Fogd fel, hogy nem járunk már!

2013. június 26. 07:44 - csajokespasik

„Ne kérjen bocsánatot, mert nem csinált semmi rosszat, én döntöttem így, ebben a dologban ennyi volt” – mit lehet tenni, ha a pasi nem fogja fel, hogy vége? Posztolónk valamilyen szinten sajnálja exét, hiszen neki is jobb lenne, ha lapozna.

 

Sziasztok! Alapszitu: én 22 éves vagyok és kb. 4 hónapig együtt voltam egy sráccal (25). Akkor még vonzónak, meg érdekesnek tartottam őt, ami pedig főleg összehozott minket, a közös érdeklődés. Pl. szereti Marilyn Manson-t és a Depeche Mode-ot, ahogy én is, és igazából ilyen vonalon is jöttünk össze. Három hete szétmentünk. Én egyenesen megmondtam neki, hogy részemről elmúlt a dolog, van ilyen, és ennyi. Ő mintha elfogadta, belenyugodott volna. De kicsivel később úgy viselkedett velem, mintha semmi sem történt volna.

Jelen: Építkezünk. Amikor kiöntik a betont, azt locsolni kell. Múlt héten átcsönget, hogy amíg mi vásárolunk, vagy valami, ő szívesen locsolgatna, mert ugye, nagy melegben óránként kell. Á, meg se köszönjem, ez természetes. Nem akartam rossz arc lenni, és felhívni a figyelmét, hogy már nem vagyunk együtt, de a körülményekhez képest szépen elutasítottam. Nem tűnt fel neki. Utána még bepróbálkozott pár vacsorameghívással, virággal meg programokkal, mintha semmi nem történt volna köztünk. Akkor az apám nem tudta, hogy már nem vagyunk együtt és rajta keresztül is próbálkozott. Nem tudom ennél világosabban a tudtára adni, hogy úgy éreztem, nem passzolunk és vége. Ő kitartó. Kitartóan értetlen. Próbáltam őt levegőnek nézni, de annak sincs sokáig értelme. Sajnálom, hogy így alakult, és neki is jobb lenne, ha tovább lépne. De nem találok rajta fogást. Azóta jár abba a társaságba, ahova én rendszeresen, ő meg korábban egyáltalán nem, és tudom, csak miattam jön. Bántani meg nem akarom, mert arra nem szolgált rá és nem érdemli meg. Amúgy rendes srác. Azt kérte, bocsássak meg, én pedig megmondtam neki, hogy ne kérjen bocsánatot, mert nem csinált semmi rosszat, én döntöttem így, ebben a dologban ennyi volt. Barátságot sem akarok vele, mert abban nem hiszek és szerintem az csak hitegetés. Nem arról van szó, hogy zaklatna, leginkább az értetlensége zavar. Köszönök minden hasznos tanácsot!!

---

Ha tetszett a poszt, kommentelj, ha viszont inkább saját élményekre vágysz, gyere a Csajok és Pasik társkereső oldalára. A több százezer ismerkedni vágyó közül sokan szívesen megismerkednének Veled. Nézegess fotókat, levelezz, böngéssz, flörtölj!

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr805378446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása