„Még nem írtam alá a tulajdoni lapot. A legújabb, hogy most azért ne vágjunk ebbe bele, mert jön a hideg idő és a költözés meg macera...” - a pasi eleinte lelkes a közös házvásárlás kapcsán, de mióta komolyabban elindult az ügy, inkább elutasító és úgy kezeli a barátnőt, mint valami levakarhatatlan ügynököt, aki olyat kíván rásózni, amit nem akar.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok,
Nő vagyok, 32 éves. A történetem talán onnan indulhatna, amikor megtudtam, hogy az egyik nagy volt szerelmem megházasodik. Engem is hívott az esküvőjére, és sokat vacilláltam rajta, hogy elmenjek-e, végül nem mentem, és ezt a gyerekes húzásomat - mert a tüntető hiányom mégis jelen volt - kicsit már bánom. Ekkor engedtem meg magamnak, hogy itt az ideje mással is foglalkozni a kötelezettségeimen kívül és ismerkedni és felejteni. Nyitott lettem, és próbáltam olyan energiákat küldeni, amikor valahova elmentünk a barátaimmal négyesbe, hogy aki ismerkedni szeretne velem, ne érezzen megközelíthetetlennek.
Így ismertem meg a jelenlegi páromat, akivel 4 éve együtt vagyunk. A problémák csak 1 hónapja kezdődtek, amikor is közösen akartunk/akarunk egy kis házat venni. Nem is drága, ahhoz a környékhez képest.
Eddig úgy éltünk, hogy vagy nála, vagy nálam találkoztunk, én nem költöztem hozzá, ő se akart hozzám. Jelenleg külön élünk. Aztán felvetettem, hogy van egy környék, amit mindketten kedvelünk és ott van egy kertes ház és igen áron alul kínálják. Közösen tudnánk csak megvenni. Ő lazán belement. Elmentünk, megnéztük, minden nagyon jó, megfelel. Persze, hogyne, vágjunk bele... És én tervezni kezdtem.
És itt kezdődtek a problémák, igen nehezen tudtam vele zöld ágra vergődni: hol érdektelen, hol passzív, hol használhatatlan és inkább kerékkötő.
Rendelkezésünkre áll az összeg, még abban is benne lennék, és a szüleim is, hogy anyámék is beszállnak. Na, de ekkor azzal jött, hogy akkor ő lesz kisebb résztulajdonos és úgy nem jó.
Korábban azt mondta, neki is megfelel, most azzal jön, hogy valójában messze esik a munkahelyétől – leszögezném, hogy 8-10 km-rel lenne távolabb, ami nem sok. A másik, hogy ezt eddig is tudta. Aztán azt is mondta, hogy az a környék már tulajdonképpen vidék... Ezt is tudtuk.
Én is tudom, hogy egy ilyen döntés nem megy egyik pillanatról a másikra. Nekem is ugyanannyival van messzebb, mint neki, de én meg tudnám oldani. Amúgy mindketten kocsival járunk, csak én nem keresek kifogásokat.
Hétvégén apámmal bejártuk a környéket, hogy megnézzem alaposan mi is van itt, milyenek az utak, a közlekedés, a szomszédok, bolt, rendelő, ilyesmi. Amikor ezt este elmeséltem neki, hangosan kinevetett, hogy az apámmal tettem meg ezt az utat. „Oda akarsz költözni, ahova egyedül is félsz menni?” - ezt mondta szó szerint, és ennek totál semmi értelme. Nem tudott mást mondani. És a költözÜNKből, lassan költÖZÖL lesz. Azokból a félszavakból lassan összerakom, hogy nem akar változtatni, se költözni. Azt mondja: Ha majd egyenesbe jön, visszatérünk rá... De egyenesben van, a pénz ott van a bankban, ahogy az enyém is. Ez megint egy üres kifogás. Ha nem akarja azt a házat, miért nem mondja ki?? Nekem tetszik és jó az a ház, és ilyen lehetőség nem biztos, hogy megadatik mostanában. Én is ugyanannyit fektetnék bele, mint ő, fele-fele. Szerintem ő nem akarja erre költeni a pénzét, vagy sajnálja rá, és ha úgy alakul és változtatni kell, inkább dobna még engem is. Mert neki így jó minden, ahogy van.
Nincs semmi visszavonható. Még nem írtam alá a tulajdoni lapot. A legújabb, hogy most azért ne vágjunk ebbe bele, mert jön a hideg idő és a költözés meg macera... Csakhogy maga a megvásárlási metódus nem évszakfüggő, ugyanúgy költözhetünk tavasszal, és legalább már túl lennénk addigra a jogi procedúrán meg papírmunkán. Mióta ez az ügy tart, elzárkózó velem és úgy kezel, mint valami zavaró tényezőt, mintha olyat akarnék ráerőltetni, amit nem akar. De egyszer sem mondja ki nyíltan, hogy nem akarja és fújjuk le. Nem meri mondani? Mi lehet a gondja? Ha egyenesen megmondaná, nyíltan tudnánk beszélni róla, de legalább én tudnám, hogy mit akar és mit nem.
