„Kinga úgy általában véve nagyon szeretett belenézni a telefonomba, gyanakvó volt, de sajnos jogosan” - nehéz lesz megmenteni ezt a kapcsolatot, mert egyelőre még az oslói út és a jegygyűrű sem segít. Az ex-barátnő szerint nem kétségbeesésből kell gyűrűt adni, hanem boldogságból. Bár a kapcsolat régebben sem volt felhőtlen, hiszen Posztolónk kétszer is megcsalta, most mégis egyre szerelmesebb és egyre többet bagózik. Úgy érzi, ha visszakapná őt, a csillagokat is lehozná neki az égről.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Kedves olvasók,
Történetem nem lesz sem különösen érdekes, sem túlságosan olvasmányos, egyszerűen csak szeretném leírni az érzéseimet és leginkább tanácsot szeretnék kérni.
Másfél éve megismerkedtem egy nagyon szép lánnyal egy házibulin, Kingának hívják. Nagyon egymásra kattantunk, de nem történt semmi. Pár hónapig csak csevegtünk, egyre forróbb témákról, ekkor nekem még barátnőm is volt. Akivel végül szakítottam, mert tudtam, hogy Kingával kell összejönnöm. Ami sikerült is.
Kinga nagyon szeretett engem az első perctől kezdve, hogy együtt voltunk. Naponta mondta, írta többször, nagyon bújós volt. Tényleg a teljes szívét beleadta a kapcsolatba. Én azonban valahogy erre nem voltam képes. Nem volt meg a "pillangó érzés". Viszont tök jól éreztem magam vele. Azonban nem vágytam állandóan a társaságára, nem éreztem azt, hogy mindig el kell mondanom, hogy "szeretlek", hogy "hiányzol". Kényelmes volt, kellemes, egy szép és okos lány, rendezett körülmények. Első perctől kezdve sokat beszélt arról, hogy gyerek, esküvő, ami tetszett, hiszen én is szeretnék már családot, hiszen 35 vagyok.
Még a kapcsolatunk elején kétszer megcsaltam. Egyszer csak csókolóztam egy lánnyal aki régebb óta tetszett, egyszer meg lefeküdtem egy másikkal, akivel már régebben is többször. Az első lány, akivel csak csókolóztam, Niki, volt a fontosabb, hiszen felé voltak bizonyos érzelmeim, de régebben eddig sem jutottunk el.
Ezekről ő annyit tudott, hogy Nikire a legelejétől kezdve nagyon féltékeny volt. Látta egy-két üzenetemet hozzá. Kinga úgy általában véve nagyon szeretett belenézni a telefonomba, gyanakvó volt, de sajnos jogosan. Teltek a hónapok, ezekről nem tudott, hamar összeköltöztünk Kingával, bemutattuk egymást családnak, barátoknak, ahogy ez lenni szokott. Szép párnak tűntünk. Még novemberben, hónapok után először írtam egy egysoros üzenetet Nikinek, hogy hiányzik, azonnal lebuktam. Persze Kinga kiakadt, de együtt maradtunk.
Így ment ez köztünk, elvoltunk jól, de én nem tudtam a lángolást, a nagy szerelmet mutatni, amire Kingának nagyon nagy igénye lett volna.
Az összeomlás December végén, karácsony után történt. Talán ott, hogy megkértem Kingát keressen meg egy papírt nekem az irattartómban. Ő megtalált egy fecnit, amin négy kedves mondat volt nekem, Niki aláírással. Persze, hogy arra a Nikire gondolt, akire mindig féltékeny volt, de ez valójában egy öt éves levél volt, mástól. Ezt még kidumáltam és talán elhitte. Ami aztán végleg a szakításhoz vezetett, az az volt, hogy szilveszter előtt elmentem pár barátommal találkozni, ahová nem hívtam Kingát. Ő ezt nem értette, végül a találkozó alatt többször felhívott sírva, soha nem tett ilyet, hogy miért csinálom ezt vele, miért vagyok ilyen érzéketlen, stb. Nem rohantam haza. Mikor hazaértem mondta, hogy vége köztünk.
Persze nála maradtam még pár napig, szilvesztert még együtt töltöttük, továbbra is baromi jókat szexeltünk, de valahogy éreztem, hogy ez valóban a vége lehet.
Megijedtem és akkor hirtelen rájöttem, hogy ezt nem akarom. Én Kingával akarok maradni. Bevetettem minden aljas kis trükköt. Voltam bunkó, laza, belesz*rós, hogy jó lesz. Nem jött be, perszehogy nem. Valahogy mindig abban bíztam, ha látja, hogy pakolok, megyek, majd akkor hirtelen visszarángat. Utolsó napok egyikén mondtam, hogy ma már hotelben alszom. Kiakadt, hogy hol meg miért, játszottam a kemény fiút. Így ment pár óráig, hogy ne menjek sehova, de aztán rámhagyta, majd én visszakoztam, hogy mégis nála aludnék. Akkor meg már nem akarta. Azért ott aludtam, ekkor már sírva könyörögtem. Nem hatotta meg. Másnap virágot küldtem a munkahelyére, nem hatotta meg, hotelben aludtam. Ekkor elmondtam chaten, hogy kétszer megcsaltam, mindig igaza volt. Elmondtam, hogy fájjon neki, hiszen mennyivel jobb az, mint amikor nekem mondja, hogy "sajnálom, nem lehet", ami meg nekem fáj? Ha ő dühöng, kiabál, kiakad, az jobb, mintha engem sajnál és elutasít, nem? Hát ilyen beteg a gondolkodásom. Azonnal vissza kellett vinnem neki a kulcsát a munkahelyére. Ott még beszéltünk erről, dühöngött, aztán odabújt, még talán csókolóztunk is. De semmi nem változott meg. Beszéltünk még chaten, ahol mindig azt éreztem, hogy leginkább haragszik rám, hiszen a két megcsalást nagyon sokszor emlegette haragosan, gúnyosan. Ezt én amolyan pozitív jelnek éltem meg, hogy majd megbocsát, az a lényeg, és minden jó lesz. Nem lett.
Több részletben tudtam csak elköltözni. Mindig segített, találtam és kivettem egy albérletet. Mielőtt mentem volna költözni és aláírni meglebegtettem a kauciót készpénzben, hogy mondjuk vissza az egészet, menjünk el ebből Oslóba. Oda akart régebben utazni. Kinevetett, nem. Következő fordulónál pár nap múlva nagyon okos beszéddel készültem, vettem jegygyűrűt és megkértem a kezét. Nem, nem. Nem kétségbeesésből kell jegygyűrűt adni, hanem boldogságból, mondta.
Szó mi szó, elköltöztem már két hete. Már chaten sem beszélünk, én kb. négy napja írtam neki utoljára, azokra már nem is válaszolt, ő nem írt semmit.
És most rohadtul szenvedek. Úgy érzem, baromira szerelmes vagyok belé. Hogy nem tudok nélküle élni. Várok valami csodára. Nem tudok másra gondolni, csak rá, napi fél doboz cigi helyett másfelet szívok el, alig eszem, szóval baromira szenvedek, tényleg. Azt hiszem, ha visszakapnám, a csillagokat is lehoznám neki az égről. Sőt, biztos vagyok benne. Ragyognék a boldogságtól. De nem kellek már neki, már nem szeret, azt mondja. Azt gondolom, hogy annyira boldogok lehetnénk, ha csak fele annyira tudna szeretni, mint régen, én meg úgy mint most. De nem, ez nem így működik úgy látszik.
Tanácsot szeretnék kérni, miért van ez? Mi a baj velem? Ez már nem az első ilyen kapcsolatom, vagyis az, hogy a kapcsolatban nem vagyok túl boldog, csak úgy tengek- lengek, de amikor szakítanak velem, akkor teljesen kivagyok. És hiába próbálom meg minden áron, minden módszerrel visszaszerezni a lányt, hogy adjon egy esélyt, megváltozom, nem kapok. Nem hisznek nekem. Nem szeretnek már, nem akarnak már velem lenni. Jobb lesz így mindenkinek. Én meg rohadtul szenvedek ettől, nem tudom, mit tegyek, próbálkozzak még, írjak neki, vagy hagyjam.
Miért nem tudom megbecsülni ami van? Miért csalok? Miért mindig utólag fáj? Mit tehetek ez ellen, hogy többet ez ne forduljon elő? Mi a baj velem?
Köszönöm, hogy elolvastátok, és nyugodtan írjátok meg, hogy mit gondoltok, tudom, hogy sok köszönet nem lesz benne :)
