Randiznék egy német műsorvezető nővel

2011. december 13. 07:30 - Panni CsP

Azt mondják, hogy a tévés személyiségekhez kapcsolt álmaink eleve bukásra vannak ítélve, mert túl sokan csapják nekik a szelet, nekünk meg elérhetetlenek. Most viszont egy kellemes ellenpéldát kaptunk. Az első randihoz néha egy autogramos fotón keresztül vezet az út. Levélírónk nem kőgazdag, de van egy tudatosan fejlesztett sármja, amiben maximálisan megbízik. Ennyi elég lenne a sikerhez? Ma az elérhető celebeket cserkésszük be.

 

Egy kissé talán fura történetet osztanék meg veletek. Jelenleg külföldön, német nyelvterületen élek, és dolgozom. Az történt, hogy nagyon megtetszett egy itteni leányzó. Amióta először megláttam állandóan rá gondolok, ő jár a fejemben. Apró szépséghibája a sztorinak, hogy a tévében láttam meg a hölgyet, aki éppenséggel az egyik országos adó műsorvezetője, tehát egy moderatorin, ahogy itt nevezik őket. Első ránézésre tipikus német kinézete van, semmi extra, - de nem nekem, aki azonnal észrevett valami "furát" rajta. Bár azt írtam, hogy semmi különös, de azért jó géneket örökölt a szépség kapcsán, viszont emellett ami igazából rögtön megfogott, az a kisugárzása.

Nyilván nem mindenki érez így ha meglátja, de engem megbabonázott. Nos, tudom, hogy furán hangzik, meg talán butaság is, de egyre jobban találtam vonzónak, nem tudtam a fejemből elhessegetni a bájos arcát, az iránta érzett vonzódásomat. Így hát gondoltam egyet, s írtam neki egy e-mailt, pontosabban a csatornán keresztül. Ebben az állt, hogy nagyon tetszik a műsora, és ő maga is nagyon vonzó, kellemes jelenség, szeretnék kérni egy autogramot fotóval, etc. Szóval, egy diszkrét, normális, bár nagyon finom, de azért személyes hangvételű mailt hoztam össze. Meglepetésemre két nap elteltével jött a válasz, - egyenesen tőle..! Azt írta, hogy nagyon jólesik neki a dicséretem, s noha kapott már jó néhány levelet, viszont annyira kedves megfogalmazást, mint amit én írtam, még "nem hozott számára a postás". Ezért úgy gondolta, hogy hálából a privát fiókjából (persze, azért a tévés címről) válaszol nekem. Ezen kívül igazából több személyes dolgot nem írt, de azért kissé intim volt ennek ellenére is az egész levél hangvétele. Az autogramos fotó megérkezett, saját kézzel írottan, nevemre szólóan volt címezve. A szöveg pedig: "legkedvesebb rajongómnak, szívem minden szeretetével". Rögtön írtam is köszönésképpen választ a "legkedvesebb műsorvezető hölgyemnek", szépen, stílusosan, finom elegáns bókokkal megtűzdelve. Jött is válasz, amiben még egyszer megköszönte az érdeklődésem, örömét fejezte ki, hogy tetszett az autogramkártya, s reméli, még sokáig a kedvencem lehet, mert nagyon jó érzés a számára, hogy van egy ilyen kedves rajongója. És itt vége is lehetne a történetnek, de nem akarom. Ugyanis fejembe vettem, hogy én bizony felkeresem ezt a hölgyet, megpróbálok beszélni vele, hátha elindulhatna közöttünk valami. Tudom, ez igen csak béna, buta, gyerekes dolognak hangzik, esélyem kb. annyi, mint mókusnak az erdőtűzben, de úgy gondolom, mit veszíthetek? Ha összejön, akkor csak nyerhetek. Ugyanis tényleg nagyon vonz ez a leányzó, van benne valami amitől más mint a többi, megvan benne az a plusz amit én keresni szoktam, csak ritkán találom meg. A hölgy egyébként a 20-as évei második felében jár, egy tízessel fiatalabb nálam. Azt már megtudtam róla, hogy még nem volt férjnél, gyerek sincs és komoly kapcsolat szintén zéró. Én elvált vagyok, gyerekem nincs. Szóval a dilemmám az, hogy hogyan, miképpen, mivel kéne megközelíteni, mi lehetne a tuti módszer a hölgy meghódítására? Volt már dekoratív párom, de azt gondolom, hogy egy tévés közszereplő más kategória, ott valami nagyot, vagy különlegeset kell domborítani, hogy célt érjek. Ugyanis a híres, kőgazdag, vagy veszettül jóképű jelzőkkel nem rendelkezem, bár a visszajelzések alapján nem vagyok rossz megjelenésű fickó. Emellett van sármom, amit tudatosan alakítottam ki. Egyébként a hölgy nem egy nagy sztár, celeb meg végképp nem, nincs tele a nevével a média, a neten is csak viszonylag kevés cikket találni róla, s azok sem privátok, hanem szakmai dolgok. A Youtube-on is csak pár videón szerepel. Nem mondom azt, hogy szerelmes vagyok belé, egyébként is vicces lenne; amit viszont komolyan gondolok az az, hogy amennyiben összejönne a dolog vele, úgy érzem valóra válhatna az álmom, miszerint egyszer majd rátalálok Életem Szerelmére... de ez "kissé" még odébb van. Meg aztán élőben biztosan másként látom majd, mint a tévén keresztül, de van egy olyan érzésem, hogy nem lenne számomra unszimpatikus, sőt… Egy biztos, mindenképpen nekivágok a kalandnak, mert noha papíron nem sok esélyem van, én a lehetetlent nem ismerem, bízom magamban, hiszek a cselekvésben. Ha meg nem jön össze, némi vigasz, hogy mindent megtettem a sikerét. Úgy vélem a megközelítés a kulcs ebben a sztoriban, itt kéne valami ütőset alkotni. Valahogy el kell érnem azt, hogy megihassunk egy kávét együtt. Így meglenne az esély, onnantól már csak rajtam múlik, hogy képes leszek-e "eladni magam" a számára.

 
886 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr473459525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

O'Wide 2011.12.13. 23:42:30

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h:

Ha tudnád mennyien odavannak az én fejemért, emberek milliói vannak rákattanva. :)
Akárcsak a barátnőmre, Kourtney Kardashianra :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.13. 23:44:36

@gyvy: Erre kérdeztem! Félre nyomtam. Ezért nem értettem a választ! :D

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.13. 23:46:57

@O'Wide: nem a fejére vannak rákattanva. ismert ember, náluk már az is mindegy ha valaki ronda vagy torz. az utcáról egy hasonló az csak egy tahó. a minime törpét meg a film miatt sokan leszopták, ha te törpe vagy felrúgnak en.wikipedia.org/wiki/Mini-Me

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.13. 23:46:57

@O'Wide: Szemcsi? Neked említette.

Asszem aludnom kéne. Kb 4 ember ír, és már ezt se bírom követni. :D

O'Wide 2011.12.13. 23:47:29

@Zsit (nyau és rémizé):

Emiatt nem aggódom, ha bukom akkor az m emiatt lesz szerinte. :)

Az előbb kapta egy emailt az ominózus tévétől, az ütő megállt bennem... aztán kiderült,h csak egy hírlevél. :)

O'Wide 2011.12.13. 23:51:17

@Picicsibe a szexistennő:

Igen. Megvan, szóval pontosabban belinkelt egy képet róla mondván, h ha hasonlítok a figurára akkor van esélyem. :)

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h:

Van benne igazság, viszont a fejem tulajdonosa kifejezetten szép arcú hölgy. Viszont van humorérzéke is. :)

_Ω_ 2011.12.13. 23:52:12

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Ha nem venné túl komolyan, a műsorvezető nő se vehetné őt túl komolyan.

@O'Wide: Nyugi! Próbálj nem kinyiffanni szívinfarktusban még a közös kávézás előtt!

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.13. 23:52:48

@O'Wide: Ó, köszönöm a választ! Utálom, ha nem értek valamit! :))

O'Wide 2011.12.13. 23:53:08

@Picicsibe a szexistennő:

De elcsesztem, szóval " nem emiatt lesz ha bukom" . :)

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.13. 23:54:02

@_Ω_: pont fordítva. lazán, magabiztosan lehetne sikeres. görcsölve csak 14 alatt jön be a nőknek

Hurri Kán 2011.12.13. 23:54:03

@Picicsibe a szexistennő:
Hát szedd már össze magad kicsit. ;-)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.13. 23:54:51

@O'Wide: Azt pont sikerült kibogoznom! :)

Arra értettem, h azt hitted ő írt. :))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.13. 23:56:51

@gyvy: Ehh! Épp azon szenvedek, h mégis csak le kellett volna borotválni... Mert már szúrja a combomat.

Felveszek egy bugyit!

Szóval: Ki? Mi? Hol? Mikor? :D

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.13. 23:57:15

@gyvy: csak tippeltem :D

egy kövér titkárnővel levelező zaklató meséje. nem is rossz estére :)

O'Wide 2011.12.13. 23:59:02

@_Ω_:

Azzal nem lesz gond. Viszont ha netán mégis összefutnánk biztosan izgulni fogok nagyon. :)

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h:

Dehogyis, csak izgulok kicsit. Azért nem minden nap kér randit az ember egy tévéstől, főleg nem külfölditől. :)

@Picicsibe a szexistennő:

Szívesen, ha ezzel ki tudtalak elégíteni az nekem is öröm. :)
Hopp egy magaslabda, mindegy. :)

Hurri Kán 2011.12.13. 23:59:09

@Picicsibe a szexistennő:
Szóval... Bárkit. Bárhol. Bármikor. A nőket kéccer. :D

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h:
A németeknél van nem kövér titkárnő is? :D

Hurri Kán 2011.12.14. 00:00:29

@O'Wide:
Előtte verd ki és igyál két felest.

_Ω_ 2011.12.14. 00:00:45

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h: Görcsölve semmilyen életkorban nem lehet bejönni nőknek, ez tiszta sor. Magabiztosnak kell lennie, ez is. Viszont mennyire legyen laza, az már jó kérdés, ez függ a nőtől is.
Egyébként igazad van, ha így reagál egy levélre, akkor némi nyugtató nem árt...

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.14. 00:00:46

@O'Wide: főleg nem a titkárnőjétől.
gyanítom egy névre szóló gáláns küldeményt valószínűbb hogy megkapna.

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.14. 00:01:54

@gyvy: Téged azért nehéz érteni, mert össze-vissza beszélsz! :))

Most is mire válaszoltál? He? :D

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.14. 00:03:19

@O'Wide: Csapd csak le... Most már kíváncsi vagyok. :)

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.14. 00:05:49

ha én lennék a poszter elolvasnám az interjúit, életrajzát és valami személyes, drágább ajándékot küldenék. festményreprodukciót, bort, szülőföldje talaját aranyba foglalva. ha befektetünk egy lefektetésbe, akkor az legyen személyes és pénzes

Hurri Kán 2011.12.14. 00:05:53

@Picicsibe a szexistennő:
Erre :
"Szóval: Ki? Mi? Hol? Mikor? :D"
Nem olyan nehéz. Más tud követni, szóval nem az ő készülékükben van a hiba. De tudom, telefon, és bajok vannak a nevek mellet található kukacokkal. :DDD

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.14. 00:08:37

@gyvy: De ezt én arra fel kérdeztem, h nyissa ki a száját. Nem arra, h kivel dugnál... :)

Úgy is tudom, h csak a szád jár! :D

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.14. 00:09:37

@gyvy: utána már minek?
egy ilyen nőhöz nem fér hozzá pénz nélkül. úgy egy közönséges zaklató. a pénz hozhatja az ismertséggel egy szintre

Hurri Kán 2011.12.14. 00:10:59

@Picicsibe a szexistennő:
Rosszul tetted fel a kérdést. :DDD
Igen, szokott az IS. :DDD

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h:
Van egy olyan érzésem, hogy pénzzel sem.:D

_Ω_ 2011.12.14. 00:11:58

@gyvy: Így jár az, ki almás készüléket használ... Az almában lévő kukacokkal mindig csak a baj van...

O'Wide 2011.12.14. 00:12:42

@gyvy:

Ünneprontó leszek, mert egyiket sem szoktam művelni, csak ritkán fordulnak elő. :)

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h:

Meglehet, de hátha nem így van/lesz.

@Picicsibe a szexistennő:

Én csak feldobtam, gondoltam más csapja majd le. :)
Ám legyen, mondjuk: te is élvezted, neked is sikerült elmenned ? :))

remélem nem bántottalak meg,mert csak poénkodom. :)

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.14. 00:13:13

@gyvy: valóban. nem elég pofátlan. mindenkinek van gyenge pontja ahol meg lehet fogni pénz nélkül is

Hurri Kán 2011.12.14. 00:14:47

@_Ω_:
Lehet. Nem használok, csak almátlan készüléket. :)

@O'Wide:
Ideje volna elkezdeni.

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h:
Úgy! :D

_Ω_ 2011.12.14. 00:18:17

Sajnos mennem kell aludni, holnap hosszú napom lesz.

Jó éjt mindenkinek!

O'Wide 2011.12.14. 00:20:20

@AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h:

Dehogyis, nem vagyok én valami falusi bugris. Az első randi helye a burgerkingben van.

@Picicsibe a szexistennő:

Akkor jó,én is így gondoltam. :)

@gyvy:

Holnap nekikezdek, de melyikkel kezdjem?

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.14. 00:22:27

@O'Wide: Majd akkor jelentkezz, mi volt! :))

Jóccakát. Jobbulást. :)

Hurri Kán 2011.12.14. 00:25:00

@O'Wide:
Felnőtt nő vagy. Rád bízom. :D

O'Wide 2011.12.14. 00:26:01

@Picicsibe a szexistennő:

Feltétlen jelentkezem. :)
Egy élmény volt itt lenni, már megérte a dolog. :)
Köszi.
Jó éjt neked is! :)

O'Wide 2011.12.14. 00:29:31

@gyvy:

Most nő vagyok? Mert az előbb azt javalltad,h verjem ki? :)
Vagy netán akkor a biztosítékra gondoltál? :)

tőzegmalac 2011.12.14. 00:35:39

@kiraaaaa: a minden a végén úgyis kevés lesz

tőzegmalac 2011.12.14. 00:38:11

@Picicsibe a szexistennő: hogy ezt mé nem mondtad korábban...

tőzegmalac 2011.12.14. 00:39:50

@O'Wide: már nem hiszel magadban?

tőzegmalac 2011.12.14. 00:40:27

a többit meg már nem is értem

AIDS Világnap - A fejlődés ellenére nincs vége a h 2011.12.14. 00:43:13

@_Ω_: a kézjegyet rajongók gyűjtik. ha én lettem volna ő, akkor gondosan ügyelek hogy ebbe a kategóriába ne tegyen be a nő. egy rajongó mindig a nő alatt van a rangsorban. ha meg akarok valakit kapni nem kérem el a fikás zsepijét a házi oltáromhoz amit neki szenteltem :D

O'Wide 2011.12.14. 00:50:19

@koktélsáska:

De hiszek, csak most már a labda nem nálam van, én már semmit nem tehetek, csak várhatok, reménykedhetek.

JOKKA21 2011.12.14. 01:15:44

Én Hilary Duff-fal szeretnék randizni.:D

JOKKA21 2011.12.14. 01:18:46

Sok szerencsét forma!Ha összejön, akkor én Hilary Duffot fűzöm be.:)

JOKKA21 2011.12.14. 01:20:42

@Aphelion: Ha szoftvert feljesztesz, akkor nem nő vagy.:D Azok nem értenek az informatikához(én sem).:D

JOKKA21 2011.12.14. 01:27:51

Most olvasom, hogy Hilary férjhez ment egy hokishoz tavaly.:) Akkor inkább Ashley Tisdale-el randiznék.:)

Almandin 2011.12.14. 02:45:16

@Kytia: Nekem is tetszik a posztoló mentalitása. Hiszen nem veszíthet. Valóban kicsi az esélye a sikerre, de nem nulla. Érett emberként valószínűleg azt is beleszámította a dologba, hogy nagyobb az esélye, hogy nem jön össze. Viszont miért ne próbálhatná meg?

Αphelion 2011.12.14. 05:39:22

@JOKKA21: Attol hogy nem ertesz hozza en meg erthetek. Nem mindenki olyan luzer mint te.

O'Wide 2011.12.14. 15:10:18

Nah, megjött a válasz a levelemre...

Madpapa 2011.12.14. 15:17:51

@O'Wide: ...és? Megköszönte az érdeklődésed, de ...

O'Wide 2011.12.14. 15:27:31

@Madpapa:

Pontosan így történt.......... majd kedvesen közölte,h szívesen megiszik velem egy kávé helyett teát, mert a kávét nem szeresse, feltéve, ha rácsörgök telefonon, h tudjunk időpontot egyeztetni. :DDD
A szerkesztőségi elérhetőségét adta meg,h azon hívjam fel. :DD

2011.12.14. 19:57:07

@O'Wide:
És ez most igaz? :)

O'Wide 2011.12.14. 20:12:10

@"Zsu":

Úgy néz ki,h igen. :)
Ugyanis hívtam a megadott számon, de nem volt már benn. Holnap reggel lesz újra. Viszont ha jól értettem a telefonban a kolleginát vagy titkárnőt akkor elsősorban nem is műsorvezető, hanem "csak" szerkesztő lehet.
A válasz egyébként nem volt hosszú. Viszont úgy érzem,h tetszett neki a megkeresésem. A Facebook-ról semmit nem írt, sőt különösebb személyes motívum sem volt benne. Inkább nagyon barátságos,kedves volt a hangvétele. :)
Viszont ez még túl sokat nem jelent, mindössze annyit,h ha nagyon nem szúrom el, akkor sikerülhet egy teázást ledumálni. :)

indapass90210 2011.12.14. 20:58:37

@O'Wide: engem csak az érdekel, hogy gumit vettél már?

O'Wide 2011.12.14. 21:13:06

@Dövan:

Nem. Van esetleg elfekvő készleted amitől szabadulnál?

Almandin 2011.12.14. 21:25:02

@O'Wide: Nagyon ügyes vagy, gratulálok! Viszont én is felhívnám a figyelmedet valamire: a komoly kapcsolat kialakulásának kicsi az esélye. Nem huhogni akarok, de az ilyen híres ember-civil személy párosnál annak van nagyobb esélye, ha könnyűvérű a hölgy, hogy egyszer felhasznál, aztán dob. Kívánom, hogy ne így legyen, de csak akkor érdemes belemenni a kapcsolatba, ha az ilyen végkifejletre is fel vagy lélekben készülve. Sajnos sok embernek fejébe száll a siker. Ha sikerül valamilyen szintű ismertségre szert tenniük, már übermenschnek képzelik magukat, és vagy a kasztjukon belül kötnek párkapcsolatot, vagy nagy kanállal "fogyasztják" a rajongóikat. A popsztárok egyike-másika is úgy él, hogy koncert után az öltözőben megkettyintenek egy rajongót,de ez nekik csak a hiúságukat legyezgeti. Természetesen nem mindenki ilyen ezek között se, de csínján kell bánni velük, mert a többségük beképzeltté válik akkor is, ha nem mutatja ki. Meg kell nézni pl. a hollywoodi színészeket, szinte csak belterjesen házasodnak. De mint említettem, nem feltétlenül ilyen mind, előbb meg kell ismerni őt emberileg, mert tévén keresztül más benyomást kelthet valaki, mint élőben. Mindenesetre sok sikert kívánok, és azt is, ha létrejön a kapcsolat, jó vége legyen.

indapass90210 2011.12.14. 21:33:30

@O'Wide: egy pornóforgatást lazán el tudnék látni a fiókomból. Egy olyat is, ahol a denveri musztángok megcsinálják kártmennét.

O'Wide 2011.12.14. 21:42:34

@Almandin:

Köszönöm a biztatást,a tanácsokat, jólesik és rám is fér.
Szerencsére még mindig józanul gondolkodom, tehát amit írsz azzal maximálisan egyetértek, én is hasonlóképpen vélekedem.
A mai telefonálás után az jutott eszembe,h ha a hölgy elsősorban csak szerkesztő, tehát háttérmunkát végez akkor talán picivel nagyobb esély lehet arra,h sztárallűröktől mentes legyen.
Egyenlőre teljesen "normálisnak", barátságosnak tűnik, nem érzek semmi fensőbbrendűséget a levelében, illetve most már mondhatom, h a leveleiben.
Arra azért nagyon kíváncsi lennék, h vajon miért hajlandó velem találkozni valójában?
Nem vagyok naiv, mert nyilván nem a két szép szemem miatt ( vagy igen? :) ) inkább arra tippelnék,h alapból nem egy beképzelt csaj, s talán érdekesnek találja ezt a szitut.
Ha sikerül beszélnem vele holnap, akkor valszeg többet tudok majd valamivel.
Azért rendesen izgultam ma amikor hívtam, a torkomban vert a szívem. Ilyet utoljára talán kamaszkoromban éreztem. :)
Remélem a remélt találkáig meggyógyulok, mert még ma is kínlódtam.

Almandin 2011.12.14. 21:50:57

@O'Wide: Miért akar találkozni: lehet, hogy magányos, lehet, hogy kalandra vágyik, lehet, hogy józan ember, aki nemcsak hírességek között keres társat. Ezt még nem lehet tudni. Mindenesetre én a helyében nem néznék le senkit azért, mert nem híres. De ez én vagyok, és sajnos a hírességek többsége nem ilyen.

O'Wide 2011.12.14. 21:57:44

@Dövan:

Azokra ne nagyon várj, mert ott nem dívik a VV. Menj el a legközelebbi CBA-ba, ragassz ki egy hirdetést a hirdetőfalra, hátha valaki ráharap a gumijaidra.
Bár lehet,h a bolt nem engedi, mert konkurencia lennél neki.
A legjobb lesz ha sk. felhasználod mindet. Úgyis jön a szilveszter, jó lesz dekorlufinak a házi bálba.

Almandin 2011.12.14. 21:58:18

Itt egy valódi nagy sztár, aki nem belterjesen házasodott (a férj valószínűleg nem volt túlzottan ismert az esküvő előtt):
hu.wikipedia.org/wiki/Gina_Lollobrigida

O'Wide 2011.12.14. 22:05:41

@Almandin:

Ha valaki akkor én optimista vagyok, de amit írtál az még nekem is rózsaszínnek tűnik, de legyen igazad. Csodás karácsonyi ajándék lenne az már biztos. Bár, ha sikerült találkoznunk akkor már az is egy igazi karácsonyi csoda lenne,- karácsony előtt, mert jó lenne mielőbb megejteni a dolgot ha lehetne.
Persze azért álmodozom is, főleg most. :)

O'Wide 2011.12.14. 22:11:42

@Almandin:

Igen, vannak ilyen nők is.
Szerencsémre Gina L.-tól fényévekre van a leányzó,de így is könnyen lehet,h van barátja.
De ugyebár csak az a nő foglalt akin éppen fekszenek.. :)

Almandin 2011.12.14. 22:20:54

@O'Wide: Gondolom, nem egy Lollobrigida szintű híresség a nő. Meg gondolom, Németországban is sokféle tévé létezik. Nálunk sem mindegy, hogy valaki a közszolgálati tévé főműsoridejében, vagy egy kisvárosi helyi tévé éjszakai jóslásos műsorában szokott szerepelni. Az utóbbi kategória gyakorlatilag alig különül el az "átlagembertől".

O'Wide 2011.12.14. 22:31:55

@Almandin:

Dehogyis! A tévé berkein belül sem prémium kategória, szerintem B vagy C lehet. Egy top kategóriás hölggyel szemben tényleg esélytelen lennék, de így is meredek a dolog.
Országos adónál van,de mint írtam, nem sokat van képernyőn, legalábbis amióta észrevettem. Ráadásul csak egy műsorban szerepel. És külsőre is egy teljesen átlagos, bár csinos lány.
Az más dolog, h nekem nagyon bejön. :)

Almandin 2011.12.14. 22:42:15

@O'Wide: Sokra becsülöm az önbizalmad. Végre egy valódi férfi, kevés van már ilyen manapság. Annyira elgyávult, gerinctelen népség lett a többségük, hogy csak na. (A blog férfi kommentelői természetesen kivételek...)

O'Wide 2011.12.14. 22:57:48

@Almandin:

Köszönöm, de úgy gondolom,h önbizalom nélkül, főleg manapság már semmit nem lehet elérni.
Azért messze nem vagyok én sem tökéletes, de folyamatosan fejlesztem magam.
Szerintem az kell, h vki magába szálljon, végiggondolja az életét. Ami nem működik és javíthatatlan benne az kuka, a javítható dolgokat meg szervizelni kell, de a legjobb ha újjáépíti a járgányt(az életét) frankó alapdolgokkal, tuningolja extrákkal, aztán irány a pálya, nyomni ezerrel, hadd szóljon! :)

Te amúgy lány vagy? :)

_Ω_ 2011.12.14. 23:03:42

@O'Wide: Átfutottam a mai "termést", GRATULÁLOK! Bár tény, ez csak részeredmény, de sokan ennyit se jósoltak ennek a formálódó kapcsolatnak. Aztán csak okosan... :)

O'Wide 2011.12.14. 23:15:59

@_Ω_:

Köszi.:)

Nos,egyenlőre az van,h -sporthasonlattal élve- a Bajnokok Ligája utolsó selejtező körében idegenben sikerült nyernem jelentős gólkülönbséggel egy jóval magasabban jegyzett csapattal szemben. Ezután a visszavágón (a telefonos egyeztetés) már "csak" az előny megtartására kell koncentrálni. Ha ez sikerül akkor a főtáblán vagyok. Ott meg aztán minden egyes sikeres meccs ajándéknak számít, a részvétel egy óriási siker már önmagában is. De ugye a labda mindenkinek egyformán gömbölyű, és a meccsnek csak akkor van vége, ha a bíró hármat sípol, szóval nem fogok eleve feltartott kézzel kifutni a pályára ha eljutok odáig... :)

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.14. 23:18:38

@O'Wide:
Ez tök jó! Gratula.

Feltétlen írj majd még. De ne ide, h ne kelljen mindig visszajönni. :D
Bár ha Omega lesz oly szíves és mindig szól, akkor ide is jó!

Hajj, micsoda lávsztori!
"Sztárom a párom" :))

_Ω_ 2011.12.14. 23:24:56

@Picicsibe a szexistennő: Amíg követem ezt a történetet, szólni fogok...

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.14. 23:27:28

@_Ω_: Köszönöm! Tudtam, h számíthatok rád! ;)

O'Wide 2011.12.14. 23:28:34

@Picicsibe a szexistennő:

Danke. :)
Ja, h szabad más topikba is beírni, offolni? Ezt nem tudtam. :)

Feltétlen írok majd amint sikerült telefonon beszélnem a "Sztárommal" :))
Ne is mondd, nekem is eszembe jutott a Roberts/Grant film, amúgyis egyik kedvencem. :)
Álmomban nem gondoltam volna, pontosabban utoljára megboldogult ifjú koromban álmodtam arról, h egyszer egy világsztárral fogok kavarni. :)
Hát, most ha nem is egy világsztárral, s ugyan csak egy teát fogunk kavargatni, de akkor is valóra válhat egy kicsit egy régi álom.. :))

I am Not A Princess I am A Khaleesi 2011.12.14. 23:31:39

@O'Wide: Te se sokat fogsz ma aludni! :D
Örülök az örömödnek! Tényleg! :)

O'Wide 2011.12.14. 23:41:01

@Picicsibe a szexistennő:

Az alvással nem lesz gond, már lenyugodtam, vagyis remélem. :)
De eltaláltad, mert attól kezdve,h megjött a válasz, teljesen fel voltam pörögve, tiszta kamaszkor feeling. :)

indapass90210 2011.12.15. 21:46:56

@O'Wide: ápdétet! na hogy állunk?

O'Wide 2011.12.15. 23:25:04

@Dövan:

A mai aktuális topikban írtam ezt:

"Nah, ma végre sikerült beszélnem telefonon a "Sztárommal". :))
Jó kis csevej volt, én elterveztem,h mit fogok mondani, s persze nem úgy lett; valszeg az izgatottságom miatt angolul szólaltam meg, ő meg magyarul "szia-val" köszönt nekem. :)) Ezen fura kezdésen kettőnk közül azt hiszem én lepődtem meg jobban, rá is kérdeztem, h beszél-e magyarul, de nem, mindössze csak pár szót ismer. Végülis jót nevettünk a kezdésen. :))
Nagyon közvetlen, laza volt, s ez rám is jó hatással bírt, gyorsan fel is vettem ritmust, s ment minden mint a karikacsapás. :))
Szóval a jövő héten találka "nála", pontosabban az ő városában, ahol melózik. :) "

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.12.16. 11:10:45

A levél elején azt hittem, max 16 éves lehet a poszt toló. Aztán azt, hogy buzi. Tulajdonképpen még most is azt hiszem.
Nincs élő heteroszekszuális ember, aki ilyen nyafkán fogalmazna.
Megbabonázott a bájos arcú leányzó? Ember, szedd már össze magad!

indapass90210 2011.12.17. 08:32:42

@O'Wide: remek! Majd lökjed az infót, ha ennyi embert kíváncsivá tettél!

indapass90210 2011.12.20. 16:36:03

@O'Wide: Na? Sunázás volt/van/lesz?

O'Wide 2011.12.23. 11:13:52

@Dövan:

Sunázás nem volt/van...hogy lesz-e azt még nem tudni. Azt viszont igen,h "túléltem az első kört", még versenyben vagyok.:)

O'Wide 2012.01.18. 17:38:29

@ibafaipap:
Köszi, de csak nyugtával a napot.. :)
Azóta három randin vagyok túl, most lesz a 4. "kör." :)
Szóval alakulgat a történet, s közben sok érdekes dolgot megtudtam a csajról, a melójáról, a tv világáról, az országról. Pl. voltunk egy puccos galéria még puccosabb megnyitóján. Ez a nagyon tetszett, olyan volt mint a filmeken; nagy felhajtás, szuper kaja,pia, gyönyörű nők, sztárok( bár én egyet sem ismertem közülük). De mi a lényeg,h már megkóstolhattam édes ajkai finom gyümölcsét, azaz túl vagyunk pár csókváltáson. :) Legközelebb moziba megyünk, utána pedig egyik barátnőjéhez vagyunk hivatalosak egy szűkkörű buliba, bár hivatalosan vacsorának van titulálva, de majd kiderül,h mi is lesz valójában.
süti beállítások módosítása