Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A szememre hányta, hogy keveset szexelünk

2012. október 29. 08:03 - csajokespasik

„Két órán át ott feküdtünk egymás mellett a tévét nézve, és én nem dugtam meg. Később azt is közölte, hogy egyébként is kevésnek tartja az együttlétek számát” – ha egy férfi kevesebbszer kívánja a szexet, akkor is teljesítenie kéne? Vonzódik a lányhoz, de ukázra nem megy neki a szex. Azt sem érti pontosan, hogy ebből a vagány csajból, akivel tökéletesen megvolt addig, hogyan lett egy otthonülő, Született feleségek-re vasalgató, szexet követelő klisé?

 

Sziasztok! Szükségem van megerősítésre a "férfitársaktól", hogy nem vagyok teljesen idióta. Ahogy a legtöbb posztoló kezdi, én is kezdhetem úgy: nem gondoltam, hogy valaha írni fogok a randiblogra, pláne nem ezeket a sorokat, egy egészen boldog párkapcsolatból posztolva. Bárhogy is próbáltam azonban megbeszélni a gondomat a haverokkal, sosem jutunk tovább annál, hogy legyintenek és lehülyéznek. Én pedig nem hiszem, hogy egyedül vagyok ezzel a problémával.

Nem egészen két éve találkoztam jelenlegi barátnőmmel – nevezzük mondjuk Katának. Jól alakultak közöttünk a dolgok, éppen jókor találtunk egymásra, ő egy ideje túl volt egy hosszú kapcsolaton és azóta csak alkalmi kalandjai voltak, az én kapcsolatomnak pedig éppen akkoriban lett vége szintén jópár év után. Se nem rövid, se nem hosszú, intenzív flörtölős időszak után bátran vágtunk bele együtt, nem siettettünk semmit, jó volt ez így.

Jó egy év elteltével félig-meddig már együtt is lakunk.

Bulizni is tudunk együtt, nincs kifogása a barátaim ellen és azzal sem nyaggat, hogy ne menjek sehova, nem kell a kezét fogva otthon ülnöm mellette. Megvannak neki is a barátai, így külön-külön is eljárunk a társaságainkkal. Vagyis Igaz, néhány hete, ha én elmegyek otthonról, ő otthon marad, és mire hazaérek, mos vagy takarít, vacsorát főz vagy süteményt süt, és kezdem úgy érezni, mintha újabban nem nagyon tudná elfoglalni magát mással, mint házimunkával. Amivel elvileg nincs nagy baj, ráfér a női kéz is a lakásra, és nincs ellenemre rendre és süteményillatra hazaérni, de többek között éppen azt szeretem benne, hogy megvannak a dolgai, amiket szeret: olvasás, színház, barátok, ilyesmik; és nem kell lelkiismeret-furdalással elmennem esténként a saját programjaira azért, mert azt érzem, hogy ő meg ül otthon és várja, mikor toppanok végre be ahelyett, hogy elfoglalná magát, ahogy régebben is tette.

Mindez persze orvosolható, és tényleg nem ez a lényeg, de a múltkor eléggé meglepett. Rá kevéssé jellemző módon duzzogni kezdett és amikor a harmadik mi-a-baj-semmi kör után kibökte, hogy mi a baj, alig hittem a fülemnek. A szememre hányta ugyanis, hogy keveset szexelünk. Hogy két órán át ott feküdtünk egymás mellett a tévét nézve, és én nem dugtam meg. Később azt is közölte, hogy egyébként is kevésnek tartja az együttlétek számát.

Most nyilván hülyének néztek, ahogy eddig mindenki, hogy „jajteszegény, mos-főz-takarít és többet akar szexelni, hát ez borzasztó” (lásd ezt a bejegyzést és alatta a kommenteket), de mit tehet az ember ebben a helyzetben? Ha én kevesebbszer kívánom a szexet, mert egyszerűen kevesebb igényem van rá, akkor is teljesítenem kéne? És hogyan? Nem azzal van a baj, hogy ne vonzódnék hozzá, de nekem nem megy menetrendre meg gombnyomásra. Irányított fantáziákkal hangolódjak a megadott naptári napokon, hogy meglegyen a kívánt mennyiségű numera? Nem látom magam előtt, hogy ez működhetne. Nem értem pontosan, hogy a vagány csajomból, akivel tökéletesen megvoltunk, hogyan lett egy otthonülő, Született feleségek-re vasalgató, szexet követelő klisé. Remélem, hogy ez csak átmeneti állapot. És legfeljebb addig tart, amíg koszos a lakás. Üdvözlettel: John Doe.

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr684876077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása