„Kiment Bécsbe két hétre, és amikor hazajött, én az állomáson vártam, mintha a párja lennék, és nagyon örült, a nyakamba ugrott” - és mindez egy barátnak nem jár? Levélírónk abban bízik, hogy az az ugrás egy erős biztatás volt, bár kissé úgy érzi, ha eddig nem történt köztük semmi, már nem is fog. Van kiút a friend-zone-ból? És honnan tudjuk egyáltalán, hogy abban vagyunk?
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Tiszteletem!
35 éves férfi vagyok, túl néhány kapcsolaton és munkahelyen (és munkahelyen szövődött kapcsolaton / senkinek nem ajánlom) jelenleg ismerkedésre ráérő (magyarán: állás nélküli) vagyok. Voltak korszakaim, amikor nem is hiányzott a tartós kapcsolat, azt se tudtam, milyen egy valóban minden szinten működő, ahol az embert nem használják ki, nincsenek drámák, játszmázások, illetve a nő nem érez kényszert arra, hogy egy üres semmin puffogó vitát egy szép pofonnal zárjon le, mert mással nem képes.
Nem vagyok még túl idős sem (egyik barátom szerint az öregedés egyik biztos jele, amikor feltolsz egy képet magadról a közösségire és 8 emberből 4 azt kérdi, meg vagy -e fázva? ) és nincsenek fóbiáim sem, de most már nem hiszem, hogy tudnék érzés nélküli kapcsolatban élni. Inkább lemondok minden másról, csak az érzelmek legyenek a helyükön.
3 éve ismerek egy velem egyidős nőt. Amikor megismertük egymást, neki még volt párja, akkor világos hogy nem léptem semmit. Most már lassan fél éve van egyedül és ugyanúgy elmászkálunk most, mint akkor, igaz, akkor még hármasban, az akkori párjával együtt. Most viszont csak kettesben. Néha úgy érzem egyes szavaiból, s gesztusaiból, hogy akarna többet, de később meggyőzöm magam, hogy biztos azokat félreértem, mert valami azt mondja bennem, hogy már túlságosan barátok vagyunk ahhoz, hogy összejöjjünk.
Vannak egymás iránt érzelmeink, kapcsolatunk barátságnak mély (felhív, hogy eljönne hozzám most, mondom, épp fürdök, azt mondja, nem baj, akkor is jön, majd megmossa a hátam...) de mégis stagnálunk. Semmiben sem hasonlítok az exére. Ez vagy előny, vagy hátrány, még nem tudom.
Néha olyan hülyeségeket számolgatok, hogyha korábban dobja a pasiját, és ha akkor összejövünk, most ennyi és ennyi ideje lennénk együtt...
Ugye kapcsolatunknak az elejéről nem lehet beszélni, mert nem volt ennek eleje, se vége, csak közepe, így a rózsaszín köd nem volt, és nem tudom, hogy megjelenhet-e még... egyáltalán szükség van-e rá? (a nőknek, úgy tudom, kell) de mindettől függetlenül sokszor éreztem, hogy mennyire szeretem. Ha csak barátilag is. Volt, amikor nagyon erősen lángolt bennem a tűz, annyira, hogy majdnem szerelmet valljak neki.
Kiment Bécsbe két hétre, és amikor hazajött, én az állomáson vártam, mintha a párja lennék, és nagyon örült, a nyakamba ugrott - egy csak-barátra nem így reagálunk. Néha kiábrándítom magam, hogyha eddig nem lett semmi, már nem is lehet, hisz már túlságosan barátok vagyunk, de honnan tudjam biztosan, hogy még a friend-zone-ban vagyok?
