„El akart jönni velem egy lánybúcsúra! És kerek-perec megmondtam, hogy szó se lehet erről” - megtaláltuk hazánk egyik legféltékenyebb lovagját. A barátnő valahogy nem tudta értékelni, amikor a pasija a szerelmével akarta megfojtani őt. Ma megtudhatod, hogy a sikeres párkapcsolat titka, amikor a párodat minden percedről értesíted, teljesen magadtól és örömmel.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Sziasztok,
ez egy nem túl hosszú kapcsolat, így talán könnyebb lesz véleményezni az urat és a helyzetet.
Nagyjából úgy félévet töltöttünk együtt. Én 23, ő 31 éves. Azt az elején is tudtam róla, hogy féltékeny lehet, de azt még betudtam annak, hogy az elején mindenki félti a helyzetét. Nála ez az egész már nem csak az un. természetes szerelemféltésről, hanem a beteges féltékenységről szólt. Egyik ismerősöm (fiú) költözködött és segítettem neki, mert megkért, hogyha ráérek, akkor a könnyebb cuccokat vihetném, lakástól kocsiig. Ezt előzőleg nem jelentettem be a páromnak, csak utólag.
Erre ő a semmiből kitalálta, hogy biztos, hogy volt valami. Én meg azt mondtam, ha lett volna, nyilván nem mondom el neki, hogy hol voltam, azt mondtam volna, hogy egyszerűen otthon tanultam. Ebből meg az jött le neki, hogy most buktattam le magam ezzel a mondattal, mert egyből védekeztem, tehát felkészültem a számonkérésre, így az egész alapból gyanús... Mert hogy kellett volna? Komolyan engedélyt kellett volna kérnem tőle? És erre már nem tudtam mit mondani, ő meg teljesen elhitte a saját kitalációját. Szerinte azért sántít, amit állítok, mert ha költözik, miért nem egy stramm férfi haverját hívta át segíteni, és ne nézzem hülyének. 2 km.-re lakunk egymástól, ezért gondolt rám, amúgy a szomszéd srác segített neki, ketten cipelték a nehezét, de ezt már inkább nem mertem mondani neki, mert csak még jobban belelovalja magát. Aha, hármasban nyomtátok... Mindegy, már azt hiszi úgyis, amit akar. A hallgatásomat igazolásnak vette, mert nekem meg nem volt erőm védeni az igazamat, az lett ennek az értelmetlen beszélgetésnek a vége, hogy hazamentem.
És ezt bizonyára úgy vélte, hogy lebuktam és igaza lett.
Aztán valahogy lenyugodott és abbahagyta a cinikus beszólásait.
Később egy barátja szülinapjára mentünk – kiemelném, hogy az ő terepe volt, az ő haverja, én ott SENKIT nem ismertem rajta kívül. Na, amíg ő a konyhában beszélgetett, mellém ül egy srác és mi is beszélgetünk. Akkor ő nem szólt. Hazamentünk.
Másnap REGGEL azzal jön, hogy biztos, hogy hagytam, hogy megcsókoljon... mert látta, hogy nevettem a szövegén. És ha egy nőt megnevettet egy férfi, már félig meg is kapta – okoskám szerint. Meg 5 percre szem elől tévesztett. Persze, hogy smároltunk. Egyértelmű. Mi mást? És ekkor kinevettem, nevetni kezdtem rajta, mert már nem tudtam mást, ami csak olaj volt a tűzre. Már a gyanú is meglepett, mert a gyerek, akivel beszélgettem és annyira smároltam az egy elég pufi fiú volt, nálam fiatalabb. És csak mert nevetni látott vele, és jól éreztem magam vele, máris meg is csaltam természetesen. Mert ez azt jelenti, hogy mindenkivel smárolok, akivel beszélgetek is.
Akiket eddig beavattam ebbe, mindenki azt mondta, hogy inkább ne mondjak el neki soha semmit, mert mindig ez lesz.
A harmadik eset, ami végül is a véget jelentette, hogy el akart jönni velem egy lánybúcsúra! És kerek-perec megmondtam, hogy szó se lehet erről. Azt mondta, nem ülne be, csak az ajtóig menne és megnézné, kikkel is vagyok... na, ez tette be a kiskaput. Mondtam, hogy nem. Akkor szakítunk - mondta. Itt és most. Ezt akkor mondta, amikor én már rendesen fel voltam öltözve, indulásra készen, ajándékkal a táskámban.
És be is tartotta. Mondta, hogy most rögtön vigyek el mindent tőle, mert később már nem akar találkozni se velem. Szerencsére kevés cuccom volt nála, de így is egy hátizsákkal érkeztem a lánybúcsúra.
Egy hétig semmi, gondolom várta, hogy én jelentkezzek, majd mintha egy gát szakadt volna át, egy nap alatt 4 sms és 7 e-mail várt. Azt írta, beszéljük meg, és bocsánatot akar kérni (ez új, mert ez eddig mindig az én dolgom volt!).
Én még soha nem tettem olyat, hogy ha szakítottak velem én adtam még egy esélyt. Nem tudom, lenne értelme? Szerintem nem sok. Nem biztos, hogy ezt végig tudom csinálni még egyszer. De valahol sajnálom őt, mert biztos megcsalták párszor és azért ilyen. Ez rajtam nem sokat segít.
Azt írta, kijár neki még egy találkozó. Lehetőségeink :
1. Egy találkozót kap, hogy megnyugodjon, elmondja, amit szeretne, de így is, úgy is vége.
2. Egy találkozóra sem kerül sor és itt a vége.
3. Találkozót is kap, meg még egy esélyt, mert megígéri (mert biztosan meg fogja, erről szól az egész szerintem) hogy megváltozik és sokat tanult az esetből.
Melyik lenne a helyes döntés?
Köszönöm megtisztelő munkátokat!
r.
