„Ha egy nő briliáns elme - az a baj; ha buta - az a baj. Ha "huszonéves csitri" - az a baj; ha "harmincas szingli" - az a baj. Ha nem tanult - az a baj; ha több diplomás - az a baj” - … és a szűrés már a fotónál elkezdődik, így amikor egy karcsú, sportos, igényes megjelenésű, fiatal értelmiségi nő kap levelet egy kopaszodó, potrohos, tükör előtt béna pózban szelfiző, öregedő pasitól, vagy a falu félmeztelen bikájától, akkor nyugodtan kijelenthető, hogy a válasz esélye nulla.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Kedves Olvasók!
Immár kívülállóként néhány olyan szempontot szeretnék megosztani, amely érdemi segítség lehet a társkeresőknek, különösen az uraknak. Ha úgy érzik néhányan, hogy feldühítik őket az alábbi sorok, akkor jó úton járunk mindketten: én telibe találtam náluk, ők pedig felismerték ezt. És bár az első természetes egóvédelmi reakció az lesz, hogy rám haragszanak érte (hiszen mindig egyszerűbb másokat hibáztatni), de ha megvan bennük az az érzelmi érettség, amire támaszkodva ezután el is tudnak gondolkodni az alábbiakon, netán felhasználják, akkor remélem, hozzá tudtam járulni sikerükhöz.
Gyakran felbukkanó téma a férfiak részéről, hogy nem válaszolnak a nők a kezdeményezéseikre. "Természetesen" többnyire az az alapértelmezett, hogy - ahogyan sajnos sok másért is -, a férfiak ezért is kizárólag a nőket hibáztatják. De szinte senki nem gondolkodik el magán. Sem azon, hogy MIÉRT? Hosszú társkereső-használat után az alábbi tapasztalatokat tudom megosztani női szemszögből.
Mivel itt megőrzöm az inkognitómat, lehetek őszinte: elég jó adottságokkal indultam a piacon (külső, kor, képzettség, egzisztencia). Továbbá mindig kitöltöttem mindent 100%-ra, beleértve a párjelöltre vonatkozó rovatokat, és eltekintve a lényegtelenektől (pl. hajszín vagy a tetoválás: ezek teljesen irrelevánsak egy párkapcsolat szempontjából, ahol az számít, ki milyen ember). Fényképem mindig sok volt, és mind valós, aktuális, természetes, és jó minőségű. Ezeket egyébként javaslom minden társkereső hölgynek és úrnak. Úgy gondoltam, pont magamnak ártok azzal, ha bármit változtatok a valóságon: ha elindul egy kapcsolat, úgyis hamar kiderül a turpisság, így meg pont azok fognak észrevenni, akiknek úgy vagyok érdekes, ahogy vagyok.
Ennyi alapvetés után lássuk a válaszok hiányának okait, ahogyan én láttam:
1. A "szimpatikus vagy az adatlapod alapján, ha én is szimpatikus vagyok neked, kérlek írj" típusú unalmas, sorozatgyártott másolatok. Ezzel több baj is van. Egyrészt a hölgy akár garmadával kapja a pontosan ugyanilyen üzeneteket. Szerinted a 127 539-edik után mennyi kedve lesz válaszolni - vagy ideje, egy normális élet elfoglaltságai mellett? Sajnálom, de ez van: ki kell tűnni a tömegből valamivel, hogy felkeltsd az érdeklődést. Ez sem garancia, de megnöveli az esélyeket. Értem én, hogy mindenkinek saját maga a legfontosabb, így VIP figyelmet vár tőlem akkor is, ha ezt ő nem adta meg nekem (egy személyes levél írásával, teszem azt), de az én időm és energiám is véges, emiatt muszáj szelektálnom.
Levélírásnál jó iránytű, hogy én, ha kezdeményeztem, olyan levelet írtam, amilyet én is szeretnék kapni.
2. Másrészt: egy ilyen levél azt az érzetet kelti (sokszor okkal), hogy valójában nem személy szerint én érdeklem a jelentkezőt. Csupán mennyiségre megy: elküld rendszeresen x db ilyet copy+paste módszerrel, aztán hátradől, és várja, hogy a szájába repüljön a sült galamb. De ahogyan egy férfinak sem esik jól az, ha csupán "spermadonornak" kell, egy nőnek sem esik jól az, ha úgy érzi, teljesen mindegy melyik nőstény, csak lyuk legyen rajta. Emberek vagyunk, és ekként is kell majd együtt élnünk. Muszáj egy párkapcsolatnál, hogy érdekeljük egymást emberként is.
3. Harmadrészt: sok férfi bevallottan lusta, sok pedig nincs tisztában azzal, hogy az. Az ilyen üzenet azt a benyomást is keltheti (és ez is számos esetben igaz), hogy az illető nem igazán tesz bele energiát, a nőtől várja, hogy az érdemi kommunikációt kezdeményezze. Namost: ha egy férfi már az elején úgy áll hozzá, hogy "végezze az asszony a melót, én meg majd learatom a gyümölcseit", akkor a későbbiekben mit várhatok tőle? Valószínűleg ugyanezt...
4. Az üzenetírási limitek. Objektív, gyakorlati ok: számos oldal limitálja a küldhető levelek számát, ezért kényszerűségből meg kell válogatnom, kikre szánom azt a mennyiséget, amit küldhetek. Így azoknak válaszoltam, akik odatették magukat, és személyre szóló (1.pont!), esetleg az adatlapom elolvasásáról tanúskodó üzenetet küldtek (merthogy sajnos sokan ezt sem tették meg, pedig van értelme).
Ha pedig elhasználtam a havi limitet, előfordult, hogy valakinek csak később tudtam válaszolni. Aki pedig időközben kérdőre vont, sőt minősíthetetlen hangnemben hisztizett a nem azonnali válasz miatt, az ment a kukába és a tiltólistára. Hiszen ha valaki annyira egocentrikus, hogy egy levél után elvárja: helyezzem őt mindenki más elé az életemben, és fel sem merül benne, hogy rajta kívül mások is írnak nekem, akik éppoly joggal várhatnak választ, mint ő - annak a túlméretes egója mellé nem fog odaérni egy nő egy párkapcsolatban sem. Tapasztalat. Nem is beszélve arról, hogy a társkeresésen túl van az embernek egy ugyancsak idő- és energiaigényes valós élete. Egy normális embernek ez is eszébe jut - ha máshogy nem, hát magából kiindulva.
5. A levelek többsége olyan férfiaktól érkezett, akik vagy csak a fényképet nézték, és el sem olvasták az adatlapot, vagy elolvasták, de figyelmen kívül hagyták azt. Példa: én 40 év alatti független, gyermektelen, de családalapításra törekedő, felsőfokú végzettségű, nem dohányzó férfit határoztam meg párjelöltnek. Mielőtt valaki felháborodna, hogy magasra teszem a lécet (sokszor úgy érzem, hogy mentegetőznöm kell a komplexusos férfiak miatt): semmi többet nem kértem, mint amit én is nyújtani tudtam - 40 év alatti független, gyermektelen, családalapításra törekvő, felsőfokú végzettségű, nem dohányzó nő vagyok. Ráadásul megjegyzésben külön hangsúlyoztam, hogy kérem, csak azok írjanak, akik elolvasták az adatlapot és megfelelnek ennek.
Ehhez képest túlnyomórészt olyan férfiak írtak, akik nem ilyenek voltak: idősebb, elvált, (több)gyerekes, alkalmanként dohányos, sokszor gyereket már nem akaró, szakmunkás vagy középfokú végzettségű férfiak. Szinte mind! A negatív rekord korban 60 éves volt (én meg a fele), végzettségben 8 általános szintű (nekem meg doktori fokozatom van)... Mégis mit vár az ilyen? Ő lesz álmaim hercege? Lehet, hogy nagyszerű emberek, és jó társai lesznek egy hozzájuk illő nőnek - de az nem én vagyok. Ennyi realizmus szükséges a sikeres pártaláláshoz.
Azt gondolom, ha valaki nem szán időt arra, hogy elolvassa az adatlapomat, akkor tőlem sem elvárható, hogy időt szánjak a válaszra. Ha pedig valaki elolvasta, de úgy döntött, nem tisztel meg azzal, hogy figyelembe veszi a kéréseimet, akkor én miért ne dönthetnék úgy, hogy én sem tisztelem meg azzal, hogy válaszolok?
6. Fotók. Sajnálom, uraim, de ahogy nektek is, nekünk is számít a külső. A való életben is ez a leggyakoribb kezdet. Amikor egy karcsú, sportos, igényes megjelenésű, fiatal értelmiségi nő kap levelet egy kopaszodó, potrohos, tükör előtt béna pózban szelfiző öregedő pasitól vagy a borsodszéli falu félmeztelen bikájától, akkor nyugodtan kijelenthető, hogy a válasz esélye nulla. (És ezek sajnos nem extrém kivételek, hanem elég gyakoriak voltak.) Nagyon fontos, hogy őszinte, reális képünk legyen magunkról, mert igenis, a társadalom beáraz minket, és legnagyobb eséllyel a velünk egy kategóriások közül találunk társat. Ha nem így teszel, csak a saját idődet tékozlod el, amíg olyan szekerek után futkosol, amiket soha nem fogsz utolérni - miközben észre sem veszed azokat, akikkel reális esélyetek van egy kiegyensúlyozott közös életre.
7. Ehhez kapcsolódik: tudd, hogy mit/kit akarsz! Rengeteg olyan férfi volt, akik roppantul haragudtak - megintcsak a nőkre - azért, mert valójában fogalmuk sem volt, hogy ők maguk mit is akarnak. Ha egy nő briliáns elme - az a baj; ha buta - az a baj. Ha "huszonéves csitri" - az a baj; ha "harmincas szingli" - az a baj. Ha nem tanult - az a baj; ha több diplomás - az a baj. Ha megáll a saját lábán férfi nélkül - az a baj; ha nem - az a baj. Ha családot akar - az a baj; ha nem akar - az a baj. Ha aktívan pörög - az a baj; ha passzívan lézeng - az a baj. Ha tudja, mit akar - az a baj; ha nem tudja - az a baj. És így tovább. Sok így gondolkodó férfiban óriási lehet a feszültség, hogy egyfelől természetes vágya a társkapcsolat, másfelől meg állandóan csak kifogásokat gyárt, miért nem felel meg neki egyetlen nő sem. Itt ismét jól jön az önismeret: döntsd el, hogy tényleg akarsz-e társat - ne akarj társadalmi elvárásoknak megfelelni, vagy csupán azért párt szerezni, hogy értékesnek érezd magad! Őszintén: mit akarsz valójában? Egyenértékű partnert? Gumibabát? Vagy - valójában - senkit nem viselsz el? Döntsd el. De ne a nőket hibáztasd már azért is, mert neked valamilyen okból semmi, és annak az ellenkezője sem felel meg...találd meg az okát, hogy miért. És ne másokban: magadban.
8. Ha már ellentétpárok: kettős mérce. Nagyon tipikus. Nemektől független, de azért a társadalomban - sajnos - még mindig a férfiak javára "lejt a pálya" a legtöbb esetben. Gondoljatok bele, hányszor ítéltek meg másképp egy nőt és egy férfit ugyanabban a helyzetben. Ha egy férfi karriert épít: sikeres. Ha egy nő karriert épít: törtető. Ha egy férfi tisztában van az értékeivel: magabiztos. Ha egy nő tisztában van az értékeivel: beképzelt. Ha egy férfi időt szán a gyerekeire: családcentrikus. Ha egy nő időt szán a gyerekeire: megbízhatatlan munkaerő. Ha egy férfi hozzá tud szólni a részecskefizikához - tájékozott. Ha egy nő hozzá tud szólni a részecskefizikához - ijesztő. Ha egy férfi megvédi a férfiakat - akkor igaza van. Ha egy nő megvédi a nőket - akkor feminista p*csa. Ha egy férfinak igaza van - magától értetődő; ha egy nőnek igaza van - "b*sztlan k*va", hogy titeket idézzelek. És így tovább. Elég régen itt lenne már az ideje, hogy az embereket ne aszerint ítéljük meg, hogy mi van a lábuk között, hanem aszerint, hogy milyen emberek, és mit tesznek le az asztalra. Párkapcsolatban alapvető (lenne) egymás elismerése és tisztelete - nemektől függetlenül, emberként. (Általában is, nem csak párkapcsolatban, ha már itt tartunk.)
9. Fotók, második rész: az, hogy hogyan nézel ki, nagyrészt adottság (kisebb részt pedig saját felelősséged), viszont abból, amit van, kihozhatod a legtöbbet, ha tényleg komolyan gondolod a pártalálást. Volt, hogy a fotó jellege miatt nem válaszoltam. Nem mesterséges műtermi fotókról (rosszabb esetben netről lopott idegen képek feltöltéséről) beszélek, hanem arról, hogy: 1., LÁTSZÓDJÁL a fotókon (távoli egészalakos képek kilőve), 2., a tükör előtti telefonos szelfi gagyi, 3., úgyis tudja mindenki, hogy a sportkocsi, ami elé beálltál, nem a tiéd, viszont a fotó nagyzolásról és a nőkre vonatkozóan sztereotip téveszmés hozzáállásról tanúskodik, 4., a félmeztelen/fürdőgatyás képek nevetségesek, 5., a body building pózban befeszítés szintén. Ha nincs spontán készült jó fotód, kérd meg egy ügyes ismerősödet, hogy csináljon rólad párat, természetes körülmények között. +1: ha nincs fotód egyáltalán, az tényleg csökkenti az esélyeidet.
10. Sztereotípiák. Elvileg felnőtt emberek döbbenetesen sokszor tényekként kezelik ezeket. Pedig többször tévesek, mint ahányszor nem. Pl.: Egy szép nő csakis buta lehet. (Pláne ha szőke.) Egy nő vagy szép, vagy okos - mindkettő nem lehet. Egy szemüveges ember biztosan okos. Aki társkeresőn regisztrált, azzal valami baj van. Aki vallásos, az prűd. Satöbbi. Amíg nem lépünk túl ezeken, addig nem tudjuk igazán megismerni a másik embert, ezzel pedig saját esélyeinket is rontjuk egy sikeres párkapcsolatra. (Vagy bármilyen pozitív emberi kapcsolatra, ami azt illeti.)
11. Végül: annak oka, miért nem írtam egy idő után udvarias visszautasító leveleket sem. Felhagytam vele. Ugyanis többen erre föl rögtön ledobták a mézesmázos álarcot, és minősíthetetlen hangnemben k*rváztak le, vagy más egyéb szalonképtelen kifejezésekkel pocskondiáztak, mocskolódtak, tomboltak - de olyan is volt, több is, aki utána évekig zaklatott a privát(!) elérhetőségeimen, sőt a szüleimet is! Azt gondolom, nem elvárható, hogy ennek kitegyem magam - vagy a szeretteimet.
Urak: a kulturált viselkedés ALAP, akkor is, ha visszautasítanak. Sokan ilyenkor jönnek azzal, hogy "persze mert a nőnek pénzes pasi meg sportkocsi kell", noha ilyet senki sem mondott (és nem is igaz: minden nőnek más kell, de akármi is az, ezt semmiképp nem egy ismeretlen férfi fogja helyette megmondani), csupán arról van szó, hogy TE nem tetszel neki. A kulturált viselkedés arról szól, hogy ilyen helyzetet is méltósággal viselsz, elfogadod és továbblépsz; ha egészséges az énképed, ettől nem fogod kevesebbnek érezni magadat, és nem esel neki habzó szájjal a hölgynek, hogy ő akkor márpedig szerinted egy beképzelt r*banc. A tahóságra semmi nem hatalmaz fel - kapaszkodj meg: még az sem, ha a másik esetleg az. Ez magadnak kell hogy egy minimum mérce legyen, ne mások viselkedéséhez mérd magad.
Van, akinek a fentiek maguktól értetődőek. Nem nekik szóltak ezek a sorok. Hanem azoknak, akikből heves indulatokat váltottak ki, mert érintve érzik magukat. (Akár hölgyek is, hiszen én csak a saját (női) tapasztalataimról tudok szólni, de valószínű, hogy ugyanezek egy része némely társkereső nőre is igaz.) De leginkább azoknak, akikben van annyi belátás, hogy ha érintve érzik magukat, akkor változtatnak a felismert hibákon, mert világos számukra, hogy ez mindenekelőtt az ő saját érdekük. Sok boldogságot nekik az életben!
