„Azt mondja, rég elszokott a szép szavaktól, és attól, hogy valakit szerethet és viszont szeretik és ezzel levett a lábamról” – már fél éve tart ez a viszony, de úgy tűnik, a pasi mégse tudja a dolgát. A nő barátai nem kedvelik az új szerzeményt, nem értik a választását, és azt kérdik tőle, hova tette a szemeit?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Fél éve ismerek egy férfit, mindketten harmincon túliak vagyunk. Róla tudni kell, hogy elvált - ez később fontos lesz. Ahogy mesélte, a válása 50% -ban a feleség miatt, 50%-ban a furakodó anyós miatt következett be, de mindegy ez a rész, nem őt akarom kibeszélni. Azóta hétvégi apuka, tehát ezen a szinten tartja a viszonyt a volt feleséggel. Volt ugyan egy távkapcsolata tavaly, május és augusztus között, de megunta az ingázást és tulajdonképp ez vetett véget annak a dolognak. Sűrűn találkozunk, de amikor elvittem az én barátaim közé, ők nem kedvelték, szinte azonnal, azt mondták róla, hogy olyan megtört és negatív az ábrázata, szótlan, tompa, rossz ránézni, a tartása is meggyötört, és nem értik, hova tettem a szemem és mit eszek rajta.
Azért ha megtépáz egy válás, az életkedv csökkenést nehezen lehet számonkérni bárkin is. És lehet, hogy valóban bejátszik részemről a szánalom-faktor. Azt mondja, rég elszokott a szép szavaktól, és attól, hogy valakit szerethet és viszont szeretik és ezzel levett a lábamról. Jóformán fél éve tart ez köztünk, de nem haladunk! Én mindenben bizonyítottam már, hogy szeretem, de amikor ő mondta először, hogy szeret, gyorsan visszaszívta, bár nem kellett volna. Az is fura, hogy eddig a csóknál több nem volt köztünk még, ha nyilvánosan találkozunk, mindig arcra kapom, mintha félne, hogy bárki is meglátja.
Eleinte engem egyáltalán nem zavart, hogy elvált, de mások által befolyásolható vagyok, amikor azt hallom, hogy azért ilyen, mert egyelőre most minden nő felé bizalmatlan, és készüljek fel arra, hogy egy darabig a feleségét fogja rám kivetíteni, amiben őszintén szólva, nem akarok hinni.
Ha valóban összejövünk, akkor nyilván hozzám költözik, mert jelenleg egy kis albérletben él. De ehhez el kéne jutnunk egy szintre. Van egy kollégám, akinek meséltem erről, és ő is próbált lebeszélni, de róla tudni kell, hogy bejövök neki, ő viszont nekem nem, és persze hogy ezt a tanácsot kapom tőle... ha a szívemre hallgatok, kitartok mellette, ha a barátokra, akkor hagyom őt.
Azt kérdezem magamtól – és tőletek is – hogy ha szeret, akkor miért fél közeledni mégis? Néha csak a barátjának érzem magam, és valahol az is volnék, de lehetne több is. Vannak elszólásai, amikből azt veszem le, hogy nem vagyok semleges számára, és nem csak barátkozni akar, mert olyanokat mond, hogy biztos ismerkedek a háta mögött a neten, mert ilyen jó nő nem szokott sokáig parlagon heverni. Ez jól esik, csak a tettek hiányoznak... az időhúzása nem könnyíti meg a dolgomat. Türelem kell hozzá, oké, de meddig?
