Van egy 4 éves kapcsolatom, ami nem rég fura fordulatot vett. A barátnőm 27, én 30 vagyok. Ez a kapcsolat valószínűleg tönkre fog menni, de azért leírom, hátha láttok valahol mentőövet. Úgy 1 éve megy mindez. Munkahelyváltás volt nála, új közegbe került, ahol csak nők között dolgozik. Tőlük aztán egész nap kapta a tanítást – gondolom tőlük, mert ki mástól, jól láthatóan akkor változott meg – és elkezdte hazahordani ezt az új stílust. Hétvégén állandóan velük lógott. Ellenséges lett velem és úgy kezelt, mintha eddig elnyomtam volna őt, és most de felszabadult a rabság alól.

Ha szóba hozom ezt, értetlenül néz, azt mondja, nem ő változott meg, hanem én (persze). És hogy felébredt. Már nem lehet vele beszélni, ha véletlenül, akármilyen kontextusban, elhagyja a számat az a szó, hogy nők, vagy ti nők, vagy a nők általában - robban, azonnal ellenségessé válik, pedig még be sem fejeztem a mondatot. Szabad lett és ne szóljak bele. Nem értem úgysem. Én inkább azt nem értem, miért jó ez így neki. Elkapta a feminista-lázat, vagy mit… a vitáink során néha nem voltam vele úriember, ezt belátom (az én türelmemnek is van határa), és nehéz igazságot tenni, mert nem megcsalásról vagy a másik kihasználásról van szó, hanem egy olyan jelenséggel, ami, ennyi idő távlatából nézve, egy kapcsolatban elég fura. Rideg velem, ja és 3 hónapja no sex. A ridegségére ridegséggel válaszoltam én is, és most azt hiszi, én vagyok megsértve, én vagyok hülye. Nem akarja ő kimondani, hogy vége, szerintem arra játszik, én menjek – ugyanis neki elvei vannak: az anyja meg az apja már 30 éve töretlenül együtt, erre büszke is - és nem fér bele az ő kis elveibe egy olyan, hogyha már unja a banánt, menjen. Muszáj pokollá tenni a másik életét, hátha magától elhúz az a barom. Ezt játsszuk most. Hogy a saját magáról kialakított makulátlan kép mindig egész és bűntelen maradjon. Ez nem fog megváltozni egyik pillanatról a másikra. Nem csak rá mutogatok, nekem is vannak hibáim, de ha megbeszélés helyett folyton abba ütközöm, hogy „nő vagyok, Királynő, a királynő pedig nem menekül” – ezzel nincs mit kezdeni. Furcsa helyzet. Neki így jó? Vannak olyan emberek, akik egyszerűen nem látják be, hogy nem alkalmasak egy kapcsolatra és mindig magukra erőszakolják, hogy most sikerül, most sikerül, pedig egyedül lennének a legjobban. Az elején talán azért nem így volt ez, persze, mert egy kapcsolat elején mindkét fél a legjobb formáját akarja hozni, szimpatikus lenni a másik szemében és ezért háttérbe szorítani valós igényeinket, csak hogy megfeleljünk Neki. Most ha kibékülünk és próbálna megváltozni, mégis meddig menne? Ha benne van egy ilyen igény, amiből lassan egy éve részesülök. Kapom tőle. meddig?  2 hétig, 1 hónapig? Szerintem el lenne ő az új barátnőivel, költözzön velük össze, azt hiszem titokban ilyesmire vágyik, a családi tradíció ellenére, amit magára próbál erőltetni. Ha túl jól van, az őszinteség és a saját kilengéseinek belátása lehetetlen nála. Ennyi. Főleg hölgyek tanácsára lennék kíváncsi, ők hol keresnék az okokat. Köszönöm. Z.