„Cserben hagyni nem szeretném, de lassan inkább a pszichológusának érzem magam” - minél korábban észreveszi a nő, hogy csak lelki szemetesládának kell, annál hamarabb léphet. Posztolónk mégis időt ad magának és a melankolikus srácnak is.
Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó párkapcsolati blog, nem csak a társkeresők történeteivel. Ha végeztél a sztorival és szívesen keresnéd te magad is a nagy Őt, nézz be hozzánk! A regisztráció ingyenes és azonnal kipróbálhatod.
Nem tudok dűlőre jutni egy sráccal. Én 23 vagyok, ő 27. Az első találkozónkat ő halasztgatta legalább három alkalommal. Aztán végül szerencsésen találkoztunk, úgy, hogy én hívtam el egy ismerősöm névnapjára. Ő rossz lelkiállapotban volt, legalábbis nekem nagyon úgy tűnt. És jól láttam. De azt hittem, ez csak pillanatnyi helyzet nála. Ellenben nagyon jóban lettünk, a következő alkalommal úgy tűnt, már jobban van, de éreztem, hogy csak miattam erőlteti meg magát. Az elmúlt hónapban jobban megismertük egymást, de főleg én őt.
Tudom róla, hogy rossz a családi környezete, a melóját ki nem állhatja, és – ahogy ő mondta – a melankólia, a lehangoltság már állandósult minden nap. Volt pár randija, de senki sem állt le vele sokáig. Biztos emiatt. Mára olyan lett a kapcsolatunk, amit inkább csak egy mély barátságnak neveznék, eljutottunk oda, hogy mindig én vagyok az első, akinek mindenről beszámol. De még nem sok történt, az egyik hosszabb lelkizése után megcsókolt, ennyi. És nem tudom, várjak-e. Mert cserben hagyni nem szeretném, de lassan inkább a pszichológusának érzem magam. És nem arról van szó, hogy lusta vagyok meghallgatni mást - különösen azt, akivel szimpatizálok- hanem arról, hogy mindez inkább közénk áll és nem hoz össze.
Aztán egyszer megírtam neki, hogy szívesen meghallgatom, de nem csak neki vannak problémái, és fordított helyzetben nem hiszem, hogy ugyanilyen türelmes lenne bárki. Amikor azt is mondtam, hogy nem érdekel mindig, utána nem sokkal úgy éreztem, ezzel hazudtam neki. Egyszer megígértette velem, hogy ugye „mellettem leszel a bajban”, és ez inkább ijesztő volt, mint optimista, vagy romantikus.
Nem akarok lelki szemetesláda lenni, ez a szerep sokáig soha nem ment nekem. Néha azt érzem, nem is érdeklődik, mégis jól jövök neki, viszont nagyon sajnálom őt, de szinte minden alkalommal mindig ő a téma.
Mi baja lehet? Elmúlhat majd magától? Hogyan segíthetnék?
