aki megpróbál túlélni.

BARI 2011.12.05. 08:39:30

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: van akinek a nyomiskodás a menő. :)

Na, odaégett megint.Fasszom! :D

mütyür 2011.12.05. 08:41:43

legyek cuki és hozzon a Télapó a kollégáknak csokit?:)

mütyür 2011.12.05. 08:43:00

@fumerin: pfujjj:S nagyon szexi a szolicsík a combján:S

Muha 2011.12.05. 08:44:46

@mütyür: Inkabb nekem gumicukrot!
Sokat!

fumerin 2011.12.05. 08:45:16

@mütyür: Jóvanna:)
Én a "pigmentjeivel" nem foglalkozom :D

indapass90210 2011.12.05. 08:45:30

14 év korkülönbség sok. Pláne ha ez még meg is látszik a kinézeten vagy a gondolkodásmódon.

A posztoló, ha kultúrember, meg sem próbálja megbaszni a szorult helyzetben lévő lányt. Az egyetlen mentség, hogy a lánynak ez jó eséllyel nem okozott törést az életében, hiszen nem véletlenül mászkált pucér seggel a posztoló előtt.

A posztoló, ha okos, akkor nem szeret bele egy olyan csajba, aki már a kezdetektől rá van utalva.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 08:45:32

@Kytia: Hát azt a félénket meg is lehet játszani! Gondolom!
:)
Jó emberismerő volt a csaj, "felmérte a választékot", látta, hogy egy igazi "Grál lovaggal" van dolga, aki egy pár ingyensunáért cserébe vendégül látja pár hónapig. Nem tévedett.

Esztétikus Kritikus 2011.12.05. 08:46:26

Ezek nem is jártak soha, a csaj természetben fizetett az albérletért. Mivel senki sem tudott a kapcsolatukról, meg sem csalhatta a posztolót a léányzó, hiszen megcsalni a bevállalt kapcsolatot szoktuk. Tehát a csaj nem ribanc. A posztoló meg ne szedegessen pontokba tanulságokat, mert ő egy másik történet tanulságait ismeri.

cyd 2011.12.05. 08:46:55

@Dövan: Jelentkezzen a Survivor-ba bazmeg.

Muha 2011.12.05. 08:47:02

@Dövan: Erofolennyel visszaelni kifejezetten jo dolog.
Foleg ha egy tiniropiseggu a masik!
:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 08:49:35

@mütyür:

Nem. Csak nekem. :)

@Esztétikus Kritikus:

Pedig ez biza kapcsolat, még ha erősen megélhetési is. A csaj ribanc.

2011.12.05. 08:50:29

24-38... kicsit merész.
"milyen szörnyű környéken kell hazamennie, és mennyire fél. Ennyi kell egy lovagnak, hogy felkínálja a saját kastélyát." --> Herceg fehér lovon... Nem hogy inkább a hazakísérést ajánlottad volna fel.

"Közös okulásra összegyűjtöttem 5 mondatot, ami arra enged következtetni, hogy a csajod félremegy:
1. Későn végzek, de ne aggódj, XY hazavisz.
2. Reggel megyek. Iszonyú sok a dolgom/tanulnivalóm/munkám (hirtelen)
3. Váratlanul haza kell mennem hétvégére. Nem tudom, mikor jövök.
4. Megint a barátnőmnél alszom
5. XY-nak egész jó a humora!"
Hát bazze, te esküszöm hülye vagy.

Mi ez a picsogás??? Áááá, szánalmas posztoló!

Muha 2011.12.05. 08:50:48

@mütyür: Termeszetesen igen.
Mindig nagyszeruen viselkedek!
:)

Boris the Bullet dodger 2011.12.05. 08:51:42

Te poszter, komolyan azt hitted hogy egy 14 évvel fiatalabb nő örök szerelembe zuhan veled? Hány év éhinség vitt rá hogy megetesd magaddal ezt a maszlagot?

Persze a csaj ribanc volt, megérdemelte hogy repült, de a nagy közös okítás helyett inkább gondolkodj el a saját dolgaidon.
Aztán menj és adj fel egy hirdetést az expresszben, hogy szoba kiadó, fizetés természetben. Balfasz.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 08:52:59

@Esztétikus Kritikus: Igen, tipikusan az az eset, volt, amikor nyilván célzatosan nem azt ajánlotta fel a posztoló, hogy hazakíséri/hazaviszi (ha esetleg kocsival volt), hanem azt, hogy menjen hozzá. Nyilván arra számított, hogy valami hátha összejön. A csaj meg nem volt bunkó, egy idő után úgy érezte fizetnie kell, ezért elkezdett pucéran mászkálni a pasi orra előtt, mondván, majd csak rájön, hogy mi az ábra.

Esztétikus Kritikus 2011.12.05. 08:53:43

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: oké, kapcsolat, de nem együttjárás. Ha valaki engem nem vállalna fel, azt a szeretőmnek tartanám. Szeretőt nem lehet megcsalni, csak mellette más szeretőket tartani. Megcsalni azt lehet, akivel felvállaltan járunk. Nem? A posztoló a megcsalásért ribancoz. Azért viszont ne ribancozzon, na :DDD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 08:54:33

@Esztétikus Kritikus:

Tök mindegy miért ribancoz. Attól még ribanc.

mütyür 2011.12.05. 08:55:01

azért tegyük hozzá, egy pozitívum van a poszterben. egy szóval nem dicsekszik, hogy hány évvel fiatalabb nőt szedett fel:)

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: @Muha: hátjó, szólok az érdeketekben:)

Muha 2011.12.05. 08:55:33

Ha nekem harmincnyolc eves koromban egy huszonnegy eves suncika huzigalta volna, boldog lettem volna!

Esztétikus Kritikus 2011.12.05. 08:56:23

@Ibrahim a tevehajcsár: hja, van aki a bukszájából fizeti az albit, és van, aki a bukszájával...

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 08:57:04

Hát, ha belegondolunk, hogy mikor a csaj megszületett, a poszter már ivarérett volt! Kisebbségi családokban 14 éves korban már lazán lehet szülő valaki!
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 08:58:01

@Muha: Ahhoz még előbb meg is kell érned a 38 évet bakker!
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 08:59:16

@Esztétikus Kritikus: Úgy volt vele, hogy abba még senkinek sem kopott el a puncija, hogy megdugták egy párszor.
:)

2011.12.05. 08:59:22

@JOKKA21:
"5 mondat a ribi nőknek!
1.: Ribancok vagytok!
2.: Aljas hazug picsák vagytok!
3.: Számító pénzéhes lotyók vagytok!
4.: Olcsó szajhák vagytok!
5.: Koszos szukák vagytok!"
JOKKAAAAAAA!!!!!!!!

fumerin 2011.12.05. 08:59:32

Számomra mindenképp a poszter a hüjje.
Neki elvileg már ésszel és rutinnal kellett volna a "malmára" hajtani a nőt.

Kytia 2011.12.05. 09:00:05

@Ibrahim a tevehajcsár: Jó, de azért hamar kiderül a turpisság, mondjuk először ott, amikor a szétdobált cuccok között pucéran flangál.:))

cyd 2011.12.05. 09:00:10

@Esztétikus Kritikus: Tetszetős álláspont. Én megveszem :)
Lehet, posztoló azért nem forszírozta a végén az anyagiak kérdését, mert értékaráyntalanság állt fenn és még neki kellett volna fizetni :)
A véleményed alapján mentsük fel a csajt (már csak azért is, mert ez biztos felb@ssza Jokka agyát, ammeg szórakoztató) :D

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 09:01:31

@Muha: de most hogy már elmúltál 40 és még az 50esek se állnak veled szóba :DD
@JOKKA21: Köszi te pedig
1.nagyon kedves
2.Annyira édi
3.Nagyon vonzó
4.Nagyon cuki
5.Nagyon ellenállhatatlan
:DD
@"Zsu": még nem olvastam a posztot de már most tetszik a hozzászólásod :) :D

Boris the Bullet dodger 2011.12.05. 09:01:48

@mütyür:
Már hogyne dicsekedne. Vagy szerinted komolyan ennyire hülye hogy ezt egy percig is komolyan vette? :)

2011.12.05. 09:04:05

@Dövan:
"Egy szegény vidéki lány, aki megpróbál túlélni. "

Nah ez jóóó! :)

indapass90210 2011.12.05. 09:04:49

@JOKKA21: ahogy elnézem, a hétvégén sem elégültél ki.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 09:05:19

@"Zsu": Ne kiabálj, odaírta az elejére, hogy ez a ribi nőknek szóló öt mondat!
:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 09:05:45

@( o_o ):

Gondolom már saját nyálkádon csúszol JOKKA után, hogy kegyeiben részesíthessen! :)

BARI 2011.12.05. 09:05:56

Remélem a szembeszomszéd kap egy függönyt mixire...

Boris the Bullet dodger 2011.12.05. 09:05:57

@JOKKA21:
Próbálj meg nem csak az 5-ös bevezetőjén ismerkedni.

indapass90210 2011.12.05. 09:06:00

@"Zsu": "Herceg fehér lovon... Nem hogy inkább a hazakísérést ajánlottad volna fel. "

Ááááá, asse jó, mert akkor meg azért kap az ember!

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 09:06:05

@michaela77: Baszki, az előbb emlegettelek! De látom már észrevetted!
:)

indapass90210 2011.12.05. 09:07:11

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: "@( o_o ):

Gondolom már saját nyálkádon csúszol JOKKA után, hogy kegyeiben részesíthessen! :)"

Szerintem semmi szükség a saját nyálkára, mert Jokka már akkor mindent lefröcsköl, amikor egy nő látótávolságba ér!

2011.12.05. 09:07:59

@( o_o ):
:) Köszönöm!
Amúgy ugye, hogy mi szeretjük @JOKKA21: -t, és ezért elnézzük az 5 kis pontját? :)

mütyür 2011.12.05. 09:08:14

@Dövan: elég lett volna, ha odaad a csajnak egy gázspray-t és sok szerencsét kíván:)

ST83 2011.12.05. 09:09:40

Jo reggelt Nektek!

Hat a posztolonak azt hiszem mar remekul elmondtatok mit es mikor szurt el.

Ezek szerint nem volt kapcsolatban, igy 38 evesen egy 24 eves csinos csaj szinte mentoovkent erkezett. Nem is vagyok meglepve, hogy ugy erzi beleesett, es nyilvan a kisasszony is csak "veletlenul" maszkalt elotte meztelenul. Tudta mit kell itt bedobni.

Mindegy, nem bonyolult ez. Neki ott volt a potya dugas, igazabol ez nem is volt kapcsolat. Szex a lakasert, amikor posztolo raebredt erre, akkor kirakta. Ugy tuni neki megerte, a lany meg nem serult, mert nincs meg benne az ami ilyenkor serulhetne.

Fater meg johet itt az okoskodassal megint, a posztolo azert baratno feelinget is kapott. Azt, hogy szamolja be? :) Na es ki vette a gumit? :):):)

Muha 2011.12.05. 09:10:35

@( o_o ): Nehez a sorsom, lathatod a szemeiddel!
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 09:14:10

@"Zsu": Hmmm...úgy tűnik, nem csak célozgat, de találgat is!
:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 09:14:18

@michaela77:

Nahát nahát! Ki van itt?

@ST83:

Szerintem natúr kapta, ilyen mennyiségű dugópartnernél mondjuk nem ártana gumit használni, de valszeg fogamzásgátlót használ a csaj, de egy vagyon lehet ha ennyi pasival dug és ő veszi a gumit. :) Szerintem a pasik vették a gumit.

indapass90210 2011.12.05. 09:14:56

@"Zsu": még idézni is tudnék ezzel kapcsolatban :P

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 09:14:57

uhhhh, csak kerüljön a posztíró a kezem közé!!!!! :D

"Ennyi kell egy lovagnak, hogy felkínálja a saját kastélyát"
A nagy fenéket, ennyi kell egy srácnak hogy kihasználja az alkalmat és szerezzen egy numerát aznap estére!

"A ruháit szanaszét hagyta a lakásban...De nem bántam"
persze hogy nem te KAN, milyen szép is amikor lány meztelen és bugyi melltartó szanaszét a lakásban ;-)

"Aztán egyre sűrűbben járt el nélkülem" TE hibád mert ezek szerint szépen lassan elhidegült tőled, kérdés mit nem adtál meg neki :-)
"Úgy volt, hogy hivatalosan járunk" Ha hivatalosan jártok az nem azt jelenti,hogy közös barátok tudnak róla????? Mivel te azt írod a közös ismik nem tudták...Akkor ti nem hivatalosan de jártatok szerintem!

Az utolsó felsorolás pedig egy felszarvazott vad kan agymenése!!!! Ezek nem annak a jelei hogy a lány csalja a párját csak téged pont ezekkel a dumákkal lehetett etetni. Igen is a lányok jobban tudnak úgy tanulni/dolgozni/felkészülni valamire ha párjuk nincs a közelükben mert akkor a figyelmüket a férfi nem vonja el!

mütyür 2011.12.05. 09:15:54

@BARI: mesélj, mit művel?:)

Esztétikus Kritikus 2011.12.05. 09:17:02

Azt mondja meg nekem valaki, hogy hogy a rákba kerül közös társaságba egy 38 és egy 24 éves???

indapass90210 2011.12.05. 09:18:24

@Esztétikus Kritikus: pl. voltál már blogtalálkozón?

Ahha! Na akkor ki vele, hogy ki dugott meg a társaságból kit?

Be kell x-elni a CSP dugósmátrixban!

mütyür 2011.12.05. 09:19:12

@Esztétikus Kritikus: miért ne? pl. itt is össze lehetne szedni ekkora korkülönbségeket.

Muha 2011.12.05. 09:19:17

@( o_o ): Ijjuj te kis harcimarci.

Rendes, magara valamit is ado ferfi folyamatosan piszkalja a nojet!

:)

Kytia 2011.12.05. 09:19:31

@Esztétikus Kritikus: Én már 50 évessel is kerültem egy társaságba.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 09:20:07

@Dövan:

Te mekkora értéken állsz a CSP-s dugómátrixban?

BARI 2011.12.05. 09:20:20

@mütyür: egy szál fehér fecskében felhúzta a redőnyt és vakságot kaptam.olyan cirka 3*20 éves lehet...nem valami szeszki :D

Muha 2011.12.05. 09:20:23

@Dövan: En a narddal jartam de kirugott a helyesirasom miatt!
:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 09:20:32

@( o_o ): Á szerintem nem jártak. Esztétikusnak van igaza. Ez szimpla üzleti kapcsolat volt. Ahhoz, hogy járjanak, a lánynak is kellett volna legalább egy kicsit érzelmileg kötődni a pasihoz. Ez pedig nyilvánvalóan nem állt fenn, mert ha kötődött volna, és valami hiányérzete van a kapcsolatban, amiben épp leledzik, akkor kinyitja a kis száját, és megpróbálja megbeszélni, nem pedig elmegey és pánikszerűen végigkefélteti magát a fél várossal. Szóval ne misztifikáljuk túl a dolgot: ez sima lakást-szexért kapcsolat volt.

HankyMoody 2011.12.05. 09:20:40

@Esztétikus Kritikus: Jajj, hát legyen már fantáziád! :)

Érettségi találkozó, ahol a 24-es a diák, a 38-as meg a volt osztályfőnök.

mütyür 2011.12.05. 09:21:29

@BARI: :D legközelebb ne húzd el a függönyt:) úgysem süt a Nap:)

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 09:21:49

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: @Dövan: múlt héten a szarkazmus volt terítéken és ti még mindig nem tudjátok mi az! :-P
@"Zsu": én nem szeretem csak így :
www.youtube.com/watch?v=1OQK0pbFoew
:),

mütyür 2011.12.05. 09:22:30

@Ibrahim a tevehajcsár: nem volt TV és unalmasak voltak az esték:)

indapass90210 2011.12.05. 09:22:37

@( o_o ): tudjuk, a probléma inkább azzal van, hogy szeretünk kötekedni!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 09:23:43

@Dövan:

Ja hát a CSP mátrixon csak 1-es értékem van! :)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 09:24:27

@( o_o ): Tévedés, én félig már akkor is tudtam (megmondtam, hogy a szart értem belőle, csak a kazmust nem).

pretty kitty 2011.12.05. 09:24:40

@Muha: Tenyleeeg! Cinalhatnanak luhat isz ien mintazattal, naon titokzatosz kiszlanyocka lennek benne :)))

2011.12.05. 09:25:39

@Dövan:
Ami privátban történik az privátban marad. Vagy szeretnéd, hogy én is másolgassak ezt-azt? :P

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 09:25:45

@Ibrahim a tevehajcsár: szerintem se jártak csak azért szegény srác,azaz srácnak már nem lehet mondani már így is elég pofont kapott a valóságtól és fokozatosan akartam rávilágítani,hogy kicsit elvarászolt volt. Én ismertem egy lányt aki szintén ilyen volt és szintén vidéki. Valahogy a vidékiekben van ez a téveszme(tisztelet a kívételnek és tudom jól hogy sok kívétel van),hogy csak akkor tudnak érvényesülni ha mindenkivel lefexenek. Meg biztos jól esik nekik,hogy nagy városokban könnyebb ilyen egyéjszakás ribinek lenni, mert nagy a város és nem beszélik ki a "falubeliek"

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 09:27:08

@Muha: mert mindig másnál gyakoroltad a tollbamondást? :P

cyd 2011.12.05. 09:27:18

@Dövan: Muhát is beleszámoltad Nard x-eibe? :)

BARI 2011.12.05. 09:27:25

@mütyür: a felhők felett mindig süt a nap :D a gangon szembe :D

Kéne nekem egy bizonyos FemöliGáj rész!Egy karis, aminek a végén a Loiszt leszedálják.Nem tudjátok melyik az pontosan?Valaki küldje el nekem plíííz az évad és rész számot!!! :D
Jöhet a csizmámba mixi ajinak akár! :DD

mütyür 2011.12.05. 09:27:38

@( o_o ): de 38 évesen hogy lehet vki ekkora lúzer?:S

BARI 2011.12.05. 09:28:13

És azonnal váltson havazásra az eső! :D

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 09:28:54

@Dövan: igen jól mondod azzal csak a "probléma van"! :)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 09:29:09

@( o_o ): Oké, szerintem is inkább az utóbbi van benne, azaz amit otthon vidéken nem mert megtenni, azt itt a nagyváros jótékony fedezetében kipróbálja. Bár én ismertem olyan "vidéki kislányt" is,aki minden hétvégén rohant haza vidékre a szüleihez és az otthon hagyott barátjához. De az nem a posztoló lakótársnője volt (szerintem).
:)

mütyür 2011.12.05. 09:29:12

@BARI: imdb-n nézz utána, le van írva az összes rész tartalma, pár karácsonyközeli részt végigskubizol és ennyi:)

Boris the Bullet dodger 2011.12.05. 09:30:58

@( o_o ):
Ez így elég ostobán hangzik. Szerintem inkább aki szeret fűvel-fával dugni, az azt fogja csinálni, akár vidéki, akár nem.

indapass90210 2011.12.05. 09:32:00

@"Zsu": azt, amikor azt írtad, hogy ekkorát még sohasem láttál, na azt nyugodtan bemásolhatod!

ST83 2011.12.05. 09:32:07

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Akkor lehet natur kapott mast is. A helyeben mindenkeppen levonnam a tanulsagot, hogy a gumival nem sporolunk. Semmilyen ertelemben:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 09:32:55

@Boris the Bullet dodger:

Ja, azokat hívják a falukurvájának :D Mint a falusi bicikli, mindenki elviheti egy körre :D

cyd 2011.12.05. 09:32:56

@mütyür: Kérdezzük meg erről Jokkát úgy 13 év múlva.

indapass90210 2011.12.05. 09:33:44

@cyd: az a baj, hogy akkor Nard-ot is bele kellene Muha x-eibe, akkor számot meg már nem biztos, hogy tud kezelni az excel.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 09:33:51

@ST83:

Szerencsére nem én dugom, így a trikót kapja más helyettem, a gombával együtt! :) Tőlem aztán ritkíthatja a párját! :)

Boris the Bullet dodger 2011.12.05. 09:34:06

@mütyür:
Pl. évek óta nem kellett a habteste senkinek és ettől buggyant meg.

BARI 2011.12.05. 09:35:05

@mütyür: ty :) mi lenne velem nélkülem?! :D

Ezt meg nem bírom kihagyni :

www.youtube.com/watch?v=iPUmE-tne5U&ob=av2e

Katrina & The Waves - Walking On Sunshine

Nem kicsi a vihánc a fejemben. :DD

2011.12.05. 09:37:14

@cyd:
"5 mondat a ribi nőknek!"

"@"Zsu": Ne kiabálj, odaírta az elejére, hogy ez a ribi nőknek szóló öt mondat!
:)"

Ez igen. :)

2011.12.05. 09:37:50

@Dövan:
Bunkó vagy és beképzelt. :P

mütyür 2011.12.05. 09:37:53

nem akarja vki elvinni a fejemet fodrászhoz? nekem nincs kedvem:S

BARI 2011.12.05. 09:37:55

@mütyür: mindig is tudtam, hogy nem szabad a könyebb utat választanom, de meg kell néha próbálnom.de most is kiderült, hogy csak magamra számíthatok. :DD

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 09:38:38

@Boris the Bullet dodger: pedig képzeld el az emberek általában nagyon adnak arra,hogy ki mit gondol róluk főleg családi környezetben és vidéken meg nagyon ott van a köztudatban,hogy jaj de ciki ha Manci néni rólam beszél a sarki boltban/kocsmában...
@mütyür: nem kell ahhoz 38nak lenni,hogy ekkora lúzer legyen :-). Posztolónak meg tuti imponált,hogy egy 24 éves lány szemet vetett rá és meztelen rohangál otthon és még lefeküdni is hajlandó vele :-)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 09:39:17

@"Zsu": ??
And? What is your problem with it?
:)

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 09:40:10

@Ibrahim a tevehajcsár: azt nem nekem írtad :P
Meg a kazmus a lényeg, szar az mindenben van de kazmus :-)

BARI 2011.12.05. 09:40:44

@mütyür: nanana, mit akarsz a hajammal? :D remélem visszavágatni nyárira!! :D

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 09:41:53

@"Zsu": A "citált mondattal"! Hiszen igaz volt!
:)

cyd 2011.12.05. 09:41:56

@"Zsu": Kibontom, mert nem eszed:

"@Dövan:
Ami privátban történik az privátban marad. Vagy szeretnéd, hogy én is másolgassak ezt-azt? :P"

"@"Zsu": Mi igen :D"

Szívesen :P

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 09:42:09

@Ibrahim a tevehajcsár: @"Zsu": neki a bunkó és beképzeld pasik jönnek be ;-) :)
@Dövan: Miért reklámozná az autódat itt a közösben ? :-P

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 09:42:36

@( o_o ): Jóvanna, igyekeztem az egyszerűbbik végén megfogni a dolgot!
:)

mütyür 2011.12.05. 09:42:39

@BARI: levágatjuk nagyon rövidre, jó? aztán otthon befestjük szép vörösre:)

pretty kitty 2011.12.05. 09:42:44

Mijeza divat mosztanaba h letinizitek a huconeveszeket? A 24 angolul tventi fol, nem celepel benne asz h "tin". 19 utan elmulik a tinikooooool!

Col77 2011.12.05. 09:43:29

Hmmmm, hozzám is beköltözhetne ez a szenvedélyes leányzó... :)

Boris the Bullet dodger 2011.12.05. 09:43:32

@( o_o ):
Miért szerinted itt senki nem beszélt róla?
Pont erről szól a poszt, hogy mindenki tudta mekkora ribanc, csak ez a szerencsétlen marha nem.

Muha 2011.12.05. 09:44:42

@( o_o ): Neha csaltam nardot.
De nem fajt neki, nem tudott rola.
Azt mondtam neki hogy a baratnoimmel tanulok zh-ra.

Boris the Bullet dodger 2011.12.05. 09:45:16

@mütyür:
Az nem ér, a sajnálat az ő reszortja, ezért fogad be huszonéves leányzókat.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 09:46:55

@mütyür: Hát ha egy fél napig tudod nélkülözni a fejedet, akkor egye fene, nem bánom, én elviszem (lerakom a fodrásznál az ajtó elé, ha rákerül a sor majd csak begurítják).
:)

mütyür 2011.12.05. 09:47:14

@Col77: szívesen osztozol más pasikkal a puncin?

ST83 2011.12.05. 09:47:20

@mütyür: Legyunk oszintek. Csak azert luzer a csavo, mert beleelte magat a semmibe. Viszont 38 evesen levarrt egy 24 eves kiscsajt. Legkozelebb mar az utorezgesekkel is jobban boldogul majd.

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 09:47:21

@Ibrahim a tevehajcsár: egyszerű vagy mint Jokka társas élete? :D
@Boris the Bullet dodger: mi most elbeszélünk egymás mellett ? Azt írtad a lány vidéken is ribi ha nagyvárosban az, ez nem hely függő. Erre én írtam a lelkülete lehet az,de otthon nem tud kibontakozni mert ott még kordában tartják az ottani normák és ott még nem lehet tudni,hogy az...

indapass90210 2011.12.05. 09:47:57

@"Zsu": nem szeretek az lenni, de a bunkóság jön be a nőknek. Csak nézd meg Jokkát! Adja itt a parasztot, aztán közben kíváncsi lennék, hogy ki NEM volt még meg neki!

mütyür 2011.12.05. 09:48:53

@Ibrahim a tevehajcsár: naná, nálam úgyis mindig fejetlenség van:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 09:49:12

@ST83: Ja, kétévenként mínusz két év, azaz legközelebb 40 évesen, 22 éves csajt kell levarrnia.
:)

BARI 2011.12.05. 09:49:14

@mütyür: na az pont olyan lesz, mint nyáron.szuppppeeeer!akarom! :D

lálálálááááááviszlááát! :DD

Col77 2011.12.05. 09:49:32

@mütyür: Igen, szívesen:) Nekem teljesen megfelelne egy ilyen felállás, hazudozások nélkül.

mütyür 2011.12.05. 09:49:47

@ST83: hja, de hogy sikerült neki? úgy, hogy ingyenkvártélyt biztosított a csajnak. ez azért nem menő:)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 09:50:10

@( o_o ): Még annál is egyszerűbb! Mint egy faék!
:)

mütyür 2011.12.05. 09:50:56

@BARI: na hát akkor ezt meg is beszéltük:))

@Col77: pfujj.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 09:53:39

@mütyür: Áááá... Akkor pont te vagy az én "emberem"! Mondd csak, nem vagy véletlenül 14 évvel fiatalabb nálam, és nem félsz egyedül hazamenni este?

:)))

cyd 2011.12.05. 09:54:28

@Dövan: Én biztos és ez így is marad.

indapass90210 2011.12.05. 09:54:57

@( o_o ): az pici, és ha egy picit tovább benn ülsz, akkor láthattad volna, hogy mi volt óriási :D

2011.12.05. 09:55:02

@cyd:
Nemhiszem, hogy kíváncsiak lennétek arra amiről dövannal privátban beszélgetünk. :)

pretty kitty 2011.12.05. 09:55:17

@"Zsu": "szánalmas posztoló!"

Nocak, nocak, eddeteltunk vmiben! :)

mütyür 2011.12.05. 09:55:20

@Ibrahim a tevehajcsár: áh, önálló vagyok és nem félek még a farkastól sem:)

2011.12.05. 09:56:09

@( o_o ):
"neki a bunkó és beképzeld pasik jönnek be ;-) :)"

Ez akár még igaz is lehet. :)

2011.12.05. 09:57:35

@Dövan:
Én még nem voltam meg Jokkának. :) De azért cuki! :)

Boris the Bullet dodger 2011.12.05. 09:58:07

@( o_o ):
Nem tudom, hogy elbeszélünk-e egymás mellett, én arra céloztam, hogy akinek folyton viszket, annak falun is viszketett folyton, a nagyvárosnak legfeljebb annyi köze van ehhez, hogy itt a merítés nagyobb és attól sem kell félni, hogy a nyakán marad az alkoholista traktoros Józsi.
Viszont attól, hogy nagyvárosban űzi, még ugyanúgy híre megy hogy bármire kapható, és pont a társasága fogja tudni, magyarul ugyanott van, mintha falun csinálná. Csak itt nem Mancika pletykál róla a vegyesboltban, hanem Pista bíztatja Gézát, hogy nyugodtan vigye haza, mert olyan.

dr. gernika 2011.12.05. 09:58:21

MNK.
Az 5. kicsit paranoid gyanú, de nagyjából egyetértek. Jól reagáltál, nincs mit hozzáfűznöm.

cyd 2011.12.05. 10:03:43

@Dövan: Az elég gáz, hogy benne kell ülnie, hogy tudja mekkora.

ST83 2011.12.05. 10:04:24

@Ibrahim a tevehajcsár: Viheted a harembe, mert ha tenyleg ez a kovetkezo misszioja, akkor a ket evig kemenyen nyomhatja az edzeseket, amugy lehetetlen kuldetes:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 10:04:44

@"Zsu":

Van az az érzésem, hogy ez így is marad. Úgy ahogy a nők 100%-nak a világon. (leszámítva a hivatásosokat)

2011.12.05. 10:12:53

@A Jó Meglepően Izmos Hercege:
Jokkának is eljön majd az ideje... Egyenlőre még sértett és negatív, de kinövi.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 10:17:55

@"Zsu":

Az álmodozás az élet megrontója. Szerintem megmarad a háló és genitáliarázásnál egész életében :D

Αphelion 2011.12.05. 10:18:14

@Ibrahim a tevehajcsár: "odaírta az elejére, hogy ez a ribi nőknek szóló öt mondat!"

Csak az a gond hogy nala ribi nok = minden no...

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 10:18:57

@Dövan: akkor de jó,hogy kiugrottam még idejekorán :D. Hiába a női megérzésem tudta ha tovább maradok, jóra nem számíthatok :D

ST83 2011.12.05. 10:20:11

@mütyür: Ez oly sokszor tema. Egyszer azt bizonygatjuk, hogy mindig fizetni kell a szexert, az ilyen esetekben meg azt mekkora luzer a posztiro, hogy palira vettek.
Pedig keves az info. Az emailbol nem az jon le, hogy luxus utakra vitte, meg penzt adott neki. Szoval szamomra volt egy hazi ribije, akit vszinuleg jo sokszor megdugott, amikor ezt meg mar nem hagyta, ki is tette, mert rajott a turpissagra.

2011.12.05. 10:20:26

@( o_o ):
:)
Jót nevettél volna ha maradsz. :)

2011.12.05. 10:21:09

@Aphelion:
Ez nem igaz. Engem se tart ribinek. :)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 10:21:59

@"Zsu": De még mennyire, hogy eljön: egyszer csak megjelenik nála majd egy fekete csuklyás alak egy kaszával a vállán, és azt mondja: "eljött az időd Jokka!"

Father Justice (törölt) 2011.12.05. 10:24:19

"..ha akarom itt és most kifizeti, amivel tartozik, kaját, vizet, mindent.."

Az lett volna csak priceless, ha erre a posztíró a rüfi orra alá tol egy papírlapot, rajta a következő egyenlettel: 6 x 40.000 + 6 x 35.000 + 6 x 25.000 = 600.000 Ft. /Albérlet, kaja, felerezsi./

Ha ezt a nő ott és akkor, farzsebből kifizeti, visszamenőlegesen mindjárt a legfölsőbb szinteket súrolta volna a sunázás ár/érték aránya!

Így azonban csak egy újabb klasszikus esettel van dolgunk a több tízezerből.

Azt viszont én sem értem, hogy 38 éves férfi létére miből gondolta egy percig is, hogy ebben a konstrukcióban párkapcsolatról volt szó, nem pedig szimpla barterről.

2011.12.05. 10:24:32

@Ibrahim a tevehajcsár:
Csöngetnek. A tulaj ajtót nyit. A küszöbön egy kicsike halál áll. Úgy húsz centi az egész, de minden stimmel: csuklya, kasza, csontváz.

- Jaj, istenem, jaj-jaj!

- Nem beszarni! A tengerimalacért jöttem.

pretty kitty 2011.12.05. 10:24:35

Eszt mal belinkeltem eccel, de jehhez a poszthoz isz idekivankozik:

www.demotivalo.net/view/52620/az-egyutt-alvasnak

Hihihiii :))

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 10:24:39

@Boris the Bullet dodger:akkor nem beszéltünk félre.
"magyarul ugyanott van, mintha falun csinálná."
na mert te logikusan gondolkozol,neki ez nem olyan :)

2011.12.05. 10:25:01

@Ibrahim a tevehajcsár:
A kaszásokról mindig ez jut eszembe. :)

mütyür 2011.12.05. 10:25:27

@ST83: ha csak dugni kellett a csaj, nem picsogna, hogy másokkal is lefeküdt a lányzó

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 10:26:32

@Aphelion: Dehogyis! Megmondtza, hogy az anyja kivétel, azzal semmi baja!
:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 10:26:45

Jajmá' most komolyan mire számítottál?
A faszik mindig aztat hiszik, h a lánykák a kb 10-15 évvel idősebb faszt részesítik előnybe.
Hát, NEM! Ebből kéne mindig kiindulni. :))

Kytia 2011.12.05. 10:27:49

@Picicsibe a szexistennő: Van olyan, hogy beleszeret az idősebb pasiba, de csak akkor, ha az leszarja. Legalábbis velem eddig mindig így volt.:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 10:28:41

Frankón az a tapasztalatom, ahogy szemlélem a környezetemet, h 40 körül a faszik, szinte mindig belezúgnak egy jóval fiatalabb punciba. És persze mindig akad legalább egy fiatalabb punci, aki "viszont szereti" őt. Az puszta véletlen csupán, hogy ezek a lánykák mindig pont kicsit meg vannak szorulva. Hajj, az élet annyira kiszámíthatatlan. Ahogy a pasik is. Komolyan a pasiknak olyan bonyolult a gondolkodásuk. Ha a nő fizetni akar a lakásért, de nincs pénze, és a testével fizet... Hát a ffi nem túlkomplikálja? Szerelem bazdmeg! Ez jut az eszébe! Hátkéremszépen, hova tart ez a világ?! :DDD

De azért poszter, picit se aggódj a szerelmedért. Biztos talál helyetted egy másik 40-est, aki beszopja uezt. Az ilyen lányka sose marad, fedél, kaja, és fasz nélkül.

Ámen!

dr. gernika 2011.12.05. 10:29:34

@Boris the Bullet dodger: Láttam már ilyet egyetemi tanárnál, aki később vezető beosztásba került. ;)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 10:29:35

@Picicsibe a szexistennő: Várjál már Csibe! Ez nem Jokka, hogy meg kelljen taposnod!
:)

indapass90210 2011.12.05. 10:31:51

@cyd: én is tudom, hogy az lett volna kúl, ha ott parázsban kibaszom az asztalra, de sajnos nem vagyok ennyire menő :D

dr. gernika 2011.12.05. 10:36:40

@Esztétikus Kritikus: Nem a megcsalás-nemmegcsalás miatt MNK az ifjú hölgy, hanem mert jobbra-balra kefél anyagi haszonért.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 10:36:44

@Ibrahim a tevehajcsár: Én csak tényeket közlök.

Am meg mindenki a saját hibájából tanul. Talán még1x már nem a faszával, hanem az eszével gondolkozik...
Bár, azt hiszem ez nehéz nektek. Mert ugye a vér szállítja a friss oxigént az agyba... De ugye a vér meg... Hajj! Komplikált! :))

Esztétikus Kritikus 2011.12.05. 10:40:53

@mütyür, Dövan, és a többiek, akik válaszoltak az értetlenkedésemre :)):
Értem, hogy itt (vagy bármelyik blogon) össze lehetne szedni egy ennyire heterogén korú társaságot, de azok alkalmi - tematikus, haha - társaságok, nem?
A posztban pedig mintha egy együtt kocsmázós, bulizós, együtt mozgó társaságról lett volna szó. Én is kerültem már egy társaságba 50-essel, sőt 60-assal is, de nem mozogtunk együtt rendszeresen. ((((Ja igen, tényleg, pubi koromban a tanárokkal kocsmázás volt még bevett gyakorlat, de ők is máshova sorolták magukat társaságilag, és mi is. Ettől persze kavarások azért voltak))))

indapass90210 2011.12.05. 10:41:24

@Picicsibe a szexistennő: én csak azt az embert sajnálom, aki majd egyszer feleségül veszi ezt a csajt.

Kytia 2011.12.05. 10:42:21

@Picicsibe a szexistennő: Az ő szerelme sem túl bonyolult. Hiszen a lány gyönyörű volt, naná, hogy nem bánta, ha a szétdobált cuccait kell kerülgetni egész nap. A férfiak is elég egyszerűek.:))
Csak ott a gond, hogy mindegyik kiválasztottnak hiszi magát (nők is, férfiak is). Hogy vele majd másképp lesz, hisz ő Első Szabó József, nyugalmazott bérszámfejtő, vele nem történhet meg ilyesmi, mert ő különleges.

Esztétikus Kritikus 2011.12.05. 10:43:03

@"Zsu": basszus, percek óta ezen röhögök! Van még? :D

cyd 2011.12.05. 10:45:06

@Dövan: Áhh! A vidám fijjug műsoránál úgysem tudtál volna nagyobbat villantani :)

ST83 2011.12.05. 10:45:50

@mütyür: Azert picsog, mert vegul bebukta. Azt hitte van vmi, kozben meg semmi.

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 10:46:02

@Dövan: csak keveset ittál,részegen már te se bántad volna ki mit gondol ;)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 10:46:12

@Dövan: Nos, igen. Lesz neki férje. Idősebb, gazdagabb, kezdetektől felszarvazott.

Nem sajnálom előre. Nem tudom ki lesz az, és milyen ő. Mennyi csajt baszott át korábban, vagy h lett gazdag... Ha tudnám, h jó ember, sajnálnám. De így, lehet pont azt kapja majd, amit megérdemel. :)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 10:46:48

@Kytia: Ááá, most, hogy mondod, bemutatkoznék Első Szabó József nyugalmazott bérszámfejtő vagyok! Ja, és természetesen naggyon különleges!
:)))

Father Justice (törölt) 2011.12.05. 10:48:52

@mütyür: A nő is pontosan tudta, hogy a posztíró a viszonyt érdemi párkapcsolatnak tekinti, különben egyáltalán nem kellett volna titkolnia, hogy másokkal is szokott kefélni. A könyvtár, ZH és hazautazás helyett simán mondhatta volna, hogy Miklós, Endre és Zoltán, te pedig, Gerzson papa, holnapután kerülsz sorra. Szóval biztosak lehetünk benne, hogy ő is igyekezett fenntartani az illúziót valamilyen módon, nemcsak a posztíró képzelete szárnyalt túl magasan.

Egyébként könnyen elképzelhető, hogy Gerzson a nyíltan felvállalt 'lakhatásért szex' konstrukcióba is belement volna, csak a nő így saját magával szúrt volna ki. Már a 18 éves, vidékről szakadt kislányok is jól tudják, hogy a szerelmes férfit sokkal jobban és hatékonyabban lehet lehúzni háziribancot tartó társainál. Az utóbbiak nagyon is odafigyelnek a szolgáltatás ár/érték arányára, illetve sokkal kisebb kellemetlenségek miatt is kibasszák a hölgyet a "szállodából", mielőtt beújítják a következőt.

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 10:48:55

@Picicsibe a szexistennő: Nem olyan bonyolult az, mint feltételezed: alapvetően, mi egyszerűek vagyunk, mint egy faék: előtte meg utána kell gondolkodni, nem közben, amikor a vérre odalent van szükség. A posztoló ezt úgy tűnik elfelejtette, de ez legyen az ő baja.

Kytia 2011.12.05. 10:49:04

@Ibrahim a tevehajcsár: Mind különlegesek vagyunk. Őőő...én nem.:( :D

cyd 2011.12.05. 10:49:41

@Dövan: Most miért? Rutinos kis faszcibáló neje lesz, addigra akár még leisnyugodhat és be is érheti egy farokkal.

@Kytia: "Hogy vele majd másképp lesz, hisz ő Első Szabó József, nyugalmazott bérszámfejtő, vele nem történhet meg ilyesmi, mert ő különleges."
:DDD
Ezt kávéval, vagy anélkül? :)

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 10:49:48

@Picicsibe a szexistennő: Nem olyan bonyolult az, mint feltételezed: alapvetően, mi egyszerűek vagyunk, mint egy faék: előtte meg utána kell gondolkodni, nem közben, amikor a vérre odalent van szükség. A posztoló ezt úgy tűnik elfelejtette, de ez legyen az ő baja.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 10:49:52

@Kytia: A ffiak a legeccerűbb lények. Pina és csöcs. Szex, szex, szex. :))

De azé' nagyon szerethetőek! ;)

2011.12.05. 10:51:56

@Ibrahim a tevehajcsár: @( o_o ): @Esztétikus Kritikus:
Örülök, hogy ennyire tetszett, de azt hittem ezt már mindenki ismeri. :) Amúgy én is percekig röhögtem ezen... :)

indapass90210 2011.12.05. 10:52:02

@( o_o ): ha annyira berúgok, hogy kivágom az asztalra, akkor még az is esélyes, hogy elverem vele a homlokotokat!

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 10:52:10

@Ibrahim a tevehajcsár: Na ez úgy tűnik, véletlen kétszer ment el.

pretty kitty 2011.12.05. 10:55:20

@mütyür: Tegnap kommentelt itt edd oleganyo aki sziman a dednadmamam isz lehetne, coval tenyleg vannak itt kolkulompszeegek! :)

dr. gernika 2011.12.05. 10:55:42

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Az a riport már a második gyereknél készült, és a Matisz leány pont 14 volt. :)

ST83 2011.12.05. 10:56:46

@Picicsibe a szexistennő: Ugyamar Csibe! Gondolkodjon nyugodtan a faszaval legkozelebb is, csak ne hagyja odakoltozni. Akkor egy dugas utan mas veret szivja majd a kis ribi es mindenki jol jart:)

Kytia 2011.12.05. 10:56:48

@cyd: Kávéval.:)))

@Picicsibe a szexistennő: Az enyém nem ilyen. Ez mondjuk kicsit zavar.:S :D Meg is mondtam neki, hogy mostantól napi két pornó kiutalva, hogy megemberesedjen.:D

mütyür 2011.12.05. 10:57:13

@Ibrahim a tevehajcsár: úgy olvastam, kétszer mentél el

mütyür 2011.12.05. 10:59:34

@Father Justice: persze, OK, nade nem hiszem el, hogy komolyan vette, hogy ez egy normális kapcsolat, ami 1. úgy indul, hogy meztelenül flangál előtte, 2. titkolni kell barátok előtt.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 11:00:53

@( o_o ): Miért mi csúnyát mondtam? :)

Köszcsi a számcsit. ;)

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 11:01:00

@Ibrahim a tevehajcsár: "egyszerűek vagyunk, mint egy faék"
Ezt te ma már sokszor elmondtad.Azt szeretnéd,hogy végre ráébredjünk és tudatosuljon bennünk? :)
De nektek ez nem lenne jó, mert akkor
1. Faékkel nem akarunk járni, nekünk értelmes társ kell akivel el lehet beszélgetni...
2. arra fogtok kelleni,hogy "ki be járkálhassunk" szabadon és még csak "kilincseket se kelljen váltogatni".
3. Akkor még inkább csak kitámasztásra akarom mondani kitartásra használunk majd titeket
:-):-P

indapass90210 2011.12.05. 11:02:06

@cyd: csak addigra megöregszik, és nem biztos, hogy milf lesz belőle :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 11:02:18

@Ibrahim a tevehajcsár: Nem hallottad ki az iróniát. Én sem nem tartalak titeket pasikat bonyolult jelenségnek. :)

cyd 2011.12.05. 11:02:25

@Dövan: Erről a Ravasz, az agy... vonatkozó jelenete jutott eszembe Harry-vel :)

tőzegmalac 2011.12.05. 11:05:15

ne adj magadból, ha nem kérnek belőled

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 11:06:56

@Muha: Láttad, amit tegnap küldtem képet? :)

mütyür 2011.12.05. 11:11:27

@hangya boy: ez egy szenyó mhely, nem tudok jútyúbozni:(

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 11:11:39

@ST83: Nos nem így megy ez. Me' egy rafkós lányka nem a szexszel kezd. Előbb elveszi ami kell (és az nem a 38 éves fasza), bebiztosítja a helyét, aztán fizet érte, a maga módján. És ha elégedett a faszika, akkor ad, ad, ad, csak hogy kapjon. :)

tőzegmalac 2011.12.05. 11:13:18

@mütyür: :D
annál inkább kollégáidnak... :D

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 11:13:51

@( o_o ): Persze, hogy tudatosítani akarom. Miért ne? Hiszen magamban is tudatosítottam, hogy a nő a puncinak az a része, amelyikkel el kell beszélgetni a szex után (Picicsibe szerint előtte is). Szóval így sikerült leegyszerűsítenem a kérdést mindkét oldalról nézve. Ettől aztán minden egyszerűnek, érthetőenk és világosnak tűnik számomra!
:)
@Picicsibe a szexistennő: Természetesen kihallottam. Gondolod, hogy "csak" ennyi "komoly" reakcióra futja?
:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 11:14:19

@Kytia: Napi kettő? Az sok lesz. Pornóból kevesebb kell, és azt is együtt jó nézni. :P

Mer' am mi foglalkoztatja? :)

Joe69 2011.12.05. 11:16:46

Ez természetesen nem a "klasszikus" felszarvazós sztori, annál sokkal átlagosabb, közönségesebb ma már. Vidékről jött szegényszülős húsz körüli főisis-egyetemista csaj a nagyvárosban , 40 körüli pinaéhsége miatt lehúzható faszi. Ez a kombó gyakoribb ma már, mint a reggeli.

A tisztességesebb eset, amikor előre megállapodnak a játékszabályokban, pl. a hallgatócsaj a nős tdk-vezetőjével: csaj kap laptopot, tandíjra meg könyvre meg albira lóvét, meg belépőt és szerelést az elit teniszklubba, stb. cserébe dug, amikor a kolléga ráér, és persze teljes diszkréció. És közben persze bőven hintáztatgatja a csoporttársait meg más faszikat, ha még van erre energiája. Diploma átvétele után búcsú, ennyi volt. Az ilyen főisis kitartott kiskurvák teljesen magától értetődőnek tartják ezt, hiszen egyszerre csak 1 faszival csinálják.

Ennél már durvább a közel-keleti fiúhallgatók által szervezett kupleráj. A csajok papíron csóró koleszosok, papa-mama gyanútlanul ott is keresi őket, holott már régen egy nagy belvárosi bérlakásban fogadják az ügyfeleket, főleg természetesen a közel-keleti régió fizetős hallgatóit.

A legdurvább , de a leggyakoribb kétségtelenül ez az össze-vissza kavarás, visszaélve a pasi érzelmeivel, kiéhezettségével - és persze orbitális hülyeségével. Velem is megpróbálták többször ezt a lakhatási lehúzást, de nem engedtem be magamhoz egy ilyen kis picsát sem - maximum koleszhelyet szereztem nekik. El is tűntek rögtön. A többiekkel meg szépen megbeszéltük, mit miért. Nem mindig dugásról volt szó, a rend kedvéért, az emberi és szakmai kapcsolatoknak inkább egyéb vonulatait ápolja az épeszű ember egy felsőoktatási intézményben.

Amúgy meg az idősebb fasziknak rettenetesen kell vigyázniuk, mert a korai huszonéves csajok imádják őket. A saját korosztályukbéli pasik éretlen, csóró hülyegyerekek, viszont az idősebbekből egy kis mosolyért és seggrázogatásért már sok mindent kipréselhetnek, dugásért pedig sok mindent meg is alapozhatnak. Még szép, hogy ezt egy 40 körüli, 40+ pasi kihasználja, de érzelmeket belevinni több mint bűn: hiba.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 11:18:15

@Muha: Na várj. Nem fosztalak meg semmi jótól, tesó! ;)

Muha 2011.12.05. 11:19:19

@Picicsibe a szexistennő: Süti.
Egesz jo tesom vagy.

Amugy nem tudjatok, hogy a faterom hol van?

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 11:21:29

@Muha: Tegnap volt, aki félreértette. Nem a harisnyára gondoltam... :)

Picicsibe a szexistennő
2011-12-04 20:26:05
Válasz erre
@Muha: Ez biza nekem is teccik:

toplike.eu/post/102329

ST83 2011.12.05. 11:23:50

@Picicsibe a szexistennő: Tanits csibe mester! Ha ilyen egyszeruek vagyunk, akkor miert van sok boldogtalan no? Es miert basszatok el megis rengetegszer? :)

Muha 2011.12.05. 11:23:52

@Picicsibe a szexistennő: Rem lik.

:)

Csini harisnya!
Ilyen nekem is kell.

mütyür 2011.12.05. 11:24:19

@hangya boy: na majd megsasolom otthon:)

pretty kitty 2011.12.05. 11:24:47

@Picicsibe a szexistennő: Nem vad ededul novelkem, nekem isz beon :DD

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 11:25:04

@Joe69: Látod, látod! Így jártál! Mentél volna szippantó autósnak, nem ragadnának rád a huszonéves csajok érdekből!
:)

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 11:25:47

@Ibrahim a tevehajcsár: upsza, kezd ez a picicsibe megrontani téged. Le merted írni hogy "punci" pedig tőled eddig ilyet nem láttam még :-). Nem csak picicsibe szerint kell előtte, hanem szerintem is. utána már felesleges :D. Előtte kell úgy tenni mintha sokra tartanál :-P

Kytia 2011.12.05. 11:26:38

@Picicsibe a szexistennő: Mindenféle. Hobbi, meg sport, meg ilyenek. Jó dolog, meg az is jó, hogy nem bámulja pofátlanul a nőket az utcán, miközben az én kezemet fogja (ez utóbbi nagyon jó), csak közben meg kéne néha, hogy odasózzon nekem, csak, hogy nőnek érezhessem magam.:D

Joe69 2011.12.05. 11:26:44

@Ibrahim a tevehajcsár:
Azért nem bánom, bár DOLGOZNI mindenütt szar:))

Ibrahim a tevehajcsár 2011.12.05. 11:31:49

@( o_o ): Provokatív szándékkal írtam, hogy utána! Kíváncsi voltam, hogy hogyan reagálsz! Egyébként szerintem így ilyen formában, hogy punci, teljesen elfogadható, köznyelvi fordulat, mondhatni, "nyomdafestéket tűrő", tehát szerintem semmi baj vele. Ja, és ennek megfelelően már máskor is leírtam (csak te sose figyelsz, hogy a faékek mikor mit írnak).
Amit pedig leírtál, az nem az én stratégiám (előtte lekábítani valakit a sok szöveggel, hogy aztán már mikor zsibog a feje a sok ostobaságtól, inkább hagyja magát megdugni, csak legyen már vége a szófosásnak). Én ennél sokkal szolídabb és hallgatagabb vagyok (tudod, a tevék mellett ritkán kell sokat beszélni).
:)

Muha 2011.12.05. 11:32:32

Muhaeknal eg a vilag
Sutik mar a rantott bekat
Zimme zumm zimme zumm

ST83 2011.12.05. 11:35:23

@Kytia: Akkor most ok a faszid vagy nem? Nem kaphatsz meg mindent:)

Kham 2011.12.05. 11:36:26

Nagyon örülök, hogy a posztoló megosztotta velünk harmincnyolc év alatt felgyülemlett tengermély bölcsességét. Főleg ezek az apró nüanszok az öt mondatban, amit felett egy Sherlock Holmes-i elme is elcsúszna és zokogva hívná fel Doktor Watson-t segítségért.

Számomra most lett gyanús, hogy évekkel ezelőtt, mégsem egy vak suszterhez járhatott, (aki emiatt függetlenné vált a napszakoktól és egy NonStop cipészetet müködtetett) amikor azt mondta: "Nem jövök haza időben, mert hajnalig sámfáznak." Lehet, hogy nem is a rotációs kapára célzott, amikor hétvégi élménybeszámolt: "Hétvégén kint voltunk Gabival meg Józsival a telkükön. Hatalmas a szerszámuk és sokáig bírja egy töltettel." Előfordulhat, hogy nem is egy sportbaleset, miatt húzta úgy a lábát, amikor azt mesélte: "Végigment rajtam az egész kosárcsapat, a cseréket is beleszámítva." Lehet, hogy mégsem főállásban itt-a-piros-hol-a-pirosozott, amikor két hétig úgy jött haza melóból: "Csodálatos nap volt! Évek óta nem dugtam ilyen jókat!"

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 11:37:41

@Muha: ezt elírtad, azt kellett volna írnod,hogy Muháéknál kék a világ :-)
@Ibrahim a tevehajcsár: nem azt mondom beszélj lyukat a nő hasába de el kell vele hitetned,hogy több vagy te egy tevénél és van valami értelem is benned valahol jó mélyen. A figyelmetlen olvasással kapcs meg lehet igazad van bocsi :-(

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 11:39:12

@ST83:

Hát pont ezért. Mert csak ez vezérel benneteket.
Meg mert van lehetőségetek válogatni. Csak a szép punci kell, csak a nagy csöcs. Ráadásul nem is mindig csak egy és ugyanaz, hanem friss, fiatalabb.
A nőknek meg több kell, nem csak a szex. (Persze az is fontos, de nem csak az.)

Meg mert annyira abban él a pasik többsége, h a nők ribancok, h sokszor azokkal is úgy bánnak, akik nem azok.

A nem ribancok meg, szerelmesek lesznek, reménykednek, közös jövőről ábrándoznak...

Ilyesmik az okok, kisfiam. :)

Kytia 2011.12.05. 11:39:29

@ST83: Nagyon ok.:) Jaja, tudom, hogy nem kaphatok meg, az a szar, hogy ha rosszfiúval vagy, szenvedsz, mint a kutya, ha meg jófiúval, akkor néha hiányzik a rinya.:) Persze engem úgy alapból inkább a jófiúk szoktak vonzani így is.

Muha 2011.12.05. 11:40:01

@( o_o ): Odani he!
Ez tenyleg jobb mint az enyem.
Te okosabb vagy mint en!
Megdicserlek!
:)

tőzegmalac 2011.12.05. 11:40:21

hehe te is elhitted amit látsz:) minek éled bele magad...

fumerin 2011.12.05. 11:41:52

@Picicsibe a szexistennő: "A nőknek meg több kell, nem csak a szex. "
Pl. egy harisnya? :D

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 11:41:58

@Muha: inkább ne, még el kapok valamit :-D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 11:44:54

@Joe69: "mert a korai huszonéves csajok imádják őket. A saját korosztályukbéli pasik éretlen, csóró hülyegyerekek,"

Pontosítanék! Huszonéves csajok imádják a 40 körüli pasi pénzét, rajongását, figyelmét. A korosztályukbéli fasziktól ezt ugye nem kapja meg, mert őket ugye csak a dugás érdekli, így velük csak dugnak a lánykák. Mert helyesek, jó a testük, és jól tosznak. ;)

Muha 2011.12.05. 11:45:36

@( o_o ): Hat jo.
De akkor jatsz velem.
Mondj egy szamot 1-10-ig.

pretty kitty 2011.12.05. 11:45:48

@Muha: Lece fice BOOOM BOOOOM BOOOOM!!!

:)))

Hurri Kán 2011.12.05. 11:47:53

"Ő 24 éves, én 38. Nem volt ebből gond semmi. A baráti társaságba csöppent új lány. "
Tovább nem is olvasom, minek?

Muha 2011.12.05. 11:49:15

@gyvy: Hogy tanulj belole!

cyd 2011.12.05. 11:49:27

@hangya boy: "ne adj magadból, ha nem kérnek belőled"
Konfuciusz? :)

Kovbojok meg zseniális, a Buzerátor bolha, meg a Szerelmes dal a csúcs :)

mütyür 2011.12.05. 11:49:28

@hangya boy: mert ő már nem tini, igazi szerelmet keresett:))

@fumerin: LOL

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 11:50:47

@Picicsibe a szexistennő: én még jobban pontosítanék. 20 éves lánykák szeretik 40es pénzét és/vagy rajongását és/vagy figyelmét és/vagy eszét/tapasztalatát, (mert jól mondod)20 éves fiúkáknak lehet pénzük de az eszük csak a szexen jár ha egyáltalán azt lehet észnek nevezni,figyelmüket mindenféle szembejövő lány megragadja és rajongani is csak a sörért és szexért tudnak :-)

ST83 2011.12.05. 11:51:17

@Picicsibe a szexistennő: Ez keves magyarazat Mami! A legtobb faszit otthon mar azzal meg lehetne fogni, hogy az asszony szetkefeli (mar elnezest). Megsem teszik, miert?

Mindig a no kezd el jatszadozni a szexxel egy kapcsolatban, marmint annak megvonasaval. A legtobb ferfi nyuszit egy darabig, aztan ha vmire tartja magat tenyleg elkezd komolyan nezelodni. Olyankor van nagy pislogas a holgyek reszerol, hogy hopp ez le is lepett, vagy felre. Holott mint irod roppant egyszeru a gondokodasunk:)

Hurri Kán 2011.12.05. 11:51:56

@Muha:
Nekem máá nincs mit tanulnom. Többet is tudok, mint néha szeretnék.
Megjegyzem, ha a szereplők életkora fordítva van, az egy életképesebb kombináció lett volna. :D

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 11:52:08

@gyvy: a baráti társaságba(n) tényleg csöppent elég rendesen ;-)

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 11:53:44

@Muha:"Mondj egy szamot 1-10-ig"
ez magas labda és bár nem vagyok picicsibe (napi vérszívás teljesítve :D) de ezt a poént most nem akarom kihagyni...
69

fumerin 2011.12.05. 11:53:49

@Picicsibe a szexistennő: Nézd, BIzonytalan kérdés lett volna tőlem, ha nem a harisnyára értettem volna a linkedet :D

Kytia 2011.12.05. 11:54:27

@Picicsibe a szexistennő: De a pasik is szerelembe esnek, mint itt a posztoló is. Akkor nem is olyan egyszerűek.:)

2011.12.05. 11:55:50

Tudjuk már, hogy ki vette a gumit? :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 11:56:01

@ST83: Nos gyermekem, erre nemtok mit mondani. Nálunk ilyen nincs. Én nem vonom meg a szexet, mert azzal magamat is kínoznám. :D

Ezt én se értettem soha, h egyes nők miért csinálják. Elég gyakori következménye ennek, h a faszi besértődik, és félrekúr. Az ilyen nő bár okosnak és rafináltnak tartja magát, igazából végtelenül ostoba!

ST83 2011.12.05. 11:56:14

@Kytia: Nehez elhinni, de ha Te mondod. Errol az oldalrol ugyanaz a bibi. Jokislany kell az egyutteleshez, hogy ne aggodj azon eppen ki fekszik a nodon, de a ribnacok... Hat azert olyat tudnak, amit a jokislanyok nem. Fene, nehez ez:)

Muha 2011.12.05. 11:58:47

@( o_o ): Hat ezt en nem ertem.
Mi magaslabda?

Muha 2011.12.05. 11:59:55

@gyvy: Butasag.
30 folotti no mar venseg!
Sose szabad 30 felettivel kezdeni!

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 12:01:04

@ST83: mit tudnak a ribancok amit a jokislanyok nem? teves azt gondolni hogy jo kislany nem lehet jo az agyban!

Hurri Kán 2011.12.05. 12:01:07

@Muha:
Márminthogy mije ne legyen neki 30 fölött???

Muha 2011.12.05. 12:01:18

Nekem a kedvenc pozom a 68.
Te leszopsz, en meg jovok egyel.

Hurri Kán 2011.12.05. 12:02:23

@( o_o ):
A gyakorlat azt mutatja, hogy nem annyira téves. ;-)

cyd 2011.12.05. 12:02:50

@ST83: "...de a ribnacok... Hat azert olyat tudnak, amit a jokislanyok nem."
Mit nevezünk jókislányságnak? A monogámia már az? Mert akkor baromság az elmélet.

Muha 2011.12.05. 12:03:19

@gyvy: A gyertyak szama a tortacskajan

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 12:03:28

@"Zsu": látom nagy hatással van rád Dövan :P :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 12:04:01

@Kytia: Am tényleg van, h szerelmesek lesznek. De az ritka. Legtöbb esetben összekeverik a szerelmet a "bazdmegolyankurvajóapinádbanésúgyszopszmintsenkimásakarommégmégmég" helyzettel. :DDD

Aztán 1x uncsi lesz, és vége is a szerelemnek.
Ebben a posztban sem szerelem volt szerintem. 38 éves egyedülálló pasi... Hmm-hmm. Gondolom rég volt csaja, rég törödött vele valaki (ezért is hitte el, h törödik vele a csaj, ha leszopja), kicsit elvarázsolódott. :)

Esztétikus Kritikus 2011.12.05. 12:04:37

@ST83: a szexmegvonást tudatosan elkövető fél, akár férfi, akár nő, a gyehenna tüzén végezze és kárhoztassék örökre, továbbá kapja meg méltó büntetését a földön is, már ha a kielégítetlenség nem elég büntetés amúgy is :)))

Hát be kell valljam, a szexmegvonás egy amúgy a szexet élvező nőtől akkora öngól, mint egy ide Nagykáta :)))ezen mindig csak röhögni tudok.

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 12:04:51

@cyd: ezt írtam én is csak másképp :-)

Hurri Kán 2011.12.05. 12:05:43

@Muha:
Áhh, értem. De amelyiknek még nagyon kevés gyertya van a tortáján, azok olyan kis hebrencsek, érted. :D

Muha 2011.12.05. 12:06:31

@gyvy: De azzal meg meg el tudod hitetni hogy a popsiszex alap.
:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 12:07:52

@ST83: "de a ribnacok... Hat azert olyat tudnak, amit a jokislanyok nem."

Életke. Akikről te beszélsz, nem a jókislányok, hanem a prűd picsák. A jókislányok nagyon is tudják mire vágyik egy pasi. :))

Hurri Kán 2011.12.05. 12:08:06

@Esztétikus Kritikus:
A kielégítetlenség általában a környezetre nézve nagyobb büntetés. :D

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 12:08:47

@Picicsibe a szexistennő: "új lány"

Csibém nem feltétlen a "rég nem volt barátnőm" dolog miatt "szeretett" bele, hanem mert ez/ő az újdonság varászával rendelkezett :-)
@gyvy: milyen gyakorlat? szerintem ez az elmélet is csak urban legend.

Hurri Kán 2011.12.05. 12:09:26

@Muha:
Nem. NEkem nem. Én kifejezetten utálnám, ha seggbe dugnának. :D

Muha 2011.12.05. 12:09:28

A jokislany kifejezesbe fogalmilag beletartozik, hogy massal szolid prud, de egy vadmacska ribanc otthon az agyban az uraval.

Kytia 2011.12.05. 12:09:53

@ST83: Már jófiú alatt nem a csúnya, vasággyal 40 kilós geek-eket értem, hanem a helyes jófiúkat, így talán könnyebb elhinni.:))
Jaja, és mindemellett te is vegyesnek érzed magad? Akiben mindkettő megvan kicsit? Kár, hogy mi vagyunk egyedül tökéletesek ezen a bolygón.:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 12:11:46

@( o_o ): Igen, az is lehet indok. De a tényen nem változtat. :)

Kytia 2011.12.05. 12:12:54

@Picicsibe a szexistennő: Jó, de ez meg a nőkre is igaz, hogy összekeverik a "basszusannyirajóhogyebbenanagykocsibanhurcibálszideodaettőlannyiranőnekérzemmagam" fílinget a szerelemmel. Szóval kvittek vagyunk valójában.:)

@Muha: Fogalmilag nem tartozik bele, de valóban az lenne az ideális. De hát mi ideális ebben a mai világban. A jófiú is tökéletes lenne, ha egy állat lenne az ágyban, de csak velem, ilyen viszont ritkán van, de inkább nincs.:)

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 12:14:58

@gyvy: te akkor nagyon nem éltél még! Nagyon sok rosszkislány nem is tud semmit nyújtani az ágyban csak azért kedvelik őket a pasik mert könnyű őket táncba vinni és kihagyhatóak a felesleges körök (beszélgetések/pia,stb). A jókislányok meg általában annyira ragaszkodóak és szerelmesek,hogy mindenre hajlandóak azért,hogy az 1 darab partner kedvére tegyenek.

Hurri Kán 2011.12.05. 12:17:08

@Kytia:
Mert rossz tóban halászol. :)

@( o_o ):
Nem, én még nagyon nem éltem. Mondtam már sztem, hogy igazából fogalmam sincs a nőkről, azért írtam azt, amit.

indapass90210 2011.12.05. 12:17:41

@( o_o ): "Nagyon sok rosszkislány nem is tud semmit nyújtani az ágyban csak azért kedvelik őket a pasik mert könnyű őket táncba vinni"

Te hány rosszkislánnyal feküdtél le eddig?

Joe69 2011.12.05. 12:17:45

@Picicsibe a szexistennő:
"Pontosítanék! Huszonéves csajok imádják a 40 körüli pasi pénzét, rajongását, figyelmét. A korosztályukbéli fasziktól ezt ugye nem kapja meg, mert őket ugye csak a dugás érdekli, így velük csak dugnak a lánykák. Mert helyesek, jó a testük, és jól tosznak. ;)"

Csibike, pont erről írtam, ha nem vetted volna észre:))Az pedig, hogy ezzel is, azzal is dugnak izlés kérdése. A korai huszonéves pasik helyessége, jó teste, meg jó toszása (?) meg egyáltalán nem evidencia..bunkó, tohonya balfasz szerintem bőven akad köztük..keveset irigylek rájuk nézve..

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 12:17:48

@Kytia: vannak jófiúk akik nagyon is jók az ágyban :-)

Muha 2011.12.05. 12:18:05

@gyvy: Vagy rossz halban toszol

ST83 2011.12.05. 12:18:45

@cyd: Ezt mindenki maga donti el. Neked mi?

Muha 2011.12.05. 12:18:55

Muha peldaul utolerhetetlen az agyban.
Mer ha agyban van, nem veszi fel a telojat.

Hurri Kán 2011.12.05. 12:21:21

@( o_o ):
Meséltek ilyenekről neked, onnan tudod?

@Muha:
Hú. Tök izgi lenne halban toszni. Hogy kell, még sose csináltam? :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 12:22:45

@Kytia: Ezzel nem értek egyet, mert mint mindig, most is magamból indulok ki. És engem olyan rohadtul nem érdekel ez... (Nem is volt ilyenben részem soha.) Azt gondolom vannak miss picsák akiket igen, de a nők többsége, szerinten nem ilyen. Ha igen, akkor Jokka jár közelebb az igazsághoz, de azt kétlem. :D

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 12:22:49

@Dövan: ha azt te tudnád :P... Nem kell ahhoz lefeküdnöm mert a fiúk nagyon pletykásak és mivel én "banda tagnak" számítok mindig előttem beszélik ki a többi lányt :-).
Bárcsak előttem beszélnének ki engem is :D

Muha 2011.12.05. 12:22:57

@gyvy: Majd egyszer elmeselem egy jo sor mellett, de itt most nem tehetem mert tinik is olvashatjak a blogot.

Esztétikus Kritikus 2011.12.05. 12:24:08

@( o_o ): én nem hiszek a rossz az ágyban - utolérhetetlen az ágyban mítoszban. Az ágybéli teljesítmény leginkább attól függ, ki kivel jár / toszik és a partner mit hoz ki belőle. Ennek alapján a jófiúk között is van egy csomó lepedőakrobata, max. nem tud róla a fél környék (és néha még maga sem) :DDD

fumerin 2011.12.05. 12:24:41

@Picicsibe a szexistennő: Már teljesen összezavartál...
Harisnya szép a popó szép, egyben szép, külön is szép, elférne Nálad is, vagy most hogy?
:D

Hurri Kán 2011.12.05. 12:25:22

@( o_o ):
Ahhoz előbb okot kéne rá adni.

@Muha:
Jó, hát én is csak 15 és fél éves vagyok még. Nem baj?

Joe69 2011.12.05. 12:25:59

@Esztétikus Kritikus:
Ezt felírom magam elé a falra !!

fumerin 2011.12.05. 12:27:25

@gyvy: Szerintem jó az 12-nek is, ne ess túlzásokba :)

Muha 2011.12.05. 12:27:36

@gyvy: Nem baj.
Beavatlak a felnott ferfiak kivalo eletebe!

Amugy a szende szundikak jobbak szoktak lenni az agyban!

ST83 2011.12.05. 12:27:50

@Kytia: En egy onzo pocs vagyok (mint mar korabban is irtam), de fejlodo kepes, szoval ne keverj bele a tokeletes vilagodba. 39 kilo, de ronda az nem. Most akkor hova pozicionaljam magam?
:)

Muha 2011.12.05. 12:28:27

A jokislany ugy leszop, hogy a lepedot ugy kell kihuznod a seggedbol utana.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 12:28:36

@Joe69: Nem vettem észre, mivel nem részletezted, h mit imádnak a 40es pasikon, ahogy azt se vettem ki azon bekezdéséből, h a 40es mellett, szívesen szopogatnak 20as faszt, mert h az jobb, mint a 40es. :)

(?) ezt nem értem mit jelent.

Irigykedned meg nem kell, te is voltál 20as, remélem éltél is az adottságaiddal. :))

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 12:28:46

@gyvy: nem, ez nem urban legend :-) én a jó halban keresgéltem, csak sajnos hiába volt majdnem minden területen nagyon jó (amibe beleértendő az ágy,meg a többi bútor is :D) egy számomra nagyon fontos dologban nem volt az...

Hurri Kán 2011.12.05. 12:31:00

@fumerin:
Igen. Már voltam orvosnál is emiatt, és az orvos azt mondta, a fijatal korom miatt lehet az, hogy naponta 5-6 alkalommal is erős késztetést érzek, hogy visszatérjek az anyaméhbe. :D :D :D

@Muha:
Jó lenne már. Eddig tudod csak egy ijen szende kislányka volt, de ránknyitott közben a mamája, és ez megzavart, nem is sikerült semmi. De talán majd lekközelebb.

cyd 2011.12.05. 12:31:20

@Muha: @Kytia: "...vadmacska ribanc otthon az agyban az uraval."
"A jófiú is tökéletes lenne, ha egy állat lenne az ágyban..."
Nem értem miért kell lekorlátozni ezt az egészet az ágyra. Ennyire nincs fantáziátok? :)

Hurri Kán 2011.12.05. 12:31:37

@( o_o ):
Ő sem vette le közben a zoknit? :D

ST83 2011.12.05. 12:32:12

@Picicsibe a szexistennő: Igaz, megkovetem magam. A prud picsa tenyleg sokkal helytallobb kifejezes. Azert jo latni, hogy mindenkinek van errol velemenye.

fumerin 2011.12.05. 12:33:05

@gyvy: Eddig öregítetted magad, most meg már hosszabbítod? :D
Ehhh...

Joe69 2011.12.05. 12:33:19

@Picicsibe a szexistennő:
Elárulom, hogy most sokkal jobb vagyok, mint akkor.És nem csak azért, mert biztosan jobban szexelek és mert dagadtabb a bukszám valamivel. Hanem mert én diktálom a játékszabályokat.

Hurri Kán 2011.12.05. 12:34:02

@fumerin:
Még fejlődésben vagyok. Eljön majd az az idő is, amikor fijatalítom és rövidítem. :D

Esztétikus Kritikus 2011.12.05. 12:35:42

@Muha: nem értem, pedig elég cifra a fantáziám... a jó szopás = erős vákuum??? :DDD

fumerin 2011.12.05. 12:37:32

@gyvy: Most nem a korod és az aláírásod volt a lényeg :D
Ne terejjj :P

ST83 2011.12.05. 12:38:57

@Muha: Muhito! Hatt ez nagyon nagy:):):):)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 12:38:59

@fumerin: Minden, amit írtál.
1. Jó lenne egy ilyen popó nekem, az enyém helyett, mert h nem pont ilyen van.
2. Meg amúgy is teccik. Igazán szép, jó ránézni.
3. A harisnya is szép.

Mit nem teccik érteni? :)

cyd 2011.12.05. 12:39:12

@gyvy: Kérdezd Jónást. Ja nem, mégse. Ő csak az időt baszta el a cethal gyomrában.

Hurri Kán 2011.12.05. 12:39:14

@fumerin:
Nem tuom, mi a lényeg. A prioritások mindég változnak. :D

Muha 2011.12.05. 12:39:17

@cyd: Az agyat mint szimbolumot ertsd.
Tehat ha a diszko mogott a kukak kozt huzod a rongyot, az is agybak minosul.

Hurri Kán 2011.12.05. 12:40:51

@ST83:
No de mi van, ha autóban szop le??? :D

@cyd:
És a rendelkezésre álló infók szerint egyedül. Az meg nem olyan szórakoztató. :D

indapass90210 2011.12.05. 12:40:53

@( o_o ): nem szabad mások meséire hagyatkoznod. Kellene néhány próbát tenned!

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 12:41:23

@gyvy: sem? miért te nem veszed le? Lehet ezért nyitott rátok a mama? kereste a szennyest és a szagok hozzád vezettek :-P

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 12:41:41

@Joe69:
1. Azért, mert te így gondolod, nem biztos, h így van.
2. Van akinek jó vagy, van, akinek nem.
3. "mert én diktálom a játékszabályokat" Ettől a mondattól meg behányok.

fumerin 2011.12.05. 12:42:16

@gyvy: Tuom, hogy nem tuod. Nem hírérték :P

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 12:42:37

@Muha: agybak? vagy ágybak? vagy mit is akartál írni? :-P

Hurri Kán 2011.12.05. 12:43:04

@Dövan:
Csak a szája jár... Mármint hogy csak beszél vele. :D

@( o_o ):
Nem hát. Még a végén megfázok, és bedugul az orrom. Márpedig náthásan nem lehet tisztességesen nyalni. :D

Hurri Kán 2011.12.05. 12:44:13

@fumerin:
Majd megtudom. Vagy nem. :D

Muha 2011.12.05. 12:44:45

@( o_o ): Ágyban akart lenni, csak toled tanultam irni!
:)

fumerin 2011.12.05. 12:47:55

@gyvy: " náthásan nem lehet tisztességesen nyalni"
Neked már assenem mindegy mitől csöpög az orrod? :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 12:48:37

Ma éjjel jön a Mikulás!
Ha kellően rosszak voltatok jön a krampusz, meg a krampuszlány... :P

Hurri Kán 2011.12.05. 12:49:08

@ST83:
Nem is azért. Csak AKKOR mit kell kihúzni a seggedből? :D

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 12:49:54

@Dövan: á én rosszkislánnyal nem kezdek mert már a mesék alapján nem kívánom őket jókislánynak meg már magamat ismerem :-P

@Joe69: az "ágyban" nincsenek szabályok! :-)

Muha 2011.12.05. 12:50:08

@Picicsibe a szexistennő: Ha a krampuszlany jon akkor rosszalkodni fogok!
)

Hurri Kán 2011.12.05. 12:51:04

@fumerin:
Pontosítok: ha ÉN vagyok náthás. :D :D :D
Háááát, nem egészen...;-) Báááár... most, hogy így mondod, lehet, gyakorolnom kéne a célba lövést. :D

ST83 2011.12.05. 12:51:25

@gyvy: Miert nem? Nyalsz, mint aki az eleteert kuzd:)

Kim(ondta, hogy én vagyok) Kardashian 2011.12.05. 12:52:05

@Picicsibe a szexistennő: Háát teneked kislányom egésszen bisztos, hogy csak valami vén temetőszökevény Mikulás megy, mert te nagyon rossz kislány vagy! Tegnap is csak irultam-pirultam, mikor elolvastam, hogy miket irkáltá!
:-)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 12:52:46

@Muha: Húzzál bele, mert ha egész évben jó voltál, csak csokit kapsz! :D

(nem kifizetödő jónak lenni... /sóhajt/)

ST83 2011.12.05. 12:52:55

@gyvy: Hat ha Muhat komolyan vesszuk, akkor ez esetben az ulest:)

Kytia 2011.12.05. 12:53:36

@gyvy: Hát, azt nem tudom, menjek a Marsra inkább, hátha ott jobb fogás van?:DD

@Picicsibe a szexistennő: De honnan tudod, milyen a nők többsége? Sőt, jobbat kérdezek: honnan tudod, milyen a pasik többsége?:)))

@ST83: Nemtóm, te tudhatod csak.:))

@Muha: :DDDDDDDD

@cyd: Mi minden ágynak nevezünk, ahol szex van.:DD

Hurri Kán 2011.12.05. 12:54:16

@ST83:
Muhát NEM vesszük komolyan. :)

fumerin 2011.12.05. 12:54:46

@gyvy: Ahhoz baz+ nem három célkeresztet kéne rajzolnod, csak egyet :P
:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 12:55:00

@gyvy: Ahhoz nagyon rossznak kellett lenned, egész évben! :D

Muha 2011.12.05. 12:55:04

@ST83: Muhat nem lehet nem komolyan venni!

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 12:56:09

@Muha: ez is magas, nem hagyom ki...Bezzeg ha szeretkezni is tőlem tanultál volna akkor jó lennél az ágyban és nem lepedőket dugdosnál a popsikba :D :P
@Picicsibe a szexistennő: uhhhhh az első 5 nagyon jó!!!! Ebbe a társaságba szívesen csöppenék :D
a másik 5 fúj! Amúgy köszi :)

Kim(ondta, hogy én vagyok) Kardashian 2011.12.05. 12:56:17

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Miért ne lehetne? Nekem is skorpijó a zeggyik kislányom, és az ojjan eggy áldott jó kislány (pedig még alig múlt hatvan éves), hogy anná jobbat keresve se tanálná!

Hurri Kán 2011.12.05. 12:56:21

@fumerin:
Jókor szólsz... :D

@Picicsibe a szexistennő:
Javulnék én... :D

Kytia 2011.12.05. 12:56:49

@Picicsibe a szexistennő: Már csak becsületből is Jake Gyllenhaal-t kellett megjelölnöm.:) De aztán láttam, hogy csak Bradley Cooper előzte meg, szóval elégedett vagyok az eredménnyel.:))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 12:58:00

@Kim(ondta, hogy én vagyok) Kardashian: Jaj, ne tessék már ezt mondani. Én igazán jókislány vagyok! Egyetlen vétkem, h nagyon szeretem a csokit. :)

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 12:58:40

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: azért mert te még nem találkoztál velük, még léteznek!!! A csokis sütit és tejet is a Mikulás ette/itta meg nem pedig Gernika :D
Amúgy tényleg nem vagyok rossz, de ezt neked kár bizonygatnom :-)

Joe69 2011.12.05. 12:59:52

@Picicsibe a szexistennő:
Jó, te elkerülted korosztályod bunkó, tohonya, balfasz példányait, csak a jól toszó adonisz gentlemanusok maradtak, ok, gratula. Viszont a játékszabályok megszabása és az irányítás akarása kifejezetten rátok jellemző, sok korosztályos pasi viszont ettől hány be - és lép le secperc alatt. Idősebb pasikkal viszont nem tudjátok-meritek megtenni. A poszt volt a számos kivétel egyike, mert a pasi egyszerűen hagyta magát hülyíteni, gyenge volt - érthető, de megbocsáthatatlan..

Ja, a fő farbámat viszont még nem írtam: az egész mögött természetesen a 30-40 közti idegbajos hülyepicsa szingliréteg attitűdje áll, akik viszont tényleg a huszonéves, nemegyszer korai huszonéves pasikra hajtanak, és dugásra le is szedik őket, mert a 40, 40+-os vén faszokkal ők aztán nem...:)

Muha 2011.12.05. 13:01:31

@gyvy: Juuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuj

fumerin 2011.12.05. 13:01:56

@gyvy: Majd inkább "jókor" szólok :D
Ehhhhe :D

Szöszi 28 2011.12.05. 13:02:54

@fumerin: Alapvetően nem ezen van a hangsúly a problémánál szerintem. Hanem, hogy a csaj egy ringyó. Én is 24 vagyok és egyáltalán nem bánnám, ha a párom ennyivel idősebb lenne nálam:)

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 13:03:47

@Picicsibe a szexistennő:
Jake Gyllenhaal.Jaj ez a Fiú! azt hiszem meg van mit kérek idén a Mikulástól :D
Javítanék,mert rosszul írtad: Jól Meg... és figyelő :-)

Kim(ondta, hogy én vagyok) Kardashian 2011.12.05. 13:04:51

@Picicsibe a szexistennő: Háát kislányom, szerintem van több vétked is! Eggy jó kisleány példájul nem beszél ojjan csúnyán, mint te (csak úgy röpködnek a szádból a nemi szervek meg nemi aktusok)! Szóval ne számíccsá semmi jóra a Mikulástúú én aszondom!
@Muha: Nem felejtettelek el kisfijam! Te meg ojjan zenét raktá be tegnap, hogy kishíjján infarktust kaptam tülle! Pedig az a zén koromba mán veszéjjes dolog!

Muha 2011.12.05. 13:04:57

@( o_o ): De en nem akarok sexelni tanulni.
Milyen lenne mar ha tokeletes lennek az agyban?
Semmi kihivas nem lenne benne.
:)

Hurri Kán 2011.12.05. 13:05:03

@fumerin:
Tessék, Mindenre nekem kell figyelni. :D :D :D

fumerin 2011.12.05. 13:05:34

@Kata1987: 24 évesen már nem voltam gyerek én sem.
De attól még megérthető az is, ha nem akar komoly kapcsolatot egy idős férfivel.

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 13:06:42

@Muha: ebből melyik a fiú melyik a lány? :-)

Kim(ondta, hogy én vagyok) Kardashian 2011.12.05. 13:08:00

@Kata1987: Sose bánnyad kislányom, nem jó az ,mer tíz év múlva befigyel nekije a kapuzárási pánik, oszt otthagyy két-három gyerekkkel valami kis huszonéves fruskáért! Akkor mán inkább eggy korban hozzádillővel kezdjél, azzal még van jó 25 éved mire beleesik a kapuzárási pánik a pasidba. Akkor meg mán nem kár érte asse, ha elhúz, minta vadlibákok.

cyd 2011.12.05. 13:08:34

@Kata1987: Akkor keress magadnak egy 4 évvel idősebbet. Céda :P

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 13:09:38

@cyd:

Ez azt jelenti nem lesz lagzi? :( Mert már úgy számítottam az ingyen kajára/piára/csokiszökőkútra! Mindenképp vegyed el Katát!

Szöszi 28 2011.12.05. 13:09:52

@fumerin: Ez a fiatallal se akart. Szerintem nem érthető meg ebben a formában. Ringyónak lenni 15, 24, 35, 40 és 60 évesen is gáz lenni:)

fumerin 2011.12.05. 13:10:05

@gyvy: Amíg Te figyelsz én olvasok közben vagy zenét hallgatok, kártya, malom...:D

Szöszi 28 2011.12.05. 13:11:20

@cyd: De az a lényeg, hogy 30 évesnél idősebb legyen!:) Te pont jó vagy nekem, szerelmem:) Pontosabban tökéletes!:)

ST83 2011.12.05. 13:11:40

@Kytia: Nem vagy vmi nagy segitseg. A Jake gyerekben mi a vonzo? Csak kerdezem:)

Hurri Kán 2011.12.05. 13:12:07

@fumerin:
Mondtam, h Te rajzold fel a célkeresztet. Nem voltál hajlandó, úgyhogy most csend legyen. :D

pretty kitty 2011.12.05. 13:12:30

@Picicsibe a szexistennő: Hozzam johet a klampuc, maj jol elbanok vele, hihihi :))

Kim(ondta, hogy én vagyok) Kardashian 2011.12.05. 13:13:07

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Azok nem fontosak! Az a fontos, hogy pálinka legyen, mer asztat még én is szeretem! Azért éltem ilyen jó egésségben 98 évig, mer minden reggel megittam egy féldeci jóféle törkölypályinkát!

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 13:13:59

@Joe69: Erre nehéz válaszolnom, mert valószínű, h te csak számító, játszmázó nőkkel találkoztál.
Én nem vagyok ilyen, nem az én világom. Az egész játszmázás taszít a párkapcsolatokban.

Tudom, h vannak ilyen nők, ahogy pasi is rengeteg. Felesleges ujjal mutogatni egymásra, és általánosítani, szerintem.

Am idősebb pasit a fiatal nők jobban meg tudnak hülyíteni, mert pont érzékeny korban vannak a kapuzárási pánik miatt. Én jó pár faszit láttam, akit hasonlóképp csőbehúztak, az se számított, h volt felesége, gyereke.
Szóval ezt pont másképp látom, mint te.

Az meg csak jó, ha egy 30-40es punci egy 20as faszival dugatja magát. Ott legalább mindenki jól jár, és azt kapja, amire vágyik. :)

cyd 2011.12.05. 13:14:07

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Látod túl érett hozzám. ÍJ (leginkább Te :P)

fumerin 2011.12.05. 13:14:46

@Kata1987: Nem hiszem, hogy a történet hősnője ringyó. Lehet, hogy simán nagyonszépnő, aki válogathat és nem nyálat csorgat.
De ha meg ringyó én azt sem sajnálom tőle.
Aki kihasználhat egy 38 éves elvileg érett férfit, tegye.
Nekem a szőlő sosenem savanyú, mert sörös vagyok...

Kytia 2011.12.05. 13:14:55

@ST83: Nekem szimpi, meg szép a keze.:)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 13:16:49

@Kim(ondta, hogy én vagyok) Kardashian: Most meg teccet ríkatni. Pedig én úgy igyekszem...

Brühühühühű...

fumerin 2011.12.05. 13:17:53

@gyvy: Megen terelsz...elvileg célzó fröccsöt akartál nem művészetet :P

Muha 2011.12.05. 13:18:40

@( o_o ): Heeeeee ?

Elf ogeofnpaxblah
Af
Q ad nnso na r
Wg
A
F
Jbolbdlnonaubb 9!89/?@?4

cyd 2011.12.05. 13:18:41

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Ja meg legalább 1, azaz egy okot mondjál, amiért ez nekem jó.

@Kata1987: Perszepersze *duzzogós smiley*

@ST83: Egész pontosan az a pár centi Heath Ledger.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 13:19:11

@( o_o ): Na ezen akkor nem veszünk össze. Olyan nagyon nekem nem teccik. :)

A másikra nem is reagálok... :)

Hurri Kán 2011.12.05. 13:19:55

@fumerin:
Honnan tudod, NEKEM mi a művészet? :DDD

Kim(ondta, hogy én vagyok) Kardashian 2011.12.05. 13:20:14

@Picicsibe a szexistennő: Pedig én tudom, hogy te csak megjátszod itten megadat kislányom (játszmázol?)! Merhogy a múltkorjába is ojjan fotót raktá fel magadról, hogy még meg is kérdezte valaki, hogy hova lett a bugyi rólad! Szóval ne ríjjá, mer tudom, hogy nem őszintén csinálod!
:-)

Muha 2011.12.05. 13:22:24

Amugy a poszthoz:

Engem mer nem keres meg senki hogy tartozik nekem?

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 13:22:34

@Muha: Én tőlem aludhat, aki akar. Jómagam alvásra ritkán pazarlom az időt. Az élet túl rövid... :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 13:23:25

@Kiszlanyocka: Tudom cuki lány. Hozzád krampusz, krampuszlány... :)

fumerin 2011.12.05. 13:23:26

@gyvy: Ezt a labdát nem merem leütni.
Bár a művészetet produktuma már száraz :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 13:26:06

@Kim(ondta, hogy én vagyok) Kardashian:

Pálinkát nem iszom, az olyan pórias ital, hiába hypeolják az egekbe, attól még undi szar.

@cyd:

Dehogy, vedd csak el! :) Lakása van, hamarosan kocsija is. Ikeás ágyneműt kaptok nászajándékba! :D

Joe69 2011.12.05. 13:26:08

@Picicsibe a szexistennő:
"az meg csak jó, ha egy 30-40es punci egy 20as faszival dugatja magát. Ott legalább mindenki jól jár, és azt kapja, amire vágyik. :)"

Fordítva is lehet ám így, megnyugtatlak:))

Szöszi 28 2011.12.05. 13:29:58

@Muha: De Muhácska, tartozom neked 2 pofonnal. Kéred? :)

indapass90210 2011.12.05. 13:30:18

@cyd: @Kata1987: szóljatok majd, ha behúzhatom az x-et a mátrixba!

cyd 2011.12.05. 13:30:51

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Na de az már van, pont olyan. Találj ki mást! És még mindig várom azt a minimum 1 dolgot, amiért ez nekem megéri.

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 13:31:11

@Muha: ne küggyé vírust te!
@Picicsibe a szexistennő: "A másikra nem is reagálok... :)"
Mert tudod,hogy igazam van :-)
@gyvy: egyszer voltam 1 olyan kiállításon ami a művészet fejlődését mutatta be a festészetben és az utolsó kép egy képkeret volt amit egy madzag szelt át átlósan (semmi értelme nem volt). Szerintem ez pont hozzád illő művészet, a csupasz valóság :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 13:32:53

@Joe69: Én nyugodt vagyok. Csupán magamból indulok ki. :)

Mindig asszondom: Mindenki azzal akivel akarja, azt és úgy, ahogy szeretné. Egy a lényeg, mind a 2(3, 4, 5) félnek jó legyen! :)

Hurri Kán 2011.12.05. 13:33:40

@( o_o ):
Baromira sötétben tapogatózol, az a helyzet.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 13:35:26

@( o_o ): Neeem! Azért, mert te úgyse hinnél nekem. :)

Szöszi 28 2011.12.05. 13:35:34

@cyd: Hééj! Ha nem szeretsz viszont feltétel nélkül és ok kell amiért elvegyél, akkor hagyjuk csak az egészet. Így nincs értelme:(
Bocs Nard, majd a Te esküvődre intézem a csoki szökőkutat:)

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 13:35:55

@Kata1987: ő az ilyen vad szexet szereti, vigyázzál! Az archarapdálós poszt is róla szólt :D

Muha 2011.12.05. 13:38:31

@Kata1987: Aha.

@( o_o ): Milyen virust?
Irjal mar ugy hogy en is megerthessem!

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 13:41:53

@gyvy: Ja, vannak akik csak sötétben...
Pedig szerintem a látvány is kell, minden szögből. Ezért jó, ha sok a tükör pl. :))

Hurri Kán 2011.12.05. 13:45:24

@Picicsibe a szexistennő:
Lehet...Nincs mese, akkor le kell tenni egy matracot az előszobaszekrény elé. :D :D :D

Szöszi 28 2011.12.05. 13:46:10

@( o_o ): Ööö, too much information. Nem akarom elképzelni Muhaszitát szex közben, jó?:D
Akkor kap egy puszit, az talán nem izgatja fel:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 13:46:56

@cyd:

Lesz egy saját otthoni szőkéd. :) Lehet főzni is tud. Meg mosogat.

cyd 2011.12.05. 13:47:12

@Dövan: Indulj el haza. Úszva. Mire itthon partot érsz ott várlak majd, hogy sk berírhasd az x-et.
De ahogy @Kata1987: hozzáállását nézem, nem lesz belőle semmi.

Muha 2011.12.05. 13:47:34

@Kata1987: Hat ez meg mar megint hogy jon szoba?

Szöszi 28 2011.12.05. 13:50:05

@Muha: Most ezt miért tőlem kérdezed? Szemcsi perverzkedik:D

fumerin 2011.12.05. 13:50:46

@Picicsibe a szexistennő: "minden szögből"
Na ja, bár néha nem ér rá az ember nézelődni a tükörben :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 13:53:49

@gyvy: Vagy fenébe a matraccal... Feltűzni a csajt a falra, a tükörrel szembe. De hogy ne csak a lány lássa, egy idő után pózt váltani. Csaj előrehajol, pucsít, ezt mondjuk több szögből is lehet. Persze, ha nem kicsi a tükör, nem olyan könnyű, mert azt tartani kell... :DDD

Hurri Kán 2011.12.05. 13:55:59

@Picicsibe a szexistennő:
Eddig következő életemben polip akartam lenni, most már polip ÉS kaméleon. :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 13:56:25

@fumerin: Persze, persze... Nem kell mindig nézelődni, van, h elég csak érezni. :)

Muha 2011.12.05. 13:58:06

@Kata1987: Nah mindegy.
Nem toook elozmenyezni, ugyhogy azert kerdezoskodok.

Szöszi 28 2011.12.05. 14:01:27

@Muha:

Kata1987 2011.12.05. 13:29:58

@Muha: De Muhácska, tartozom neked 2 pofonnal. Kéred? :)

Erre reagált Szemcsi nekem:

( o_o ) 2011.12.05. 13:35:55

@Kata1987: ő az ilyen vad szexet szereti, vigyázzál! Az archarapdálós poszt is róla szólt :D

Erre írtam, hogy too much information:)

Szöszi 28 2011.12.05. 14:02:59

@cyd: Mert így viselkedsz, azért ilyen a hozzáállásom.
:)

fumerin 2011.12.05. 14:08:17

@Picicsibe a szexistennő: Meg amúgy is, ha nagyot löknek még beleáll az üveg a fejembe.
Balesetveszéjjes a szex, már tuom. Inkább nem is állok neki :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 14:12:13

@fumerin: Az! Jobb is, ha az ember lánya csak vasal. :)))

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 14:15:25

@Kata1987: én nem perverzkedem csak próbálom a köznépet figyelmeztetni a veszélyre.A Muha a perverz, csak már nem olvasod és már el is felejtetted milyen :D
@Picicsibe a szexistennő: meg van hogy jobb a sötét mert akkor azt képzelsz oda akit csak akarsz és sötétben még az ember rosszabbul is hall így nem baj ha rossz nevet sikítasz :D

Muha 2011.12.05. 14:16:58

@Picicsibe a szexistennő: A vasalas az azer rosszabb mimt a sex mert ott neha bizonytalankodsz meg aggodsz hogy kihuztad-e.
A bizonytalansag meg rossz.

Muha 2011.12.05. 14:17:46

@( o_o ): Dehogy vagyok en perverz.
Szende vagyok.

cyd 2011.12.05. 14:17:55

@( o_o ): "...sötétben még az ember rosszabbul is hall..."
He?

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 14:19:04

@( o_o ): jaj ma nagyon rossz poénjaim vannak :S

fumerin 2011.12.05. 14:21:30

@( o_o ):" sötét mert akkor azt képzelsz oda akit csak akarsz"
Ez egyszerűbben is elérheted, megfordulsz :D
Vagy becsukod szemcsiket :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 14:22:56

@cyd: Anyám is mindig ezt mondja. Ha nem látja a másik száját, asszondja, nem jól hallja.

Hmm. Lehet tök süket, és szájról olvas?

Muha 2011.12.05. 14:24:41

@( o_o ): Megszoktuk.
Ra se rants!

:)

Hihi, genyoskodok

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 14:25:09

@cyd: látom te is nagyot hallasz ;-)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 14:26:41

@( o_o ): Hát, lehet, h te így...
De én azzal szoktam, akivel akarok.
A nevekkel mondjuk bajban vagyok, ezért szoktam mindig ugyazt mondani: "Úr Istenen, aaaaa"
Ezen még senki nem sértődött meg, már csak azért se, me' tudják, h ateista vagyok. :D

Kytia 2011.12.05. 14:29:26

@( o_o ): Én sem vagyok formában, kűgyetek már valami vicceset, hogy felviduljak, különben menthetetlenül egy nagyon szar napnak kell kikiáltanom a mait.

Muha 2011.12.05. 14:30:23

@Kytia: Mondok egy viccet kilaccik a slicced!
:)

tőzegmalac 2011.12.05. 14:31:51

@cyd: egy őskövület vagyok:DD
@mütyür: megkapta;)

Kytia 2011.12.05. 14:32:16

@Muha: Kűgyé jópofa videót, neked szokott olyanod lenni, vagy képet.:)

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 14:32:49

@Muha: ezt is megszoktuk hihi :P
@Picicsibe a szexistennő: meg a filmekben is az van,hogy amikor azt hiszi a lány vagy srác hogy valamit rosszul hallott egyből felkapcsolja a kislámpát és megkérdezi hogy is volt :)

Szöszi 28 2011.12.05. 14:35:20

@( o_o ): Van egy olyan gyanúm, hogy nem elfelejtettem, hogy Muha milyen, hanem inkább soha nem is tudtam:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 14:36:30

@( o_o ): Persze. Sokkal jobb úgy kommunikálni, h látod a másik arcát, arcmimikát, gesztusait... De nem a hallással függ össze. Inkább a mondandó megértés lesz könnyebb. Gondolom...

Na ez van, ha filmekből tanulsz. :D

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 14:37:41

@Picicsibe a szexistennő: na hiszi a piszi,hogy te azzal mert én pl Gerard Butlerrel nagyon de nagyon szívesen de vaalhogy nem jön össze a dolog...

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 14:40:23

@Picicsibe a szexistennő: ja meg az élet is tanítgat.Pl nem egyszer hallom,hogy "húzzál már ki a képből mert nem hallom mit mond" :D Így jó hogy a hallást összekötöm a látással :-)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 14:42:11

@( o_o ): Ott a Jokka. Tökre hasonlít rá! :D

Nem egyezik az ízlésünk anya, de jó ez így. ;)
Na nem ronda, vagy ilyesmi, de valahogy mégsenem.

Az meg, h valaki helyes, még nem jár azzal, h szeretném is, h megdugjon. :)

Muha 2011.12.05. 14:42:44

@Kata1987: Muha az alfa meg az omega.
Muha a mindenseg.
Az egesz vilagmindenseg!
:)

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 14:51:03

@Muha: Meg a fekete luk! :D
@cyd: látom ez magas labda volt...
@Picicsibe a szexistennő: mi van a jokkával? Szerintem nem hasonlít A GB-re

Muha 2011.12.05. 14:52:45

@( o_o ): Azis. A jo es a rossz egyben.
:)

Muha 2011.12.05. 14:53:30

@( o_o ): Sot ha egy szoban kene magamat osszefoglalni ha kerded milyen a muha, azt mondanam:
NAGYSZERU!

:)

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 14:54:15

@Muha: a fekete luk nem a jó és rossz egyben az a yingyang. A fekete lyuk az ami mindent benyel válogatás nélkül. Az űr szemetesládája :P

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 14:55:08

@( o_o ):

Dehogynem, 2 lába van meg 2 keze, kétfülű, kétszemű, egyorrú! :) Valszeg GB nem rázza a hálót mint egy pávián. :)

Szöszi 28 2011.12.05. 14:55:38

@Muha: Na jól van, Baby! Elég lesz önfényezésből:D Értjük:D

Muha 2011.12.05. 14:58:08

@Kata1987: Oks.
Jomuhabol is megart a sok. :)

@( o_o ): Uhh, ez obon alulra akart menni.
De utogess csak batran, beszippantalak teged is.
:)

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 15:00:02

@Muha: direkt nem rakták bele Afrikát meg Kanadát :D

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: lehet arra gondolt a Csibe,hogy a jokkához nagyon nagy sötétség kell :D

Kytia 2011.12.05. 15:01:49

@Muha: Na, végre valami, ami tényleg felvidít.:DDD

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 15:02:58

@( o_o ): Pl szőrös a feje...

Meg Jokka biztos megdugna téged. ;)

Szöszi 28 2011.12.05. 15:03:19

@( o_o ): Uhha...Mi történt, hogy Muha ilyen sértéseket érdemel?:D Nem volt jó az ágyban és így bosszulod meg?:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 15:04:09

@( o_o ): Nem. Nem erre. Én nem bántani Jokkát. Van elég baja... :)

dr. gernika 2011.12.05. 15:06:04

Hű, de sok hsz. Na ennyit nem olvasok vissza. :)

Muha 2011.12.05. 15:06:47

@Kata1987: latod?
Muhat mindenki csak bantja!
:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 15:11:29

@( o_o ):

Most hogy nincs OPNI, még össze is jöhet neki valami! :D

Muha 2011.12.05. 15:11:31

Kene kicsit keszulnom zehara hogy ne engem basszanak meg!

:)

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 15:11:43

@Kata1987: én mindenkit csak sértegetek, kit hol érek ma csak a Muha dob fel magas labdákat, holnap te jösz :D

KovA 2011.12.05. 15:13:26

Ja, hát támaszpontnak használt. Tanulságos történet.

Valami feleségnekvalóka után nézned nem volna ideje 38 évesen ?
Ha elcsajozgatod az időt - lassan kimész a divatból !

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 15:15:07

@( o_o ):

Erről beszéltem. A skorpinyó jókislány kifejezés jogi kifejezéssel élve contradictio in adeiecto. :)

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 15:15:58

@KovA: valami feleségnek való pl hazakísérés nélkül nem megy el a lakására első éjszaka azzal a címszóval,hogy fél egyedül hazamenni és főleg nem költözik be 3 nap múlva...

Hurri Kán 2011.12.05. 15:16:19

@Muha:
Nem is merek rád... Eddig nem zavart. :DDD

Szöszi 28 2011.12.05. 15:17:07

@Muha: Szeeeegény! Megvigasztaljalak?:)

Muha 2011.12.05. 15:19:07

@Kata1987: Felek ez csak valami ordogi csel!

cyd 2011.12.05. 15:20:41

@Kata1987: Tudtam én, hogy céda...
*poor me*

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 15:21:23

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: a sértegetés és hűség nem szinoníma :-)
@( o_o ): te jó ég én milyen mondatokat tudok alkotni :DDD

Azt akartam mondani,hogy egy jó feleségnek való inkább a hazakísérést választja ahelyett hogy első este felmegy a srác lakására és rá 3 napra oda is költözik...

Madpapa 2011.12.05. 15:22:23

@"Zsu": "24-38... kicsit merész." jajj ugyan már, dehogy az! Azért 38 évesen egy 24 éves feszes seggűt sunázni....jó is az! :-)
Mások voltak az elképzelések a végcél tekintetében, itt most a pasi képzelt bele többet. Ennyi.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 15:22:30

@( o_o ):

A skorpinyó nők iszonyat sárkányok. Erre céloztam. :)

KovA 2011.12.05. 15:23:38

@( o_o ):
Ki tudja mi mindenre képesek szegény feleségnekvalókák,
hogy a béna pasikákat játékba hozzák... :-)

De amúgy teljesen lehet, hogy igazad van - én nem értek hozzá !
Csak gondoltam - még ez is elképzelhető... - no persze ez az eset éppen ellenpélda lehetne csak...

Hurri Kán 2011.12.05. 15:25:34

@( o_o ):
Ma (is) felettébb dekoncentrált vagy... Tán nem kiabáltál elégszer neveket az éjjel, az itt a baj? :D

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 15:26:51

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: és a hajamnak mi köze a sárkánysághoz? hát igen nálam is csak az erkélyen cigizhetnél :P

ST83 2011.12.05. 15:31:55

@Muha: Nekem ma csak az agyamat basszak eddig. Mit nem lehet azon erteni egyeseknek, hogy bizonyos munkakkal nem en foglalkozom? Szepen leirom, ketszer is. Megmondom hova kellene irni a k***a emailt, erre harmadszor is elkuldi nekem... :S

Szöszi 28 2011.12.05. 15:34:26

@Muha: Ördögi?? Dehogy! Angyali vagyok, nem lehetnek ördögi cseles ötleteim:D

Muha 2011.12.05. 15:40:04

@ST83: Engem is hivott egy kistacsko hogy rambtoljon egy szart merhogy elrontottam, de mondjuk en nagyon preciz es okos vagyok, ugyhogy kideritettem hogy nem hibaztam szokas szerint.

Heheheeeee

Muha 2011.12.05. 15:41:54

Tudjatok hol van a ferfi g pontja?

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 15:43:21

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: szóke vagyok még mindig nem értem, de lehet te keversz valakivel :-)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 15:47:21

@( o_o ):

áááááááááááá tényleg szőke vagy :) Mármint lélekben. :) Katát is zavarbaejtően szőke! :)

cyd 2011.12.05. 15:47:28

@( o_o ): Kromoszómailag de, posztilag nem.
Én már annyira érdektelen vagyok szexuálisan, hogy rám se basznak (na jó, ez nagyon szar volt)

(O_O) (törölt) 2011.12.05. 15:56:42

@cyd: na jó, de ma kedves leszek veled és nem mondom azt,hogy te mindig ilyen szarul nyomod :-P. Amúgy meg mit hisztizel mint Jokka, téged minden nő imád még a Kata is hozzád akar menni :-)

cyd 2011.12.05. 16:05:38

@( o_o ): Ez igazán felemelő összehasonlítás volt, köszi. Máris jobban érzem magam.
Ezért kapsz egy jótanácsot: Ne menjél túsztárgyalónak, de öngyilkosokat se próbálj lebeszélni az ugrásról.

Muha 2011.12.05. 16:06:51

@cyd: Dehisz az ongyilkosokat fogalmilag kizart lebeszelni!

Ehheeheheeee

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 16:16:22

@DuBarry: Az itt jelenlévő pasik ezt úgy se hiszik el:

"A magyar férfiak húsz százaléka a névtelen felmérésben azt vallotta, hogy hűtlen a párjához, ami éppen duplája a csalfa nők arányának, s így a „hűtlenségi világlistán” átvettük a vezetést."

Itt mindig a nő a hibás, mert vagy ribanc me' több fasz kell neki, vagy ribanc, mert csak a gazdag faszi kell neki. Más alternatíva nincs.

Oszt nyalogatják itt a saját, és a másik pasi sebeit. :D

Muha 2011.12.05. 16:17:52

@Picicsibe a szexistennő: Pedig a csodalatos nok nem tehetnek semmi rosszrol!

pretty kitty 2011.12.05. 16:18:36

@Muha: Ha jeccel mal ondi lett esz ujlaelesztettek akkol meg plobalhat uglani ;)

cyd 2011.12.05. 16:19:32

@Muha: Látod milyen rendes vagyok hozzá? Nem akarom, hogy hiába fáradjon.

pretty kitty 2011.12.05. 16:19:58

@Picicsibe a szexistennő: Mien felfidulolo vad ma novelkem. Cak nem bantott vmeikuk?

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 16:20:43

@Muha: Ezt nem mondtam Muhito. :)
Ha olvastál tőlem e témában már kommentet, tudod jól, h én nem gondolom ezt. ;)

Hurri Kán 2011.12.05. 16:22:34

@DuBarry:
Ez a Kiskegyed egy kibaszott autentikus forrás bizonyára. :DDD

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 16:28:50

@Kiszlanyocka: Én? Dehogy vagyok! Én a hűtlenséget gyülölöm. :)
A normális pasikkal semmi bajom, sőt! :)
A rohadt számító, játszmázó picsákat se szeressem.

De am, persze, h volt már olyan ffi egyed, aki bántott. De attól nincs bajom mindegyik pasival.

De az a nyavajgás, amit itt a pasik néha előadnak... Pff! :D

Muha 2011.12.05. 16:31:03

@Kiszlanyocka: De ha ujraelesztik, akkor nem lett ongyi, legalabbis az en fogalmaim szerint.
@Picicsibe a szexistennő: Mindenki tehet mindenrol vegyesen.
:)

KovA 2011.12.05. 16:32:48

@Muha: Így is van !
Mert:
"Minő csodás kevercse rossz s nemesnek
A nő, méregből s mézből összeszűrve.
Mégis miért vonz?
mert a jó sajátja,
Míg bűne a koré, mely szülte őt."

!

KovA 2011.12.05. 16:34:18

@KovA: lemaradt a forrás : Madách Imre

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 16:34:34

@Muha: Ez így túl 1xű, ezért nem is pontos megfogalmazás. :)

cyd 2011.12.05. 16:36:54

@Muha: Mára magamra vállalom, szóval ha gondoljátok még 7,5 órán át én vagyo ka hibás :)

Muha 2011.12.05. 16:43:07

@Picicsibe a szexistennő: Ecceru, nacceruuu. :)

@cyd: Igy sajnos nem er.
Ehhez el kell kovetned valami galadsagot!

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2011.12.05. 16:44:43

te nem felszarvazott férfi vagy barátom.
te egy kecót adok dugásért típusú szánalom hegy vagy. miért is csodálkozol, hogy ez történt veled,

petimegmondja 2011.12.05. 16:48:12

@cyd:

"A kislány sima ribanc, de a poszter egyetlen pozitív tulajdonsága, hogy egyből kitessékelte és nem hagyta magát hülyének nézni a lebukás után."

A proszter egy barom. Még hónapokig dughatta volna a csajt a lakhatásért cserébe, ehelyett elzavarta a retkesbe. 38 évesen bőven ráért volna erre akkor, amikor egy komolyabb kapcsolatba akar gabalyodni...

indapass90210 2011.12.05. 17:00:45

@petimegmondja: de szerelmes lett, és nem bírta elviselni az egója, hogy nincs a csajon tulajdonjoga, csak opciója rá.

indapass90210 2011.12.05. 17:02:01

A privát véleményem meg az, hogy abszolút fölösleges azzal foglalkozni, hogy ki dugja még a csajt. Hiszen elég, ha az megmossa a punciját, és olyan, mintha új lenne!

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 17:02:22

@petimegmondja: Tudod Peti, nem minden ffinak természetes, h fizetnie kell a szexért. ;)

JOKKA21 2011.12.05. 17:03:09

@Kiszlanyocka: Ha arra ébredsz éjjel, hogy egy öreg őszhajú szakállas bácsi nyalja a puncikád, akkor az csak a mikulás bácsi.
Mikujász báci hoz neked cokikát ész vibjit(ha nadjány lesej akkoj hasnájd cak).

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Látom nagyon tetszett neked a hálórázás.:D

@( o_o ): Ha szeretnél, akkor szarul csinálnék valamit, de köszönöm a bókokat.:D

@"Zsu": Rendes vagy, hogy megvédesz, ezért nyallak cserébe.:)

@Kata1987: Katica sunáználak.:)

JOKKA21 2011.12.05. 17:06:51

@Ibrahim a tevehajcsár: Nem, azoknak menőpasee kell vagy milliárdos.

@Dövan: Hülyék a nők, de annyira sajnos nem, hogy leszopjanak.Pedig voltak jó ribik a csodálatos Budapesten.

@gernika: Aludj éjjel és akkor nem ásítasz.Remélem a kezed a szád elé tetted.:)

indapass90210 2011.12.05. 17:07:53

@JOKKA21: "@"Zsu": Rendes vagy, hogy megvédesz, ezért nyallak cserébe.:)"

Te tudsz egyáltalán nyalni? Nyaltál már életedben?

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 17:09:02

@Dövan: Igen, ezt minden posztnál kb leírod. De ugye tudod, h nem minden jön le szappannal és vízzel. Meg azt is, h belül nem mossa meg...

Persze a kurváknál (akik esetleg gumi nélkül is), lehet kötelező az irrigálás, de az se egészséges túl gyakran. :D

De persze kinek mihez van gusztusa...

indapass90210 2011.12.05. 17:09:03

@JOKKA21: Jokka, áruld már el, hány csajt húztál meg a blogról?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 17:11:02

@Dövan:

Szerintem pont annyi csajt húzott meg, mint te pasit! :D

dr. gernika 2011.12.05. 17:12:32

@JOKKA21: Ez pont olyan gyenge és unalmas volt, mint amire ásítással reagáltam. :)

JOKKA21 2011.12.05. 17:13:32

@Boris the Bullet dodger: Mindegy, hogy hol ismerkedik az ember, mindenhol vannak ribancok.

@Aphelion: Azért ribik a nők, mert pénzre mennek(te is már írtad, hogy neked sikeres=pénzes pasi kell).Felszínes buta picsák a nők.

indapass90210 2011.12.05. 17:14:25

@Picicsibe a szexistennő: hálistennek', amíg van gumi (én veszem), addig tök mind1 mi van bent, mert az tulajdonképpen kint van. Az is elkerülhető, hogy szex közben akaratlanul ne szopja le a jómunkásember a fél várost, az ordaskurvákat pedig elkerülöm.

Innentől, ha XY közben dug mással is, mit érdekel az engem? :)

kiraaaaa 2011.12.05. 17:15:33

Nekem gyanús lett volna csaj, hogy a cucca belefér egy bőröndbe!

JOKKA21 2011.12.05. 17:15:35

@Dövan: Szerencsére innen még senkit.Tudok nyalni, nem nehéz.:D

@gernika: Szerintem jó volt.:) Elhiszem, hogy rossz a nőkről az igazat olvasni, biztos jobban szeretnéd azt olvasni, hogy a nők rendesek és nem ribik, de az sajnos nem igaz.

indapass90210 2011.12.05. 17:15:59

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: hát, akkor sokat sztorizni nem fog nekünk... De legalább nem kell posztot írnia a szakítósblogra!

indapass90210 2011.12.05. 17:17:23

@JOKKA21: "Szerencsére innen még senkit.Tudok nyalni, nem nehéz.:D "

Na igen, de majd a csajok elmondják, hogy mennyire szarul csinálják azok, akik ezt így gondolják.

A szexre is igaz, hogy minél többet tudsz a dologról, annál inkább úgy érzed, hogy még mennyi mindent kellene tanulnod.

pretty kitty 2011.12.05. 17:17:25

@JOKKA21: Lendeklezem viblatollal, nem isz eddel, hacnaltam isz oket, nem isz eccel ;))

dr. gernika 2011.12.05. 17:17:36

@JOKKA21: Nem rossz olyat olvasni, amit nem veszek magamra, csak unalmas, hogy nem tudsz mást kitalálni. :) De elnéző vagyok, mert tudom, hogy minden tapasztalatod fizetős ribancoktól ered, így mi mást is mondhatnál. :)

indapass90210 2011.12.05. 17:19:39

@JOKKA21: "Azért ribik a nők, mert pénzre mennek"

Mondjuk úgy, hogy vannak ilyen nők is, de a legtöbb nő konkrétan nem a pénzre megy.

Persze ezzel könnyű megmagyarázni, hogy miért nincs nőd, hiszen nem te vagy a balfasz/ronda/buta, hanem a nők ribancok.

JOKKA21 2011.12.05. 17:20:24

@Kiszlanyocka: Hát igen, ma már a 10 évesek is vibriznek, pedig a seggükön van a tojáshéj.

@gernika: Pont a fizetős ribancok korrektebbek, mint a nem fizetős ribik, akik minden szar ürüggyel dobják az embert.

petimegmondja 2011.12.05. 17:22:47

@Dövan: Azért mondom, hogy egy barom...

JOKKA21 2011.12.05. 17:23:16

@Dövan: Persze én vagyok a szar, a nők meg jók, szentek és angyalok.Posztokban is mindig a pasi a balfasz/lúzer/nyomi a nők meg a szegény áldozatok.:D Szoktál nőket látni utcán?Discoban?Villamoson?Metrón?Ha kimozdulsz utcára láthatod, hogy milyenek, főleg pénteken és szombaton.

2011.12.05. 17:24:00

@Dövan:
"Mondjuk úgy, hogy vannak ilyen nők is, de a legtöbb nő konkrétan nem a pénzre megy."
Ugye ezzel célzol valakire? :P

petimegmondja 2011.12.05. 17:25:42

@Picicsibe a szexistennő:

Te fizetsz a pénzért, amikor eladsz valamit? itt nem a ffi fizet, hanem a suna természetben a lakbért. A kettő nem ugyan az...

JOKKA21 2011.12.05. 17:25:45

@Dövan: Nem pénzre?Lehet.Ingyen nyaralás is jó nekik.Vagy ingyen fuvar mercivel.Esetleg egy ékszer.

Father Justice (törölt) 2011.12.05. 17:25:50

@Dövan: "..de a legtöbb nő konkrétan nem a pénzre megy."

Most már elég nehéz eldönteni, ki trollkodik kivel. :)

JOKKA21 2011.12.05. 17:28:36

"..de a legtöbb nő konkrétan nem a pénzre megy."
Hanem a belsőértékre.:D Nap aranyköpése a tiéd, virtuálisan átnyújtok érte egy sört.

indapass90210 2011.12.05. 17:28:53

@JOKKA21: nekem nincs mercim, mégis dugtam fullos sunákat :)

JOKKA21 2011.12.05. 17:30:59

@Dövan: Akkor biztos jópasee vagy.:)

@gernika: Nem biztos, hogy rossz, ha egy ribit elveszít egy férfi.:)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 17:32:41

@JOKKA21:

Ebből is látszik, hogy hol van nálad a deficit. Pénzben és belső értékben a külső mellett ofc.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 17:35:35

@petimegmondja: Hmm. És látod, minden csak nézőpont kérdése.

Én meg arra gondoltam a faszi azzal fizet a szexért, h ad szállást, fizeti a költségeket, csak feltételezés, de gondolom a kaját is főleg ő vette, és a leírás alapján ő volt aki rendet is tartott. :)
A csaj meg az a fajta, akinek nem esik nehezére bárkinek szétteni a lábát...
Szóval itt max kölcsönös kihasználásról lehetett volna szó. :)

indapass90210 2011.12.05. 17:36:10

@JOKKA21: de most komolyan, mire menjen?

Tegyük fel, hogy nem vagy nagyon jóképű. Akkor talán a villamoson szólítson le bármelyik, mert mondjuk... miért is? Te megnézel egy rémet és meg szeretnél vele ismerkedni?

Ha okos vagy és/vagy bátor, akkor már esetleg van esélyed, hogy elkápráztass valamivel egy csajt, aki többet is meglát benned, mint mások.

Én tényleg el tudom képzelni, hogy mit érzel, mert mondjuk CSP-n, ha bejelölök 300 picsát, jó ha egy visszajelöl amikor megnézi a fotómat. De ettől még nem kell az embernek balfasznak lennie... Ha nem tudod magad érdekessé tenni a másik nem számára, akkor evolúciós zsákutca vagy. Mindig az erősebb kutya baszik, az akinek fényesebb a szőre, vagy szétveri a többi kutyát.

Az úgy nem fog menni, hogy majd XY veled akar dugni, csak azért, mert senki más nem hajlandó.

indapass90210 2011.12.05. 17:37:19

@JOKKA21: mondjuk úgy, hogy tökátlagos vagyok. Max fiatalabbnak látszom a koromnál.

indapass90210 2011.12.05. 17:39:43

@"Zsu": neeem :) tényleg így gondolom, annak ellenére, hogy ellenpéldákat is tudok :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 17:40:03

@Dövan: Ja, te mindig gumival...
Nos, amíg egyik punciból a másikba jársz, jól is teszed. :)

indapass90210 2011.12.05. 17:42:02

@Picicsibe a szexistennő: ez egy tévedés... én ritkán váltogatom a partnereimet :)

kiraaaaa 2011.12.05. 17:44:12

www.youtube.com/watch?v=OlOZMUpfDoY&feature=g-vrec

@JOKKA21: áruld már, el kiscsilalg, mi az a tulajdonságod, ami meggyőzne egy nőt arról,hogy értelmes veled kezdeni?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 17:46:32

@Dövan:

". Ha nem tudod magad érdekessé tenni a másik nem számára, akkor evolúciós zsákutca vagy. Mindig az erősebb kutya baszik, az akinek fényesebb a szőre, vagy szétveri a többi kutyát."

Jaja!

@JOKKA21:

Ez így van. Isten hozott a való világban Jokka. Az, hogy te vagy az aki a leghangosabban ugatja, hogy a nők ribancok (egy részük valóban az is), annyira leszel kívánatos a nők szemében, mint egy tál még gőzölgő fos. Persze, lehet ez a véleményed, csak ha sunázni is akarsz, akkor a saját érdekedben kussolj. Esetleg kifogsz valami mazochista hajlamú roncsot, akinek úgyis kellesz, ahogy most vagy. De készülj fel, hogy valszeg se nem szép, se nem okos lesz. Mert mit kínálsz cserébe? Egy faszt? Annyi van abból mint a szar, még műanyagot is vehet, ami nem hagyja szét a féknyomos alsót a hálórázás után a lakásban.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 17:47:49

@Dövan: Akkor minek a gumi? Ő közben mással is kefél? Vagy ezzel védekeztek a gyerek ellen? (már ha megkérdezhetem)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 17:50:04

@Picicsibe a szexistennő:

Szerintem nem akarja, hogy a nő fogamzásgátlót szedjen, felesleges hormonbevitel.

indapass90210 2011.12.05. 17:51:19

@Picicsibe a szexistennő: én az utóbbi években egy partneremben sem bíztam annyira, hogy a születésszabályozást rájuk hagyjam.

petimegmondja 2011.12.05. 17:51:44

@Dövan:

"ha bejelölök 300 picsát, jó ha egy visszajelöl amikor megnézi a fotómat"

Ha nem mellig húzott mackónadrágban, vasvillával a kezedben, a trágyadomb elött pózolnál, hanem egy piros Ferrari elött, Armani öltönyben, kezedben egy tucat platina hitelkártyával, akkor biztos nagyobb sikered lenne...

2011.12.05. 17:52:16

@Dövan:
Van nőd? Te szemét disznó! Azt mondtad nincs! :) :) :) :)

hany eves a kapitany 2011.12.05. 17:53:14

@Picicsibe a szexistennő: Jajmá'! Ez Dövan legjobb dumája. Megszoktam már, de még mindig elröhögöm magam rajta:D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 17:53:40

@petimegmondja:

Már csinált ilyen tesztet :) Amúgy ez a ferrari-lóvé-armani pózolás leginkább a napiszarra kitett kisebbség körében dívik. Segéllyel, kölcsönnel pózolva :)

indapass90210 2011.12.05. 17:53:52

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: "mit kínálsz cserébe? Egy faszt? Annyi van abból mint a szar, még műanyagot is vehet, ami nem hagyja szét a féknyomos alsót a hálórázás után a lakásban."

Ráadásul lehet, hogy az is egy félkemény, 10 centis kulcstartószökevény :D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 17:55:34

@Dövan:

Nem tudhatjuk, de igen valószínű. Az ilyen hangos méltatlankodások általában szexuális indíttatásúak. Impotencia, kis farokméret. Még akár sorozatgyilkos is lehet belőle.

petimegmondja 2011.12.05. 17:57:33

@A Jó Meglepően Izmos Hercege:

Mennyi puja kell 170 milliós segélyhez? Hol osztják? Én is bejelentkeznék...

dr. gernika 2011.12.05. 17:57:58

@Dövan: Valljad be, hogy dollárok vannak a zakódra varrva, úgy hódítasz (kéccá! :P), addig Jokka úccse hisz neked. :DDD

indapass90210 2011.12.05. 17:59:03

@gernika: ja tényleg, csak azé' állnak velem szóba a nők, mer ki vagyok tömve kéccázdollárosokkal!

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 17:59:39

@petimegmondja:

Nem tudom, de szerintem nézz fel napiszarra, és ott láthatod :) Amúgy nem 170millával szoktak pózolni, hanem ferrarival, odaállnak egy elé, oszt úgy tesznek mintha az övék lenne :)

dr. gernika 2011.12.05. 18:01:27

@petimegmondja: "mellig húzott mackónadrágban, vasvillával a kezedben, a trágyadomb elött" LOL elképzeltem ebben Dövant, nagyon röhögök. :DDDD

penelope garcia 2011.12.05. 18:02:18

Szóval, hogy is van ez. A posztoló egy estés ismeretség után felajánlja a csajnak, hogy menjen hozzá aludni, majd oda is költöztetni. Aztán dugnak. És a csaj elmászkál, és másokkal is dug.
Szerintem ez tipikusan kommunikációs hiba. A csaj egyértelműen fizetségképpen gondolta a dugást a lakhatásért, a fickó meg azt hitte, érzelmekről van szó. És nem beszéltek arról, hogy végül is miről van szó. Akkor nyilván időben kiderült volna, hogy ez egy üzlet.
(Ja, a posztolónak üzenem, hogy a hazugság per definíció az, ami mindig később derül ki, sosem előbb. :))

petimegmondja 2011.12.05. 18:03:30

@gernika: A barna micisapkát se felejtsd el a fejéről...

2011.12.05. 18:09:43

@gernika: @petimegmondja:
"Ha nem mellig húzott mackónadrágban, vasvillával a kezedben, a trágyadomb elött pózolnál"

Amúgy tényleg szar képpel ismerkedett. :) De átneveltem egy kicsit. :)

2011.12.05. 18:13:30

@Dövan:
Igen, és erről engem mikor akartál értesíteni? :D
Nem bízol abban, hogy védekezek?

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.05. 18:14:34

Hazudik mint Szargyártó PÉter fidesz!

Közrendőrből milliárdos 20 év alatt, kedvezményes nyugdíjjal, belügyérként, "PINTÉR SÁNDOR" féle életpályamodellt mindenkinek, bóvli Orbány kormány!

Hol lehet a milliárdos pénzrabló, hol lehetnek a szolnoki emberrablók....hol a rendőrség?

BÓVLI KORMÁNY , BÓVLI MINISZTERELNÖK!

2011.12.05. 18:19:54

@Lázár igazi szarjankó!:
Te ezt minden oldalra most bemásolgatod ahova kommentelni lehet? Most őszintén, szerinted egy csajok és pasik nevű blogon kit érdekel ez???? Huzz valami politikai blogra!

Father Justice (törölt) 2011.12.05. 18:21:23

@penelope garcia: Szimpla kommunikációs hibáról akkor beszélhetnénk, ha a nő nyíltan megmondta volna a posztírónak, hogy rajta kívül a fél város keféli még, de a posztíró ennek ellenére szerelmet és klasszikus párkapcsolatot vizionál az ügymenetbe. Egyszerűbben: lakhatásért szex konstrukcióban miért kell ZH-t, vizsgát, könyvtárat hazudni a másokkal dugás helyére?

Muha 2011.12.05. 18:23:04

@Father Justice: amiért egy csajnak is azt mondod hogy szép vagy meg különleges és nem azt, hogy mekkettyintenélek.
Persze köztudott hogy a két kijelentés ekvivalens egymással, de mégis meg kell adni a játékot.

:D

blackbarika 2011.12.05. 18:23:44

Ha a tag 38 éves kora ellenére ennyire naiv (hülye) volt, akkor megérdemelte már nem azért. 1-2 hetes ismeretség után valakit ingyé a lakásodba költöztetsz...nem értem mit sírsz, nagyjából te tehetsz az egészről.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 18:25:00

@A Jó Meglepően Izmos Hercege:
Vannak más módszerek is. Persze az függ a kapcsolat milyenségétől is. Mennyi kockázatot mernek bevállalni...

Meg, szinte tuti módszerek is vannak...

No, mindegy. Csak érdekelt, h miért. :)

blackbarika 2011.12.05. 18:26:34

Most elképzelem hogy odajön hozzám egy szakadt srác, aki azt mondja hogy meg nem értett művész, nincs semmi lóvéja, én meg a karjaiba borulok hogy jajjjj egy érzékeny műűűűvész, és befogadom a lakásomba,etetem, itatom, eltartom, ő azzal a címszóval hogy "nincstelen művész" rajtam élősködik, én közben iszom minden szavát, néha szexelünk, aztán meg eltűnik...én meg írok egy posztot hogy mekkora kretén volt ez a meg nem értett művész gyerek :DD

Muha 2011.12.05. 18:33:34

vatera:

TELEFONÁLÁS helyett E-MAIL !!!!!!!!!!

Nem telefonálok, de ha hívnak és éppen nem tudom felvenni, mert szundikálok,vagy pálinkát főzök,akkor visszahívom. (és sört és pezsgőt is gyártanom kell..és időnként a cégautómmal balesetet kell okoznom, ha már adózom érte....),

A VATERA népes táborában rengeteg a karmester, űrrepülő , darukezelő És tudjuk, hogy balett táncosok is szép számmal akadnak. Urológust és szívsebészt sem szívesen zavarok munka közben. Én csak nagyon ritkán telefonálok. Viszont e-mailra , ha éppen nem vagyok letartóztatva, néhány órán belül, de többnyire perceken belül válaszolok.

E-MAIL! ......Bármikor megnézhető..(ha van monitorja)...... és másodpercek alatt megválaszolható! ... (ha van billentyűzete)

:DDDDD

vernarancs 2011.12.05. 18:39:10

38 evesen egy 24 eves bringat tolhatott. Oruljon neki, ez ugyis csak igy vegzodhetett. Remelem egy bucsukuras aze' volt.

indapass90210 2011.12.05. 18:39:39

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: a nőknek az ölésnél annyi könnyítésük lesz, hogy legalább nem erőszakolja meg őket :)

indapass90210 2011.12.05. 18:41:13

@"Zsu": gondoltam majd megtudod, amikor megváltoztatom a kapcsolati állapotom fészbúkon.

Father Justice (törölt) 2011.12.05. 18:42:35

@Muha: Azért van itt némi különbség. Ha egy középkategóriás csajnak azt mondod, hogy szép és különleges, úgysem fogja megkajálni, de ha elég ügyesen hízelegtél, esetleg szétteszi a lábát átmeneti örömében. Tiszta sor.

Viszont ha Gizi azt mondja Gerzsonnak, hogy szerelmes, kizárólag vele dug, és amikor hosszan elmarad otthonról, akkor ZH, vizsga meg könyvtár van - holott Alfonz és Zénó tolja DP-ben.. nos, az nettó átbaszás!

indapass90210 2011.12.05. 18:43:30

@Muha: múltkor még pék voltál, vazze! Most akkor pezsgőt gyártasz, vagy kiflit? Esetleg ingyen tukmálod a pezsgőt, hogy ráharapjanak a kiflidre?

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.12.05. 18:45:42

@"Zsu":

Ez a képizé, valami ori dolog lehet. :)

David a barátságos. ^.^ 2011.12.05. 18:47:26

@Dövan: nekem aszonta tegnap hogy nemdolgozik semmitsenemsem

Muha 2011.12.05. 18:49:07

@Dövan: óh dehogy. én pék vagyok. most tanulom a croissant készítés legősibb és legbecsesebb mesterségét, mert célom, hogy a világon egyedüliként a legfenségesebb ízeket tudjam átadni egy croissanton keresztül. :D
Ezt csak a vaterán találtam. :D

@Father Justice:
-Figyi, Te szeretsz bennem valamit?
-Aha, de sokat dumálsz kiveszem. :D

indapass90210 2011.12.05. 18:49:25

@petimegmondja: "Ha nem mellig húzott mackónadrágban, vasvillával a kezedben, a trágyadomb elött pózolnál,"

Aki így pózól, annak biztos, hogy van humorérzéke :)

Muha 2011.12.05. 18:50:54

@David a barátságos. ^.^: hát úgy munkahelyileg nem mer nem alkalmaznak mer kisebbségi vagyok, de péknek tanulok, és már azt képzelem, hogy pék vagyok, mert sose azt kell nézni, hogy mi van, hanem hogy mi lesz, mert köztudott, hogy a motor is arra megy, amerre nézel, tehát kanyarban nem tekingetünk kifele, mer kizakózol az árokba.
:D

indapass90210 2011.12.05. 18:51:04

@Muha: yeah, creampie. Kár, hogy ilyet többet nem láthatok, mert az internetszolgáltatóm a gyerekek védelmére hivatkozva letiltotta a pornót. Nekem meg nincs pofám emiatt telefonálni!

JOKKA21 2011.12.05. 18:52:27

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Pénzben?Nem én akarok lenni a leggazdagabb a temetőben.:D Ezt egy kollégád mondta.Külsőben?Legtöbb picsa aranyosnak tart, főleg amelyik nem csak képen lát vagy videón, bár én nem tartom magam jó csávonak, te biztos jobb csávo vagy nálam, ha befűztél egy csajt(Gernikát).:)
Mit nyújtanék nekik?Azt, hogy nem csalnám meg a ribit és mellette lennék jóban-rosszban, de nekik nem ez kell, hanem a sok kis csíra metroszex selyem.Meg a műmájer nagyképű flegma pávák.

@kiraaaaa: A humorom.:D

@Dövan: Ezért nem értem, hogy miért véded őket, x-faktor oldalakon látom, ahogy a nők olyan x-faktorosnak kínálják magukat, akikkel életükben egy mondatot nem beszéltek.A hejjespaseeknak nem kell jelölni picsákat, őket a picsák jelölik, ezért felszínes buta dögök, le se szarják, hogy milyen vagy, ha nem mész át a fészkontrolon, akkor lehetsz bármilyen kedves lekoptatnak a vérbe.

Muha 2011.12.05. 18:53:16

@Dövan: nyomd a számot felhívom helyetted! Vagy csináljak szervert? Akarsz tölteni? :D

JOKKA21 2011.12.05. 18:55:17

@Dövan: Nem mondtam soha, hogy nekem egy ronda nő kell, de nem küldöm el a vérbe egyből, max, ha két mondat után már családot akar alapítani, mint a kis picsa a reklámban, sőt én a szép nőket szeretem oltogatni, mert ők érdemlik meg.

indapass90210 2011.12.05. 19:01:09

@JOKKA21: mind az ötmillió magyar nő felajánlotta magát? Szerintem teljesen normális amúgy, hogy mindenki azt nézi meg és szeretné első körben megkapni, aki tetszik neki. Szép is lenne, ha bennünket meg egy zsírbálna azért baszogatna itt álló nap, mert te nem voltál hajlandó megdugni.

Nyilván van olyan faszi, aki több nőnek bejön, mint mások, de van akinek nem ezt dobta a gép. A versenyhátrányt máshol kell ledolgozni, ha már a pofikád önmagában nem ad el téged. Pl kezdetnek válthatnál stílust, mert síroskurva faszira tényleg csak a selejtes árú fog ráfanyalodni.

indapass90210 2011.12.05. 19:06:55

@JOKKA21: szerintem meg ilyenkor nem vagy tisztességes, hiszen előre tudod, hogy nem fog felállni rá a faszod. Akkor meg minek vesztegetni az idejét? Nyilvánvaló, hogy nem vagy hajlandó megbaszni bárkit, akkor jó lenne, ha másoktól sem várnád el ugyanezt. Ha egy picsának nem lesz spontán hüvelyfali nedvesedése attól, hogy meglát téged, ne várd el, hogy felebaráti szeretetből leszopjon. Az meg, hogy mennyire pénzéhes egy csaj, ha nagyon bejössz neki, akkor ideig-óráig nem fogja érdekelni, ha csóró vagy. De amiatt siránkozni hónapok (esetleg évek) óta, hogy vannak pénzéhes nők, az olyan, mint ugyanez amiatt, hogy a víz meg nedves.

JOKKA21 2011.12.05. 19:07:36

@Dövan: Amelyik nem selejtes az vagy foglalt, vagy feleség.
Lehet, hogy egyszer majd egy zsírbálnába leszel szerelmes, vagy én.:D
Elhiszem, hogy a legjóképűbb, leggazdagabb, legmenőbb és legjobb pasi kell a ribiknek, de akkor ne bőgjenek, hogy "minden férfi disznó" ha ezek, akik bárkit megdughatnak megcsalják őket.

dr. gernika 2011.12.05. 19:12:07

@JOKKA21: Én csak az utolsó csaj vagyok akit befűzött, nem én vettem el a szüzességét. :D

JOKKA21 2011.12.05. 19:12:18

@Dövan: Az jobb, ha egyből "huzz a vérbe kisanyám nem jössz be" dumát kap?Így legalább kap egy esélyt, hogy megmutassa, hogy jó arc és esetleg beajánlom haveroknak.Neked mi a jobb?Ha egy csaj ad egy esélyt, vagy az, ha nem ad esélyt és egyből lapát?Nem várom el, hogy leszopjanak szánalomból vagy jótékonyságból, de akkor a nálam nem szebb gazdag faszt se szopják le, ha nem jön be nekik, csak azért, mert bayerische motor werkkel(remélem jól írtam) nyomul.Ja és discokban, akkor árvíz kéne legyen, mert a legtöbb ribi percenként ül más ölében.Szegény ribik ki ne száradjanak "ott lent".

JOKKA21 2011.12.05. 19:13:01

@gernika: Pedig az romantikus lenne, ha azt venné el, aki elvette.:D

Muha 2011.12.05. 19:13:41

@Dövan: megtanulhatok. :D

Van egy ilyen gagyi vicc.

Találkozik a bölcsész meg a jogász.

Bölcsész: Tudsz latinul?
Jogász: Miér, holnap van a vizsga?

:D

David a barátságos. ^.^ 2011.12.05. 19:14:49

@"Zsu": huutényleg voltál szombateste szemcsivel titkoshelyen topogni? = DD

indapass90210 2011.12.05. 19:15:15

@JOKKA21: 99%-ban első ránézésre lehet tudni, hogy lesz-e ebből dugás, vagy egyáltalán több egy dugásnál.

JOKKA21 2011.12.05. 19:17:44

@Dövan: Én csak azt látom rajtuk, ha nagyon nem örülnek a társaságomnak.:D

Muha 2011.12.05. 19:19:27

@JOKKA21: Dövant csak megerősíteni tudom.
Ha visszagondolok saját kis jelentéktelen életemre, azok a dolgok, amik aztán lettek, azok jöttek maguktól feszengés nélkül, és ahol feszengés volt meg agyalás, abból semmi nem jött össze.

Ez egy ilyen szakma. Csak és kizárólag az elfogadáson alapul. Elfogadod ami jön. :D

JOKKA21 2011.12.05. 19:20:55

@Muha: Jöjjön, aminek jönni kell?:)

indapass90210 2011.12.05. 19:21:26

@JOKKA21: amúgy nem az kell nekik, hanem valaki aki minden szempontból megüti a szintet. Ott követik el sokan a hibát, hogy bizonyos paraméterekben túl sokat engednek az elképzeléshez képest.

A csóró megfelelő fizimiskával rendelkezők közül is sokan megdugnak más nőket.

JOKKA21 2011.12.05. 19:22:32

@Dövan: Láttam már nem egy kövér csajt vékony (átlagos) sráccal.A kövér csaj valószínűleg nem csalta meg és nem cserélte le olyanra a srácot, aki 10ezerrel többet keres.

JOKKA21 2011.12.05. 19:25:17

@Dövan: Nem hiszem, hogy én túlértékelném magam, nem Bódi Szilviknél próbálkozom, hanem átlagos(nekem tetsző) csajoknál.Jó, van amikor modell alkatú picsáknál is, de általában olyanoknál, akik nem ribancnak öltöznek.Pl VV Annamária bejött nekem.Vagy x-faktorban Alexa, bár ő jó nő, de válogatáson átlagos volt és visszafogott(igaz akkor nem tetszett).

penelope garcia 2011.12.05. 19:26:07

@Father Justice:

Mert a csákó ilyen romantikus alkat? :)
Tény, hogy a csajnak ez így egyszerűbb volt, mint felvállalni a konfliktust, illetve, hogy merre hány méter.
Egyébként gyanítom, hogy volt ott "ráutaló magatartás", csak a filkót annyira elszédítette, hogy egy 14 évvel fiatalabb csajt sikerült kikapnia, hogy baromira nem figyelt a jelekre.

Muha 2011.12.05. 19:28:08

@JOKKA21: Jokky! Egy dagadt is lehet rohadék kis ropiseggeket megszégyenítő szopadék rongy. Ilyen jelleggű összefüggéseket nem szabad, sőt! tilos belevinni a gondolkodásba.

Megmondom miért.
Nekem van szép ismerősöm, aki egy rendkívül őszinte, tisztaszívű, kiváló ember, és van csúnyább, de annál aljadékabb kis szargeci is.

indapass90210 2011.12.05. 19:30:10

@JOKKA21: a kövérség egy dolog, van akinek arra áll fel. De nincs ok-okozati összefüggés a félrebaszási hajlandóság, a megjelenés és a vagyoni helyzet között. Inkább csak a lehetőségek különböznek.

Neked az a legnagyobb bajod, hogy beleszáradt a sperma az agyadba. Majd ha tudsz ŐSZINTÉN röhögni azon, hogy 8 hónapja nem dugtál, akkor már egy fokkal érdekesebb ember leszel. Neked ezt dobta a gép, ebből kell kihoznod a legjobbat...

Hurri Kán 2011.12.05. 19:31:37

@JOKKA21:
És te ezen csodálkozol?

@Muha:
Ugye? Hát még a popszakma. :D

Muha 2011.12.05. 19:34:47

@gyvy: a popszakma meg főleg!
Márha érted hogy hogy értem mer ez olyan mint egy angol szó. Ismered, tudod, használod, de ha magyarul kell elmondani, akkor szakdolgozatot írsz róla. :D

indapass90210 2011.12.05. 19:37:17

@JOKKA21: ízlések és pofonok. Alexát egy másfél deci vodka után meg tudnám csinálni, VV Annamária ostoba tekintetétől szerintem két hónapig fel sem állna.

Hurri Kán 2011.12.05. 19:43:42

@Muha:
Hát értem, de leírni nem tudnám, mer még barátkozok csak a betűkkel, nem mindig tudom jól kifejezni magam. :DDD

pretty kitty 2011.12.05. 19:49:24

@Dövan: "Neked az a legnagyobb bajod, hogy beleszáradt a sperma az agyadba."

Lolcika!! :)))

JOKKA21 2011.12.05. 19:51:55

@Dövan: Alexát józanul is, ne viccelj, legjobb nő.:)

@gyvy: Igen.

@Muha: Jó, de általában azok a nők gecik, akik nem válogathatnak a jó faszik között.

@Dövan: Én még nem voltam kövérrel, de szerintem túléli, aki megdugja őket.:)

atila68 (törölt) 2011.12.05. 19:52:51

"albi-társainál van és ott tanul"

A poszt írójának nincs diplomája PONT

JOKKA21 2011.12.05. 19:53:25

@Muha: Jó, de általában azok a nők nem gecik, akik nem válogathatnak a jó faszik között.

@Kiszlanyocka: Minek örülsz Kijájjány?:)

Hurri Kán 2011.12.05. 19:56:17

@JOKKA21:
Legalább élőben is ezt a dumát tolod nekik?

Αphelion 2011.12.05. 19:56:22

@JOKKA21: En valogathatok es tenyleg geci vagyok. Gecijocsaj!

JOKKA21 2011.12.05. 20:04:27

@gyvy: Bebaszva igen.:) Vagy, ha felidegesítenek.

@Aphelion: És kibaszottul szerény.

David a barátságos. ^.^ 2011.12.05. 20:07:33

@Muha: deés amúúgy hétvégén jársz ééé valamerre vagy akkoris kockulsz a gépelőtt? : D

Αphelion 2011.12.05. 20:11:06

@JOKKA21: Ennek a szereny szonak nem tudom pontosan mi a jelentese, de szerintem en olyan nem vagyok. Legalabbis nem nagyon hallottam senkitol eddig hogy szereny volnek, te vagy az elso aki ezzel jossz.

cyd 2011.12.05. 20:27:29

@Dövan: A szemmel verés mást jelent.

2011.12.05. 20:48:46

@Dövan:
Nem igazolom vissza, hogy a pasim vagy. :P

@A Jó Meglepően Izmos Hercege:
Tanuld meg végre, amikor gernikával egyetértünk az mind ori dolog. :)

@David a barátságos. ^.^:
Te ki vagy? Én voltam topogni, de szemcsi nem jött. :(

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 20:55:01

Nem értem hogy bírjátok jokkát ennyi időn át. Olyan mint valami Chatbot. A beképzelt szar se semmi, de az legalább néha vált.

David a barátságos. ^.^ 2011.12.05. 20:59:55

@"Zsu": én davidabarátságos, semmi extra. demonnyuk te lehethogy szereted a eksztrákat = DD

JOKKA21 2011.12.05. 21:02:56

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Úgy, hogy intelligens vagyok és humoros.:)

@Aphelion: Majd Aids elmagyarázza, hogy mit jelent.Ha jókedvem lesz összehozlak titeket.

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 21:04:26

@JOKKA21: neked erre van szükséged forum.pua.hu/

aki ennyire béna mint te, annak még ez is mentőöv. ha változtatni akarsz tanulnod kell. gyanítom hogy jobb érzés a szarban dagonyáznod mint pár hónapig a hozzászólásaid helyett keményen dolgoznod az illatos ingyenes sunákért. az ilyen buta ember mint te képtelen távolabbi célokért erőfeszítéseket tenni.

Hurri Kán 2011.12.05. 21:04:38

@JOKKA21:
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD Ez az évszázad vicce idáig. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDd

fumerin 2011.12.05. 21:08:02

@gyvy: Most miért? Még fokozható :D

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 21:11:48

@gyvy: ha ez ónirónia volt, akkor fejlődik. ha nem akkor menthetetlen :D

@JOKKA21: gyerek, nem vagy az. tudom hogy ez most kemény, de nézz magadra: egy átlagos ostoba humortalan nőgyűlölő pöcs vagy. ebből kell a legtöbbet kihoznod. más a nőgyűlölő szöveggel simán csajozik (én is)

indapass90210 2011.12.05. 21:13:33

@cyd: Jokkát kellene megkérdezni, szerintem ő itt az abszolút expert verésben!

2011.12.05. 21:13:33

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h:
ugye nem azt az idiota mex deluxe? Jokka nem mehet, megtiltom. Az a pasi egy idiota kretén.

indapass90210 2011.12.05. 21:15:24

Ilyenkor esténként megfordul a széljárás és kihozza a szemetet a partra.

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 21:16:16

@"Zsu": a fórumot ajánlottam nem mex deluxot. nem tudom ki az, most nézem ez egy szépfiú. tőle ne tanuljon

2011.12.05. 21:16:37

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h:
Héhéhé, vissza-vissza. Nem bántjuk ennyire Jokkát. Ha jokka tanulni akar velem beszélget, és majd én adok neki tippeket. De ilyen M.D. kreténektől ne tanuljon semmit.

JOKKA21 2011.12.05. 21:17:02

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Biztos eljátszod a nőimádót.:) Én nem fogom megjátszani magam.
Legalább már viccesebb vagy, mint tegnap.:D Jól beszél ez a Mex gyerek, de nem gondolod, hogy gerinctelenség átbaszással nőzni?Pl nem fogom megkérdezni, hogy bocs, hol a Széll Kálmán tér, csak azért, hogy beszélgessek egy ribivel, amikor tudom, hogy hol van.
Ha átbaszással nőznék, olyan féreg lennék, mint a nők.

@fumerin: Adnám neked a fullánkot.:D

Hurri Kán 2011.12.05. 21:17:52

@"Zsu":
??? Vak vezet világtalant tipikus esete lenne. :DDD

fumerin 2011.12.05. 21:18:52

@JOKKA21: Az Zsákosék családi ereklyéje, meg nekem nem kell orkokra vadásznom :P

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 21:19:31

@"Zsu": nőtől ne tanuljon, kivéve ha felöltözteted, megborotválod és nyalni is megtanítod magadon. különben haszontalan vagy. férfiaktól érdemes tanulnia

indapass90210 2011.12.05. 21:19:42

@"Zsu": huh, de jó, akkor tudok még melletted is csajozni

JOKKA21 2011.12.05. 21:20:58

@"Zsu": Köszi, nem veszem bántásnak.:D Vicces lehet, amikor begépeli az oltásait azt remélve, hogy majd engem megbánt, de inkább szórakoztat a srác, mint bánt.:D

indapass90210 2011.12.05. 21:20:59

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h:
"nyalni is megtanítod magadon. különben haszontalan vagy. férfiaktól érdemes tanulnia"

szerintem is jó ötlet, ha ti ketten egymást nyaljátok, persze kizárólag oktatási célzattal.

2011.12.05. 21:21:29

@JOKKA21:
Az nem átbaszás... sztem simán csajozhatnál úgy, csak... ne mond, hogy ribi. :)

2011.12.05. 21:23:32

@gyvy:
De egy kis szemét vag. :P

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h:
Akkor oktassátok, de normálisan. :)

@Dövan:
Mellettem csajozni? Megtennéd? :)

@JOKKA21:
Tudod, hogy én csíplek. :) Amúgy Dövan és Nard nem mondanak hülyeséget. Nyersek, de amugy nem mondanak hülyeséget. :)

JOKKA21 2011.12.05. 21:23:50

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: :D Már fel tudok öltözni és borotválkozni is tudnék, ha akarnék.:)

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 21:24:45

@JOKKA21: nem játszom el a nőimádót. ha az ember jól gyűlöli a nőket akkor pozitív csalódásokban lehet része.

2011.12.05. 21:27:04

@gyvy:
Mert az vagyés kész. Mindig beszolsz. :) Nem szeretlek. :P

JOKKA21 2011.12.05. 21:28:07

@Dövan: Összehozlak Afélionnal.:)

@"Zsu": Tudom.:) Nem mondtam, hogy hülyeséget mondanak.Nem átbaszás, ha tudom, hogy hány óra és megkérdezem?Vagy, ha tetetem, hogy nem tudom, hogy hol a hősök tere?

@gyvy: Nem az volt.Tényleg humorosnak tartom magam, van, aki meg jó énekesnek tartja magát és így lett a bikicsunáj.

@fumerin: Szerintem tudnál vele mit kezdeni.:)

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 21:29:04

@JOKKA21: nem úgy értettem mint egy majom, hanem mint egy ápolt férfi. most ez illik hozzád
www.youtube.com/watch?v=HCr0ZNA-yoA

JOKKA21 2011.12.05. 21:30:12

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Én jól gyűlölöm őket.Aki szereti őket azzal mocskok és az nem jó nekik.

fumerin 2011.12.05. 21:30:52

@JOKKA21: Nekem nem kell kard. Pláne tündéktől, pfejj :P

Hurri Kán 2011.12.05. 21:31:03

@"Zsu":
Jó, ez tipikus női válasz volt. :D

JOKKA21 2011.12.05. 21:32:08

@fumerin: Nem lenne jó játszani vele?:D

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Aki szakállas nem lehet ápolt?

Hurri Kán 2011.12.05. 21:32:48

@JOKKA21:
És más is humorosnak tart, Szerintem neked magadnak kéne udvarolnod, akkor lenne sikerélményed.

fumerin 2011.12.05. 21:33:23

@JOKKA21: Miből is gondoltam, hogy olvastad a könyvet? Nem is értem :D
De valahogy én naon másról beszélek , mint Te :D

2011.12.05. 21:33:34

@JOKKA21:
"Dövan: Összehozlak Afélionnal.:)"

Köhömm köhömmm. @Dövan: mit kell mondani???

Az nem olyan átbaszás Jokka. Az ilyen átbaszást elnézzük. Tudod ahogy mi is védelemre és segítségre szorulunk néha.

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 21:34:06

@JOKKA21: ha így lenne volna kivel lefeküdnöd. ez a minimum szint.

@Dövan: kussolj már be :D mi van a maffiás ukrán kurváddal, sírsz még érte? :D

JOKKA21 2011.12.05. 21:34:08

@gyvy: Ha nő lennék magamat választanám.:)

pretty kitty 2011.12.05. 21:34:09

@Picicsibe a szexistennő: Hahahaahhhaaaaa, naonnyo! :DD Meg kicit izgato jisz, hihi ;))))

2011.12.05. 21:35:01

@gyvy:
De így szeretsz. :)

indapass90210 2011.12.05. 21:36:13

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: azóta volt másik, még súlyosabb eset! Nem panaszkodom, zajlik az élet. Mindenesetre jobb szórakozás, mint Jokkát nyalni tanítani :)

Hurri Kán 2011.12.05. 21:36:32

@JOKKA21:
Legalább senkire nem kéne féltékeny legyél.

@"Zsu":
Sokat ittál ma?

JOKKA21 2011.12.05. 21:38:27

@fumerin: Nem szeretek könyvet olvasni, kötelezőket sem szerettem.:)

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Van kivel(kurvákkal).:D

@"Zsu": De nem jobb, ha egy srác őszinte és azt mondja, hogy szép vagy babyke gecire megismernélek, mint az, hogy bocs hány óra,És ott a kezén az óra.:D Nem jobb az őszinteség, mint ez, hogy tetessük magunkat elveszett turistának?

Hurri Kán 2011.12.05. 21:38:57

@"Zsu":
Nehéz ma értelmesen beszélni veled. Monnyuk máskor is. ;-)

Αphelion 2011.12.05. 21:39:00

@JOKKA21:

"intelligens vagyok és humoros.:)"

"Összehozlak Afélionnal.:)"

Ha akkora IQ bajnok vagy, legalabb azt megjegyezhetted volna hogy ejtem a nevem. Humorosnak tenyleg humorosak a kommentjeid, de nem azert mert jo a humorerzeked...

JOKKA21 2011.12.05. 21:40:11

@Dövan: Nem kell tanítani, jól nyalok combot.:)))

@gyvy: És én nem lennék mosok nő.De örülök, hogy nem nő lettem.:)

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 21:40:11

@Dövan: még durvább? nem irigyellek, remélem legalább megdugtad minden irányból :D

én maximum egy félbevágott körtét adnék jokka kezébe, azon instruálnám :D. a tanítónéniről volt szó, ne féltékenykedj rá. jó célért csalna meg :P

2011.12.05. 21:40:40

@gyvy:
De szemét vagy ma. :)

2011.12.05. 21:42:30

@JOKKA21:
"szép vagy babyke gecire megismernélek"
Ha ilyennel állítana oda egy pasi tuti körberöhögném. :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 21:44:58

@Kiszlanyocka: :))

De ahogy bekucorodik az ágy meg az asztal közé... Kész! :D

2011.12.05. 21:45:07

@gyvy:
Épp ez az, hogy nagyon nyugodt és leszarom hangulatom van. :)

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 21:46:51

@JOKKA21: a kurva nem számít egy szexnek sem, önkielégítés segítséggel. ha élvez a nőd akivel ingyen szexelsz (és nem a kurva imitálja) az szex. meg az is ha elbénázod :D

tudsz rendelni házhoz kínait? ettől még nem leszel mesterszakács. még béna szakács sem

Hurri Kán 2011.12.05. 21:47:10

@"Zsu":
Rezignáltnak mongyák...:D

indapass90210 2011.12.05. 21:47:59

@JOKKA21: Elveszted Zsu szimpátiáját ha a pasiját mással akarod összehozni :)

2011.12.05. 21:49:16

@JOKKA21:
Téged csíplek. :)

@Dövan:
Nem erre gondoltam... de megteszi. :)

JOKKA21 2011.12.05. 21:49:29

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Ebben van valami.De a kurvával is dugás a dugás, mint egy ribivel, akit másnap kidobsz.Az más helyzet, ha szereti az ember a csajt.

JOKKA21 2011.12.05. 21:50:52

@Dövan: Azért, hogy én lecsapjak rá.:D

JOKKA21 2011.12.05. 21:52:49

@"Zsu": Hozzád azzal mennék oda, hogy kóla "kő" vagy belsőérték?:D

2011.12.05. 21:54:32

@JOKKA21:
Le akarnál csapni rám? Decuki! :)

Ezzel a dumával sem nyernél. :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 21:56:37

Aztán gyerekek, tiszta e a csizmácskátok? Ablakba ne felejtsétek el kitenni! :)

Télapó itt van,
Hó a subája,
Jég a cipője,
Leng a szakálla,
Zsák, zsák, teli zsák,
Piros alma, aranyág.

Két szarvas húzta
Szán repítette,
Gömbölyű zsákját
Száz fele vitte.
Zsák, zsák, teli zsák,
Piros alma, aranyág.

JOKKA21 2011.12.05. 22:01:40

@Picicsibe a szexistennő: Tiéd tiszta?A dominacsizmád?:)

@"Zsu": Miért fontos ennyire a duma nektek?:) Ezért basztok rá a pasikkal, mert a nagydumások eladják magukat nektek és csodálkoztok, ha rábasztok.

pretty kitty 2011.12.05. 22:02:40

@Picicsibe a szexistennő:

Telapo itt vaan
Ho a szubaja
Jeg a cipoe
Leng a cakalla
Zaak zaak teli zak :))
Pilosz alma alanyag!!!

Kec calvasz huszta
Can lepitette
Gombou zakjat
Casz fele vitte
Zaak zaak teli zak :))
Pilosz alma alanyag!!!

:DD

David a barátságos. ^.^ 2011.12.05. 22:02:50

@"Zsu": émmeg olyan hajat növesztenék mint a tijedé, oszt úgy csapatnám a szelet neked : D

Hurri Kán 2011.12.05. 22:03:12

@"Zsu":
Igen. Viccnek durva lenne. :D

2011.12.05. 22:05:12

@JOKKA21:
Nem a nagydumás kell feltétlenül, de
1. kő kola mondattal ne várj csodát
2. amugy se szoktam hagyni, h meghívjanak bármire is, tehát probálj meg értelmesen kommunikálni valamiről.

2011.12.05. 22:06:16

@David a barátságos. ^.^:
Honnan tudod, h milyen a hajam? :)

TGabi 2011.12.05. 22:06:23

"A ffi 38, a hölgyike 24 éves. Na, ez már rosszul kezdődik..."

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 22:06:34

@"Zsu": Szóval akkor nem is a belső érték kell. :D

2011.12.05. 22:07:07

@Picicsibe a szexistennő:
Ma nem vagyok ráhangolva az ilyesmire. :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 22:09:05

@JOKKA21: Perszehogy. Csillog! :)

(am, képzeld, szombaton megkaptam azt a csizmát igazából, amit belinkeltem neked. nagyon teccik!)

JOKKA21 2011.12.05. 22:09:29

@"Zsu": Nem tudok értelmesen kommunikálni.Maximum sportról, de azt nem szeretik a nők.

David a barátságos. ^.^ 2011.12.05. 22:09:54

@"Zsu": fúúú nemáá, teis akkor ilyen sütivagy, hogy nemlehet meghívni semmirese. szerintem az tökszar egy fijjúnak vagy legalábbis nekem olyan szarérzés : /

2011.12.05. 22:12:52

@David a barátságos. ^.^:
Ha hagyom magam meghívni:
1. elvárnak cserébe dolgokat
2. pénzéhes hp leszek aki csak a pénzre utazik

Amúgy barátom szokta mondani, hogy rendszeresem kasztrálom a pasikat azzal, hogy visszahívoom őket. :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 22:13:18

@JOKKA21: Megmondom őszintén, igen. Még saját magamat is felizgattam! :D

2011.12.05. 22:13:58

@Picicsibe a szexistennő:
A versikékre és tünci dolgokra. :)

JOKKA21 2011.12.05. 22:17:43

@"Zsu": Egy normális férfi nem hagyná, hogy meghívd, akkor sem, ha előtte meghívott.:)

@Picicsibe a szexistennő: Engem is felizgathatnál.:D Nickedben is benne van a szexi(stennő).:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 22:18:41

@"Zsu": Ó! Ez sajnálatos. Hajj, persze jó stratégia arra, h egy krampusz meglátogasson! :))

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 22:19:26

@JOKKA21: Ebben van valami.De a kurvával is dugás a dugás, mint egy ribivel, akit másnap kidobsz.

Ember, mesevilágban élsz. A kövér nő neked hűséges, a kurva az ágyban számodra olyan mint a dizsiben könnyen felszedhető lány. Könnyebb neked ha ilyen mesékben hiszel, nőkben akik majd jól pofára esnek a rosszfiúk miatt mert nem becsülik meg a rendes srácokat. De a nőknek nagyobb nyereség ha egy életerős hím bassza őket teherbe és hagyja ott mint egy genetikai hulladékkal összejönni és magatehetetlen utódot létrehozni. A kövér nők sem hűségesebbek, a fizetett nő nem olyan mint az akinek bejössz egy kicsit legalább.

Leírtam mit tehetsz hogy jobb képet mutass magadról, kár beléd.

2011.12.05. 22:21:25

@JOKKA21:
Nem sok válaszást hagyok. :) De majd beszélgess el sztem jövőre Dövannal, hogy ő hogy érzi magát kasztrálás után. :P

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 22:21:57

@David a barátságos. ^.^: minek meghívni egy nőt bármire? Még szarul is érzed magad hogy nem fizethetsz? Ennyire nyomorék vagy hogy azt hiszed a pénzed nélkül nincs szex?

David a barátságos. ^.^ 2011.12.05. 22:22:32

@"Zsu": elvárnak óóóha, erre nemis gondoltam vagy na nekem sose jutottmég ilyen eszembe. mer képzeld multkor párhete olyanvolt, hogy mekibe ülönk, szembe leül háromcsaj és így elvannak. havercsaj mellettem súgja h a szélsőnek bejössz, óóóha mondom és vettemneki egy jegeskávét és így odaraktamelé, mondom meghívtalak mer szépasálad. és ennyi nemvártam el semmit, sőt azóta nemis láttam, lehet nemisfogom : /

JOKKA21 2011.12.05. 22:22:57

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Szerinted megbecsülik őket?:D Mert a rosszfiúk nem lépnek le ugye?Meg a férjek sem lépnek 10-20évvel fiatalabb picsákért?De ez fordítva is igaz, nők sem becsülik meg azt, aki szeretné őket, sok hülye picsa van olyannal, aki megveri vagy szarba se nézi.

2011.12.05. 22:23:18

@Picicsibe a szexistennő:
Tegnap amugy is megkaptam hgy bunkó vagyok és beképzelt. Így már semmi jóra nem számítok. :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 22:24:22

@JOKKA21: Megpróbálhatnálak felizgatni online, de nem tudom az miért lenne jó neked. :)

2011.12.05. 22:25:03

@David a barátságos. ^.^:
Melyik mekibe jársz? :) A csokis jegeskávét szeretem. :)

JOKKA21 2011.12.05. 22:25:31

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: No money=no woman=no sex=no problem(gyerek vagy aids).Aids alatt nem téged értettelek, hanem a betegséget.:)

@David a barátságos. ^.^: Szép a sálad:DDD Az igen.:) Jó a segged kő jegeskávé jobb lett volna.

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 22:27:32

@JOKKA21: Leírtam köcsög nem érted?

Könnyebb neked ha ilyen mesékben hiszel, nőkben akik majd jól pofára esnek a rosszfiúk miatt mert nem becsülik meg a rendes srácokat. De a nőknek nagyobb nyereség ha egy életerős hím bassza őket teherbe és hagyja ott mint egy genetikai hulladékkal összejönni és magatehetetlen utódot létrehozni.

A nők örömmel szopnak egy erős faszt egy genyó pasin aki kidobja őket, mert az egy férfias férfi. A nőies, kurvákra szoruló vírustenyészetektől hánynak. Jóindulatú tanácsokat kaphatsz tőlük, de a szingli barátnőiknek soha nem mutatnak be és szaxit sem kapsz figyelmességből.

2011.12.05. 22:28:06

@JOKKA21:
Szerintem ez a sálas dolog pont jó volt. :)

JOKKA21 2011.12.05. 22:28:57

@Picicsibe a szexistennő: Mert felállna a félszemű kobrám.:D

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Miért vagy ilyen feszült?Gyere sírj a vállamon.:)

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 22:31:14

@JOKKA21: ez van a primitív fejedben, tudom. csórón is simán lehet csajozni, olyan csóró pasit ismerek aki egy egész falut és minden tájat amerre járt lekúrt, nagyon jó nőket. ocsmány, semmi pénze nincs és király nője van évek óta akit szarra csalt már :D

én sem a pénzemmel csajozok.

csak te vagy ilyen nyomorék, még a kövér segédmunkásoknak is ezerszer több nő jut

JOKKA21 2011.12.05. 22:31:18

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Értem forma.Mondjuk pont leszarom a sok ribancot, tőlem szophatják a férfias faszikat, akik átbasszák őket, csak ne bőgjenek, ha az szarul bánik velük.Világítós?:)

@"Zsu": Egy amerikai-angol-francia romantikus vígjátékban tényleg jó.:)

qrisz 2011.12.05. 22:31:38

Az értett nőket imádom, pláne ha kicsit repedt a sarkuk és nyáron magassarkú papucsban csattognak. sokkal jobbak mint a sok korombéli pénzéhes, uborkafára kapaszkodó rüfke.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 22:33:14

@"Zsu": Ilyeneket mondanak neked? Nem baj, a Mikulást csak a tények érdeklik, nem a pletykák. De asszondják idén van egy új csudihelyes krampuszfiú... Szóval lehet vele jobban jársz, mint egy kis csokival. :P

2011.12.05. 22:33:35

@JOKKA21:
Jól nézek ki, rendes és kedves is vagyok, tehát ha azt mondom nekem tetszik akkor azthiszem inkább raktározd el az információt amit fentebb olvashattál és ha ilyen helyzetbe kerülsz tedd le a csaj elé a jegeskávét és dícsérd meg a sálát. Nálam átment a rostán, tehát nem rossz taktika. :)

JOKKA21 2011.12.05. 22:33:37

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Ver az asszony vagy mi bajod?:) Vagy fogazik a titkárnőd?:D Nincs semmi baj, gecik a nők, de ilyen az élet.Nekem is juthatna bőven ribanc, de ribanc nem kell.Attól még bukhat csaj a pénzedre, hogy nem azzal csajozol.Azt akarod nekem mondani, hogy a nők nem pénzre mennek?:)

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 22:33:47

@"Zsu": nem vagyok ideges. ez a szarcsimbók kurva unalmas, időtlen idők óta arra veri hogy a nyomorult életét próbálják javítani. csak leteszteltem tényleg a figyelemre hajt-e vagy komolyan zavarja a helyzete. ez élvezi a nyomorát.

2011.12.05. 22:34:50

@Picicsibe a szexistennő:
:) Egyik legjobb bnőm mondta. És van benne igazság, csak utána átfogalmaztuk túl őszintére. :)
Krampuszfiú... hmmm... szeretem a beöltözős dolgokat. :)

David a barátságos. ^.^ 2011.12.05. 22:35:27

@JOKKA21: háá nemtudom, seggét monnyuk nemisláttam mer ült, szovalazéé látatlanba nemmondom = D megja ez neménvagyok, szerintemez ilyen nemtudom, gyíííík szöveg : D

qrisz 2011.12.05. 22:36:50

a macsó fiúknak kicsi és gyönge a pöcse, buta nők.

JOKKA21 2011.12.05. 22:37:13

@"Zsu": Dehogy dícsérek sálat.Esetleg a seggét, csöcsét, vagy cipőjét.:D

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Én az ilyen inasokat élvezem idegelni, mint te.:DD Én pont nem kérem senkitől , hogy javítsanak.Jó nekem, ahogy vagyok.:) Amelyik ribancnak nem kellek az menjen a selyemgecikhez.

@qrisz: Picicsibe is jó kis milfecske, csak nem repedt a sarka.:D

2011.12.05. 22:38:33

@JOKKA21:
Ez a nagy gond jokka. Mármint az egyik. :)

JOKKA21 2011.12.05. 22:39:22

@David a barátságos. ^.^: Gyík duma?Hát ez a sálas duma nagyon fos.:D Legközelebb a körömlakkját fogod dícsérni?Vagy a chanel kosztümjét?

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Ne rám legyél ideges, mert ver az asszony és kizárt buksi mellé.Én együtt érzek veled.

qrisz 2011.12.05. 22:39:56

imádom mikor a nő a talpával simogat... ott is... uuuuhhhhhhhh

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 22:40:09

@JOKKA21: És utána kiverheted... Ehhez én nem kellek. :))

David a barátságos. ^.^ 2011.12.05. 22:40:16

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: denembaaaj, nekedmeg ez a jó, szóval tökreszupi h nemvagyunk egyformák ; )

JOKKA21 2011.12.05. 22:40:40

@"Zsu": Sálát, akkor dícsérném, ha Lazio sál.:)
Aids-es aggódom érted, nehogy miattam szívrohamot vagy agyvérzést kapj.

qrisz 2011.12.05. 22:41:10

@JOKKA21: nem baj, az ápolt láb is izgató, csak én kicsit gerjedek az enyhén repedt sarokra is :)

JOKKA21 2011.12.05. 22:41:50

@qrisz: Az tényleg jó.:)

@Picicsibe a szexistennő: Te verd ki nekem.:D De ne a balhét.:)

JOKKA21 2011.12.05. 22:42:51

@qrisz: Sok hülye picsa perverz dolognak tartja ezt.:)

qrisz 2011.12.05. 22:42:57

lányok szerettek a talpatokkal simogatni?

David a barátságos. ^.^ 2011.12.05. 22:43:28

@JOKKA21: fúúhát éppakkor az jutott eszembe, meg tényleg teccett a sálja, nemtudom mibaj ezzel. legközelebbmeg mittudomén milesz, ezis tök spontán jött

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 22:44:16

@JOKKA21: inas :D. idegeléshez kevés vagy, le vagyok ma is lazítva. rendelj magadnak egy herpeszes prostit te fasz :D

qrisz 2011.12.05. 22:44:37

@JOKKA21: na jól van,akkor nem csak nekem ilyen piszkos a fantáziám:))

JOKKA21 2011.12.05. 22:45:17

@David a barátságos. ^.^: Nem nagy baj, csak biztos furcsa volt a csajnak, hogy mert jó a sálad.Mondhattad volna, hogy mert tetszel nekem vagy mert szimpatikus vagy.Vagy mert kanos vagy és dugnálak.:D

David a barátságos. ^.^ 2011.12.05. 22:45:56

@"Zsu": jajajaa csokis nanáá az a legfinibb = P : D
ez aaaa móriczon volt, megmonnyuk azis lehet h tekaptad kituggya, mer még a nevétse tudom = DDD

JOKKA21 2011.12.05. 22:46:24

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: :DDD Herpeszes prosti.Ez jó volt fiam.:D Remélem még sokáig leszel ezen a blogon, hogy szórakoztass.Jobb vagy, mint a sóder klub.:D

JOKKA21 2011.12.05. 22:47:14

@qrisz: Nekem is az, de leszarom.Sokan meg az análszexet szeretik.:D

JOKKA21 2011.12.05. 22:48:06

@David a barátságos. ^.^: Zsu nicken szerintem nem Jolán van, hanem Zsuzsanna.:D

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 22:50:15

@JOKKA21: :D
ver az asszony meg buksi.. mi jön még? valahol perverz élvezetet okoz, hogy oszt egy iskolázatlan ocsmány hálórázó idióta akitől undorodik minden nő :). idegelj még, ez már a múltkor sem jött neked be :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 22:50:35

@JOKKA21: "Aids-es aggódom érted, nehogy miattam szívrohamot vagy agyvérzést kapj."

(nagyon nevet)

David a barátságos. ^.^ 2011.12.05. 22:51:58

@JOKKA21: áhh olyat sose hogy kanos meg dugnálak, mer bedob a vécébe és megerőszakol : D
jolááánka a-aaa szerintem nem az volt a neve, nemvolt jolános feje = D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 22:52:34

@JOKKA21: "Picicsibe is jó kis milfecske, csak nem repedt a sarka"

Na tessék, tucc te kedves is lenni! :DDD

JOKKA21 2011.12.05. 22:52:48

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Neked is úgy kéne ráznod az asszonyt, mint nekem a hálót és nem verne.:D Undorodjanak.:D Én meg tőlük, hogy milyen koszos férgek.:D Igyál egy sört hátha nem leszel feszült.

JOKKA21 2011.12.05. 22:54:01

@Picicsibe a szexistennő: Tudok.Aids-es gyerekkel is az vagyok, mert hű inasom lett és ingyen szórakoztat.:D

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 22:54:04

@JOKKA21: inas? fiad? :D csináld még. mi jön még? apukám? csicska? hol művelődtél görény? :D

ő a tesód? :D

www.youtube.com/watch?v=RBW40oQFrCY

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 22:55:12

@JOKKA21: nem sörözök segédmunkás geci. meg nem tartok otthon nőt :D

JOKKA21 2011.12.05. 22:56:45

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Ott, ahol te szolga lennél.:D Még Erzsike is értelmesebb nálad, inkább őt választanám tesónak, mint téged.:D Koma, korábban kelj fel, ha engem oltani akarsz.Ülj le fiam, ez sajnos egyes.:)

JOKKA21 2011.12.05. 22:57:50

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Nagyon menő lehetsz.:D Tudom, hogy nem tartasz otthon nőt, a nő(d) tart téged pórázon.:DDD Sznob ficsúr vagy?

JOKKA21 2011.12.05. 22:58:29

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Fater adott alád egy suzukit és már te vagy a vagány arc?:D

JOKKA21 2011.12.05. 22:59:14

@Picicsibe a szexistennő: Köszi, de ehhez kell egy ilyen kitartó ellenfél is.:D

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 23:01:27

@JOKKA21: miért akarnálak oltani szarjankó? számítasz? :)
szolga, ez már erzsike szövege.. most jön a jobbágy. valami értelmesebbel állj elő segédmunkásgeci :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 23:02:10

@JOKKA21: Az se nem. Nem nyúlnak a végtagjaim. Csak hajlékony vagyok. :))

JOKKA21 2011.12.05. 23:03:01

@David a barátságos. ^.^: Legközelebb kérd el a számát.Vagy írd le neki papírra a tiéd és mondd, hogy hívj baby, ha férfi kell.:D

JOKKA21 2011.12.05. 23:05:05

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Komornyik vagy forma.:D Hozd be a söröm(bár az a nők dolga, de mivel nincs nőm így neked kell kiszolgálnod).:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 23:07:23

@JOKKA21: Pont amennyire szükséges. Egy kis dobozba nem tudom magam behajtogatni... De az olyasmitől amúgy is kiráz a hideg! :))

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 23:10:23

@JOKKA21: lépj már túl ezen a csicskamentalitáson amit a melósok közt tanultál. nem szolgálok ki fizikailag gyenge, csökött agyú kurvapecéreket. :)

JOKKA21 2011.12.05. 23:11:34

@Picicsibe a szexistennő: És az ölembe?:)
Aids-es te vagy rá a legjobb példa, hogy nem minden az iskolai végzettség(diploma).:D Sajnos az egyetemeken és főiskolákon nem tudnak intelligenciát adni, maximum beseggelhetsz pár könyvet és verheted magad, hogy tudod Vágó Pityunál, hogy ki írta a Háború és Békét, de ettől még nem leszel intelligens.:D Az ilyen sznob geciknek szerinted kik építik a házat?Kik szerelik meg a wc-d, ha részegen teledobálod minden szarral és eldugul?A munkás gecik.:D Ja és a kenyered sem agysebészek sütik.:DDD Te senki te.Ekkora öngólt már rég láttam, Tokody öngólja ehhez képest semmi.:D

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 23:12:04

@JOKKA21: neked sznob ficsúr vagyok mert alapra ki vagyok gyúrva, van diplomám és soha nem nézem a valóvilágot. ez van, sznob vagyok :)

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 23:14:27

@JOKKA21: tisztellek téged és azokat akik hozzád hasonlóan a szart szivattyúzzák ki az emésztőkből. értékesek vagytok csak kicsit büdösek. nekünk, értünk dolgoztok :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 23:15:04

@JOKKA21: Az nem okozna problémát, ha épp úgy tartaná kedvem. ;)

JOKKA21 2011.12.05. 23:15:17

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: :D Melyik discoban vagy secus?Sok kokszot kellett lőnöd, hogy kigyúrd magad?:)

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 23:15:30

@JOKKA21: természetesen tisztelem a családomat, barátaimat. nekik örömmel hozok amit kérnek. nem szégyen :)

Bandibacsi34 2011.12.05. 23:15:52

Kaptal pinat es ennyi. Azert elegge luzer lehecccc. De nagy baj nem voot.

David a barátságos. ^.^ 2011.12.05. 23:16:23

@JOKKA21: jaja eztmá sajnálom basszus, pedig még ottis maradt a végén h megköszönjeszépen a jegeskávét : /

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 23:17:29

@JOKKA21: ezért írtam hogy alapra. koksz nélkül. a szekurity az nem szórakozásból, neki ez kötelesség. olyanok ők is mint az igavonó barmok. mint te. értünk.

JOKKA21 2011.12.05. 23:17:38

@Picicsibe a szexistennő: Legyen.:D

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Örülök.A bkv ellenőröket megbecsülöm, csak néha vissza köszönhetnétek, ha köszönök illedelmesen és mutatom a jegyet.

JOKKA21 2011.12.05. 23:19:05

@David a barátságos. ^.^: Majd legközelebb.:)

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Te is az emberekért vagy, azért vagy, hogy kiszűrd a bliccelőket és a kötekedőket.

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 23:21:13

@JOKKA21: ők is a te fajtád, a te néped, ne légy velük bunkó :). nem kell velük közlekedni akkor nem látod őket. ja hogy neked muszáj :D

JOKKA21 2011.12.05. 23:23:25

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Igazad van, biztos jobb dugóban ülni órákat, mint 15 perc alatt eljutni ahová akarsz.:D

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 23:23:33

@JOKKA21: ezzel sértegetni szeretnél? :D gondolod volna időm meg pénzem kozmetikusra ha egy bkv-vonalon basznám a rezet? :D

JOKKA21 2011.12.05. 23:25:07

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Kozmetikus?Metroszex vagy?:D Miért akarnálak sértegetni?Szórakoztatsz.Nem bántom azt, aki szórakoztat.

@Picicsibe a szexistennő: Igen legyen.:D

JOKKA21 2011.12.05. 23:26:28

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Igen nagyon közel.:D Egyedül élsz a palotádban, vagy van legalább egy kutyád?Vagy szobalány?:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 23:27:01

@JOKKA21: Jó, van. És akkor most mi lesz, te kis te? :))

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 23:28:38

@JOKKA21: adok magamra. ha ez neked metroszexuális akkor az vagyok.

ügyes vagy, nem gondoltam volna hogy ismersz ilyen kifejezéseket. ezt is a balázs*sóból szedted fel ugye? :)

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 23:30:13

@JOKKA21: nem palota. nincs senki, a kutya meg koszol. mindenkinek van hol laknia, nem jó zsúfolódni

JOKKA21 2011.12.05. 23:31:50

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Nem.A maunikából, de gondolom te nem nézted, mert Berényi Klaudiával mentél kiállításra, vagy afrikai éhezőknek gyűjtöttél.:D
Divat ezeket a műsorokat fikázni, de fogadok nézted őket.:D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 23:34:22

@JOKKA21: Ja, azt gondoltam... De hogy?

Na mindegy, jó a fantáziám, majd kitalálok valamit, itten. ;)

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 23:35:25

@JOKKA21: az indexen olvastam ezekről. tudom ez a te világodban hihetetlen, de még az Oki nevű kreténnél kapcsoltam ki ezt a szart. a maunikát meg nem nézem mert nem az én közegem a sok fogatlan cigány. erre az nincs.

JOKKA21 2011.12.05. 23:37:51

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Tudom, hogy nincs felétek cigány, ezért is vagytok liberálisok, mert cigányt csak képen láttok.
Te biztos az animal planetet, viasat historyt, national geographic chanelt és ismeretterjesztő filmeket nézel dvd-ről.:D

@Picicsibe a szexistennő: Úgy, hogy találkozol velem.:)

JOKKA21 2011.12.05. 23:39:05

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Én inkább választanám, hogy egy kis lyuk jó arcokkal, mint egy palota egyedül.

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 23:40:07

@JOKKA21: miért lennék liberális? nem is akarom hogy erre jöjjenek. a libsik más terület és más világnézet :D

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 23:41:03

@JOKKA21: ezt is kapod. én meg ami nekem jó. akkor minden fasza :)

JOKKA21 2011.12.05. 23:42:16

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Mert általában, akik nem élnek cigókkal libsik.Tudod mások nemiszervével verik a csalánt, hogy legyenek toleránsok az emberek.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 23:43:17

@JOKKA21: Jaaaa... Hát aztat sajna nem tehetem, mert monogám vagyok. :))

Am én is liberális vagyok. És én sem nem nézek ilyen izéket. 4 éve nincs bekötve a tv. Csak mondom. De én senkit semnem nézek le, aki meg nézi az ilyesmit. ;)

JOKKA21 2011.12.05. 23:43:50

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Nem baj, meg vagyok elégedve az életkörülményemmel.:)

JOKKA21 2011.12.05. 23:45:22

@Picicsibe a szexistennő: Én nézem.:) Jó nevetni rajtuk és felbukkan bennük értelmes ember is.Akkor csak a dominám legyél.:)

_Ω_ 2011.12.05. 23:46:02

^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^^

Érdekes nézni, ahogy itt hadakoztok, de szerintem lassan de biztosan átestek a ló túlsó oldalára... Nem lehetne ezt egy kicsit kulturáltabban intézni?

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 23:47:24

@_Ω_: ^

Lehet most butaság amit kérdezek, de ez mi? Vagy mit jelent?

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 23:49:04

@JOKKA21: Virtuális dominád lehetek/vagyok. ;))

De most mennem kell. Jó éjt te kis "férgecske". :))

JOKKA21 2011.12.05. 23:49:27

@_Ω_: Már cooltúráltabban beszéltünk.

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 23:49:35

@JOKKA21: minden szórakozóhelyen felbukkannak. látni csúnya ezt-azt

_Ω_ 2011.12.05. 23:49:38

@Picicsibe a szexistennő: perforáció a papíron... Ha végeztek, itt letéphetik, aztán lehet öblíteni. :)

Vagy egy utalás arra, hogy a felette lévő résszel van némi gondom, tekintsd egyfajta felfelé mutató nyílnak...

JOKKA21 2011.12.05. 23:51:11

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Ez igaz.De vannak olyan helyek, ahova nem engedik be őket, csak azoakt megbüntetik...

_Ω_ 2011.12.05. 23:51:42

@Picicsibe a szexistennő: Hmm... Már szexistennővé avanzsáltál? :P
Jó éjt!

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.05. 23:53:13

@_Ω_: Ó! Jó!
De magamtól erre most asszem nem jöttem volna rá.

Sajna mennem kell. Mindig olyan későn jössz...

Jó éjt. :)

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.05. 23:53:53

@JOKKA21: tagsági kell. sajnos megvédeni nem tud az állam, a biztonság növelését meg direkt nem engedik :(

JOKKA21 2011.12.05. 23:56:02

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Az jó megoldás.:) Igen és a törvény sem véd meg minket.

_Ω_ 2011.12.05. 23:58:29

@Picicsibe a szexistennő: Holnap majd korábban benézek, de mostanában sok a meló, csak annyi szórakozásom van, hogy a fárasztó nap végén kicsit beleolvasok ebbe a blogba. Kommentelni pedig csak akkor szoktam, ha tudok értelmesen is hozzászólni a poszthoz, vagy olyannak írnék akit kedvelek a stílusa miatt.

Aztán mit látok? Megy itt a harc és szinte már folyik is a vér. No pont ezért nem szoktam TV-t se nézni. Az ember azt hinné, hogy egy ilyen blogon majd kellemesen elcseveg másokkal, de a tapasztalat mást mutat.

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.06. 00:00:06

@JOKKA21: ez mindenkit mindenütt érint, itt is az öregekhez mennek be rabolni. csak valamivel ritkább. de pár hete is volt.

az igazi libsik mint kettős mérce blog írója 8kerben laknak és úgy hülyék. kapnak pár fülest de mantrázzák tovább a toleranciát

_Ω_ 2011.12.06. 00:00:38

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Ez egy roppant intelligens megnyilvánulás volt, köszönöm! Kivételesen Jokkának lehet némi igaza, kidobóembertől várok hasonlót, vagy BKV ellenőrtől. Ha te kevered a koktélomat, kezdjek aggódni, hogy nem Attitude Adjustment, hanem Molotov lesz, mire elkészül?

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.06. 00:03:02

@_Ω_: lényegtelen kitől mit vársz. a bunkóság nem iq és papírfüggő.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.06. 00:03:35

@_Ω_: Jó. :)

Trollok mindig voltak, vannak, és lesznek.
Ne etesd őket!

Na pá...

_Ω_ 2011.12.06. 00:05:21

@Picicsibe a szexistennő: Én is léptem, hosszú nap volt... Bye!

David a barátságos. ^.^ 2011.12.06. 00:16:38

@Picicsibe a szexistennő: háde amíg nemvolt zinternet addig troll se volt : D

tőzegmalac 2011.12.06. 00:29:25

mindenki kidühöngte magát?

David a barátságos. ^.^ 2011.12.06. 01:22:36

@hangya boy: ahahahaha mindenki pihiszuszizik máá : D

pretty kitty 2011.12.06. 07:19:07

@hangya boy: En eleve be sze calltam a duhongeszbe, helyette jinkabb kijaludtam magam. Latjatok mal megin a kiszlany mutat peldat a nadoknak! :PP

pretty kitty 2011.12.06. 07:29:47

Hehe ... anyuci meg cak moszt ment ki az elkelyle kilakni ja Mikulasz ajandekokat. Lebukooooot!! :)))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.06. 07:55:16

@David a barátságos. ^.^: Na, ne viccelj! Trollok előbb voltak, mint az internet. De kis műveletlen vagy! :DDD

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.12.06. 08:06:05

Ez lófasz történet.
Ismerek egy vén fószert, akit a fiatalka szeretője majdnem eltett láb alól a kutyulék szereivel.
Aztán amíg kórházban volt a tata, kisvirág eltűnt bankszámlástól, ékszerestül. Még a bútorokat is eladta. A lakást nem tudta, meg egy öreg szekrényt pár ruhával.
Körözték pár évig, de asszem' már elévült.

Cucli 2011.12.06. 14:09:34

a pasi lúzer a csaj egy rohadt ribanc.
mindennapi történet...
süti beállítások módosítása