„Minden pénteken kártyázni ment és egyszer ment vele az én pénzem is (utólag megadta, szó se róla, kamatostul)” - mit szeret a harmincas férfi? Ha egy nő titokzatos és nehezen megkapható? Vagy legyen egy kicsit rámenős és kezdeményező? Vagy könnyen kapható? Ki szeret küzdeni egy nőért?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Kedves Blog és Tisztelt Hozzászólók! Beleakadtam a múlt heti Mit esznek a nők a bunkó pasikon? c. cikkbe, és magamba néztem. Ehhez az önvizsgálathoz invitálnék most pár okos embert, hátha eljutunk valahova, valameddig. Képtelen vagyok rájönni, mitől függ az, hogy valaki időben megtalálja a párját és boldog, és miért van az, hogy 30 feletti emberek egyedül vannak, pedig nem szeretnének?
Rólam: egyéniségnek éreztem magam mindig is, másnak, mint az átlag, kifinomult vagyok és igényes, mások szerint aranyos és csinos vagyok. Csak hát 31 évesen, túl néhány kapcsolaton, még mindig nem találom a párom.
Olyan nagyon rossz tapasztalataim nem voltak eddig, vagy én mondtam, hogy elég, vagy ő, kulturáltan búcsúztunk el. Visszatérve az említett posztra, mint ahogy írta is valaki: vannak olyan nők, akik sok tényező miatt képesek elszenvedni egy rossz kapcsolatot. Ezek az ősöktől hozott minták is lehetnek, vagy gyerekkori trauma, nélkülözés. Van, akinek megéri saját önbecsülését háttérbe szorítani a kiszámíthatóért. Azt hiszi ettől boldog lesz, és itt az „azt hiszi”-n van a hangsúly.
És én nem vagyok ilyen. Lehet, ez a gond. Nem tudok megalkudni senkivel és az akaratomat, véleményemet, mindig is képes voltam hangoztatni. Persze, igazságosan: Volt egy barátom, aki minden pénteken kártyázni ment és egyszer ment vele az én pénzem is (utólag megadta, szó se róla, kamatostul). Egyszer azt mondtam, ha megint elmegy kártyázni, levágom az ingei ujját. Később, mikor már nem voltunk együtt, úgy hallottam vissza ezt a jelenetet, hogy le is vágtam ollóval, ott és akkor, ... : D
Vannak elvárásaim a másikkal kapcsolatban, amikből nem akarok és nem is tudok engedni. Inkább ne legyen senkim, ha nem találom meg a nekem megfelelő személyt, nincs értelme belevágni, próbálkozásom már nem egy volt. Nem epedek senkiért, ha épp egyedül vagyok, el tudom magam foglalni, vannak barátaim, van sok hobbim, de nem akarom egy szép nap azon kapni magam, hogy macskás néni vagyok.
Magammal úgy ahogy elégedett vagyok, nem akarok brutálisan nagy karriert, és olyan munkát végezni, ami jól fizet, de belegebedek, felőröl - ha nem találok benne örömöt, akármilyen jól fizet, nem vállalom. Nem akarok a társadalmi ranglétrán sem feljebb jutni.
Kapcsolatok. Beszélgetni erről más, benne lenni megint más. Aki engem elfogad, én is őt. Minden esetben egyértelműen a tudtára adom a szándékaimat.
Ha őszinte akarok lenni, főleg az volt eddig a probléma, hogy mások nem tudták elfogadni, hogy én milyen vagyok, mire vágyom és mire nem vágyom.
Harmincas Férfiak! Ti mit szerettek? Ha egy nő titokzatos és nehezen megkaphatónak tűnik, vagy legyen egy kicsit rámenős és kezdeményező? Vagy könnyen kapható? Szerettek küzdeni, megdolgozni egy nőért?
Én nem szoktam játszadozni, nem szoktam "tesztelni" senkit, hogy vajon mennyit érek neki, mire tart, mik a tervei, ez mind kiderül később. Az ismeretség első pár napjában, hetében, ezekből semmi nem derül, és nem is derülhet ki, hiszen senki nem lát a jövőbe. Az elején számon kérni bárkitől is bármit, a legnagyobb hülyeség, hiszen még nem ismerem, nincs jogom számon kérni semmit.
