„Egy több éves házasságot feladni nem könnyű, de nekem mindez azt üzeni, hogy bennem csak egy bizonytalan kényszerkapcsolatot lát” – a barátnő rendszeresen látogatja a volt férjét, az új pasinak pedig az egykori esküvőjéről mutogat képeket. Levélírónk nem érti, miért csinálja mindezt, de gőzerővel próbál toleráns lenni, még ha együtt élni a nővel nem is képes, amíg ő az emlékeivel él.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Megismertem egy nagyon helyes, dekoratív, negyvenes hölgyet. Az első találkozó után több is következett és én biztos voltam az érzéseimben, közelebb kerültünk egymáshoz. Neki volt hat év házassága, aztán elvált. Próbáltuk az összeköltözést, amit pár hónapig bírtam. Azt, hogy a 6 év házasság mély nyomot hagyott benne, onnan láttam, hogy átalakította a lakásom, szokások és rigolyák kerültek elő, elrakta / kidobta a dolgaimat, ez az egész nekem szokatlan volt, úgy éreztem, felforgatta az életem. Magyarán: valamit próbált visszahozni, megteremteni. Békésen megbeszéltük, hogy ez nekem nem jó, de minden más igen.
Ekkor elment, nem volt duzzogás, se értetlenség, kulturáltan tudomásul vette, hogy kettőn múlik a dolog, és ha az egyik félnek nem tetszik, akkor a másiknak kell idomulnia. A házasság alatt szerintem történik valami a nővel, ami a férfival nem.
Nehezen bírtuk egymást, de egymás nélkül is. Most működik a dolog, hogy elköltözött. Sejtem, hogy mit ajánlanátok, de nem tudjuk elengedni egymást. Esetleg, ha hasonló helyzetben volt/van valaki, érdekelne a tanácsa. Látom, mennyire hiányzik neki a megismerkedésünk előtti élete, de azt is látom, hogy igényelné az újat.
Egyik találkozónkra a volt férjétől jött el épp. Kérdeztem, minek volt nála?
- Csak látni akarta őt. Megnézni, hogy van... ez azért elgondolkoztat.
Az elején rendszeresen mutogatott nekem képeket az esküvőjükről. Hogy milyen jó volt, meg szép, meg felemelő, és milyen sokan voltak... De minek nekem? Gondolom, hogy nem könnyű megszabadulni az emlékektől, de a visszasírásuk sem hiszem, hogy hasznos, pláne az új embernek mutogatni. Egy több éves házasságot feladni nem könnyű, de nekem mindez azt üzeni, hogy bennem csak egy bizonytalan kényszerkapcsolatot lát.
Nem tudom, miben reménykedik, velem, vagy az exférjel kapcsolatban, de nem tűnik egészségesnek így. Én meg nem tudok segíteni, mert házas nem voltam, csak haszontalan tanácsokkal tudnám ellátni, annak meg nincs értelme, jogom sincs hozzá.
Szerintem sokat bízott abban, hogy a házasságuk rendbe jön, aztán nem így lett. És most fél az új kapcsolattól, de még így is jobb talán az egyedüllétnél. Nem érzem úgy, hogy az én időmet húzná, de ő belül szerintem ezt érzi. Sokat rágódik a múlton, ezt viszont tudom, mert gyakori téma köztünk a volt házassága, amit őszintén megvallva, kicsit már unok. Nem engedi meg magának, hogy új életet kezdjen. Ki tudja mutatni felém az érzelmeit, csak ennek a sehova se vezető nosztalgiának nem értem a logikáját.
