Fogd már fel, hogy férjnél vagy!!

2012. október 03. 07:29 - csajokespasik

„Az a gyanúm, hogy fiatal korában kimaradt ez a romantikus rész, amikor a fiúk versengenek érte, és most akarja behozni” - mit lehet tenni, ha egy férjes asszony egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy mit jelent a házasságtörés? Neki csak játék az egész, és arra biztat egy pasit, hogy szálljon ringbe érte. Posztolónk lassan rájön kopaszodásának okára is.

És még egy kis plusz info a mai napra: Jövő héten indul nyereményjátékunk, ahol a "Csak a szerelem számít" című film október 18-i premierjére nyerhettek jegyeket, ha válaszoltok néhány egyszerű kérdésre a filmmel kapcsolatban. Hétfőn jövünk az első kérdéssel, figyeljetek!"

 

Próbálok érthető maradni, annak ellenére, hogy most indulatból írok, és nagy az esély rá, hogy nem tudom tisztán megfogalmazni, amit akarok, és lesz benne zűrzavar. Remélem, azért világos lesz. Évek óta ismerem M-t, ha jól számolom, több mint 7 éve. Ott voltam az esküvőjén is, hellyel-közzel ismerem a férjét is, bár azt az urat sosem tartottam valami sokra. Idén történt valami. A nő elkezdett közeledni hozzám. Úgy kezdődött minden, hogy egy közös ismerősünk temetésén találkoztunk, és onnan elindult az eszmecsere, hogy „lám, milyen rövid az élet”. Aztán később, egy hétvégén, elhívott egy bútoráruházba konyhaasztalt nézegetni (már akkor feltűnt, hogy erre a célra vajon a férje miért nem jó?) végül utána beültünk valahova (az ő javaslatára).

M. tudta, hogy nem voltam nős, és ez az állapot nem is változott. Ezután nagyon sok mélt váltottunk. Megtudtam, hogy a férjével nagyon rosszban vannak. Megint látni akart, azt írta, vigaszt nyújtok neki: „- Találkozzunk. - Minek? - Hát csak. - Jó, találkozzunk”. A végén már annyit találkoztunk, hogy egyszer a lakásomon kötött ki és lefeküdtünk. Nekem jó volt, neki is, nincs probléma, a férj meg nem tud róla. Hetek teltek el. M. rendszeresen feljárt hozzám. Egyszer csak az egyik ilyen alkalommal azt mondja, hogy ha egy kicsit harcolnék érte, odaadná magát végleg. Tessék?? Ez úgy hangzott, mintha azt akarná, hogy szöktessem meg a férjétől. Ezt meg is mondtam. Erre megsértődött! Azt mondtam neki, ne én legyek már az ostor, amivel a férjét veri… Legközelebb úgy beszélt, mintha már független lenne. Nem fogja fel, hogy a férje gátló tényező. Egészen egyszerűen nem látta be a helyzet következményeit. Úgy viselkedett, mint egy 18 éves kiscsaj. Nem érdekelte, hogy férjes (van gyereke is, de erről már nem is beszélek). Gondolkodás. Nem vagyok hímsoviniszta, de azért nem véletlen, hogy a férfi a teremtés koronája, és a fontos ügyekben ő dönt, gondolkodik, mérlegel, rálát dolgokra, ő veszi a háztartásba a tévét, mosógépet, ő hív szerelőt, nehogy átverjék, mert a nő nem tudja végig gondolni normálisan a helyzeteket. Ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja.

Azt mondja, nem érti, miért nem tudom magam elengedni és miért nem vagyok laza, ha vele vagyok? (Lazán elvan ő helyettem is). Engem jobban stresszel az, hogy házas, mint őt. Úgy csinál, mint egy csitri… Azért nem vagyok laza, mert a férje már így is sejt mindent. Ezt sem érti meg. Azt mondja, gyáva vagyok. Harcolni érte… (megáll az eszem). Értetlen, nem ért semmit az életemből, esküszöm, miatta hullik a hajam.

Mindig ez a magyarázkodás, hogy miért nem lehet, (nem érti) mit miért nem teszek stb… Hát, a férjed miatt, babám. De nem fogja fel, neki ez csak játék. Szórakoztatja. Azt mondja, küzdjek érte. (36 éves nő!) Az a gyanúm, hogy fiatal korában kimaradt ez a romantikus rész, amikor a fiúk versengenek érte, és most akarja behozni. De ne rajtam hajtsa be. És ha a harcban én maradnék alul, őt az sem zavarná, mert megkapta a műsorát és az a lényeg. Azt mondja, ő csak érzelmi biztonságot akar – csakhogy ez nem az! Egyszerűen úgy tűnik, hogy nem fogja fel, hogy férjnél van. Pedig nem ostoba, viszonylag értelmiségi munkát végez, na mindegy.

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr684817105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása