Ha egy reggel arra ébredsz, hogy leöntötték a laptopodat és valaki rumlit hagyott a fürdőkádban, elő kell venni az előző este kicsapongó pasid. Levélírónk azon gondolkodik, vajon az ő hibája, hogy élete párja teljesen elkanászodott, és fütyül az íratlan házirendre?
Sziasztok! Négy éve vagyok együtt a barátommal, együtt is élünk. Ő 31, én 29 éves vagyok. Sosem volt köztünk vita abban a kérdésben, ami más pároknál bizony döntő fontosságú szokott lenni: a magunk és a párunk szabadsága. Neki nagyobb mozgásigénye volt mindig is, mint nekem, és én soha nem szóltam ebbe bele, cserébe ő elmondta, mikor és hova megy, mikor jön. Én mindig is otthonülő voltam, de ha adódott valami program, akkor ennek értelmében én is nélküle mentem, de jeleztem neki. Nem éreztem szükségesnek faggatni őt.
Úgy 1 hónapja történt: fáradtan lefeküdtem és mondtam is neki, hogy reggel korán kell kelnem. Erre ő meg felhozza négy barátját… Hangosak voltak, de nem zavart nagyon, el is aludtam. Reggel hatalmas rumli fogadott a nappaliban, valaki pedig a fürdőkádba dobálta az összes szennyest, valamiért rászórva pár piperecuccot a fölötte lévő polcról… és a kint felejtett laptopom le lett öntve valamivel. Szerencsére le volt csukva, így nem érte olyan kár, amit egy ronggyal ne lehetne semlegesíteni. Aznap este szóltam neki, hogy ez azért meredek húzás volt tőle. Hát neki állt följebb, hogy nem is voltak hangosak és nem is olyan nagy a rumli. Ja, és „fölöslegesen problémázom”. Azzal vágtam rá az ajtót, hogy tegye rendbe a fürdőszobát. Eddig nem szóltam bele az életébe, hova megy és kivel, vagy mit csinál, évekig nem, csak most – csak egy olyan dologban, amiben nekem volna igazam, és már szemét nő vagyok. Ezután elkezdett sűrűbben lelépegetni hétvégente, de már nem is szólt, hova megy, mikor jön. Lehet, hogy én hibáztam, amikor már rögtön az összebútorozásunk legelején nem tisztáztam vele a viszonyokat. Nem arra gondolok, hogy házirendet függesztek ki - de talán azt is megtehettem volna - csak arra, hogy nem zavarjuk a másikat és legalább tiszteletben tartjuk, és ha hibázunk, elismerjük. Nem tudom, ezek után van-e visszaút a normális időkbe… Ha mostantól ez a hozzáállása, akkor mi változtatná meg?
