Fedezd fel és használd! Érezted már igazán felszabadultnak magad társkeresés közben? Lépj be a Csajok és Pasik közösségébe, hogy az ismerkedés igazán könnyed legyen! Aki még nem tudja: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

Ritkán kérek tanácsot, mert általában a válaszokkal vannak gondjaim… Merthogy a válaszadás pszichológiájától elválaszthatatlan az emberi gyarlóság, a gőg, és az, hogy az illető mindenképp okos-és nyertes pozícióra törekedne tanácsával. Azt sose fogja mondani, hogy „nem tudom” vagy „én toltam el”. A legtöbben saját példákkal jönnek, hogy ő aztán olyan tökéletesen döntött a saját helyzetében, hogy csak na, példaértékűen. De azt is hallottam már, hogy Bikával és Mérleggel sose kezdjek. (Én úgy tudom, hogy az asztrológiában úgy van, hogy a napjegy mellett az aszcendens is döntő, de valójában az egész képletet kell nézni, mert a bolygók összállása ad ki egy teljes képet. Semmit nem jelent, hogy Rák vagy Oroszlán valaki)        

               Szóval amikor tanácsot kapok, mindig beleütközök a másik egójába, amiből kifolyólag inkább észosztásra kerül sor. Én, ismerve az illetőt, nem mindig tudom elhinni, hogy valóban úgy történtek a dolgok. Hogy az arányokat érzékeltessem:

»Ó, elhajtottam én azt a büdös k...t, mint a huzat« / magyarán: hónapokig nyüszítettél még utána
»Én aztán jól kiálltam magamért« / vagy ellenkezőleg: meghunyászkodtál
»Megvédtem őt XY ellen...« / hagytad, hogy egyedül megoldja a helyzetet, nem akartál bekavarni
»Nem vagyok féltékeny, a féltékenység beteges« / csak ha jogos a féltékenység, akkor viszont gőzerővel
»Én mindent jól csináltam, nem értem, miért hagyott el, nem ezt érdemlem« / nem foglalkoztál vele, a szülinapját most sem tudod.

Inkább azt gondolom igaznak, hogy szépre mázol egy pofára esést, mintha úgy lenne a valóság, hogy utólag is büszke lehessen magára. Az önbecsülés sérthetetlensége nagyon sokat nyom mindig.
Tudom, hogy egy narcisztikus embert nehéz szeretni, akármennyire is próbálkozunk. De nem mindenki ilyen, és van, aki megérdemli a bizalmat. Még a leggonoszabb ember is lelki sérülés miatt viselkedik úgy, de az mindig más kérdés, hogy kinek van energiája ahhoz, hogy feltörje őt és „meggyógyítsa”. Ha valaki menthetetlen, akkor igen, fel kell adni, mert idővel csúnyán visszarúghat a dolog. De van akinek idő kell és a legszeretőbb partnerré válik, ha olyanok a körülmények. A keményedés helyett nem bántóan is helyre lehet tenni valakit.
Azt sem bírom, amikor a másik felet úgy állítják be, főleg szakítás után, mint mindennek az okát, és a Mesélő 100%-ban ártatlan áldozat mindig.