Már nem a haver az első. Ezért hajtott el?

2013. január 21. 07:21 - csajokespasik

„Miután azt látta, hogy egy szórakozóhelyen a volt pasijai alfeléhez dörzsöli a fenekét, teljesen kibukott” - az idegileg instabil haver valószínűleg azért ilyen passzív mostanában, mert Levélírónk új barátnőt szerzett, és rájött, hogy már nem ő az első. Talán úgy érzi, ha nincsenek egy élethelyzetben, nem is lehetnek azonos hullámhosszon. Próbára tett barátság, csajok, disco, pia, bandázás.

 

Sziasztok!

Az én történetem inkább egy barátság története, de kapcsolódik a párkapcsolatokhoz is. Úgy érzem, van annyira érdekes, hogy megosszam tanulságképpen. Valamikor tavaly előtt, év elején életem első szakítása, és egy pofára esős második kapcsolat kísérlet után úgy éreztem, egy ideig nem keresek komoly kapcsolatot, inkább csak alkalmit, elsősorban idősebb hölgyekkel (most 24 vagyok). Akkoriban jártam egy társaságba, ott ismertem valakit, nevezzük őt Jancsinak. Vele megosztottam ezen ötletemet, erre ő azt mondta, neki a hónap elején összejött egyszer, ha van kedvem, menjünk együtt. Így kezdődött minden.

Közben kiderült az is, hogy nagyon szerelmes a társaság egyik lány tagjába, nevezzük őt Tündének. Valentin nap összejöttek pár órára, majd Tünde mondta, hogy zavarában mondta, hogy legyenek együtt. Arról a lányról tudni kell, hogy kissé bolond, nagyon szeret irányítani. Mivel én egy gimnáziumba jártam vele, és együtt jártunk énekkarra, engem is megpróbált, de én időben észrevettem, és leszereltem. Jancsi azonban teljesen belebolondult, mondván, ő az ideálja. Egyszer húsvétkor velük voltunk, majd hazamenetkor Jancsi elkísérte Tündét a házához, a többiek kicsit arrébb vártunk. Mikor jött, teljesen ki volt borulva, még a lába is kificamodott. Nagy nehezen hazavittük. Utána még próbált valamit tenni vele. A kaput végül az tette be nála, amikor Tünde azért nem akart eljönni egy sütögetésre, mert az egyik barátnője nem jön el. Aztán este mégis felbukkant pár másik bandabeli emberrel. Ez már sok volt Jancsinak, úgy döntöttünk, kiszállunk a bandából. Átnéztük a Tündével folytatott MSN beszélgetéseit, és mindenkinek megmutattuk a csapatban. Így sikerült azt a bandát szétverni.

Közben megalapítottunk egy saját csapatot, és bevettünk a korábbiból is embereket. Köztük egy lányt is, nevezzük Helgának. Neki elég érdekes kapcsolata van, mindig szétmennek, aztán újra összejönnek. Legutóbbi információim szerint most is együtt vannak. Abban az időben épp nem volt jó, Helga sokat panaszkodott Jancsinak, aki ettől teljesen elalélt, és reménykedett benne, hogy Helga az övé lesz. De miután azt látta, hogy egy szórakozóhelyen a volt pasijai alfeléhez dörzsöli a fenekét, teljesen kibukott. Utána megbeszéltük, hogy angol óra címén még kihúzok Helgából infókat. Amikor ez megtörtént, láttam rajta, hogy tiszta féltékeny, mintha én rá lennék kattanva a csajra, pedig egyáltalán nem érdekelt. Aztán megoldottuk.

Azon a nyáron szinte naponta voltak kiborulásai Tünde miatt. Sokszor átmentem hozzá, hogy kisírhassa magát a vállamon. Egyszer elment bulizni egy régi lányismerőséhez. Akkor hajnali 2-kor hívott föl, mikor már aludtam, hogy rosszul van, és nem tud hazamenni. Elmentem érte. Mivel nem mert otthonra így beállítani, ezért kint a szabadban vártuk ki, amíg kijózanodik. Közben mondogatta, hogy hívjam fel a barátait elmesélni, mi történt. Hajnalban!!! Aztán az egyik alkalommal olyan lányt látott a szórakozó helyen, aki nagyon hasonlított Tündére. Mint akit megbabonáztak, úgy ment utána. A végeredményt gondolom nem kell leírnom. De akkor is kibukott, amikor egy neki tetsző csaj nem akart vele táncolni, és dühöngött, hogy milyen jó lett volna… De leghihetetlenebb a következő: hárman elmentünk kempingezni. Este a mellettünk lévő színpadon mindenféle zenéket nyomtak. És amikor lejátszották Demjén Hiányzol című dalát, teljesen kibukott, és a harmadik, elég magas barátunkat az alacsony Tündének nézte! És engem kezdett számon kérni, hogy kibékültem vele.

Közben persze próbált párkapcsolatot kialakítani. Először egy kaposvári csajjal volt együtt (mi szegediek vagyunk) kb. 1 hónapig. Amikor először volt nála, teljesen kiborulva jött haza, mondván, hogy folyamatosan osztotta őt. És hazamenése napján a csaj felment Budapestre. Jancsi tök féltékenyen hívogatta, mert azt gondolta, hogy majd más pasikkal lesz ott (holott az volt az első találkozásuk), még a Skype elé is odaparancsolta. Közben mindenféle konspirációkat adott nekem elő, hogy az állítólagos öccse valójában a fia, meg hogy biztos van másvalakije is. Azon is ki volt akadva, hogy a csaj mindig egy srácról beszél, akivel nagyon jó barátságban van, hogy tuti összejárnak. Aztán vége lett állítólag azért, mert a csaj felhívta hajnalban, és egy csávó megfenyegette, akivel éppen együtt ivott.

A másik esetnél még érdekesebb. A lányt chat-en szedte össze, aki azonnal mondogatta neki, hogy lesz a barátnője. Először azt mondta, jó lesz szórakozni vele. Aztán valamiért mégis kapcsolatba lépett vele. Ez a lány sem egy városban volt, hanem egy Békés megyei faluban, tehát újabb távolsági. Rengeteg pénzt elköltött arra, hogy átjárjon Orosházára találkozni vele pár órára. De azzal a csajjal nem igazán lehetett haladni, mert neten mondogatta a szépeket, de élőben harapófogóval kellet belőle kihúzni bármit. És a féltékenykedés itt csúcsra hágott. Pl. biztos lejár a helyi diszkóba pasizni. Meg hogy az egyik osztálytársa rá van kattanva, mert amikor a lány meglátta a saját buszán, azonnal felrohant hozzá, Jancsit otthagyva. Én hiába mondtam neki, hogy inkább keressen mást, mert ezzel a lánnyal nem jutnak előbbre, sokáig ragaszkodott hozzá. Végül ott az volt az utolsó, amikor a lány szombaton haza ment, és aznap átjött hozzá egy haverja a barátnőjével. Elvoltunk egy ideig, de amikor a csaj nem hívta a megbeszélt időpontban, dühösen átrohant a másik szobába, és fél órát telefonált a csajjal. Közben a haverjának el kellett mennie a barátnőjével, és erre azt gondolta, hogy elveszítette őket.

Közben tavaly részemről történtek előrelépések nő ügyben, egyre jobban kezdtem összeszedni magamat. Egy szórakozóhelyen bírtam magam annyira elengedni, hogy egy csaj jött oda hozzám, és elkezdtünk táncolni. Ekkor Jancsi mondott valamit, de mivel nem hallottam, és azt hittem, drukkol, így tovább táncoltam. Amikor vége lett, Jancsi sehol. Felhívtam telefonon, és azt mondta, kisebbségiek megkergették. És mintha akkor történt volna valami. Egyre többször nem sikerült szórakozóhelyre eljutnunk, mert az alapozás alatt mindig rájött a hiszti. De a végső lökés az júliusban történt. A CSP-ről találkoztam valakivel, akinél az első randin láttam, hogy itt komoly esély van jó kapcsolatra. A randi után Jancsival, és egy másik haverral kiültünk iszogatni. Majd egyszer csak észrevesszük, hogy Jancsi arrébb vonszolja magát, és mikor utánamegyünk, elkezd üvölteni, hogy neki nincsenek barátai. Ekkor már kicsit kezdtem besokallni. Hazavittük, és felküldtük volna, de ő csak arrébb ment. Nem bírtam már, így végül hagytam a fenébe. Másnap persze visszakozott, hogy nem gondolta komolyan, csak részeg volt, nagyon jó barátai vagyunk. Majd egy nappal a családi nyaralás előtt, amire őt is vittem, kiültünk egy kicsit beszélni. Egyszer csak, mintha Tündét látta volna, és teljesen kiakadt, majd több órát kellett vele sétálni, hogy megnyugodjon. A nyaraláson meg az lett a rögeszméje, hogy ott elítélik őt. Végül néhány nap után az életveszélyben lévő anyukájára hivatkozva lelépett.

Hazaérkezés után biztosított róla, hogy minden rendben van. Ugyanakkor elmondása szerint egyre többet volt az unokatesóival. Közben nekem a CSP-s randim nagyon jól alakult, végül összejöttem a lánnyal.

A „végzet” az augusztus 18-án kezdődött. Akkor Jancsi állítása szerint az unokatestvéreinél volt a szüleivel együtt. Elsőnek hívott engem is, majd később szólt, hogy mégis zártkörű lesz. Így aznap a másik haverral elmentem foci meccsre. Induláskor jött velem öcsém, aki megkérdezte, milyen buli lesz Jancsinál. Én nem tudtam semmit róla, azt hittem, hogy valaki szórakozik az adatlapjával. Mellesleg, a kiírásait sem láttam egy ideje. A meccs után elnéztünk a lakásához. És csak annyit láttunk, hogy apukája otthon van. Itt már kezdett furcsa lenni. Utána két éjszakát voltam barátnőmnél. 20-án, mikor hazaugrottam, öcsém regisztrációján keresztül ránéztem az adatlapjára. És ott láttam, hogy aznap bográcsozást szervez valahova. Mikor rákérdeztettem, egyből elkezdett vádolni, hogy én feltörtem az ő regisztrációját, meg hogy hagyjam, mert bizalmatlan vagyok. Végül nagy nehezen bevallotta, hogy újra beszél a régi bandával, mert most olyan időszaka van, és megtanulta kezelni őket, végül azzal bocsájtott el, hogy úgyis van barátnőm.

Azóta egyszer megpróbáltam megbeszélni vele, de lerázott azzal, hogy nincs mit. Kiderült, hogy nem vagyunk egy élethelyzetben, így nem vagyunk egy hullámhosszon. De közben kiderült minden, hogy más embereknek hazugságokat terjesztett rólam, meg hogy tényleg eljárt másokkal. De legutóbbi információim szerint már megint elege lett belőlük, ami persze nem biztos, mert ezt egy közös havernak mondta. Sok minden van, amiről még lehetne beszélni, de ezeket találtam a legfontosabbnak. Mit gondoltok, mi lehetett a baj? Mindig ő akart lenni a középpontban, és mivel már nem ő volt nekem az első, ezért hajtott el? A jobb élethelyzetemre lehetett irigy, hogy én találtam egy rendes lányt, amire neki a természete miatt nagyon kicsi az esély, mert amiket tenni szokott, egy rendes lány nem viselné el? (én sem vagyok tökéletes, de akkora marhaságokat nem szoktam elkövetni, mint ő). Vagy annyira belebolondulhatott Tündébe, hogy mindent megtenne azért, hogy megkapja? Várom a véleményeket!

 
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr945029995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyu86 2013.01.22. 12:36:29

Ezt kár volt megosztani... Egy kicsit sem érdekes és nagyon kusza az egész!
süti beállítások módosítása