A pasit az egész család imádja, de amikor a barátnő kirakja a szűrét néhány IQ-light-os diszkókirályért, megkéri őt, egyelőre ne mondja meg anyunak, hogy szétmentek. Posztolónk most arra vár, hátha kitombolja magát a lány és visszatér hozzá. Azért él benne a remény, mert egy normál értékrendű, visszafogott csajnak ismerte meg, aki pont az olyan típusú nőktől különbözteti meg magát, mint amilyenné most válni szeretne.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Történt egyszer, hogy fiatal egyetemista hősünk betévedt egy Z. M. monogramú pinceklubba, ahol barátaival italozott. Ahogy dolgozni kezdett benne a szesz, úgy egyre bátrabb lett. Szóba is elegyedett egy helyes lánnyal. Hamar megjelent a bizsergés. A kapcsolat kialakul, minden rendben megy. A lány bemutatja a szüleinek, akik azonnal a szívükbe zárják. A bizalom is kialakul, apuka még a kocsiját is elég hamar kölcsön akarja adni, csak úgy, „Ha majd kell, vidd nyugodtan”-alapon, de szerencsére hősünknek nem kell, mert van sajátja, és különben is úgy tartja, se nőt, se kocsit nem adunk kölcsön soha.
Anyukának sokat segít, néha ő is eljár a párossal szórakozni. Szóval, a fiatalembert befogadta a család, mindenki elkönyvelte örök bútordarabnak, minden sztorit jól ismer már, és a család részének érzi magát, kölcsönösen, a jövőben is. Anyuka vőlegényt lát benne, jövőbeni gyűrűk repkednek szavakba csomagolva...
Azonban pár hete némi oda nem való dolog került a palacsintába: nevezetesen a lány 4 év után szakít a férfival. Eleinte csak nem akar találkozni vele, kéri, hogy ne is jöjjön, majd amikor végleg tarthatatlan lesz az állapot, és igencsak magyarázatot követel, a lány elmondja neki, hogy szakítunk. Hogy a dolog ne legyen ilyen egyszerű, a következő mondat is elhagyja a száját: „Lécci ne mondd el anyuéknak, hogy szétmentünk”.
Ez esküszöm nem vicc. Így hangzott el...
Na, de meddig ne mondjam el? Meddig legyek toleráns és jófej? (legyek-e?) Merthogy velük hetente találkozom, ha hívnak. Most mit mondjak? Ne menjek? Bocsi, de nem jövök többet, mert valójában már nem járok a lányukkal.
Azt az indoklást kaptam, hogy nem tudja, mit akar - de én talán nála jobban, amikor jelzésértékűen lelájkolom a partys fotóit, ahol IQ light-os pasikhoz dörgölőzik olyan élveteg arccal, ami anyukában is sok kérdést generálna.
Azt hittem, ebből már kinőtt. Szerintem azért nem mond konkrétumokat (vagy nevet/neveket), mert azt hiszi, megbánt, de miért gondolja, hogy kevésbé bánt majd meg, amikor meglátom? Hogy mikor jelenti be otthon a cserét, hogy már más valakije van, az a közeli jövő zenéje. Én egyelőre hallgatok. Énem egy naivrealista része még abban bízik, hogy ez az egész még visszafordítható.
Nem miattam alakult így. Csak a logikáját nem értem ebben a helyzetben nála. Nem ilyennek ismertem meg, normál értékrendű, egyszerű, visszafogott lánynak, aki pont az olyan típusú nőktől különböztette meg magát - szavakkal és tettekkel - mint amilyenné jelenleg válni szeretne.
Üdv, Tibor
