Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Sziasztok,

mi a teendő, amikor a pasi azért szakít, mert megijed az érzéseitől? Mivel elég sokan megbántottak az elmúlt években, egyre óvatosabb vagyok. Éreztem, Balázzsal sem szeretnék sehova rohanni. Ő az ellentéte kb. mindennek, amit eddig a férfiakról tudtam/gondoltam. Most mégis egy klisével állt elém, amikor kezdenének komolyra fordulni a dolgok, lelécel. Kb. áprilisban ismerkedtem meg vele. Nagyon jól esett, hogy miután az utóbbi években főleg pszichopatákhoz volt szerencsém, végre újra randizhattam valakivel, és ez a fiú Balázs volt, akivel a rengeteg közös téma és élettapasztalat kellőképpen összemelegített minket a nyár végére.

Most vagyunk tehát kb. 3 hónaposak. Én 31 évesen már túl vagyok jópár tapasztalaton, és Balázs is, a maga 37 évével. Én bár nem akarok még senkihez hozzámenni (természetesen hozzá sem), de világos, hogy egyre inkább a normális fickókat preferálom, akiket akár hosszú távra is el tudok képzelni. Ez eddig nem volt rám jellemző, tudat alatt folyamatosan olyan alakokat vonzottam be, akik nem voltak hozzám méltóak, mert nem hittem el, hogy én is megérdemlek egy olyan férfit, mint Balázs. Sok olyan alaptalan parámat kioltotta azzal, hogy amikor beszélgettünk, valóban odafigyelt rám.

Eleinte egyáltalán nem is hívtam őt, hagytam, hogy ő szabja meg a ritmust, hogy milyen gyakran találkozzunk. Pár hét múlva megkérdezte, miért nem hívom őt, merthogy ez szakadékot szül kettőnk közt, és hogy neki úgy jön le, hogy ő engem egyáltalán nem érdekel. Ennek persze az ellenkezője volt igaz, szépen beleszerettem, és minden jel arra mutatott, ő is belém. Azért továbbra sem ömlengtem neki, de azért persze végrehajtottam pár romantikus tettet, aminek ő is nagyon örült. De azt is éreztem rajta, hogy neki több időbe telik kinyílni, és nem szabad vele türelmetlenkednem, amennyire tudtam, visszafogtam magam.

Bemutatott a barátainak, ő is összehaverkodott az enyéimmel, és mivel nagyon közel lakunk egymáshoz, gyakran jött át hozzám, vagy én hozzá, néha csak egy-egy ölelésre. Pár hete kiújultak a hátfájdalmai, és alig tudott kikelni az ágyból. Minden nap hívott, és nagyon hálás volt, amikor átmentem ápolgatni, nekem is nagyon jól esett, és sikerült is összerázódnia az afrikai útja előtt.

Kb. egy héttel azelőtt, hogy elutazott volna, hazamentem tőle, úgy volt, hogy majd hív, és még este lehet, hogy visszamegyek. Hívott is késő este, de azt éreztem, nem tudok vele beszélni. Valahogy annyira telítődtem és egyszerre üresnek is éreztem magam, és ez így ment még pár napig. Ő esténként hívott, de nem vettem fel a telefont, mert képtelen voltam rá. Valójában nagyon szomorú voltam amiatt, hogy elutazik három hétre, és próbáltam minél kevesebbszer látni.

Aztán találkoztunk még egyszer az elutazása előtt. Sokáig nem tudtunk egymásnak mit mondani. Majd elmondtam neki, hogy úgy éreztem, a legutóbbi találkozásaink túl jóra sikerültek, telítődtem, ezért ráztam le az utóbbi napokban. Erre kiderült, ő is pontosan ugyanezt érezte, és hogy szeretne velem őszinte lenni, hogy minden megváltozott, amióta megjelentem az életében, de ő erre még nincs felkészülve, és hogy a következő stáció a komoly párkapcsolat lenne, de ő abban most nem tud gondolkozni. Azt is elmondta, hogy nincs más a képben, ezt el is hiszem neki, csak nem szeretne később még jobban megbántani, meg már most is elég nehéz. Meg hogy tulajdonképpen amikor elkezdte mondani a mondókáját, akkor még komolyan gondolta, de most meg már legszívesebben visszacsinálná az egészet, hogy minden menjen tovább, amíg minden olyan gyönyörű. Én nem tudtam neki hirtelen semmit mondani, hagytam, hogy megöleljen, meg egymás kezébe fogtuk egymás fejét, és csak így álltunk. Aztán megkérdeztem, mennyire vegyem komolyan ezt a részéről, azt mondta, hogy komolyan gondolta, és én leléptem, mert nem akartam, hogy lássa, ahogy sírni kezdek. Miután hazaértem, írtam még neki egy sms-t, hogy akárhogy is dönt, én itt vagyok, és hogy remélem, kapok majd felőle híreket, amíg távol lesz. Vissza is írt, hogy már most nagyon hiányzom neki. Ilyet például eddig még nem írt, szóval nem tudom, hogy mit gondoljak, ez a három hét távollét kapóra jött, de mit lehet tenni? Érdemes egy ilyen fickóra várni? Előző kapcsolatairól nem kérdeztem, amit ő mondott magától, abból az derült ki, hogy volt pár csalódása neki is. Eléggé hasonlóak vagyunk, legalábbis eddig ezt éreztem, nem kellett a dolgokat hosszasan elmagyarázni. Ugyanazokban a külföldi városokban éltünk és beszélünk 4 közös nyelvet, szóval az egyetlen probléma valóban az lenne, hogy túl jó, hogy igaz legyen?