„Néha én szólok rá, hogy vágja már le a körmét, mert hosszabbak, mint az enyém. 1 évig győzködtem, hogy a túlnőtt testszőrzeteit rendszeresen nyírja” – törvényszerű, hogy 50 felé kanyarodva a férfiember elhagyja magát és kripliként kezdjen viselkedni?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Az enyém elég rendhagyó történet lesz, de ha már elkezdtem és belevágtam, akkor be is fejezem. A párommal 12 éve vagyunk együtt. És ahogy lenni szokott, az elején mindig sokat mászkáltunk, rengeteg programra elvittük egymást, az utóbbi években meg nem mentünk sehova, mert túlságosan el voltunk kényelmesedve. Én mászkálósabb és programigényesebb vagyok, mint ő, tehát ha azt mondja, hogy menjünk, akkor megyünk, de az 50 felé kanyarodó férfi már A. otthonülős, vagy B. a pont ettől menekülő, állandóan a kitörés lehetőségét kereső.
Ő otthonülős és koravén lett. Ebben a korban valakinek megfelel ez a langyos víz, de nekem igényem lenne arra, hogy minden héten, legalább egyszer, legyen valami jó program. Én 8 évvel vagyok fiatalabb a páromnál, ő sem néz ki idősebbnek, de hiába mondom neki, hogy az életkor csak egy szám. Azt mondja, akkor menjek csak egyedül, vagy a barátnőmékkel. Ismerek olyan 60-as férfit, aki harmincas nőkkel mászkál, és valóban megfiatalodik az arca és az egész hozzáállása más lesz, csak mert még nem írta le magát és a pezsgés aktív része életének.
Ő értelmiségi, és a mai napig kulturális területen dolgozó ember, nem kéne így hozzáállni. Csak a tévé meg a face... ebből elegem van. Én is fent vagyok a facebook-on, nem erről van szó, naponta kétszer megyek fel rá: 5 másodpercre és annyi, de ő órákig képes lógni rajta.
- Menjünk el valahova – mondom.
„Nem lehet, mert megy a Szulejmán...”
vagy: „Jó, de érjünk haza xy tévéműsorra...”
A másik meg az, hogy elhagyja magát: néha én szólok rá, hogy vágja már le a körmét, mert hosszabbak, mint az enyém. 1 évig győzködtem, hogy a túlnőtt testszőrzeteit rendszeresen nyírja, mert igénytelennek hat. Egy inget hónapokig képes viselni, mondván, hogy 1 héten csak egyszer volt rajta, utána visszateszi a szekrénybe. Ebben a korban szerintem nem törvényszerű, hogy ezeknek be kell következniük. Nem hiszem, hogy nekem kéne változnom. Szeretem és épp ezért szeretetből szólok neki ezek miatt. Tudom, hogy ebben az életkorban mások az igényeink, és minden ember mellett más az élet, de én miért nem tudom elképzelni, hogy 10 év múlva ugyanilyen legyek?
Nem tud már ellazulni, hülyeségeken húzza fel magát, rendszeres szombati program: megveszi az újságot, leül a konyhában és szépen kiolvassa az utolsó betűig, majd benyomja a tévét, megnézi a híradót és hangosan kommentálja, mint egy vénember!!
Csakhogy még nem vénember. Miért akar az lenni? Van remény arra, hogy ebből az állapotból ki tudom egyszer rángatni?
