„Továbbra is győzködtem magam, hogy semmi rossz nincs abban, ha egy szép nő nem csadorban jár, hanem megmutatja bájait” – a nő 12 év házasság után ráébred, hogy tetszik még a férfiaknak és igyekszik behozni a lemaradást. Levélírónk nem tudja, mi lesz majd, ha az ártatlan flört egyszer csak megcsalásba fordul. Nyomozás, pornó filmek és utcai tapik.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
A barátnőmmel összesen 9 hónapja vagyunk együtt. Ő már volt házas, a férjével közel 12 évig élt együtt, és rajta kívül nem is volt más férfi az életében, hozzáment a középiskolás szerelméhez. Amikor a pasi elhagyta, nagyon kétségbeesett, részben, hogy a megszokott és biztos élete egycsapásra megszűnt, részben pedig azért, hogy új helyet és életteret kellett keresnie. Hazaköltözött. Eddig tudom a sztorit. Aztán megismertem és már velem él. De ugye 12 év zárt házasság elég csúnyán be tudja hajtani a követelését...
A lekötött idő után elkezdte mostanában kinyitni a szemét, rájött, hogy vannak lehetőségei és tetszik még a férfiaknak. Gyakran engem is megdöbbent, amikor a jelenlétemben flörtölget és mosolyog másokra. Az ágyban is megváltoztak a dolgok, nyitott lett az újra. Nem rég megkért, hogy töltsek le neki pornót... Olyan is előfordult, hogy beültünk egy kávézóba, és ő 10 percen át piszkálta a telefonját velem szemben anélkül, hogy egy másodpercre is felnézett volna rám... nem tudom mit csinált rajta. Biztos nem játszott.
Valami megváltozott, vagy meg fog változni rövidesen, még ennél is jobban. És én mit tudok csinálni? Zárjam el a világtól? Elkezdtem gyanakodni arra, hogy megcsal, majd rögtön el is vetettem, hiszen ehhez még korán van, hacsak nem botlik egy nagyon rámenős pasiba, aki úgymond vezeti őt. Viszont csak idő kell hozzá, hogy bátorságot gyűjtsön ahhoz, hogy ténylegesen félrelépjen. Ezt határozottan érzem. Viszont mivel a kapcsolatokban sem tapasztalt, a titkolózásban sem lesz az.
Egy darabig szinte teljesen biztos voltam benne, hogy amikor nem vagyok itthon, az udvarlója ide jön a lakásom elé, olyannyira belelovaltam ebbe a gondolatba magam, hogy beavattam a szembe-szomszéd srácot, hogy ha lát valaki gyanúsat, lőjön pár képet a mobiljával. De nem volt mit, mert nem történt illetéktelen látogatás, csak a boltig, postáig ment meg vissza.
Aztán volt egy eset, amikor az utcán belefutottunk a volt férje egyik barátjába. És a csávó megfogta a kezét, s míg beszéltek, végig fogdosta a karját, a könyökét, hol a vállát, meg megigazította a haját is. Mondtam magamnak, egyetlen mentsége, ha homár, különben megütöm. Nem akartam hinni a szememnek. Végül időben továbbállt.
Továbbra is győzködtem magam, hogy semmi rossz nincs abban, ha egy szép nő nem csadorban jár, hanem megmutatja bájait, és ez nem egyenlő a hűtlenséggel. Nem tudtam leleplezni, csak az ördögöt festettem a falra. Nem hinném, hogy hirtelen lesz csapodár valaki, az egy folyamat - de az, hogy eddig nem volt az, nem jelenti azt, hogy nem is lehet, s ki van zárva. Sokszor hallottam már többektől, a saját kapcsolatukra vonatkoztatva, hogy „az én párom nem olyan, aki megcsalna” - és valahogy mégis mindig ezek okozzák a legnagyobb meglepetéseket: a nők, akik nem olyanok. És mégis kiderül róluk, hogy olyanok.
Önök mit tennének a helyemben? Ami korábban jó volt neki velem kapcsolatban (jól érezte magát velem minden téren) az hirtelen már nem elég. Vagy ő sem tudja mit akar az életétől, VAGY: nagyon is tudja, csak nagyon elővigyázatos. Az a baj, hogy tapasztalatlan, egy férfi volt az életében, tehát nem tudok vele úgy beszélni, hogy feltárjam az okokat, s feltárja önmagát, legbelül mit gondol a férfiakról. Kedves és passzív. Vagy az „és” helyett a „de” kötőszót kéne inkább használnom. Ez a kétarcúság különböző időszakokban előjön. Szerintem magában kifejti azokat az érveket, amik a maga szempontjából hasznosak, de úgy érzem, sokat elhallgat.
Tudom, hogy nyomasztó, hogy nincs akkora lakásunk, amekkorát ő 12 évig megszokott a volt férje mellett, akkorát még nem tudok egyedül előteremteni. Bővítésre hitelt nem veszek fel, és arról is nagyvonalúan megfeledkezik, hogy mindent én állok (jó, a háztartást teljesen ő viszi, egy szavam nem lehet) csak mert szegényt kímélni kell és ápolni kell a lelkét, mert megviselte ez a nagy változás, és igenis hagyni, hogy 12 évet bepótoljon, belemerüljön az életbe. Ebben én támogatni nem fogom! Még fenn tudja tartani a látszatot - de meddig és milyen áron? Beismerem a korlátaimat, és az elképzeléseimet nem akarom ráerőltetni senkire. Nehéz ügy. És én sem vagyok könnyű eset, mert viták helyett inkább elmegyek egyedül motorozni, vagy akármi mást csinálni.
