Az elvált pasi nem egy kedvelt célpont a nők szemében, hiszen többnyire vesztest látnak benne, és ha egy kolleginájuk már otthagyta, akkor ez a férfi biztosan rossz parti. Posztolónk az őszinteség híve, és már az első randin kiteríti lapjait, mire a nők pánikszerűen menekülnek. Hazugsággal vagy őszinteséggel könnyebb a nők ágyába jutni?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Megtörtént a korábban számomra elképzelhetetlen, 38 évesen hazaköltöztem szüleimhez. Nem így akartam, a feleségem kifosztott, (amennyire tudott, én még azt is átengedtem neki nagylelkűen, amire neki semmi szüksége, de akarta) kevés maradt nekem, a közös lakást áruljuk, persze mehetnék büszkén a híd alá, vagy barátok nyakára, de ehhez nincs pofám, inkább hazaköltöztem. Csak azt szeretném „elnyavalyogni” hogy mekkora csapás egy korombéli férfinak, amikor eltűnik mellőle az a nő, akivel 6 évet volt együtt, és akiért az életét is adta volna,.
Azt hittem, minden rendben köztünk. Már a gyereket terveztük - szerencse, hogy nem valósult meg, mert akkor most neki sem tett volna jót ez a procedúra.
Hogy miért hagyott el? Csatlakozom pár korábbi történethez: 0 magyarázat, napok alatt leforgó elhidegülés, értetlenség, némaság. Másik pasi? Nem tudom. A rejtélyes női megbuggyanás? Lehet.
Utána alapból nem zárkóztam el az ismerkedéstől, (elvált vagyok, nem kasztrált) de amikor az első randin elmesélem mindezt (mert első az őszinteség) a nők pánikszerűen menekülnek. Elzárkóznak minden további elől. Látják a vesztest, és ha egy kolleginájuk ezt otthagyta, akkor biztos rossz parti... Biztos az ő hibájából. És belegondolva az ő helyzetükbe, fordított esetben valószínűleg én is ugyanígy tennék. Akkor most egy kis esélyért hazudnom kéne? És ha beszélgetni kell, én beszélgetek, de azt már észrevettem, hogy míg egy férfi meghallgat, a nő kihallgat ilyenkor.
„Kezdj új életet” – mondják, mintha ez 100%-ban rajtam állna. Igen, van, amikor valaki a körülmények áldozata és slussz.
Még mindig hiányzik, sok mindent csináltunk közösen, még a házasság előtt is szoros lelki szálakat véltem érezni. Sokat segített nekem, sokat tanultam tőle, amiért hálás vagyok. Ma is, egy-egy helyzetben van, hogy azt gondolom, hogyha még meglenne, most milyen büszke lenne rám. Hülyeség, mi?
Azt nem várom egy új kapcsolat elején, az ismerkedési szakaszban, hogy az érintett nőnek bárhogyan is hasonlítani kéne rá, mert az lehetetlen elvárás, de valahogy mindig ott motoszkál bennem egy ilyen érzés is (pl. mit gondolna erről a nőről?). Nem az a célom, hogy gyorsan legyen mellettem egy újabb, akármilyen nő, mert akkor úgy járnék, mint az egyik barátom, aki a villámválása után azonnal elvett egy másik, nála sokkal fiatalabb, korábbi havercsajt, és egy évig sem húzták. Ő kétségbeesve, kapkodva ki akarta javítani a múlt hibát, egyből birtokolni akarta, nehogy kicsússzon a markából... és kicsit sem volt következetes (hiába mondtam). Én legalább tisztában vagyok ezekkel a folyamatokkal és tanulok a buktatókból. Szeretném, ha valakinek újra szüksége lenne rám. Hazudni nem szeretnék senkinek, de ha ez így megy tovább, azt hiszem, muszáj lesz.
