Két nőt szeretek egyszerre

2012. szeptember 21. 07:24 - csajokespasik

„A csókoknál tovább nem jutottunk, és azt érzem, mintha vonakodna. Ennek ellenére nagyon szeretnék vele többet is – posztolónk szert tett egy új nőre, de sajnos az ex-csaja is pont most került képbe újra, és az ismert pálya mindig biztonságosabb. Egyelőre két szék között érzi magát, és nem tudja, melyik lány érdemel több erőfeszítést.

 

Amikor magányos az ember, hajlamos azt hinni, hogy egy másik ember a megoldás. Csak egy nő kell és minden meg van oldva. A magányban boldogtalannak érezzük magunkat, amit csak egy másik ember törhet meg: ilyekor keresünk magunknak valakit. Így találkozik két magányos ember, hitegetik egymást, hogy most már boldogok, együtt minden csak jó lehet, megpróbálják áltatni magukat, de a hitegetés nem tarthat sokáig. Egy kapcsolat nem a magányosság elleni védekezés. Nem próbálod meg korlátozni a másik szabadságát vagy a jelenléteddel kiegészíteni őt, mert nem biztos, hogy szüksége van rá. Ha a másik csak szükségből van veled, onnantól kezdve függés alakul ki, de az nem kapcsolat.

Lány 1-el két évig jártunk, majd ő hagyott el engem. Nagyon szerettem őt, de el kellett fogadnom, hogy vége. Ő érzékeny lélek, ilyennek ismertem meg: olyan, hogyha valami atrocitás éri, azt felveszi, megjegyzi, többször visszajátssza magában, és többször újraéli az egész történetet, és azt keresi, nem ő volt-e a hibás. Emiatt sokáig hallgattam a problémáit és próbáltam vele együtt megfejteni. A jelenlegi pasija valami operatőr, enervált és állandóan dolgozik. Boldogtalan mellette. A szakítás óta hetente legalább 1x beszéltünk, innen tudom mindezt, aztán volt egy nagyon nagy szünet. Azt hittem, többet nem is hallok felőle és én kész voltam ezt el is fogadni, továbblépni. Lány 1 a napokban felhívott, találkoztuk és majdnem le is feküdtünk. Sokat panaszkodott. Azt mondta, hiányzom neki… Ennek a vallomásnak nagyon örültem volna még korábban, de most megtorpantam. Ugyanis egy ideje Lány 2-vel próbálkozom. Lány 2 energikus személyiség, kedves, sokat mosolyog és rengeteg közös témánk van. Az egyetlen negatívum, hogy a csókoknál tovább nem jutottunk, és azt érzem, mintha vonakodna. Ennek ellenére nagyon szeretnék vele többet is. Lehet két nőt egyszerre szeretni? Nem tudom, melyik lányra lenne nagyobb szükségem. Sajnos elkezdtem összehasonlítani magamban a két lányt, mint a piacon, hogy melyik hallal járok jobban. Amit Lány 1 iránt érzek az szerelem, amit viszont Lány 2 iránt, lehet, hogy csak kíváncsiság (?) Másrészt Lány 1 foglalt, Lány 2 pedig lehet, hogy pár éjszaka után lelépne. Lány 1.-hez nagyon vonzódom, Lány 2-höz viszont egy olyan kapcsolat fűz, ami nem túl szoros. Lány 1 előnyben van, mert ismerem, sok törődést és gyöngédséget kaptam tőle, Lány 2-ről pedig alig tudok valamit. Ám nem tudom, hogy Lány 1 mikor hagyja ott – otthagyja-e egyáltalán, vagy csak indulatból mondta – a jelenlegi hapsiját? Választanom kell. Mindkettőt szeretem / szeretném. Mert most így érzem, de egyszerre érzem magam két szék között is… egy kis gondolkodással ki tudnám kerülni a hirtelen fellángolást, amit Lány 2 iránt érzek? Előbb vágjak bele a dologba Lány 2-vel, ismerjem meg és utána döntsek? Akkor is találkozzak többet Lány 1-el, ha foglalt? – egyébként ezeket a találkozókat eddig mindig ő kezdeményezte. Ezzel erősen fel is kavart… Ahogy az elején már leírtam, most pont így érzem: 3 magányos ember forgolódik, kerülgeti a másikat és vagy a gyávaság vagy a megszokás akadályozza. Csak a magányukat akarják agyonütni. Ha magányos az ember, azért keres másvalakit, hogy kapjon tőle valamit - egy kétségbeesett ember viszont nem ad semmit, csak elvesz.

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr194791759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása