Az őszinteség árt a kapcsolatnak?

2018. július 09. 07:49 - csajokespasik

„Ha ő panaszkodott, még hosszabban is, mint én, az sosem rinyálás volt, hanem Beszélgetés. Ha én mondtam el valamit, ami nyomasztott épp, na arra nem volt kíváncsi” - a barátnő csak követel és kritizál, cserébe pedig nem ad semmit. Ha a pasi vissza meri kritizálni, akkor jön a kiborulás. Ma megtudhatod, miért nem érdemes elnyomásalapú kapcsolatokat fél évnél többre kalibrálni.

 

Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.

 

Sokáig abban sem bíztam, hogy idejében elvesztem a szüzességem, de aztán az is megtörtént, így abban is bízom, hogy egyszer beleakadok egy rendes, őszinte és kedves lányba, de a kapcsolatok terén mostanában egyszerűen nincs szerencsém. Néha úgy érzem, hogy még mindig ott tartok, mintha kamaszkorom közepén lennék. Hosszútávú kapcsolatom nem volt, ...bár mi számít manapság annak? A leghosszabb úgy féléves volt. Elveszett embernek érzem magam, és az a gondolat is nyomaszt, hogy ez esetlegesen így is marad. A legutóbbi barátnőm azzal vádolt, hogy túl sokat panaszkodom neki...

Én nem éreztem se soknak, se panaszkodásnak, csak beszélgettünk és én elmondtam a bajomat, ha volt. Azt hittem, egy nyílt és őszinte kapcsolatban ezt szabad, mert nem csak a jóban, de a rosszban is összetartunk. Nála az anyagiakra vonatkozó, és a morális elvek sem működtek igazán, szociálisan talán teljesen érzéketlen volt, mindig csak ő, meg ő, meg ő... arra vezetett vissza mindent, hogy „naná, persze, azért tart itt XY, mert nincs elég pénze” - Kinek van?

Van egy alapítvány, akiknek évente egyszer utalok 10 ezer forint adományt, mert egyetértek a törekvéseikkel. Ez nem sok. Amikor ez szóba került valahogy, kinevetett és azt mondta, tiszta hülye vagyok, emberek ma már ilyet nem csinálnak és azok úgyis átvernek, mert a hiszékeny, de jóindulatú emberekből élnek és ma már mindenki korrupt.

(1.) Az apróságokat nem értékelte, (2.) ugyanazt a ruhát nem láttam rajta kétszer, (3.) és azt hajtogatta, hogy menjek ki külföldre dolgozni és akkor mennyi pénzem lesz... Én nem vagyok pénzközpontú, nekem csak annyi kell, hogy normális életet élhessek, a luxus meg a hivalkodás sosem volt célom. És itthon akarom mindezt megvalósítani, mert minden ideköt. Az meg sehol nincs megírva, hogy ha ki is megyek, egyből rettenetesen sokat fogok keresni, mert nem bankigazgatókat keresnek, hanem mosogatókat, kertészeket, pincéreket meg ilyeneket, úgy tudom. Ötletem sincs, minek és hogyan és hova mehetnék ki... Amikor azzal vágtam vissza neki, hogy miért nem mész akkor te ki, miért nekem ajánlgatod, akkor felháborodott, hogy biztos el akarom őt így taszítani magamtól... az nem esett le neki, hogy pont ugyanezt csinálta ő is eddig velem.

Az lett a vége, hogy ő hagyott el. Nem bántam túlságosan. Ha ő panaszkodott, még hosszabban is, mint én, az sosem rinyálás volt, hanem Beszélgetés. Ha én mondtam el valamit, ami nyomasztott épp, na arra nem volt kíváncsi, az fárasztó... Mindegy, tapasztalat volt ez is.
Kérdésem: szerintetek van egy határ, amin túl már a párotoknál sem lehet átlépni? Olyan határ, mint az én esetemben? Mert az őszinteség árt a kapcsolatnak? A valódi, őszinte beszélgetés már nem kell a közös fejlődéshez? Akkor mi is tart majd össze minket később?

 
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csajokespasik.blog.hu/api/trackback/id/tr1614101609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása