„A férfi többször megfenyegette, hogyha el meri hagyni, akkor megöli őt és a családját. Állandóak a viták vele” - mit lát egy pánikbeteg lány egy nála jóval idősebb, piás hapsiban, aki se nem szép, se nem kedves? Levélírónk aggódik, hogy a párja az új választottja mellett egyre mélyebbre süllyed, és nagyon sajnálja, hogy ezen nem tud változtatni. A fiatal feleség módszeresen nyírja ki az életét.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Helló mindenkinek!
Jómagamat egy 38 éves, több diplomás embert, egy teljesen normális, becsületes embernek tartom. Feleségem egy szép fiatal lány, mindössze 20 éves, tehát 18 évvel fiatalabb nálam. Négy éve vagyunk együtt, ebből 3 éve házasokként. Csodálatosan indult minden. Én egy korábbi, nem működő élettársai kapcsolatot hagytam ott érte, miatta. Ő még tanult, én dolgoztam, és nagy szeretetben, szerelemben éltünk évekig. A problémák ott kezdtek sűrűsödni, amikor pánikbetegséget diagnosztizáltak nála. Nehéz időszak volt, főleg az elején, de én mellette voltam végig, ha kellett egész éjszaka fent voltam szinte vele, mikor alvási zavarai is voltak.
Minden viszont egy csapásra megváltozott. Csak úgy hirtelen elköltözött otthonról és elhagyott. Ha minden normálisan történt volna, úgy hogy megbeszéli velem, hogy hova, miért menne, talán el is fogadtam volna a helyzetet, és nyugodtan fogadtam volna. De egy 50 éves férfihoz költözött el, mint kiderült, akivel alig egy hónap alatt fordult oda a helyzet, hogy eljutottak erre a szintre. Tehát egy nálam is jóval idősebb ember lett az, akihez ment a párom, ez még talán nem akkora gond, bár azért 30 év korkülönbség már azért kicsit talán sok. De ez az ember már kinézetre is olyan „ronda”, hogy ha az ördög meglátja, csak annyit fog mondani „basszus, konkurencia”, és ezt nemcsak én állítom, hanem minden ember, aki ismeri, tisztában van ezzel. Mindezek miatt akkor mondhatnánk, hogy biztos a belső értékei miatt fontos. De olyan sajnos nincs neki. Egy aluliskolázott, alulművelt, nagyon buta és mellesleg alkoholista emberről van szó.
Párom két hetet töltött nála, aztán barátnője tudott rá hatni, így hozzá költözött a férfitől, ennek én tiszta szívből örültem, úgy éreztem „megjön” az esze talán. Tévedtem. Két nap után visszament. Vagy másfél héttel később megint a barátnőjénél kötött ki sírva, ekkor kemény egy napot élt nála, újabb másfél hét múlva megint megjelent a barátnőnél, és akkor majdnem egy hónapot lakott nála, aztán egy hete megint visszament a férfihoz. Sem a barátnő, sem én, sem senki a környezetben nem érti őt. A férfi többször megfenyegette, hogyha el meri hagyni, akkor megöli őt és a családját. Állandóak a viták vele. Esténként gyomorgörccsel várja haza a férfit, annyira fél tőle, volt, hogy munkahelyéről, egy étteremből lopott ételt, mert nem volt otthon mit enni. A férfi napi szinten iszik, volt, hogy szabadságon volt 6 napig és minden nap részeg volt, és még aludni se hagyta esténként. Minden este, még amikor dolgozik is, 13 órát egyhuzamban, utána menni kell a férfival „szórakozni”. Tegnap este is látták, hogy a párom, meg vagy még hárman támogatták haza a kocsmából az áldott jó embert. Mióta vele van, nem szed semmilyen gyógyszert a pánikbetegségére, a férfi nem hagyta neki. Egyszerűen nem értem, hogy egy normális élet helyett, miért jó neki ez az élet, egy ilyen élet, egy ilyen férfi.
Hetente többször is látom, munkahelyére rálátok, és nem tűnik egy szikrányit sem boldognak. Szerintem ha valaki egy új szerelemhez költözik, a legelején még sugárzik a boldogságtól és mindig mosolyog. Mióta vele van, nem láttam mosolyogni egyszer sem. Nagyon fáj, hogy egy ilyen fiatal kedves lányt tönkre tesz egy ilyen alak. A férfi úgy hívja, hogy „pics*m” meg „agyatlan idegbeteg”, ami azért jelzi az értelmi szintjét. Én többször próbáltam párommal beszélni, esélyt kértem a kapcsolatunknak is, míg a férfi már a negyedik esélyt kapta meg, én, és egy normális élet egyet sem. Én lettem a „nyomorék, f*sz, senki”, az alkoholista meg a jó ember, akit mindenki tisztel a városban. A férfinak volt olyan barátnője, akivel hasonló volt, és csak úgy tudott a hölgy megszabadulni tőle, hogy elköltözött a városból. Mindenesetre a válást beadtam, de én nem válni szeretnék, hanem visszakapni a párom. Arról nem is beszélve, hogy válás esetén vagyonmegosztás van, és nekünk az össz. közös vagyonunk nagy részben hitelek, így azok felét ő fogja kapni, közel 1 millió forintnyi összegben. Nem beszélve arról, hogy családjára sem igazán számíthat, oda se nagyon tudna menni, mert édesanyjával nem túl jó a viszonya, az is idegbeteg, nem is beszélve a lakhatás, meg a munkahely problémáról, mert édesanyja jó messze lakik tőlünk egy másik városban. Miért van az, hogy valaki nem képes józanul gondolkodni, és mi a jó egy ilyen alakban, egy ilyen életben mellette? Sajnos látom rajta, hogy egyre mélyebbre süllyed a párom, egyre lejjebb csúszik az életben, és nagyon fáj, hogy ezen nem tudok változtatni.
