„Hallom a rémtörténeteket, hogy az asszony (vagy épp a férj) kirámolta a lakást, vagy vitte a fele házat” – amikor a barátnő felveti a házasság témát, a pasi nemet mond. A barátnő hosszan hallgat, a pasi pedig ekkor még nem sejti, hogy tulajdonképpen kezdhetne is csomagolni. Posztolónk rühelli a házasság intézményét, hiszen egy szakítás is súlyosan megviseli, hát még egy válás.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Ez már egy lassan három éves történet, de a tanulság ugyanaz. Azért jutott eszembe, mert a napokban lesz a szakításunk évfordulója. Egy közös nyaralás alkalmával dőltek el a dolgok, amikor is felvetette a házasság gondolatát, én meg közöltem, hogy ezen kívül bármilyen más együttélési formára nyitott vagyok. Akkor a hallgatásából már le kellett volna vonnom pár dolgot. Akkor 27 voltam, ő 33. Egy darabig még minden szép és jó, amikor közli, hogy szakítani kíván. Vélhetően a válaszom miatt. Csak várta a megfelelő pillanatot. Sosem voltam házasságpárti, ennek családi és egyéb oka van. Az alábbi statisztikát állítottam magamban:
23-25 évesen kötött házasság: a válás esélye 1 éven belül: 80%
25-29 évesen kötött házasság: a válás esélye 2 éven belül: 70%
33-35 évesen kötött házasság: a válás esélye 3 éven belül: 60%
35-40 évesen kötött házasság: a válás esélye 5 éven belül: 40%
Én sosem fogok a házasság irányába konvergálni, és annyit megtanultam, hogy ezt már az elején kell közölnöm. Eddig nem volt vele probléma. Sok pró-és kontra véleményre számítok. A szorosabb baráti körömben sok olyan ember van, akikkel rendszeresen összejárunk, volt, hogy közös kirándulás is előfordult, 30-45 éves korosztály, és közel mindegyikük elvált, valakinél gyerek is van. Tanult, képzett, jó állású rétegből. A társaság nagy része egyedülálló, vagy lazább kapcsolata van. Nem egy reprezentatív felmérés, de nekem elég meggyőző.
Ha ezt látom, vagy hallom a rémtörténeteket, hogy az asszony (vagy épp a férj) kirámolta a lakást, vagy vitte a fele házat, akkor áldom az eszemet, hogy én nem fogom így megszívni soha. Engem nagyon taccsra tenne egy válás, mint ahogy egy szakítás is. Aki 40 felett válik el, onnan durvul a dolog, mert újabb házasságra vetemedni már se kedve, se esélye nem lesz. És majd ki-ki döntse el, mihez lehet kezdeni egy romokban heverő élettel. Olyan is van, hogy már válnának, de a kapcsolatukat csak a gyerek tartja össze, aztán mindenki azt csinál, amit akar... Ez se semmi. Amikor családok maradtak egyben, azt lehetővé tette egy világ, ami nem a mai.
