Összecuccoltunk és minden megváltozott

2013. június 21. 08:07 - csajokespasik

„Van egy fura testbeszéde, amit ritkán tudok csak lefordítani, és sok mindent jelenthet, leginkább nem jó dolgot” - minden kapcsolatban fordulópont az összeköltözés. Ugyanis akkor már nem lehet tovább leplezni semmit, a rossz szokások épp úgy felszínre kerülnek, mint személyiségünk addig rejtett régiói.

 

A barátnőmmel 4 hónapja költöztünk közös albérletbe. Sokáig terveztük, és kerestük a megfelelőt, míg rátaláltunk egy elfogadhatóra. Már két éve együtt vagyunk, és nem gondoltam volna, hogy az együttélés újdonságokat tartogat majd. Teljesen új szokások, tulajdonságok merültek fel, amik addig nem voltak. Vagy nem tudtam róluk. Vagy nem tűntek fel. Én nem tudok rá haragudni, mert ha valamiben nem értünk egyet, és kicsit felemelem a hangom, olyankor átmegy bűnbánóba, és akkor én szégyellem el magam.

Az első kikötés, amiben már az elején megegyeztünk, hogy nem feleségnek jön, én is épp úgy kiveszem a részem a házimunkából, mint ő (mosás, mosogatás, főzés, takarítás, ilyesmi). Ezzel nincs is baj. De volt még egy csomó téma, amit nem érintettünk. És amire szabályt hozni már durva lenne. pl. gyakran felhozza azt a barátnőjét, akit gyűlölök és az érzés kölcsönös részéről is. Ha kicsit berúgnak, akkor egyszerre piszkálnak, ami már nem olyan vicces. De ez még lenyelhető. Aztán pár hete kitalálta, hogy külön akar aludni. Csak úgy. Kérdeztem, miért? talán horkolok? Vagy forgolódom? Nem, nem tudja megindokolni, egyszerűen egyedül akar aludni. Jó. Egyik nap egy halom újságpapírt találok a nappaliban. Párbeszéd:

- mit keresnek ezek itt?

- apám elviszi őket

- igen, tudom, de 3 nap múlva jön csak

- csak kikészítettem előre

- igen, de csak 3 nap múlva viszi el! addig itt nézzem?

- jó, akkor most mit csináljak vele, vigyem vissza?

- ne, hagyd…

- most vigyem, vagy ne, mert vihetem…

És akkor megint én érzem magam a kötözködőnek, akinek semmi se jó. A dolog azért bonyolult, mert szeretjük egymást, de vannak fura dolgai, a legtöbbet nem is soroltam itt fel. Van egy fura testbeszéde, amit ritkán tudok csak lefordítani, és sok mindent jelenthet, leginkább nem jó dolgot. Gyakori nála a vállrándítással zárni párbeszédet, amitől a falra mászom. Persze, az is lehet, hogy az én nézeteimen kéne változtatni, mert én látom rosszul a dolgokat. De nem valószínű.

---

Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!

 
1 komment
Címkék: csaj pasi csalódás

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr225371714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bony 2013.06.26. 10:15:51

Nem felesegnek jott,de neha ugy viselkedik...
süti beállítások módosítása