„Szeretők, barátok, ellenségek, ezer vándor keveredett mellém. Volt, aki eltéríteni, más csak szeretni akart. Ha tudtam, adtam, de nem engedtem, hogy az utamtól messze vigyenek” - titkos üzenet Valakinek.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Még egy lépés
"- Tessék - mondtam. - Ez itt a ládája. Benne van a bárány, amit akarsz.
Nagy meglepetésemre egyszeriben fölragyogott az arca.
- Ez az! Éppen így akartam! Mit gondolsz, sok fű kell ennek a báránynak?
- Miért?
- Hát mert nálam odahaza minden olyan kicsi...
- Biztosan elég lesz neki. Egészen kicsi bárány.
A rajz fölé hajolt.
- Nem is olyan kicsi... Nézd csak! Elaludt...
Így ismerkedtem meg a kis herceggel."
/Antoine de Saint-Exupéry/
Nagyon sokáig, tulajdonképpen egész életem során akármikor, ha felébredtem, először az ablakon néztem ki. Szerettem a rendezetlen harmóniát, autókat, fákat, embereket.
Magam sem tudom már, mikor, talán négy éve, egy reggel arra ébredtem: megszűnt a harmónia. Az emberek zavarodottan siettek dolgukra, az autók idegesen dudáltak, kedvenc fám, az öreg nyárfa is haragosan susogta: "Hát te mit keresel még itt? Indulj, már vár rád!"
Akkortájt elég sokan vettek körül, így igen magányos voltam. És hirtelen nem lett otthonom, nem maradhattam. Legvégül épp az öreg nyárfa szavai váltak ki a zűrzavarból. Meg kellett tennem.
Még egy lépést sem tettem meg, amikor átvillant a gondolataimban: De hisz engem itt szerettek! Annyi mindent kaptam, és eldobtam azt, ami másnak kincs volt...pedig adhattam volna, de nem tettem meg.
De menni kellett.
Emlékszem: hideg, nyirkos őszi napon indultam el. Nem az úttól tartottam: magamtól. Tudtam, hogy mennem kell, de vajon bírni fogom-e, vajon nem térülök el?
De menni kellett.
Az ősz hideg, de szép volt. Ezer szín, hangulatok, érzések, sok eső és borult ég, ami segített rendezni a gondolataimat.
Tartottam a téltől, de a legszebb arcát mutatta: derengő kékség, kijózanító hideg, jégcsodák az út mentén. Szeretett, akkor is szeretett, amikor nem érdemeltem meg: amikor a tavaszra vágytam.
Éppen a tavaszban csalódtam a legnagyobbat. Mert nem a szép, viruló, újjáéledő tavasz jött el, hanem a kiszámíthatatlan, változékony. Nem kért semmit, de nem is adott: lépni kellett.
Közben szeretők, barátok, ellenségek, ezer vándor keveredett mellém. Volt, aki eltéríteni, más csak szeretni akart. Ha tudtam, adtam, de nem engedtem, hogy az utamtól messze vigyenek.
A nyárban jártam, amikor kivált egy délibáb. Láttam előtte ezer meg ezer darabot, de ez más volt. A legszebb, legcsodálatosabb minden eddigi közül. Kezdetben derengett, de ahogy közeledtem, egyre nagyobb és fényesebb lett.
Meg-megvillanó fényeit láttam házam ajtajából. Napra pontosan három hetet csak Felé mentem. Mindig nagyobb, szebb lett. Nem délibáb, hanem földi csoda. Valós. Tulajdonképpen Érte indultam útnak.
Most itt állok Előtte. A fegyvereimet letettem, nincs szükségem rájuk. Állok, és szájtátva bámulom. A tökéletesség az egyetlen szavam, de szólni sem merek. Ő is ezt teszi. Még nem érti, ki vagyok, miért jöttem, de a szíve már tudja a választ. Hogy most velem kell jönnie.
Mert vár ránk az utca, a rendezett harmónia, és egy finom meleg otthon, amit szerelem és szeretet jár át.
És, látod, Anna, az öreg nyárfa tudta, kezdettől fogva tudta, amikor meg sem születtél és születtem...
"Az teszi széppé a sivatagot, hogy valahol egy kutat rejt magában..."
/Antoine de Saint-Exupéry/
