„Elmondja, kinek milyennek kéne lennie és hogyan viselkedjen, mert milyen igénytelen az életformánk, holott mindig tőlük zeng az egész környék, nem tőlünk” - Levélírónk nem érti, mi tartja össze a fura párost, és miért ragaszkodnak közönséghez, amikor hajba kapnak. Akkor szép az élet, ha zajlik, még ha el is repül időnként egy-egy pohár.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Évek óta ismerem őket, még abból az időből, amikor még nem voltak egy pár. Egy ideje együtt élnek, kisebb különköltözésekkel megszakítva, amik nem tartanak tovább pár napnál. Az egyszerűség kedvéért legyen Ádám és Éva. A lényeg, hogy minden alkalommal, amikor egy-egy hétvégén hozzánk csapódnak, nagyon csúnyán egymásnak esnek. És nem magyarázat erre a pia, merthogy egyikük sem iszik soha egy kortyot sem. Nem fiatalok már annyira, hogy az ilyesmi beleférjen, mindketten a harmincas éveik végét tapossák. Nem tudom, mi tartja össze őket, részben ez is nagyon érdekelne. És amikor találkozunk, minden alkalommal ugyanaz játszódik le.
Külön-külön mindkettő normális, kezelhető, szerethető és közvetlen ember, de ha együtt vannak a társaságunkban, akkor csak órák kérdése, mikor esnek egymásnak. Először lassan indul, suttogás, halk beszéd, aztán jön a zuhé, fokozódik a feszültség, végül elszabadul a pokol kettejük közt. Miért vannak együtt, ha ki nem állhatják egymást? - ez a kérdés mindig felmerül bennem. Ezeknek az estéknek, akinek van türelme és idegzete kivárni, mindig ugyanaz a vége. Mindig. A vita után Ádám átül az asztal másik végére, Éva szándékosan nem vesz róla tudomást, majd onnan beszólogatnak egymásnak pár cifrát, aztán félrehívja, kis beszélgetés után kézen fogva jönnek vissza. Ez úgy 5 percig tart. Ezután újra egymásnak esnek. Ádám azt mondja, ő elmegy, de nem megy el. És ez minden alkalommal megtörténik. Ugyanez, ugyanígy. Páran csak azért jönnek a társaságunkba, hogy ezt a műsort úgy este 11 felé megnézzék élőben, kielégítve a cirkuszigényüket, de nekik nem tűnik fel. Ha piálnának közben, akkor valahol érteném, hogy olyankor felszínre kerülnek a hétköznap elnyomott dolgok, de nem ez van a háttérben. Lassan én is azon vagyok, hogy inkább kerülöm őket, mert ha valamelyikünk is az egyik, vagy másik fél oldalára áll, akkor mi is belekerülünk a történetbe, és mi is kapjuk. Egyszer, amikor elmondtam a véleményem erről Ádámnak, azt mondta, hogy rémeket látok, és nem így van, mert a saját nézőpontom egysíkú. Jó, legyen egysíkú, a tények pedig, amik ott peregnek előttünk, nem számítanak. Lezajlik a szokásos műsor és amikor legközelebb találkozunk, úgy tesznek, mintha a múlt hétvégén semmi sem történt volna. Olyan is volt, hogy az egyik ilyen show alkalmával Ádám Évát szapulta, mire a szomszédos asztalnál ülők beszóltak neki, hogy nővel így nem lehet beszélni, mire Éva szólt vissza nekik, elkezdte bevédeni a párját, hogy ne avatkozzanak bele!
A legellentmondásosabb dolog, hogy Ádám azzal vádol minket, hogy mi iszákosok vagyunk – csak mert meg mertünk inni kettő sört – és életképtelenek is vagyunk (amúgy ebben a társaságban páran annyit keresnek, mint ők ketten együttvéve, ennyit az általa felhozott életképtelenségről) és megbízhatatlan, lenézett söpredék vagyunk, CSAKHOGY doszt ők ketten csinálják a balhékat rendszeresen, míg mi csendben beszélgetünk. Ádám nevel minket, csakhogy erre inkább ő maga lenne rászorulva, szakember bevonásával... Elmondja, kinek milyennek kéne lennie és hogyan viselkedjen, mert milyen igénytelen az életformánk, holott mindig tőlük zeng az egész környék, nem tőlünk. Ezek tükrében minden kioktatását és moralizálását nehéz komolyan venni. Indokolatlan gőggel adja elő a kritikáit, azt hiszi, ő bárkit fellengzősen kioszthat, csak saját magát nem veszi észre.
Minket is belevonnak ebbe a bizarr előjátékba, mint közönséget, holott semmi közünk hozzá. De nincsen műsor nézők nélkül, ugye. Ha nem ez lenne a cél, Ádám szépen megragadná a barátnőjét és elvonszolná. Egy helyről ki is tiltottak minket, mert volt egy kis pohárröptetés köztük, úgyhogy Ádám bőkezűen felénk osztogatott nevelőcélzatáról ennyit. Volt, hogy előttünk vágta hozzá Éva a lakáskulcsot Ádámhoz, hogy ennyi volt, itt a vége, de az a vég valahogy mindig egy újabb kezdet. Miért nem tudják ezt otthon csinálni? Ja, hát a közönség miatt, az kell nekik... Ádám rendszerint a saját cuccain tölti ki a dühét, de van egy olyan gyanúm, hogy ha egy férfi elkezdi a saját dolgait leamortizálni, idő kérdése, mikor tér át a nő holmijaira, majd őrá is. Egyszer a csávó a saját hátizsákját kezdte el ütni-verni-rugdosni az utcán, miközben a nőt szapulta.
Mi egyáltalán nem keressük a társaságukat, néha csak megjelennek vagy hozzánk csapódnak, nem zavarhatjuk el őket, és miért mi álljunk fel és menjünk máshova, amikor ők jöttek? Amúgy jönnének utánunk. És persze él bennünk 1 kis remény is, hogy ezúttal talán nyugton maradnak, de ilyen még sosem volt. Ha megjelennek, a műsor sajnos garantált és menetrendszerű. Miért csinálják ezt és miért kell ehhez közönség? Szerintem csak az időnként jelentkező agresszió tartja össze őket. De meddig?
